Már egész kis gyerekkoromban éreztem, hogy a nők vonzanak. Ha filmet néztem, szerelmes lettem a szép főszereplőnőbe, és mikor kijöttem a moziból, úgy éreztem, én vagyok a főhős - a férfi. Az igazán nőies személyiségek társaságában mindig is zavarban voltam, és igyekeztem eljátszani a macsót. Ez nem elhatározás kérdése, ez nem póz; jön, mióta az eszemet tudom.
Persze mivel mindenhonnan azt hallottam, hogy a "buzik gusztustalanok", igyekeztem nem komolyan venni ezt, és már jó hamar kiszemeltem magamnak fiúkat, akikbe "szerelmes" voltam.
Tizenhat éves lehettem, amikor két srác hazahozta a bátyámat, hogy a buszon kisfiúkat fogdos. Hamarosan elkezdett fiúkkal hazajönni - volt, hogy többel is. Az én intelligens testvérem olyan alkalmi partnerekkel állított be, akikkel amúgy nem tudott volna két szót sem beszélni, büdösek és a szakadtak voltak, dugdosnia kellett előlük az értékeit, és reggel alig várta, hogy távozzanak. Egy idő után már tudták róla ezt a környéken, volt hogy hazafele jövet a játszón a fiúk utánam kiabáltak, hogy "Nézd ott a buzi húga - biztos ő is az!" Ettől teljesen kész voltam. Undorodtam a tesómtól. Meg voltam róla győződve, hogy minden buzi ilyen. Mindent megtettem, hogy én ne legyek az. Volt jó pár pasim. Egy négy és fél éves kapcsolatom is. Nőiesen öltözködtem és sikerem volt a másik nemnél. Közben az is rendszeresen előfordult, hogy észrevettem egy-egy lány mennyire kihívóan szuggerál - ez titkon izgatott, de nem törődtem vele. Persze közben mindig valamelyik közeli barátnőmbe voltam holt szerelmes - csak ezt igyekeztem magamnak sem bevallani. Rendszeren lányokkal álmodtam. Olyan is előfordult, hogyha fiúval voltam közben azt képzeltem, nővel vagyok.
Huszonhárom éves korom körül összebarátkoztam egy férjes asszonnyal, akivel már nem plátói volt a szerelem. Ettől teljesen összezavarodtam. Azt gondoltam, nem vagyok normális, nézegettem magam a tükörben, hogy mennyivel lett férfiasabb az arcom, hogy most már biztos mindenki látja rajtam. Persze menekülni nem tudtam. Sosem tapasztalt érzések töltöttek el, először életemben igazi embernek éreztem magam - úgy éreztem most élek igazán.
Még egy pár évig próbálkoztam a férfiakkal is, hátha még képes vagyok mások által elfogadott "normális" életre. Meg tisztába akartam jönni magammal, hogy hátha csak a sok éves elfojtás miatt ekkora élmény az, és közben én azért a fiúkat is szeretem, hisz működött a dolog. Iszonyúan tudják nyomni az embert a külső elvárások.
Közben született egy fiam, akit egyedül vállaltam, mert az apjával nem bírtuk sokáig együtt. Volt még egy férfi az életemben két évig. Aztán elhatároztam, hogy nem bujkálok tovább magam elől, és nem fogok heteró lányok után ácsingózni. Megkértem a bátyámat, hogy vigyen le meleg ismerkedő helyekre - mert ő akkor már otthonos volt ott.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időközben elkezdtem vallásfilozófiával, ezoteriával és gnoszticizmussal foglalkozni. Életcélommá vált a szellemi Út bejárása. Ezen az Úton az első lépés az, hogy ismerd meg és ítélkezés nélkül fogadd el magad. Meggyőződésem, hogy azok - a magukat vallásosnak mondó emberek - akik bármiért ítélkeznek mások fölött. Nem értik vagy elferdítik a szent beszédeket.
Hamarosan elmondtam a barátaimnak, hogy a mi újság velem. Úgy éreztem, hogy felszabadultam. Éreztem, hogy amíg titkolunk valamit és bujkálunk, addig mélyen belül is bűnösnek érezzük magunkat, de ha tudunk róla nyíltan beszélni, már egyáltalán nem nyomasztó és szégyellni való semmi. Egyébként, akivel nem tudom megosztani belső titkaimat, nem olyannak szeret, amilyen vagyok, az nem is igazi barát. Valamiért anyukámnak nem mondtam el - nem voltunk olyan viszonyban - Ő egyébként a bátyámról már rég tudta. Egyszer azt mondta nekem: a fiad azt mondta az anya meg a Zsófi együtt alszik, a Zsófinak van fütyije? (Gondoltam, hogy egy három éves gyerek nem talál ki magától ilyen szöveget, valamelyik okos "felnőtt barátunk" vicceskedhetett vele.) Ezután elmondtam anyámnak, mi van velem. Ő egy két napig nem szólt, csak emésztette a dolgot. Utána úgy viselkedett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azelőtt is mindig azt mondta, hogy neki csak az a fontos, hogy én boldog legyek.
