Számomra a legjelentősebb problémám/konfliktusom az életemben az édesanyámmal történt, mikor előbújtam neki. Nagyon nehéz eset volt, s a mai napig rossz érzés fog el, ha visszagondolok arra az időre…
Én 20 évesen fogadtam el önmagam. Ahogy telt-múlt az idő, anyum észrevette rajtam a változást. Ha feljött a téma, védtem a melegeket, idővel azt is megmondtam, hogy vannak meleg ismerőseim s ők is ugyanúgy rendes, normális emberek, mint bárki más. Aztán elkezdett kérdezősködni. Már olyannyira rászállt a témára, hogy minden hétvégén ez volt a téma, s kérdezgette, mikor hazalátogattam a főiskoláról, hogy „ugye nem vagy meleg?”.
Sokáig tagadtam. Fájt ez is, de tudtam, hogy anyum idősebb már (52 éves), más időben, más környezetben nőtt fel, és Ő ezt nem tudná feldolgozni, elfogadni. Inkább azt a politikát folytattam, hogy lassan csöpögtettem neki a jeleket. Adagoltam, információkat osztottam meg vele, hogy betekintést nyerhessen a meleg világba, hogy az nem olyan drasztikus, ahogy Ő látja, de nem volt nyitott.
Aztán már a főiskola 2. év közepére megelégeltem az állandó zaklató kérdéseit, s nem válaszoltam azt, hogy nem vagyok meleg! Itt következett be a nagy bumm! Nem szólt perceken át semmit. Nagyon félelmetes volt azt látni, hogy ül a széken, s fehérebbé változik, mint a fal. Aztán hirtelen elkezdett zokogni, majd hisztériázni, s ordibálni. Mikor próbáltam nyugtatni, segíteni neki, ellökött, hogy ne érjek hozzá, ne szóljak hozzá, hagyjam békén! Volt, mikor úgy vette a levegőt, mint egy tüdőbajos, s volt, mikor öklendezett, majd hányt is. NAGYON félelmetes volt. Ez az egész több óráig eltartott. Egész egyszerűen sokkot kapott. Nyugtatót és altatót vett be, s úgy sikerült elaludnia.
Sokáig nem beszéltünk. Feszült volt a légkör. Hajtogatta, hogy menjek orvoshoz, s mikor kértem, hogy jöjjön velem, menjünk együtt, lángra lobbant, hogy Ő minek jöjjön?! Neki nincs semmi baja! Én vagyok a beteg nem Ő!
Körülbelül fél éven át tartott ez az állapot. Muszáj voltam hagyni, mert akárhányszor kezdeményeztem nála, elutasított. Aztán idővel sikerült felfognia, megemésztenie. Elkezdett nyitni, beszélgettünk, persze nagyon keveset, apránként kérdezgetett, s válaszolgattam neki.
Két év elteltével már ott tartunk, hogy bemutattam neki a párom, tudja, hol vannak meleg szórakozóhelyek, látta az albérletem (benne a nagy melegzászlóval, pasis naptárral stb…), a lakótársaim, tudja, hogy az előző munkahelyemen, ahol 1 évet dolgoztam és a mostanin is vannak melegek ,s tudják rólam, s teljesen természetes, s látja, hogy sokan vagyunk, normálisak vagyunk. Ezt az egészet fokozatosan ismertettem meg vele. Néztünk meleg témájú filmeket is. Első, amit megnézett, az "Imák Bobbyért" című film. Reakciója csak annyi volt, rá, hogy; „Ha azt hitted, hogy ez a film meg fogja változtatni véleményem a buzikról, akkor nagyon tévedtél!” De kitartó voltam. Vettem neki meleg témájú könyveket. Szociológiai, pszichológiai könyveket. Nem akarta őket olvasni, azt mondta, hogy őt ez nem érdekli. Persze aztán kiderült, hogy csak beleolvasgatott…
Tehát szerencsére ha nehezen is, de jóra fordult a dolog. Ez volt életem legkomolyabb, legnehezebb konfliktusa, s ez is közrejátszik abban, hogy segítsek a hasonló dolgokat átélő, ilyen és hasonló esetektől félő fiataloknak. Mesélhetnék a meleg életről, az utcán való lebuzizásról, a buta, rossz hiedelmekről stb… A hétköznapi életben is betöltöm ezt a szerepet, mint a baráti, munkahelyi körben.
