Az én történetem eléggé bonyolult. Bár ebben a témában valószínűleg senkinek sem egyszerű...
Egy 29 éves biszexuális férfi vagyok.
Egy 29 éves biszexuális férfi vagyok.
Egy 29 éves biszexuális férfi vagyok, akit eddig három személy kivételével mindenki furcsának vagy talán nem normális embernek tartott az irányultsága miatt – bár végülis a kinézetem sem átlagos, úgy 206 cm magasan hordom az orrom. Tény, nem kürtöltem világgá, csak a nekem fontos emberek tudják – ez alól csak édesanyám a kivétel.
Valószínűleg mindig is tudtam, hogy biszexuális vagyok, csak ezt még az elején inkább csak egy furcsa késztetésnek érzi az ember. Hogy megnézi a fiúkat az öltözőben és nem azzal az érzéssel, hogy "na ez is biztos jobban tetszik a lányoknak", csak egy megelégedett érzéssel, hogy milyen jól néz ki. Eredetileg nekem csak az volt a feltűnő, hogy valahogy nem voltam alapvetően sikeres a női nemnél. Sok nő ismerősöm, osztálytársam, munkatársam volt mindig is, akik az átlagosnál jobban jöttek ki velem, de mint férfi, sosem jöttem szóba náluk. Ezt én az alkatra, kinézetre vezettem vissza, ami persze a későbbiekben szép kerek önértékelési zavarrá alakult. Első komolyabb kapcsolatom a mostani párommal volt (egy lány), akit 20 évesen ismertem meg és szexuális értelemben is ő volt nekem az első. Teljesen normális heteró párként imádtuk egymás – ez mondjuk még mindig igaz – és semmi mással nem foglalkoztunk csak a másikkal.
Egy év együttlét után újra előtört belőlem az az érzés, hogy valamiért vágyom valakire, aki a saját nememből való, de nem a párom helyett, hanem mellette. Ez igencsak elkezdte összekuszálni a szálakat bennem. Nekem a kedvesem a mindenem, és ha titkolózni kellett volna előtte, akkor máris felborítottam volna a boldogságban-szomorúságban való őszinteséget, így szinte azonnal elmondtam neki, hogy valami nem úgy van velem, mint a többiekkel. Megértően fogadta, hogy valami más is kell, és segédkezet nyújtott nekem, ami talán a legfontosabb egy ilyen helyzetben. Nem volt elutasító és nem szabott "feltételeket". Persze önmagamban meg kellett küzdeni azzal, hogy attól "féltem", hogy meleg vagyok és így elvesztem azt, aki az eddigi életem legfontosabb személye. Soká tartott, hogy rájöjjek, van egy plusz kategória, ami nem meleg, de nem is heteroszexuális. Nem is a kategória ismeretlenségében volt a probléma, hanem a felismerésben.
Természetesen egy idő után kikívánkozik az emberből, hogy azoknak, akiket szeret vagy akik fontosak a számára, elmondja ezt az információt. Persze a világban tapasztalható fenyegető elutasítás meg tudja törni ezt a vágyat, de időről időre bizonyosan visszatér ugyanez az érzés. Volt olyan ismerősöm, akit így utólag nem neveznék barátomnak. Miután elmondtam neki, megpróbálta eléggé sután felkelteni a szexuális érdeklődésemet, de miután finoman jeleztem, hogy ez nem így megy és ezt ne csinálja, azt kaptam válaszul, hogy ez egy betegség és segít meggyógyulni. Na ennyit a tudásról. Persze keresni kezdtem azt a valakit, aki a vágyaimnak és a lelkemnek megnyugvást jelenthetett volna, de mindenképpen az első perctől kezdve őszintén beszéltem mindenről – interneten való ismerkedésről van szó.
