Krisztián, a három gyermekes családapa egypercesei döbbentettek rá, hogy nem én vagyok az egyetlen ember az országban, aki hasonló cipőben jár. Nekem is van családom, nekem is pont három gyermekem van. Krisztián nem hagyta, hogy abból a bizonyos dobozból kiugorjon az a rugós bohóc. Hát nekem ez idén júniusig sikerült. Ekkor bekerültem egy olyan örvénybe, aminek eredménye mély lelki seb lett. Talán ezért is írom le történetemet, hogy gyógyuljak, illetve azért is, hátha például szolgál másoknak is.
Elöljáróban tanulság lehet, hogy legyen nagyon óvatos az, akinek elég idős kora (53 év) ellenére a minimálisnál is kisebb tapasztalata van. Legyen óvatos, akit egy nála jóval fiatalabb, jó ideje párkapcsolatban élő férfival hoz össze sors. Adjon okot gyanakvásra az is, ha túl sok bókkal áraszt el az újdonsült ismerős. Vannak még egyéb szempontok is, de ezeket hagyjuk.
Azt, hogy a saját nememhez vonzódom, már tizenéves korom óta tudom. Lehet, hogy már eleve bennem volt ez a „hajlam”, de felszínre bukkanásához elegendő volt egy túlféltő, elkényeztető, „kislányos” nevelés (anyám mindig is egy lányt akart, de sajnos egy fia született hahaha) és egy (azaz egy darab), az általános iskola negyedik osztályában megélt homoszexuális élmény. 10 éves gyerekek ezt általában mélyen el szokták nyomni a tudatalattiba (elfojtás), nekem ez nem sikerült.
A családban a melegség elfogadásáról csak annyit, hogy ha szóba került a téma, akkor leginkább a kiirtásukról volt szó. Nem csoda, hogy gyáva nyuszi voltam előbújni.
Ezért elkezdtem szabályszerű heteroszexuális életet élni, gimnáziumban például volt egy barátnőm, akivel nagyon szerettük egymást. Már főiskolás voltam, amikor egy másik lánnyal elvesztettem szüzességemet. Szóval minden oké. Közben azért végig tisztában voltam azzal, hogy tetszenek a fiúk (is). De reménykedtem, hogy ebből úgymond „ki lehet gyógyulni” (ami köztudott, hogy nem igaz). Munkába állás, ismerkedés leendő feleségemmel, nagyon jó volt a szex. Házasság, gyermekek, mégpedig három. A saját nememmel semmiféle intim kapcsolatba nem kerültem, nem is kezdeményeztem, az égvilágon semmi! Nulla tapasztalat ezen a téren. Vágyaim kiélése abban merült ki, hogy nyáron és a strandon titokban oda-odapillantottam a „kicsomagolt” férfiakra, és hát az internet révén filmeket nézegettem (ha szigorúan vesszük, ez is megcsalás).
Mindez ment egészen ez év júniusig. És akkor beütött a mennykő. Instagramon bejelölt követőnek egy számomra ismeretlen srác. Hát, te ki vagy? Úgy hallottam, hogy érdeklik a fiúk. Kaphatok magánál egy esélyt? Köpni, nyelni nem tudtam. Honnan veszi ezt, amikor szinte kínosan ügyeltem arra, hogy semmiféle jelét ne adjam titkos vonzalmamnak? Kérdeztem, honnan veszi ezt? Mondták neki a szomszéd településen lakó barátai. De nem mond neveket. Szépen elmagyaráztam neki, hogy az egész nem igaz, félreértésről van szó. El is búcsúztunk egymástól illedelmesen. De a kisördög ott maradt bennem. Megnéztem a nyilvános Instáját, Facebookját és lám, egy nagyon jóképű, férfias, fiatal srác nézett rám a képekről. De voltak ott képek arról is, hogy egy idősebb férfival együtt fotózkodik. Azt hihette az ember, hogy az apja, de néhány kép nem erről árulkodott. A képekhez tartozó bejegyzések sem.
