Nemrég olvastam az élménybeszámolót az IBM emberével a melegek munkahelyi integrálódásáról. Az IBM valószínűleg egy nemes kivétel a munkáltatók között. Idehaza elég rossz e tekintetben a helyzet.
Mint olvastam, a munkahelyi teljesítményt 30%-kal visszafogja a rejtőzködés, ami rengeteg energiát emészt fel. Ez a szám viszont erősen egyén-, környezet- és frusztrációfüggő. Van, aki a fele energiáját arra pazarolja, hogy kontrollálja a mozdulatait, szavait, tekintetét és viselkedését...
Mióta az eszemet tudom, az a problémám, hogy a hétköznapokban mit sem változik a meg nem értés, az elfogadás a melegek irányába (még a napi sorozatokból is kivették a meleg karaktereket, mert a bűnöző, csaló, házasságtörő stb. karaktereket jobban tolerálják a nézők. - ez elég elgondolkodtató). Ha legalább eljutnánk a tömeges "nem érdekel, hogy meleg, én bírom " beállítottságig, komoly változáson lennénk túl. Én emberekkel dolgoztam az idegenforgalom területén életem legnagyobb részében. A munkámat illetően nem ért konkrét megaláztatás a melegségemmel kapcsolatban. Nem beszéltem róla, nem kérkedtem vele, nem öltöztem úgy, és nem nyávogtam. Mégis: nyilvánvaló volt. De egy néha-néha elejtett melegségre utaló poénnal "megúsztam" a dolgokat.
Az életem legmélyebb pontját a középiskolai évek jelentették. Még az emléke is fáj. Nem tudom, ma mennyire lehet jó egy melegnek középiskolásnak lenni. A tizenéves generáció nagyon kegyetlen tud lenni mindenkivel, aki más, mint a nagy tömeg. A tanárok nem vállalják fel e téma tárgyalását. A radikálisabb diákok előtt meg nem fogja senki azt mondani, hogy őt nem érdekli, ki milyen. Itt igenis utálni kell a buzikat, zsidókat, cigányokat, emósokat, különben téged is egy kalap alá vesznek velük. Azt talán itt tűzöm be, hogy a "felhőtlen" diákévek nekem gyomorgörccsel és öngyilkos gondolatokkal teltek. Kész csoda, hogy túléltem a sulit...
Nagy változás volt a munkahely és a munkába állás. Talán szerencsém volt ezzel, teljesen más volt, mint az iskola. Levegőt kaptam a közösségben, felszabadító érzés volt, hogy talán én is ember vagyok. Egészen kb. 30 éves koromig volt ez a kellemes állapot. Ez a szám a vízválasztó. 30 éves korukig az emberek keresgélnek, míg nem lelnek társra, nem alapítanak családot. De ha 30 fölött egyedüli magánzó vagy, akkor már elég feltűnő, hogy nincs valami rendben. Az álommunkahely gyorsan tovaszállt. Manapság a munkahelyek elég gyorsan változnak az ember életében. És sokszor mindenfélét el kell vállalni, hogy megéljünk.
Egy melegnek itt több problémája is akad. A tapasztalatai miatt mindenkinél kialakul kisebb-nagyobb paranoia, hogy ő a téma, és biztos felismerik, hogy más. Nehéz megtalálni az új közösségben, közösségekben az egyensúlyt, hogy milyen mértékű barátkozás az, ami még elfogadható, de nem feltűnő. Ha nagyon barátkozunk, akkor az a gáz, ha nagyon távolságtartóak vagyunk, akkor meg "mekkora arca van".
Egy ideig egy gyártósoron kellett dolgoznom. Viszonylag gyorsan téma voltam... Nehéz volt. Itt nem 30%-os energiavesztésről beszélhettünk, hanem vagy 80-ról... A maradék 20%-ból meg végignyomtam fizikailag a 3 műszakot.
A témával valóban foglalkozni kellene, mert az iskola tekintetében az iskolai teljesítményt rombolja, ahogy a munkahelyen a kreativitást, munkateljesítményt. Az iskola témájára visszakanyarodva: a kirekesztettség további következménye, hogy semminemű közösségbe nem mer az ember idővel lépni, így sportkör, szakkörök, felsőoktatás stb. Így az életben való boldogulása is csorbát szenved. Gyűlnek a mínuszok és a hiányjelek életünk sok szegmensében. Persze erre mondják sokan, hogy az egyén problémáit az egyénnek kell megoldania. Igen, ez is igaz. De átgondolnák, ha csak egy hónapra is cserélnének velünk, másokkal...
