Kedves Egyesület!
Nagy örömmel és szeretettel hallgattam a két videót, ami a melegvagyok.hu-n megjelent, és nagyszerű interjúk vannak bennük.
A második részben szereplő, fekete hajú fiú, aki legelőször szólal meg, több alkalommal mondott olyasmit, ami azért "vágott pofán", mert szóról szóra én is ugyanazt gondoltam magamban.
Nagy örömmel és szeretettel hallgattam a két videót, ami a melegvagyok.hu-n megjelent, és nagyszerű interjúk vannak bennük.
A második részben szereplő, fekete hajú fiú, aki legelőször szólal meg, több alkalommal mondott olyasmit, ami azért "vágott pofán", mert szóról szóra én is ugyanazt gondoltam magamban.
Az egyik a ministrálás kapcsán hangzott el, hogy a templomi szolgálatot úgy élte meg, mintha fellépés, szereplés volna. Az én életem ezer szállal kötődik a színházhoz, amely által még több rétegű jelentéssel bír ez a gondolat.
A másik, hogy "testvéreim az Úrban" azt mondják, hogy "annak ellenére" elfogadnak. Én sem szeretném, hogy ez kegy legyen!
De a többieket hallgatva is olyan érzésem támadt, hogy szeretnék közétek tartozni!
Röviden elmesélem a saját válaszaimat a feltett kérdésekre.
Római katolikus vagyok. Az első találkozásom a vallással nyolc, vagy kilenc éves koromban történt. A gyermekéveim alatt az első plébános atya, illetve a káplán atyák közül hárman tudták, hogy hogyan lehet a gyerekeket, meg a kiskamaszokat közösséggé formálni, kirándulni, táborozni, színielőadásokat tartani, ministrálni, hittanra járni, gitáros énekkarban énekelni... Kedvenc papjaimat sajnos néhány éves szolgálat után máshová helyezte tőlünk a püspök, így a felnőtt életem kezdetén, amikor talán a legfontosabb lett volna egy közösség, akkor esett szét a társaság. Hiányzott egy vezető, hiányoztak barátok, akikkel a gondjaimról beszélgethettem volna.
A melegséggel 19 éves koromban szembesültem. Olyan mélyen elnyomtam magamban mindent, aminek köze lett volna a szexualitáshoz, hogy a saját gondolataimmal való megbékélés időszaka elmaradt. A szembesülés egy konkrét és közönséges nemi aktus volt. Húsz perc alatt zajlott le életem első erotikus töltetű érintése, első csókja, illetve a szüzességem elvesztése, minden egyébbel, ami ezzel jár.
Ezzel a rendkívül rámenős és öreg férfival átélt, kapkodó, furcsa dolog után hónapokig megint elnyomtam magamban az egészet.
Képtelen voltam szavakba foglalni, képtelen voltam megbeszélni valakivel, nem voltak hozzá fogalmaim...
Aztán a sok visszafojtás, sok önfegyelem után robbanásszerű és nagyon őrülten szenvedélyes, romboló jellegű, vad nemi élet következett, számtalan partnerrel, kalanddal, szexmoziban, szaunákban és hasonló, méltatlan helyszíneken, nagyon sokáig.
Voltak közben rövidebb-hosszabb párkapcsolatok is.
Az évek során megpróbálkoztam egy meleg református lelkésszel beszélgetni az életemről, de még nem voltam eléggé érett ennek helyrehozásához.
Most azonban úgy érzem, hogy életemben először olyan szerelemben van részem, amely mellett nem fekszem le senki mással. Nem azért, mert megfegyelmezem magam, hanem azért, mert nem is vágyom senki másra! Ezt egy kegyelmi állapotnak tartom. Idén július közepe óta tart.
Úgy gondolom, hogy ebben a csodálatos lelkiállapotban vagyok arra a legalkalmasabb, hogy ennyi év után, 35 évesen végre komolyan elgondolkodjam azon, hogy mit szeretnék Istentől, és ő mit szeretne tőlem.
Abban is egyetértek a videóban hallottakkal, hogy külön kell választani Istent és a vallást.
Istent én is "nagyvonalúnak", végtelenül türelmesnek, kegyesnek ismerem. Minden nap imádkozom, és csodálatos "beszélgetéseim" vannak ővele. A szeretete egy hatalmas öleléshez hasonlít. Mintha madárfióka lennék az ő sugárzó, tiszta, jóságos két kezében!
Az Egyház feje, Ferenc pápa mondott néhány visszafogott, óvatos mondatot, amit akár melegbarátnak, vagy felénk nyitó gondolatnak is értelmezhetünk. Ezeknek nagyon örültem, de sokkal több ilyenre volna szükség, és bátrabb állásfoglalásra!
Az Egyházon belül is különbséget teszek a személyes kapcsolatok, beszélgetések, templomi prédikációk, illetve ezekkel szemben a püspöki körlevelek, pápai megszólalások között.
A személyes kapcsolatok esetében egyáltalán nem valósul meg az a közvetlenség, amire vágynék, sem pedig a párbeszéd. Gyorsan hozzáteszem, hogy ennek én is oka vagyok. Nem merem elmondani a melegségemet a templomi közösségben. De az is nagyon tanulságos, ahogy a házasságról, a családról beszélgetnek! Abban is olyan gátlásosságot, távolságtartást érzékelek, hogy heteroszexuális közegben sem gondolnám hatékonynak az Egyház válaszait az élet nagy kérdéseire.
