"...A munkahelyemen hívott fel telefonon, hogy még mielőtt hazamegyünk, beszélni akar velem. Nagyon megrémültem, a hangja remegett az idegességtől, éreztem, hogy mindjárt elsírja magát, alig tudott beszélni.
A Bazilika melletti parkolóban ült be mellém az autóba, és amint bezárta maga mögött az ajtót, köszönés és anélkül, hogy rám nézett volna, elkezdett zokogni, de valami olyan mélyről jövő, hatalmas fájdalommal, ami leírhatatlan. Iszonyatos állapotban volt, az egész teste remegett és láttam, hogy az idegösszeroppanás határán áll. Az én édes drága nagyfiam most nem tudott megszólalni, csak átölelte a nyakamat és ömlöttek a könnyei. Nem értettem semmit, nem tudtam mi történt, csak azt tudtam, hogy valami nagyon nagy baj van. Átöleltem, simogattam és megpróbáltam megnyugtatni, de nagyon kevés sikerrel. Persze kétségbeesésemben már én is sírtam. Kérleltem, hogy: „Nyugodj meg kisfiam, mondd el, mi a baj?” Nem tudom mennyi idő telt el, de nagyon sok, mire nagy nehezen ki tudott préselni a torkán egy rövid mondatot. „Anyuci, én meleg vagyok.”
Megfordult velem a világ, hirtelen semmit nem tudtam, nem tudtam, jól értem-e, amit mond, és nem tudtam azt értem-e, amit mond. Hála a Jóistennek, hogy abban a pillanatban nem volt idő ezen gondolkodni, mert az anyai ösztöneim sokkal erősebbek voltak, mint a mindannyiunkba oly helytelenül belénk nevelt előítéleteim. Így azokban a percekben az volt számomra a legfontosabb, hogy megnyugtassam. Azt mondogattam neki, hogy ez nem olyan nagy probléma, a lényeg az, hogy az egészsége rendben legyen, és így is gondoltam. Hosszú percek múlva került csak olyan állapotba, hogy beszélgetni tudtunk.
Millió kérdésem volt. Mindent tudni akartam róla is és a homoszexualitásról is. Otthon még senkinek nem szóltunk, de éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Elmondta, hogy az utóbbi két évben, amíg lépésről lépésre rájött, mennyi kínon, önmarcangoláson ment keresztül, úgy érezte, hogy ő egy torzszülött. Próbált tőle megszabadulni, megpróbálta bebizonyítani magának, hogy nem igaz. Lefeküdt lányokkal, de nem volt jó. Két kétségbe ejtő évig tartott, amíg rájött, hogy ettől nincs menekvés, ez hozzá tartozik, és csak úgy lehet teljes, normális életet élni, ha képes rá, hogy elfogadja így önmagát, és meg kell próbálnia elfogadtatni a családjával is. Rettenetes lehetett, amit átélt. És én, az állítólagosan jó édesanya, sehol nem voltam, amikor a legnagyobb szükség lett volna rám. Életem legmegbocsáthatatlanabb és jóvátehetetlenebb bűnét követtem el, amikor nem vettem észre, nem álltam mellette a legnehezebb időkben. Milyen anya az, akinek a gyermeke nem mondhatja el az égbekiáltó baját, hanem egyedül kell vele megbirkóznia. ..."
A teljes történetet Szenteh Natália: "És ha a te gyereked lenne homoszexuális?" című könyvében olvashatjátok (Masculus Kiadó, 2005).
Kapható a kiadónál, a Pocok Klubban kéthetente szombaton, valamint rendelhető az ország összes Alexandria könyvesáruházában/könyvesboltjában, továbbá Budapesten pl. az Írók Boltjában és az Osiris Könyvesházban is.
Megfordult velem a világ, hirtelen semmit nem tudtam, nem tudtam, jól értem-e, amit mond, és nem tudtam azt értem-e, amit mond. Hála a Jóistennek, hogy abban a pillanatban nem volt idő ezen gondolkodni, mert az anyai ösztöneim sokkal erősebbek voltak, mint a mindannyiunkba oly helytelenül belénk nevelt előítéleteim. Így azokban a percekben az volt számomra a legfontosabb, hogy megnyugtassam. Azt mondogattam neki, hogy ez nem olyan nagy probléma, a lényeg az, hogy az egészsége rendben legyen, és így is gondoltam. Hosszú percek múlva került csak olyan állapotba, hogy beszélgetni tudtunk.
Millió kérdésem volt. Mindent tudni akartam róla is és a homoszexualitásról is. Otthon még senkinek nem szóltunk, de éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Elmondta, hogy az utóbbi két évben, amíg lépésről lépésre rájött, mennyi kínon, önmarcangoláson ment keresztül, úgy érezte, hogy ő egy torzszülött. Próbált tőle megszabadulni, megpróbálta bebizonyítani magának, hogy nem igaz. Lefeküdt lányokkal, de nem volt jó. Két kétségbe ejtő évig tartott, amíg rájött, hogy ettől nincs menekvés, ez hozzá tartozik, és csak úgy lehet teljes, normális életet élni, ha képes rá, hogy elfogadja így önmagát, és meg kell próbálnia elfogadtatni a családjával is. Rettenetes lehetett, amit átélt. És én, az állítólagosan jó édesanya, sehol nem voltam, amikor a legnagyobb szükség lett volna rám. Életem legmegbocsáthatatlanabb és jóvátehetetlenebb bűnét követtem el, amikor nem vettem észre, nem álltam mellette a legnehezebb időkben. Milyen anya az, akinek a gyermeke nem mondhatja el az égbekiáltó baját, hanem egyedül kell vele megbirkóznia. ..."
A teljes történetet Szenteh Natália: "És ha a te gyereked lenne homoszexuális?" című könyvében olvashatjátok (Masculus Kiadó, 2005).
Kapható a kiadónál, a Pocok Klubban kéthetente szombaton, valamint rendelhető az ország összes Alexandria könyvesáruházában/könyvesboltjában, továbbá Budapesten pl. az Írók Boltjában és az Osiris Könyvesházban is.
RSS Feed