Mióta az eszemet tudom, az a problémám, hogy a hétköznapokban mit sem változik a meg nem értés, az elfogadás a melegek irányába (még a napi sorozatokból is kivették a meleg karaktereket, mert a bűnöző, csaló, házasságtörő stb. karaktereket jobban tolerálják a nézők. - ez elég elgondolkodtató). Ha legalább eljutnánk a tömeges "nem érdekel, hogy meleg, én bírom " beállítottságig, komoly változáson lennénk túl. Én emberekkel dolgoztam az idegenforgalom területén életem legnagyobb részében. A munkámat illetően nem ért konkrét megaláztatás a melegségemmel kapcsolatban. Nem beszéltem róla, nem kérkedtem vele, nem öltöztem úgy, és nem nyávogtam. Mégis: nyilvánvaló volt. De egy néha-néha elejtett melegségre utaló poénnal "megúsztam" a dolgokat.
Az életem legmélyebb pontját a középiskolai évek jelentették. Még az emléke is fáj. Nem tudom, ma mennyire lehet jó egy melegnek középiskolásnak lenni. A tizenéves generáció nagyon kegyetlen tud lenni mindenkivel, aki más, mint a nagy tömeg. A tanárok nem vállalják fel e téma tárgyalását. A radikálisabb diákok előtt meg nem fogja senki azt mondani, hogy őt nem érdekli, ki milyen. Itt igenis utálni kell a buzikat, zsidókat, cigányokat, emósokat, különben téged is egy kalap alá vesznek velük. Azt talán itt tűzöm be, hogy a "felhőtlen" diákévek nekem gyomorgörccsel és öngyilkos gondolatokkal teltek. Kész csoda, hogy túléltem a sulit...
Nagy változás volt a munkahely és a munkába állás. Talán szerencsém volt ezzel, teljesen más volt, mint az iskola. Levegőt kaptam a közösségben, felszabadító érzés volt, hogy talán én is ember vagyok. Egészen kb. 30 éves koromig volt ez a kellemes állapot. Ez a szám a vízválasztó. 30 éves korukig az emberek keresgélnek, míg nem lelnek társra, nem alapítanak családot. De ha 30 fölött egyedüli magánzó vagy, akkor már elég feltűnő, hogy nincs valami rendben. Az álommunkahely gyorsan tovaszállt. Manapság a munkahelyek elég gyorsan változnak az ember életében. És sokszor mindenfélét el kell vállalni, hogy megéljünk.
Egy melegnek itt több problémája is akad. A tapasztalatai miatt mindenkinél kialakul kisebb-nagyobb paranoia, hogy ő a téma, és biztos felismerik, hogy más. Nehéz megtalálni az új közösségben, közösségekben az egyensúlyt, hogy milyen mértékű barátkozás az, ami még elfogadható, de nem feltűnő. Ha nagyon barátkozunk, akkor az a gáz, ha nagyon távolságtartóak vagyunk, akkor meg "mekkora arca van".
Egy ideig egy gyártósoron kellett dolgoznom. Viszonylag gyorsan téma voltam... Nehéz volt. Itt nem 30%-os energiavesztésről beszélhettünk, hanem vagy 80-ról... A maradék 20%-ból meg végignyomtam fizikailag a 3 műszakot.
A témával valóban foglalkozni kellene, mert az iskola tekintetében az iskolai teljesítményt rombolja, ahogy a munkahelyen a kreativitást, munkateljesítményt. Az iskola témájára visszakanyarodva: a kirekesztettség további következménye, hogy semminemű közösségbe nem mer az ember idővel lépni, így sportkör, szakkörök, felsőoktatás stb. Így az életben való boldogulása is csorbát szenved. Gyűlnek a mínuszok és a hiányjelek életünk sok szegmensében. Persze erre mondják sokan, hogy az egyén problémáit az egyénnek kell megoldania. Igen, ez is igaz. De átgondolnák, ha csak egy hónapra is cserélnének velünk, másokkal...
RSS Feed