Ennek ellenére engedtem a kísértésnek. Mégiscsak jó lenne vele megismerkedni. Bejelöltem a Facebookon. Elkezdtem lájkolni az újonnan feltett képeit (amelyeken kb. fél éve már nem szerepelt együtt a párjával; gondoltam, szakítottak, egyébként a párja oldala is nyilvános volt, jó sok páros képpel ott is, kb. fél évvel ezelőttig). Nagyon megtetszett a fiú. Meg hát utólag be kell vallanom, hogy nagyon legyezgette 53 éves hiúságomat, hogy egy nálam 30 (!) évvel fiatalabb pasi keresi társaságomat. Vártam, hátha reagál. Egyszer csak megtette. Elkezdtünk cseten beszélgetni. És itt következtek a fel nem ismert hazugságok. Ha ezeket időben felismertem volna és észnél is vagyok, azonnal kilépek ebből a helyzetből. Kiderült, hogy a képeken látott párja megvan, két éve élnek együtt. Rögtön elkezdtem ódzkodni, hogy akkor ennek ellenére miért keresi más férfi társaságát. Válasza az volt, hogy a párja is nyitott az ilyen fajta kapcsolatokra, és ő is buzdítja, hogy próbáljon mást is. Megkérdeztem azt is, hogy miért akar kezdeni ilyen „vén” emberekkel, mint én. Erre beszélt a nehéz gyermekkorról, meg a vele hidegen bánó, őt nem nagyon szerető apáról. Biztos sokaknak ismerős az ilyen szöveg, de szépen bevettem mindent naiv, hiú hülyeként (ugye mindenki ismeri a holló és a róka történetét a sajttal? hahaha). Megbeszéltük, hol találkozunk személyesen, ahol vár az autójával. Elmentünk akárhová, és ott az autóban „eljátszadoztunk” egymással. Megtörtént életem első kontakt homoszexuális élménye. 53 évesen! Megkérdeztem akkor is, kitől hallotta, hogy vonzódok a fiúkhoz. Ekkor vallotta be, hogy kamu volt (első hazugság leleplezve). Az Instán látott képeim alapján gondolta (cicák, virágok és ilyesmik alapján „profilozott”). Átkozott legyen minden közösségi oldal!
Ezután tovább folytattuk a csetelést. Beszélgettünk telefonon, videócseten, meg ahogy lehetett, tartottuk a kapcsolatot. Elárasztott bókokkal. Milyen jól nézek ki, milyen jó pasi vagyok, tetszik neki a lábam, a kezem, 16 éves kora óta ilyenre vágyott, én vagyok az esete, ha nő lennék, feleségül venne, milyen jó lenne a karjaimban aludni stb. stb. stb. Így utólag végiggondolva én, marha hittem ennek a sok szép szónak, bájszövegnek. Nagyon jó érzékkel azt mondta, amit hallani szerettem volna. Talán azért is tudott behálózni, mert elmondtam neki, hogy a feleségemmel a szerelmi kapcsolat kihűlt. Egyfajta szeretet, vagy inkább kölcsönös tisztelet van köztünk. Tulajdonképpen csak a gyerekek miatt vagyunk együtt, és erős a gyanúm, hogy a feleségem is így gondolja.
Következett a második autós találkozó; az elsőhöz képest nem került többre sor. Viszont már bekövetkezett a baj. Szerintem elsősorban a beszélgetések miatt fülig szerelmes lettem. Ennyire mély, intenzív szerelmet még nem éltem meg soha. Csak rá tudtam gondolni; ha nem tudtunk beszélni, kiborultam, folyamatosan szerelmet vallottam neki. Elkezdett figyelmeztetni, először csak finoman, hogy neki egy szerelme van, a jelenlegi párja, és nekem nem tudja azt mondani, hogy szeret. Elkezdődtek a titokban váltott pár szavas üzenetek, mert ő attól félt, hogy a párja egyszer észreveszi ezeket. „Majd írok, ha tudok”, „most nem tudok többet írni”, „ne válaszolj erre”. Üzenetek azonnal törölve. Ezek szerint ugye mégsem annyira igaz, hogy a párját nem zavarná a nyitott kapcsolat. Második hazugság leleplezve. Épeszű ember ilyenkor már rég kilép. De engem ekkor már teljesen elöntött a szerelem érzése. Racionális gondolkodásnak annyi. A bájcsevej, a „turbékolás” tovább folyt.
Annyira szerelmes voltam, hogy komolyan elkezdtem gondolkodni, bevallom a feleségemnek, a saját nememhez vonzódom. Ez a címben említett majdnem-coming out. Utólag áldom a Jóistent, hogy nem tettem meg. Ezzel tönkre tettem volna a családomat, a gyerekeimet, és a saját életemet is. Két szék között a pad alá.
