Kezembe kaptam egy kérdőívet, melegekről szól, a véleményemre kíváncsiak. Kérték, mondjam el a történetem.
Toleráns embernek érzem magam, mégis amikor a fiam – akivel a kapcsolatom őszinte és közvetlen – elém állt, és közölte, hogy meleg, traumaként hatott rám. Nem ért váratlanul, mert rengeteg jel utalt rá, tulajdonképpen tudtam is, de akkor vált egyértelművé, amikor szóban is közölte. Kapcsolatunk őszinte, mindig megbeszéltük a dolgokat, így nem volt szokatlan dolog, hogy mindezt elmondta.
Bennem az első reakció az volt, hogy… nem szeret. Hogy direkt ellenem irányuló rettenet, amit közöl. Mindig arról álmodtam, hogy nagy családom lesz, hogy egyszer nem ketten állunk a karácsonyfánál, hanem unokák tömegével vesszük körül, vidámság, hangos szó, nagy család. Szükségem volt rá és fontosnak tartottam; ez egy pillanat alatt szertefoszlott. Haragot, sértettséget éreztem, hogy ez megbocsáthatatlan, egyenesen ellenem elkövetett vétség.
Ez az első és hirtelen, átgondolatlan reakció elég sokáig tartott. Szeretek a dolgoknak utánanézni, ezért tájékozódtam, hogy mi is ez tulajdonképpen. Tehet róla? Ő választotta, akarta? Hobbi, divat, szórakozás…? Így megtudtam, hogy esetleg az én nevelési módszerem is hozzájárult a melegségéhez, de alapvetően ez egy öröklött beállítódás.
És amikor a fiam hazajött, és láttam a szemében a kimondatlan kérdést – na most hogyan tovább –, akkor fokozatosan kialakult az a véleményem, hogy nem dőlt össze a világ. Szembesülnöm kell egy ténnyel, és ehhez kell igazítanom az életemet. A fiam egy remek ember, rendkívül értelmes, becsületes, őszinte és helytáll; ez nem dicséret, hanem kénytelen vagyok elismerni. Annyi szeretet és gyengédség van benne, nemcsak velem kapcsolatban, hanem más embereket is hasonlóan fogad, segíti őket. Nem is akarom ragozni, tehát egy értékes és tiszteletre méltó, egyenes ember.
Az, hogy az életének ez a része tőlem és a régi ismereteimtől távol állt, fokozatosan eltörpült, elhomályosult. Őt mint embert – azt hiszem – elég kritikusan látom, de szeretem, és egy idő múlva a probléma jelentéktelenné zsugorodott. Kapcsolatunk ugyanolyan őszinte, egymás tiszteletén alapuló, mély, emberi; az életének ez a része az ő magánügye. A problémáit még most is meg szoktuk beszélni; megértem azokat a dolgokat is, amik számomra elég nehezen érthetők, de a segítségemmel az élet nehéz helyzetein talán könnyebben átesik és jobban boldogul.
Azért vagyok az anyja, hogy segítsem, mert szeretem, mindenben igyekszem támogatni. Találkoztam barátaival, szívesen és sokszor hoz barátokat. Semmi különös másságot nem látok bennük; érző, melegszívű emberek, talán érzékenyebbek, és több szeretet árad belőlük, mint a nem meleg emberekből.
Volt egy barátja, akit saját fiamként tiszteltem és szerettem és szeretek mind a mai napig. Tehát egyáltalán nem számít, hogy szexualitásában milyen csoport tagja. Hogy a társadalom szemben állna ezzel? A heteroszexuálisok sem beszélnek a szexuális életükről, hogy milyen technikai és egyéb körülmények között zajlik. Madáchnak van egy mondása: „Szerelmet bármily mulattató kettesben, oly ízetlen harmadiknak.” Ha a melegek kifejezik idegenek előtt, mélységében, ízléstelenül az egymáshoz való vonzódásukat, az nem tetszik. De nem tetszik a heteró kapcsolatban sem! Azt hiszem, a heteroszexuálisoknak azzal van problémájuk, ha a melegeknek hivalkodó a fellépése; emiatt került a kérdés a társadalom érdeklődésének középpontjába. Ha magánügyként kezelnék, és megfelelő diszkrécióval próbálnának létezni – de ez a heterókra éppúgy vonatkozik –, akkor szerintem senkinek semmi kivetnivalója nem lehet. Ettől sem rosszabb, sem jobb nem lesz valaki; az értékét nem ez fogja meghatározni.