Arról, hogy milyen a beállítottságom és arról is, hogy egy lány a párom. Sok pofont kaptam amiatt, mert nem rejtettem el semmit (mert az őszinteség és a pontosság nekem a legfőbb erények két legfontosabbika), de ezt most nem taglalnám. Volt egy-két kezdeti próbálkozás, ami javarészt szexuális jellegű volt – nem mintha nem akartam volna kapcsolatot, csak a legtöbben ez nem tudták megérteni. Megjegyzem, teljes joggal. Kevesen szeretnek osztozni a szerelmükön. Ezek után azt hittem, hogy egy hasonló beállítottságú férfival jobban meg fogom értetni magam, de újfent csalódnom kellett. Egy olyannal sem sikerült megismerkedni, aki ne a párja mellett, titokban szeretett volna kiugrani egy egy " boldog estére". Természetesen elhiszem, hogy vannak ebből a szempontból is becsületes biszexuális fériak, de sajnos nekem nem sikerült találkoznom velük.
Jelenleg boldognak mondhatom magamat, mert pont a párom ismertetett össze egy fiúval, akiről véletlenül kiderült, hogy meleg és a találkozgatások, beszélgetések alkalmával lassan belém szeretett. Ő alapból tudta, hogy van párom és azt is idejekorán sikerült megbeszélnünk, hogy ki milyen "irányba tekint". Így nem okozott problémát, hogy érzelmek bontakozzanak ki, ami számomra komoly fontossággal bír, mert nem tudok érzelmi töltet nélkül semmit kezdeni egy másik emberrel, sajnos engem a lelkem irányít. Azt a fiú is tudta, hogy nem leszek szerelmes belé, mert két emberbe nem lehet szerelmesnek lenni, de minden szeretetemet neki tudom adni. Előre megbeszéltük, hogy ez neki jó-e így, ami persze gonoszságnak hangzik, de tudni akartam, hogy tudja-e, mit tudok nyújtani neki és hogy biztos-e benne, hogy így kell maradnunk. Azóta ez működőképes és ahogy érzem mindenki boldog – tény, hogy kinézetben eredetileg nem volt az "esetem" a fiú, de a lelke csodálatossá tette, érdemes lenne néha ezt is észrevenni. Bár mind a hárman sokat dolgozunk, de mindig sort kerítünk hármas programokra is és persze az intimitás és a romantikus együttlét sem maradhat el, persze külön-külön.
Bármennyire szokatlan, én így vagyok boldog. Igaz, hogy az előbújás része még nem történt meg, de lassan ennek is eljön az ideje. Csak talán egy kis támogatás kellene hozzá, ezt nem tudom.
Ui: Az még nagyon hiányzik, hogy valakivel, valakikkel tudjon az ember beszélgetni anélkül, hogy rejtenie kellene ezt az oldalát is. Vagy talán, pont erről beszélgetne. Persze ez most nem a reklám helye.
Attila
Valószínűleg mindig is tudtam, hogy biszexuális vagyok, csak ezt még az elején inkább csak egy furcsa késztetésnek érzi az ember. Hogy megnézi a fiúkat az öltözőben és nem azzal az érzéssel, hogy "na ez is biztos jobban tetszik a lányoknak", csak egy megelégedett érzéssel, hogy milyen jól néz ki. Eredetileg nekem csak az volt a feltűnő, hogy valahogy nem voltam alapvetően sikeres a női nemnél. Sok nő ismerősöm, osztálytársam, munkatársam volt mindig is, akik az átlagosnál jobban jöttek ki velem, de mint férfi, sosem jöttem szóba náluk. Ezt én az alkatra, kinézetre vezettem vissza, ami persze a későbbiekben szép kerek önértékelési zavarrá alakult. Első komolyabb kapcsolatom a mostani párommal volt (egy lány), akit 20 évesen ismertem meg és szexuális értelemben is ő volt nekem az első. Teljesen normális heteró párként imádtuk egymás – ez mondjuk még mindig igaz – és semmi mással nem foglalkoztunk csak a másikkal.
Egy év együttlét után újra előtört belőlem az az érzés, hogy valamiért vágyom valakire, aki a saját nememből való, de nem a párom helyett, hanem mellette. Ez igencsak elkezdte összekuszálni a szálakat bennem. Nekem a kedvesem a mindenem, és ha titkolózni kellett volna előtte, akkor máris felborítottam volna a boldogságban-szomorúságban való őszinteséget, így szinte azonnal elmondtam neki, hogy valami nem úgy van velem, mint a többiekkel. Megértően fogadta, hogy valami más is kell, és segédkezet nyújtott nekem, ami talán a legfontosabb egy ilyen helyzetben. Nem volt elutasító és nem szabott "feltételeket". Persze önmagamban meg kellett küzdeni azzal, hogy attól "féltem", hogy meleg vagyok és így elvesztem azt, aki az eddigi életem legfontosabb személye. Soká tartott, hogy rájöjjek, van egy plusz kategória, ami nem meleg, de nem is heteroszexuális. Nem is a kategória ismeretlenségében volt a probléma, hanem a felismerésben.