Ha valaki csak szexet akar a másiktól, akkor miért osztja meg vele élete titkait? Miért mutogatja meg videón keresztül a lakását? Miért küld puszikat, fényképeket? Miért mondja azt, hogy ha önálló lenne, akkor lenne esély egy kapcsolatra? Miért kell hitegetni az embert? Miért ígér fűt-fát: elmegyünk moziba, elmegyünk kirándulni és még sorolhatnám a sok beígért közös programot.
Még egyszer találkoztunk, szintén autóban, szintén nem történt több. Még akkor is azt mondta, hogy az enyém vagy. Ó, istenem, én naiv hülye!
Aztán jött a lebukás. Küldtem neki egy üzenetet, amit először a párja olvasott el. Lett belőle egy beszélgetésféle, melyben próbáltam menteni a helyzetet, hogy csak beszélgettünk, meg jó volt vele megosztani évtizedes titkomat, és így tovább.
Ő is mentette a bőrét, egyértelmű volt a cél, hogy minél gyorsabban kiugorjon ebből. Utolsó beszélgetésünk során egyértelműen, mellbevágó módon nyomatékosította, hogy pár alkalmas kalandot (szexet) akart, semmi több, neki a jelenlegi párja a minden. De azért a hónapok alatt a bókjaimat elfogadta végig. Érdekes, hogy a kapcsolat első felében ő bókolt nekem. Mikor fülig belezúgtam, ezek elmaradtak, és én kezdtem el rajongani érte. Rákérdeztem arra is, hogy akkor miért nyomatta jó ideig ezt a hódító, bókoló dumát. Ez a cinikus válasz telt belőle: ilyen vagyok. Innentől kezdve néma csend. Erőszakosan betolakodott az életembe, és nyom nélkül távozott belőle úgy, hogy még mindig nagyon szerettem őt. Ebből a történetből vesztesen kerültem ki.
Ennyit életemben nem sírtam, mint ez alatt a pár hónap alatt, pedig nem vagyok az a picsogós fajta. Eszemmel tudtam, hogy ez a szerelem teljesen reménytelen, de hát ugye a szív mást diktált.
A legjobban az fáj (a sok-sok fájdalom közt), hogy az összes szeretetemet ő kapta meg. A családnak nem jutott belőle; igaz, ezt jól tudtam leplezni. A szeretetzsák kifogyott, és én itt állok érzelmileg kisemmizve. Most itt állok egyhelyben, topogok ide-oda. Nem tudom, merre induljak tovább. Megpróbálok belőle kiszeretni, újra megtölteni a szeretetzsákot, irtózatos sok munka.
Be kell látnom, hogy nem velem szúrtak ki, hanem én szúrtam ki saját magammal, de alaposan. A számtalan apró jel, utólag kikövetkeztetett hazugság ellenére is folytattam, és egyre jobban elmerültem ebben a teljesen kilátástalan, semmibe futó kapcsolatban. A földgolyó legnagyobb balekja vagyok. Olyan ez, mint egy nagyon rossz álom. Tragikomikus a történetben, hogy még mindig szeretem őt (teljesen esélytelenül, hiszen ő már engem kukázott, szerintem az életében még egy apróbetűs lábjegyzet sem vagyok), és könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. Még mindig kretén módon abban reménykedek, hogy majd jelentkezni fog, történni fog valami csoda. Jó lenne, ha a remény halna meg először, nem utoljára…
Lehet, hogy sokan felháborodnak a most következő a kijelentésemen, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha a melegek világa olyan, ahogyan ezen az emberen keresztül megismertem, akkor köszönöm, nem kérek belőle. A maradék életemet leélem úgy, ahogy eddig. Egy 53 éves ember ne akarjon már új kunsztokat, és ne legyen hiú, álljon ellen mindenféle szirénhangoknak. Én még olyan maradi nézeteket vallok, hogy szexuális kapcsolat valamiféle érzelmi kötődés nélkül nem lehetséges. Úgy néz ki, hogy ez nem igaz. Lehet akár hazudozni is, hogy megszerezzük a másikat egy-két nyomorult kaland erejéig.