Másoknak üzenem, hogy azt lássák: egy emberrel van dolguk. A melegek – a társadalmi elutasítottságuk miatt – rendkívül érzékenyek, ugyanakkor szeretetre, elismerésre vágynak, magukkal is küzdenek. A szeretetet és megbecsülést – ha megérdemlik – ne vonjuk meg tőlük.
A melegek társadalmi megítélése rendkívül negatív. Nem fogadják el őket sem erkölcsileg, sem emberileg, sem jogilag. Pedig amióta élőlény létezik a világon, előfordul ez a jelenség; nemcsak az emberek, de az állatok között is. Ez egy biológiailag determinált magatartási forma. A társadalomban elvárják, hogy a fiatalok utódokat neveljenek, hiszen ez a társadalmi fennmaradás alapfeltétele. Valahol mélyen gyökerezik ez az erkölcsi követelmény, és nehéz elfogadtatni, hogy a melegek ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, miközben szexuális szokásaik eltérnek a nagy átlagtól. Egy embert nem csak a szexualitása jellemzi, hanem azon túl számos fontosabb tulajdonság. Lehet, hogy egy meleg értékesebb egyes embereknél, mégsem kapja meg az őt megillető elismerést. Ez jelenleg feloldhatatlan ellentmondás, pedig joguk van a teljes emberi élethez, például gyermekvállaláshoz (mennyivel szerencsésebb az a gyerek, aki szerető emberek között nő fel, mint aki intézetben). Lehet, hogy tisztességesebb, értékesebb, jellemesebb embert nevelnének, de ma még nincs meg nekik ez a lehetőség. Remélem, a jövőben ez változni fog, és a társadalom is eljut addig a szemléletváltásig, hogy egy embert ne a szokásai, hanem cselekedetei, munkája, alkotásai alapján ítéljenek meg.
Bennem az első reakció az volt, hogy… nem szeret. Hogy direkt ellenem irányuló rettenet, amit közöl. Mindig arról álmodtam, hogy nagy családom lesz, hogy egyszer nem ketten állunk a karácsonyfánál, hanem unokák tömegével vesszük körül, vidámság, hangos szó, nagy család. Szükségem volt rá és fontosnak tartottam; ez egy pillanat alatt szertefoszlott. Haragot, sértettséget éreztem, hogy ez megbocsáthatatlan, egyenesen ellenem elkövetett vétség.
Ez az első és hirtelen, átgondolatlan reakció elég sokáig tartott. Szeretek a dolgoknak utánanézni, ezért tájékozódtam, hogy mi is ez tulajdonképpen. Tehet róla? Ő választotta, akarta? Hobbi, divat, szórakozás…? Így megtudtam, hogy esetleg az én nevelési módszerem is hozzájárult a melegségéhez, de alapvetően ez egy öröklött beállítódás.
És amikor a fiam hazajött, és láttam a szemében a kimondatlan kérdést – na most hogyan tovább –, akkor fokozatosan kialakult az a véleményem, hogy nem dőlt össze a világ. Szembesülnöm kell egy ténnyel, és ehhez kell igazítanom az életemet. A fiam egy remek ember, rendkívül értelmes, becsületes, őszinte és helytáll; ez nem dicséret, hanem kénytelen vagyok elismerni. Annyi szeretet és gyengédség van benne, nemcsak velem kapcsolatban, hanem más embereket is hasonlóan fogad, segíti őket. Nem is akarom ragozni, tehát egy értékes és tiszteletre méltó, egyenes ember.