Természetesen egy idő után kikívánkozik az emberből, hogy azoknak, akiket szeret vagy akik fontosak a számára, elmondja ezt az információt. Persze a világban tapasztalható fenyegető elutasítás meg tudja törni ezt a vágyat, de időről időre bizonyosan visszatér ugyanez az érzés. Volt olyan ismerősöm, akit így utólag nem neveznék barátomnak. Miután elmondtam neki, megpróbálta eléggé sután felkelteni a szexuális érdeklődésemet, de miután finoman jeleztem, hogy ez nem így megy és ezt ne csinálja, azt kaptam válaszul, hogy ez egy betegség és segít meggyógyulni. Na ennyit a tudásról. Persze keresni kezdtem azt a valakit, aki a vágyaimnak és a lelkemnek megnyugvást jelenthetett volna, de mindenképpen az első perctől kezdve őszintén beszéltem mindenről – interneten való ismerkedésről van szó.
Arról, hogy milyen a beállítottságom és arról is, hogy egy lány a párom. Sok pofont kaptam amiatt, mert nem rejtettem el semmit (mert az őszinteség és a pontosság nekem a legfőbb erények két legfontosabbika), de ezt most nem taglalnám. Volt egy-két kezdeti próbálkozás, ami javarészt szexuális jellegű volt – nem mintha nem akartam volna kapcsolatot, csak a legtöbben ez nem tudták megérteni. Megjegyzem, teljes joggal. Kevesen szeretnek osztozni a szerelmükön. Ezek után azt hittem, hogy egy hasonló beállítottságú férfival jobban meg fogom értetni magam, de újfent csalódnom kellett. Egy olyannal sem sikerült megismerkedni, aki ne a párja mellett, titokban szeretett volna kiugrani egy egy " boldog estére". Természetesen elhiszem, hogy vannak ebből a szempontból is becsületes biszexuális fériak, de sajnos nekem nem sikerült találkoznom velük.
Jelenleg boldognak mondhatom magamat, mert pont a párom ismertetett össze egy fiúval, akiről véletlenül kiderült, hogy meleg és a találkozgatások, beszélgetések alkalmával lassan belém szeretett. Ő alapból tudta, hogy van párom és azt is idejekorán sikerült megbeszélnünk, hogy ki milyen "irányba tekint". Így nem okozott problémát, hogy érzelmek bontakozzanak ki, ami számomra komoly fontossággal bír, mert nem tudok érzelmi töltet nélkül semmit kezdeni egy másik emberrel, sajnos engem a lelkem irányít. Azt a fiú is tudta, hogy nem leszek szerelmes belé, mert két emberbe nem lehet szerelmesnek lenni, de minden szeretetemet neki tudom adni. Előre megbeszéltük, hogy ez neki jó-e így, ami persze gonoszságnak hangzik, de tudni akartam, hogy tudja-e, mit tudok nyújtani neki és hogy biztos-e benne, hogy így kell maradnunk. Azóta ez működőképes és ahogy érzem mindenki boldog – tény, hogy kinézetben eredetileg nem volt az "esetem" a fiú, de a lelke csodálatossá tette, érdemes lenne néha ezt is észrevenni. Bár mind a hárman sokat dolgozunk, de mindig sort kerítünk hármas programokra is és persze az intimitás és a romantikus együttlét sem maradhat el, persze külön-külön.
Bármennyire szokatlan, én így vagyok boldog. Igaz, hogy az előbújás része még nem történt meg, de lassan ennek is eljön az ideje. Csak talán egy kis támogatás kellene hozzá, ezt nem tudom.
Ui: Az még nagyon hiányzik, hogy valakivel, valakikkel tudjon az ember beszélgetni anélkül, hogy rejtenie kellene ezt az oldalát is. Vagy talán, pont erről beszélgetne. Persze ez most nem a reklám helye.
Attila
RSS Feed