G.
Sokáig tagadtam. Fájt ez is, de tudtam, hogy anyum idősebb már (52 éves), más időben, más környezetben nőtt fel, és Ő ezt nem tudná feldolgozni, elfogadni. Inkább azt a politikát folytattam, hogy lassan csöpögtettem neki a jeleket. Adagoltam, információkat osztottam meg vele, hogy betekintést nyerhessen a meleg világba, hogy az nem olyan drasztikus, ahogy Ő látja, de nem volt nyitott.
Aztán már a főiskola 2. év közepére megelégeltem az állandó zaklató kérdéseit, s nem válaszoltam azt, hogy nem vagyok meleg! Itt következett be a nagy bumm! Nem szólt perceken át semmit. Nagyon félelmetes volt azt látni, hogy ül a széken, s fehérebbé változik, mint a fal. Aztán hirtelen elkezdett zokogni, majd hisztériázni, s ordibálni. Mikor próbáltam nyugtatni, segíteni neki, ellökött, hogy ne érjek hozzá, ne szóljak hozzá, hagyjam békén! Volt, mikor úgy vette a levegőt, mint egy tüdőbajos, s volt, mikor öklendezett, majd hányt is. NAGYON félelmetes volt. Ez az egész több óráig eltartott. Egész egyszerűen sokkot kapott. Nyugtatót és altatót vett be, s úgy sikerült elaludnia.
Sokáig nem beszéltünk. Feszült volt a légkör. Hajtogatta, hogy menjek orvoshoz, s mikor kértem, hogy jöjjön velem, menjünk együtt, lángra lobbant, hogy Ő minek jöjjön?! Neki nincs semmi baja! Én vagyok a beteg nem Ő!
Körülbelül fél éven át tartott ez az állapot. Muszáj voltam hagyni, mert akárhányszor kezdeményeztem nála, elutasított. Aztán idővel sikerült felfognia, megemésztenie. Elkezdett nyitni, beszélgettünk, persze nagyon keveset, apránként kérdezgetett, s válaszolgattam neki.
Két év elteltével már ott tartunk, hogy bemutattam neki a párom, tudja, hol vannak meleg szórakozóhelyek, látta az albérletem (benne a nagy melegzászlóval, pasis naptárral stb…), a lakótársaim, tudja, hogy az előző munkahelyemen, ahol 1 évet dolgoztam és a mostanin is vannak melegek ,s tudják rólam, s teljesen természetes, s látja, hogy sokan vagyunk, normálisak vagyunk. Ezt az egészet fokozatosan ismertettem meg vele. Néztünk meleg témájú filmeket is. Első, amit megnézett, az "Imák Bobbyért" című film. Reakciója csak annyi volt, rá, hogy; „Ha azt hitted, hogy ez a film meg fogja változtatni véleményem a buzikról, akkor nagyon tévedtél!” De kitartó voltam. Vettem neki meleg témájú könyveket. Szociológiai, pszichológiai könyveket. Nem akarta őket olvasni, azt mondta, hogy őt ez nem érdekli. Persze aztán kiderült, hogy csak beleolvasgatott…
Tehát szerencsére ha nehezen is, de jóra fordult a dolog. Ez volt életem legkomolyabb, legnehezebb konfliktusa, s ez is közrejátszik abban, hogy segítsek a hasonló dolgokat átélő, ilyen és hasonló esetektől félő fiataloknak. Mesélhetnék a meleg életről, az utcán való lebuzizásról, a buta, rossz hiedelmekről stb… A hétköznapi életben is betöltöm ezt a szerepet, mint a baráti, munkahelyi körben.
G.
RSS Feed