Ezzel a leírt történettel nem várok megváltást senkitől, az erős szégyenérzettel nekem kell megküzdenem, a tanulságokat levonni, és továbblépni. A legészszerűbb megoldás az, ha teljes lelkemmel „visszatérek” a családomhoz.
Szeressétek embertársaitokat, vigyázzatok egymásra! Kerüljétek a hazugságot! Saját nemükhöz (is) vonzódó családapák! Kétszer is gondoljátok meg, hogy előbújtok-e, és kinek a kedvéért! Ne veszítsétek el a józan eszeteket! Ne legyetek hiúk! Becsüljétek meg életetek párját!
Azt, hogy a saját nememhez vonzódom, már tizenéves korom óta tudom. Lehet, hogy már eleve bennem volt ez a „hajlam”, de felszínre bukkanásához elegendő volt egy túlféltő, elkényeztető, „kislányos” nevelés (anyám mindig is egy lányt akart, de sajnos egy fia született hahaha) és egy (azaz egy darab), az általános iskola negyedik osztályában megélt homoszexuális élmény. 10 éves gyerekek ezt általában mélyen el szokták nyomni a tudatalattiba (elfojtás), nekem ez nem sikerült.
A családban a melegség elfogadásáról csak annyit, hogy ha szóba került a téma, akkor leginkább a kiirtásukról volt szó. Nem csoda, hogy gyáva nyuszi voltam előbújni.
Ezért elkezdtem szabályszerű heteroszexuális életet élni, gimnáziumban például volt egy barátnőm, akivel nagyon szerettük egymást. Már főiskolás voltam, amikor egy másik lánnyal elvesztettem szüzességemet. Szóval minden oké. Közben azért végig tisztában voltam azzal, hogy tetszenek a fiúk (is). De reménykedtem, hogy ebből úgymond „ki lehet gyógyulni” (ami köztudott, hogy nem igaz). Munkába állás, ismerkedés leendő feleségemmel, nagyon jó volt a szex. Házasság, gyermekek, mégpedig három. A saját nememmel semmiféle intim kapcsolatba nem kerültem, nem is kezdeményeztem, az égvilágon semmi! Nulla tapasztalat ezen a téren. Vágyaim kiélése abban merült ki, hogy nyáron és a strandon titokban oda-odapillantottam a „kicsomagolt” férfiakra, és hát az internet révén filmeket nézegettem (ha szigorúan vesszük, ez is megcsalás).
Mindez ment egészen ez év júniusig. És akkor beütött a mennykő. Instagramon bejelölt követőnek egy számomra ismeretlen srác. Hát, te ki vagy? Úgy hallottam, hogy érdeklik a fiúk. Kaphatok magánál egy esélyt? Köpni, nyelni nem tudtam. Honnan veszi ezt, amikor szinte kínosan ügyeltem arra, hogy semmiféle jelét ne adjam titkos vonzalmamnak? Kérdeztem, honnan veszi ezt? Mondták neki a szomszéd településen lakó barátai. De nem mond neveket. Szépen elmagyaráztam neki, hogy az egész nem igaz, félreértésről van szó. El is búcsúztunk egymástól illedelmesen. De a kisördög ott maradt bennem. Megnéztem a nyilvános Instáját, Facebookját és lám, egy nagyon jóképű, férfias, fiatal srác nézett rám a képekről. De voltak ott képek arról is, hogy egy idősebb férfival együtt fotózkodik. Azt hihette az ember, hogy az apja, de néhány kép nem erről árulkodott. A képekhez tartozó bejegyzések sem.