Az, hogy az életének ez a része tőlem és a régi ismereteimtől távol állt, fokozatosan eltörpült, elhomályosult. Őt mint embert – azt hiszem – elég kritikusan látom, de szeretem, és egy idő múlva a probléma jelentéktelenné zsugorodott. Kapcsolatunk ugyanolyan őszinte, egymás tiszteletén alapuló, mély, emberi; az életének ez a része az ő magánügye. A problémáit még most is meg szoktuk beszélni; megértem azokat a dolgokat is, amik számomra elég nehezen érthetők, de a segítségemmel az élet nehéz helyzetein talán könnyebben átesik és jobban boldogul.
Azért vagyok az anyja, hogy segítsem, mert szeretem, mindenben igyekszem támogatni. Találkoztam barátaival, szívesen és sokszor hoz barátokat. Semmi különös másságot nem látok bennük; érző, melegszívű emberek, talán érzékenyebbek, és több szeretet árad belőlük, mint a nem meleg emberekből.
Volt egy barátja, akit saját fiamként tiszteltem és szerettem és szeretek mind a mai napig. Tehát egyáltalán nem számít, hogy szexualitásában milyen csoport tagja. Hogy a társadalom szemben állna ezzel? A heteroszexuálisok sem beszélnek a szexuális életükről, hogy milyen technikai és egyéb körülmények között zajlik. Madáchnak van egy mondása: „Szerelmet bármily mulattató kettesben, oly ízetlen harmadiknak.” Ha a melegek kifejezik idegenek előtt, mélységében, ízléstelenül az egymáshoz való vonzódásukat, az nem tetszik. De nem tetszik a heteró kapcsolatban sem! Azt hiszem, a heteroszexuálisoknak azzal van problémájuk, ha a melegeknek hivalkodó a fellépése; emiatt került a kérdés a társadalom érdeklődésének középpontjába. Ha magánügyként kezelnék, és megfelelő diszkrécióval próbálnának létezni – de ez a heterókra éppúgy vonatkozik –, akkor szerintem senkinek semmi kivetnivalója nem lehet. Ettől sem rosszabb, sem jobb nem lesz valaki; az értékét nem ez fogja meghatározni.
Másoknak üzenem, hogy azt lássák: egy emberrel van dolguk. A melegek – a társadalmi elutasítottságuk miatt – rendkívül érzékenyek, ugyanakkor szeretetre, elismerésre vágynak, magukkal is küzdenek. A szeretetet és megbecsülést – ha megérdemlik – ne vonjuk meg tőlük.
A melegek társadalmi megítélése rendkívül negatív. Nem fogadják el őket sem erkölcsileg, sem emberileg, sem jogilag. Pedig amióta élőlény létezik a világon, előfordul ez a jelenség; nemcsak az emberek, de az állatok között is. Ez egy biológiailag determinált magatartási forma. A társadalomban elvárják, hogy a fiatalok utódokat neveljenek, hiszen ez a társadalmi fennmaradás alapfeltétele. Valahol mélyen gyökerezik ez az erkölcsi követelmény, és nehéz elfogadtatni, hogy a melegek ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, miközben szexuális szokásaik eltérnek a nagy átlagtól. Egy embert nem csak a szexualitása jellemzi, hanem azon túl számos fontosabb tulajdonság. Lehet, hogy egy meleg értékesebb egyes embereknél, mégsem kapja meg az őt megillető elismerést. Ez jelenleg feloldhatatlan ellentmondás, pedig joguk van a teljes emberi élethez, például gyermekvállaláshoz (mennyivel szerencsésebb az a gyerek, aki szerető emberek között nő fel, mint aki intézetben). Lehet, hogy tisztességesebb, értékesebb, jellemesebb embert nevelnének, de ma még nincs meg nekik ez a lehetőség. Remélem, a jövőben ez változni fog, és a társadalom is eljut addig a szemléletváltásig, hogy egy embert ne a szokásai, hanem cselekedetei, munkája, alkotásai alapján ítéljenek meg.
RSS Feed