1997-ben az első budapesti melegfelvonuláson vettem részt először. Akkor eleinte remegő lábakkal vonultam fel az Erzsébet hídtól a Vörösmarty térig és vissza, bújtam a kamerák elől. Féltem attól, hogy az újságból vagy a híradóból megtudják ismerőseim, kollégáim, hogy ott voltam, azaz biztos meleg vagyok.
Édesanyám akkor már tudta, de azt kérte, hogy másoknak ne mondjam el. Ugyanakkor rosszul éreztem magam, hogy titkolóznom, hazudoznom kell. Arra vágytam, hogy évente legalább egyszer önfeledten, hasonszőrűek társaságában vállalhassam magam. Eufórikus élmény volt az első alkalom: látni, hogy 200-300 meleg is van, aki legyőzte saját félelmeit, szorongásait, és eljött felvonulni.
Azóta, ha itthon vagyok, minden évben megyek felvonulni. Már több motivációm is van. Növelni akarom a látható melegek tömegét, és példát akarok mutatni a bujkálóknak, hogy lássák, a melegséget is lehet büszkén, emelt fővel megélni. Nem kell másodrendűnek, „bűnösnek”, kevesebbnek éreznünk magunkat.
Azóta voltam már Bécsben, Amszterdamban és Koppenhágában meleg felvonuláson, így láttam, hogy ez egy látványos népünnepély is lehet. Arra vágyom, hogy végre egyszer a barátommal, kézen fogva menjek végig a felvonuláson. Eddig nem volt olyan barátom, aki meg merte volna ezt tenni, talán majd idén…
Zsolt
Azóta, ha itthon vagyok, minden évben megyek felvonulni. Már több motivációm is van. Növelni akarom a látható melegek tömegét, és példát akarok mutatni a bujkálóknak, hogy lássák, a melegséget is lehet büszkén, emelt fővel megélni. Nem kell másodrendűnek, „bűnösnek”, kevesebbnek éreznünk magunkat.
Azóta voltam már Bécsben, Amszterdamban és Koppenhágában meleg felvonuláson, így láttam, hogy ez egy látványos népünnepély is lehet. Arra vágyom, hogy végre egyszer a barátommal, kézen fogva menjek végig a felvonuláson. Eddig nem volt olyan barátom, aki meg merte volna ezt tenni, talán majd idén…
Zsolt
RSS Feed