Ennek ellenére engedtem a kísértésnek. Mégiscsak jó lenne vele megismerkedni. Bejelöltem a Facebookon. Elkezdtem lájkolni az újonnan feltett képeit (amelyeken kb. fél éve már nem szerepelt együtt a párjával; gondoltam, szakítottak, egyébként a párja oldala is nyilvános volt, jó sok páros képpel ott is, kb. fél évvel ezelőttig). Nagyon megtetszett a fiú. Meg hát utólag be kell vallanom, hogy nagyon legyezgette 53 éves hiúságomat, hogy egy nálam 30 (!) évvel fiatalabb pasi keresi társaságomat. Vártam, hátha reagál. Egyszer csak megtette. Elkezdtünk cseten beszélgetni. És itt következtek a fel nem ismert hazugságok. Ha ezeket időben felismertem volna és észnél is vagyok, azonnal kilépek ebből a helyzetből. Kiderült, hogy a képeken látott párja megvan, két éve élnek együtt. Rögtön elkezdtem ódzkodni, hogy akkor ennek ellenére miért keresi más férfi társaságát. Válasza az volt, hogy a párja is nyitott az ilyen fajta kapcsolatokra, és ő is buzdítja, hogy próbáljon mást is. Megkérdeztem azt is, hogy miért akar kezdeni ilyen „vén” emberekkel, mint én. Erre beszélt a nehéz gyermekkorról, meg a vele hidegen bánó, őt nem nagyon szerető apáról. Biztos sokaknak ismerős az ilyen szöveg, de szépen bevettem mindent naiv, hiú hülyeként (ugye mindenki ismeri a holló és a róka történetét a sajttal? hahaha). Megbeszéltük, hol találkozunk személyesen, ahol vár az autójával. Elmentünk akárhová, és ott az autóban „eljátszadoztunk” egymással. Megtörtént életem első kontakt homoszexuális élménye. 53 évesen! Megkérdeztem akkor is, kitől hallotta, hogy vonzódok a fiúkhoz. Ekkor vallotta be, hogy kamu volt (első hazugság leleplezve). Az Instán látott képeim alapján gondolta (cicák, virágok és ilyesmik alapján „profilozott”). Átkozott legyen minden közösségi oldal!
Ezután tovább folytattuk a csetelést. Beszélgettünk telefonon, videócseten, meg ahogy lehetett, tartottuk a kapcsolatot. Elárasztott bókokkal. Milyen jól nézek ki, milyen jó pasi vagyok, tetszik neki a lábam, a kezem, 16 éves kora óta ilyenre vágyott, én vagyok az esete, ha nő lennék, feleségül venne, milyen jó lenne a karjaimban aludni stb. stb. stb. Így utólag végiggondolva én, marha hittem ennek a sok szép szónak, bájszövegnek. Nagyon jó érzékkel azt mondta, amit hallani szerettem volna. Talán azért is tudott behálózni, mert elmondtam neki, hogy a feleségemmel a szerelmi kapcsolat kihűlt. Egyfajta szeretet, vagy inkább kölcsönös tisztelet van köztünk. Tulajdonképpen csak a gyerekek miatt vagyunk együtt, és erős a gyanúm, hogy a feleségem is így gondolja.
Következett a második autós találkozó; az elsőhöz képest nem került többre sor. Viszont már bekövetkezett a baj. Szerintem elsősorban a beszélgetések miatt fülig szerelmes lettem. Ennyire mély, intenzív szerelmet még nem éltem meg soha. Csak rá tudtam gondolni; ha nem tudtunk beszélni, kiborultam, folyamatosan szerelmet vallottam neki. Elkezdett figyelmeztetni, először csak finoman, hogy neki egy szerelme van, a jelenlegi párja, és nekem nem tudja azt mondani, hogy szeret. Elkezdődtek a titokban váltott pár szavas üzenetek, mert ő attól félt, hogy a párja egyszer észreveszi ezeket. „Majd írok, ha tudok”, „most nem tudok többet írni”, „ne válaszolj erre”. Üzenetek azonnal törölve. Ezek szerint ugye mégsem annyira igaz, hogy a párját nem zavarná a nyitott kapcsolat. Második hazugság leleplezve. Épeszű ember ilyenkor már rég kilép. De engem ekkor már teljesen elöntött a szerelem érzése. Racionális gondolkodásnak annyi. A bájcsevej, a „turbékolás” tovább folyt.
Annyira szerelmes voltam, hogy komolyan elkezdtem gondolkodni, bevallom a feleségemnek, a saját nememhez vonzódom. Ez a címben említett majdnem-coming out. Utólag áldom a Jóistent, hogy nem tettem meg. Ezzel tönkre tettem volna a családomat, a gyerekeimet, és a saját életemet is. Két szék között a pad alá.
Ha valaki csak szexet akar a másiktól, akkor miért osztja meg vele élete titkait? Miért mutogatja meg videón keresztül a lakását? Miért küld puszikat, fényképeket? Miért mondja azt, hogy ha önálló lenne, akkor lenne esély egy kapcsolatra? Miért kell hitegetni az embert? Miért ígér fűt-fát: elmegyünk moziba, elmegyünk kirándulni és még sorolhatnám a sok beígért közös programot.
