Semmi olyan gondolat nem keletkezett a fejemben, hogy a gyermekem erkölcstelen lenne

N: Kedves István, nagyon örülök, hogy mikrofonvégre tudtam kapni egy apukát is!
I: Olyan ritkák az apukák?
N: Eléggé nehezen szólalnak meg.

I: Hát nagyon hosszú beszámolót vagy beszélgetést tőlem se várjál. Tulajdonképpen mire vagy kíváncsi?
N: Például arra, hogy amikor megtudtad a fiadról, hogy meleg, akkor mit gondoltál, mit éreztél?

I: Nagyon egyszerű, hogy mit éreztem. Én ugyan nem szoktam ezzel dicsekedni, de mondjuk bennem nagyon erős az az érzés, hogy én szeretném a családomat folytatni. Merthogy a családban én vagyok a fiúágnak a képviselője, és a család másik ágának csak női leszármazottjai vannak. Igaz, hogy azok aztán nagyon szép számmal. Szóval ilyen szempontból érintett az, hogy az egyik fiamtól valószínűleg nem lesznek utódaim. Ettől egy egész picikét szomorú lettem, de semmi olyan gondolat nem keletkezett a fejemben, hogy a gyermekem erkölcstelen lenne, vagy hogy valami elfajzott alak lenne. Én ezzel a dologgal már találkoztam. Úgy értem, hogy az ismerőseim között voltak olyanok, akik melegek voltak. Szerintem teljesen normális és megbecsülésre méltó emberek, nem tartom őket rosszabbaknak másoknál. Ilyen szempontból nem éreztem különösebb megdöbbenést és különösebb felindulást sem. Nem örültem neki, de tudomásul vettem.
N: Te olyasmitől nem tartottál, hogy a fiadat valamilyen szankció éri, valamilyen hátrányos megkülönböztetés?
I: Nem, mert az általam ismert meleg személyek mind kiváló társadalmi megbecsülésnek örvendtek. Igaz, hogy ezek majdnem mind művészek voltak, és egyik-másik eléggé közismert művész volt, úgyhogy ez valahogy eszembe se jutott. Persze az én fejemben is voltak klisék arról, hogy a melegek egyik része bűnöző, a másik része meg kihasznált, szerencsétlen ember, de valahogy ez nem jutott eszembe a saját fiammal kapcsolatban, mert úgy gondoltam, hogy… hát lehet, hogy csak a fantáziám hiánya miatt.
N: Olyasmi fölmerült benned, hogy esetleg te vagy a feleséged tehettek arról, hogy a gyereketek ilyenné vált?
I: Nem, nem merült föl bennem. Ez különben is csak a későbbi gondolkozás kapcsán merülhetett volna föl, de az az érzésem, hogy a gyerekeinkkel való kapcsolatunk teljesen spontán volt és teljesen természetes. Én ugyan nem voltam túl sokat otthon, de nem lehet azt mondani, hogy bármelyik fiammal rossz viszonyban lettem volna, sőt a meleg fiammal különösen jó viszonyban voltam és vagyok is, és az az érzésem, hogy nagyon sok mindenben hasonló módon gondolkodunk. Nagyon sok vonatkozásban fölismerem a saját tulajdonságaimat benne. Persze a szexuális vonzalmait leszámítva.
N: Ismered-e meleg barátait, ismerőseit? Akár partnerét?
I: Természetesen. Az volt a tapasztalatom, hogy normális és kedves emberek. Nem találtam semmi olyat, ami miatt azt mondhatnám, hogy hű micsoda szörnyű alakok, vagy ilyesmi. Kicsit mások a tulajdonságaik, mint a nem-meleg férfiaknak, egyik-másik erősen más, tehát, mit tudom én, bizonyos fokig nőiesek, némelyik persze. De hát ebbe nem akarok nagyon belemenni, mert általában nem szoktam ítélkezni, és csak azt mondhatom, hogy normális emberek, különböző tulajdonságokkal. S ha az ember nem tudja róluk, hogy melegek, akkor lehet, hogy azt gondolja, hogy hát egy kicsit talán érzékenyebb, nőiesebb, de általában nem térnek el a hétköznapi emberektől.
N: És hogy tudtad meg, hogy a fiad meleg?
I: Hát úgy, hogy elmondta. Elmondta az egész családnak.
N: Korábban voltak-e sejtéseid ezzel kapcsolatban?
I: Ha ismertem volna ennek a jeleit, vagy egyáltalán fölmerült volna bennem ennek a gyanúja, akkor természetes, hogy tudtam volna, hogy valami eltérés van a fiam és a többi gyerek között. Voltak talán bizonyos nőies tulajdonságai, talán jobban szeretett főzni, mint az átlagos fiúk – bár főzni én is nagyon szeretek, úgyhogy emiatt nem fogtam volna gyanút, és voltak bizonyos tulajdonságai, amiről azt lehet mondani, hogy kedvesen nőiesek voltak. Mondjuk nem volt agresszív, de különösebben én sem vagyok agresszív. Szóval olyan, amit én előjelnek értékeltem volna, olyat én nem fedeztem föl, persze lehet, hogy ez az én akkori naivitásomból fakadt.
N: Később, amikor kezdted feldolgozni ezt a tudást, akkor tudtál-e a fiaddal vagy valamelyik családtagoddal erről beszélgetni? Vagy mi segített a feldolgozásban?
I: Ez nagyon egyszerű dolog. Nekem nem volt a feldolgozáshoz sok segítségre szükségem, mert mint említettem, a család vonatkozásában volt az a bizonyos gondolatom, hogy az ember minél jobban szeretne szaporodni, de más vonatkozásban meg szerencsére van egy olyan tulajdonságom, amivel talán kevés ember rendelkezik: nem érdekel másoknak a nemi élete. Szóval se a pornográfia szintjén, se a pletyka szintjén, és ez a saját fiaim nemi életére is vonatkozik.
N: Mondjuk az, hogy az ember érdeklődik vagy foglalkozik ezzel a dologgal, nem kizárólag azt jelenti, hogy vájkál másnak a szexualitásában, mert azért a homoszexualitás köré, gondolom, egyebek is csoportosulnak, nem kizárólag az intimitások.
I: Ezt én tulajdonképpen nem feldolgozásnak fogom fül, de azóta nagyon sok mindent megtudtam a melegségről és nekem az az érzésem, hogy ez egy olyan dolog, amire az emberek születnek, és erről nem tehetnek. Feltételezem, hogy a szüleik sem tehetnek, helyesebben szólva, legfeljebb olyan vonatkozásban tehetnek, hogy biológiailag van valami szerepük benne, de még csak azt se gondolom, hogy valami hibás gén játszana ebben szerepet. Inkább olyasmire gondolok, hogy ez egy minden emberben előforduló genetikai lehetőség, illetve biológiai lehetőség, és ezt egy teljesen természetes dologként kell tudomásul venni. Az a megközelítése, ami a Bibliában szerepel az nem túl szerencsés.
N: Mire gondolsz?
I: Szodoma és Gomorra esetére. Ugye nyilvánvaló, hogy ez nem történt meg.

A teljes történetet Szenteh Natália: "És ha a te gyereked lenne homoszexuális?" című könyvében olvashatjátok (Masculus Kiadó, 2005).
Kapható a kiadónál, a Pocok Klubban kéthetente szombaton, valamint rendelhető az ország összes Alexandria könyvesáruházában/könyvesboltjában, továbbá Budapesten pl. az Írók Boltjában és az Osiris Könyvesházban is.