Itt azonban legalább lehetőségem van arra, hogy a többi keresztényt figyelhessem, hogy ők hogyan tesznek tanúságot, hogyan veszik az élet nagy akadályait.
Ó, annyi mindenről tudnék még írni!
De első levélnek ennyi is bőven elég lesz.
Igazából azért kezdtem bele ebbe a levélbe, hogy megköszönjem nektek ezt a két Meleg szemmel videót! Kimozdította a lelkemet a holtpontról.
A másik, hogy "testvéreim az Úrban" azt mondják, hogy "annak ellenére" elfogadnak. Én sem szeretném, hogy ez kegy legyen!
De a többieket hallgatva is olyan érzésem támadt, hogy szeretnék közétek tartozni!
Röviden elmesélem a saját válaszaimat a feltett kérdésekre.
Római katolikus vagyok. Az első találkozásom a vallással nyolc, vagy kilenc éves koromban történt. A gyermekéveim alatt az első plébános atya, illetve a káplán atyák közül hárman tudták, hogy hogyan lehet a gyerekeket, meg a kiskamaszokat közösséggé formálni, kirándulni, táborozni, színielőadásokat tartani, ministrálni, hittanra járni, gitáros énekkarban énekelni... Kedvenc papjaimat sajnos néhány éves szolgálat után máshová helyezte tőlünk a püspök, így a felnőtt életem kezdetén, amikor talán a legfontosabb lett volna egy közösség, akkor esett szét a társaság. Hiányzott egy vezető, hiányoztak barátok, akikkel a gondjaimról beszélgethettem volna.
A melegséggel 19 éves koromban szembesültem. Olyan mélyen elnyomtam magamban mindent, aminek köze lett volna a szexualitáshoz, hogy a saját gondolataimmal való megbékélés időszaka elmaradt. A szembesülés egy konkrét és közönséges nemi aktus volt. Húsz perc alatt zajlott le életem első erotikus töltetű érintése, első csókja, illetve a szüzességem elvesztése, minden egyébbel, ami ezzel jár.
Ezzel a rendkívül rámenős és öreg férfival átélt, kapkodó, furcsa dolog után hónapokig megint elnyomtam magamban az egészet.
Képtelen voltam szavakba foglalni, képtelen voltam megbeszélni valakivel, nem voltak hozzá fogalmaim...
Aztán a sok visszafojtás, sok önfegyelem után robbanásszerű és nagyon őrülten szenvedélyes, romboló jellegű, vad nemi élet következett, számtalan partnerrel, kalanddal, szexmoziban, szaunákban és hasonló, méltatlan helyszíneken, nagyon sokáig.
Voltak közben rövidebb-hosszabb párkapcsolatok is.
Az évek során megpróbálkoztam egy meleg református lelkésszel beszélgetni az életemről, de még nem voltam eléggé érett ennek helyrehozásához.
Most azonban úgy érzem, hogy életemben először olyan szerelemben van részem, amely mellett nem fekszem le senki mással. Nem azért, mert megfegyelmezem magam, hanem azért, mert nem is vágyom senki másra! Ezt egy kegyelmi állapotnak tartom. Idén július közepe óta tart.
Úgy gondolom, hogy ebben a csodálatos lelkiállapotban vagyok arra a legalkalmasabb, hogy ennyi év után, 35 évesen végre komolyan elgondolkodjam azon, hogy mit szeretnék Istentől, és ő mit szeretne tőlem.
Abban is egyetértek a videóban hallottakkal, hogy külön kell választani Istent és a vallást.
Istent én is "nagyvonalúnak", végtelenül türelmesnek, kegyesnek ismerem. Minden nap imádkozom, és csodálatos "beszélgetéseim" vannak ővele. A szeretete egy hatalmas öleléshez hasonlít. Mintha madárfióka lennék az ő sugárzó, tiszta, jóságos két kezében!
Az Egyház feje, Ferenc pápa mondott néhány visszafogott, óvatos mondatot, amit akár melegbarátnak, vagy felénk nyitó gondolatnak is értelmezhetünk. Ezeknek nagyon örültem, de sokkal több ilyenre volna szükség, és bátrabb állásfoglalásra!
Az Egyházon belül is különbséget teszek a személyes kapcsolatok, beszélgetések, templomi prédikációk, illetve ezekkel szemben a püspöki körlevelek, pápai megszólalások között.
A személyes kapcsolatok esetében egyáltalán nem valósul meg az a közvetlenség, amire vágynék, sem pedig a párbeszéd. Gyorsan hozzáteszem, hogy ennek én is oka vagyok. Nem merem elmondani a melegségemet a templomi közösségben. De az is nagyon tanulságos, ahogy a házasságról, a családról beszélgetnek! Abban is olyan gátlásosságot, távolságtartást érzékelek, hogy heteroszexuális közegben sem gondolnám hatékonynak az Egyház válaszait az élet nagy kérdéseire.
Itt azonban legalább lehetőségem van arra, hogy a többi keresztényt figyelhessem, hogy ők hogyan tesznek tanúságot, hogyan veszik az élet nagy akadályait.
Ó, annyi mindenről tudnék még írni!
De első levélnek ennyi is bőven elég lesz.
Igazából azért kezdtem bele ebbe a levélbe, hogy megköszönjem nektek ezt a két Meleg szemmel videót! Kimozdította a lelkemet a holtpontról.
RSS Feed