Még egyszer találkoztunk, szintén autóban, szintén nem történt több. Még akkor is azt mondta, hogy az enyém vagy. Ó, istenem, én naiv hülye!
Aztán jött a lebukás. Küldtem neki egy üzenetet, amit először a párja olvasott el. Lett belőle egy beszélgetésféle, melyben próbáltam menteni a helyzetet, hogy csak beszélgettünk, meg jó volt vele megosztani évtizedes titkomat, és így tovább.
Ő is mentette a bőrét, egyértelmű volt a cél, hogy minél gyorsabban kiugorjon ebből. Utolsó beszélgetésünk során egyértelműen, mellbevágó módon nyomatékosította, hogy pár alkalmas kalandot (szexet) akart, semmi több, neki a jelenlegi párja a minden. De azért a hónapok alatt a bókjaimat elfogadta végig. Érdekes, hogy a kapcsolat első felében ő bókolt nekem. Mikor fülig belezúgtam, ezek elmaradtak, és én kezdtem el rajongani érte. Rákérdeztem arra is, hogy akkor miért nyomatta jó ideig ezt a hódító, bókoló dumát. Ez a cinikus válasz telt belőle: ilyen vagyok. Innentől kezdve néma csend. Erőszakosan betolakodott az életembe, és nyom nélkül távozott belőle úgy, hogy még mindig nagyon szerettem őt. Ebből a történetből vesztesen kerültem ki.
Ennyit életemben nem sírtam, mint ez alatt a pár hónap alatt, pedig nem vagyok az a picsogós fajta. Eszemmel tudtam, hogy ez a szerelem teljesen reménytelen, de hát ugye a szív mást diktált.
A legjobban az fáj (a sok-sok fájdalom közt), hogy az összes szeretetemet ő kapta meg. A családnak nem jutott belőle; igaz, ezt jól tudtam leplezni. A szeretetzsák kifogyott, és én itt állok érzelmileg kisemmizve. Most itt állok egyhelyben, topogok ide-oda. Nem tudom, merre induljak tovább. Megpróbálok belőle kiszeretni, újra megtölteni a szeretetzsákot, irtózatos sok munka.
Be kell látnom, hogy nem velem szúrtak ki, hanem én szúrtam ki saját magammal, de alaposan. A számtalan apró jel, utólag kikövetkeztetett hazugság ellenére is folytattam, és egyre jobban elmerültem ebben a teljesen kilátástalan, semmibe futó kapcsolatban. A földgolyó legnagyobb balekja vagyok. Olyan ez, mint egy nagyon rossz álom. Tragikomikus a történetben, hogy még mindig szeretem őt (teljesen esélytelenül, hiszen ő már engem kukázott, szerintem az életében még egy apróbetűs lábjegyzet sem vagyok), és könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. Még mindig kretén módon abban reménykedek, hogy majd jelentkezni fog, történni fog valami csoda. Jó lenne, ha a remény halna meg először, nem utoljára…
Lehet, hogy sokan felháborodnak a most következő a kijelentésemen, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha a melegek világa olyan, ahogyan ezen az emberen keresztül megismertem, akkor köszönöm, nem kérek belőle. A maradék életemet leélem úgy, ahogy eddig. Egy 53 éves ember ne akarjon már új kunsztokat, és ne legyen hiú, álljon ellen mindenféle szirénhangoknak. Én még olyan maradi nézeteket vallok, hogy szexuális kapcsolat valamiféle érzelmi kötődés nélkül nem lehetséges. Úgy néz ki, hogy ez nem igaz. Lehet akár hazudozni is, hogy megszerezzük a másikat egy-két nyomorult kaland erejéig.
Ezzel a leírt történettel nem várok megváltást senkitől, az erős szégyenérzettel nekem kell megküzdenem, a tanulságokat levonni, és továbblépni. A legészszerűbb megoldás az, ha teljes lelkemmel „visszatérek” a családomhoz.
Szeressétek embertársaitokat, vigyázzatok egymásra! Kerüljétek a hazugságot! Saját nemükhöz (is) vonzódó családapák! Kétszer is gondoljátok meg, hogy előbújtok-e, és kinek a kedvéért! Ne veszítsétek el a józan eszeteket! Ne legyetek hiúk! Becsüljétek meg életetek párját!
RSS Feed