Később munkahelyemen is fölvállaltam másságomat, nem volt belőle semmi konfliktusom - pedig akkor masszőr voltam - maximum néha viccet csináltak belőle. Most már sok meleg barátom van - fiúk, lányok - és látom, hogy ők is nagyon sokfélék, épp úgy, mint azok, akik az ellenkező nemet részesítik előnyben.
Három éve együtt élek egy elvált nővel, akinek két gyereke van. Saját bevallása szerint mindig is érdekelték a nők, de az a szerep volt beleprogramozva, hogy férjhez kell menni és gyereket kell szülni. Mikor házassága romjai között a legmélyebb gödörben ült, akkor ismerkedtünk meg.
Mivel most vidéken élünk és három kis gyerek is a családunk része, úgy döntöttünk, nem vállaljuk nyíltan kapcsolatunk milyenségét. Csak a közeli barátoknak mondtuk el. Azt mondjuk így könnyebb anyagilag, meg mindig van ki vigyázzon a gyerekekre. Nap mint nap tapasztalom, milyen iszonyú nehéz így kommunikálni a kollegákkal, mikor ők mesélnek a férjükről, szerelmükről, én csak hallgatok - ha kérdeznek makogok valamit, kénytelen vagyok hazudozni.
Ma már a fiam tizenkét éves, természetes neki, hogy nem a férfiakat szeretem, természetes neki, hogy létezik ilyen szerelem is. Tisztában van vele, hogy ezt a nagy többség elítéli,de fogalma sincs, hogy miért.
Szabi
Tizenhat éves lehettem, amikor két srác hazahozta a bátyámat, hogy a buszon kisfiúkat fogdos. Hamarosan elkezdett fiúkkal hazajönni - volt, hogy többel is. Az én intelligens testvérem olyan alkalmi partnerekkel állított be, akikkel amúgy nem tudott volna két szót sem beszélni, büdösek és a szakadtak voltak, dugdosnia kellett előlük az értékeit, és reggel alig várta, hogy távozzanak. Egy idő után már tudták róla ezt a környéken, volt hogy hazafele jövet a játszón a fiúk utánam kiabáltak, hogy "Nézd ott a buzi húga - biztos ő is az!" Ettől teljesen kész voltam. Undorodtam a tesómtól. Meg voltam róla győződve, hogy minden buzi ilyen. Mindent megtettem, hogy én ne legyek az. Volt jó pár pasim. Egy négy és fél éves kapcsolatom is. Nőiesen öltözködtem és sikerem volt a másik nemnél. Közben az is rendszeresen előfordult, hogy észrevettem egy-egy lány mennyire kihívóan szuggerál - ez titkon izgatott, de nem törődtem vele. Persze közben mindig valamelyik közeli barátnőmbe voltam holt szerelmes - csak ezt igyekeztem magamnak sem bevallani. Rendszeren lányokkal álmodtam. Olyan is előfordult, hogyha fiúval voltam közben azt képzeltem, nővel vagyok.
Huszonhárom éves korom körül összebarátkoztam egy férjes asszonnyal, akivel már nem plátói volt a szerelem. Ettől teljesen összezavarodtam. Azt gondoltam, nem vagyok normális, nézegettem magam a tükörben, hogy mennyivel lett férfiasabb az arcom, hogy most már biztos mindenki látja rajtam. Persze menekülni nem tudtam. Sosem tapasztalt érzések töltöttek el, először életemben igazi embernek éreztem magam - úgy éreztem most élek igazán.
Még egy pár évig próbálkoztam a férfiakkal is, hátha még képes vagyok mások által elfogadott "normális" életre. Meg tisztába akartam jönni magammal, hogy hátha csak a sok éves elfojtás miatt ekkora élmény az, és közben én azért a fiúkat is szeretem, hisz működött a dolog. Iszonyúan tudják nyomni az embert a külső elvárások.
Közben született egy fiam, akit egyedül vállaltam, mert az apjával nem bírtuk sokáig együtt. Volt még egy férfi az életemben két évig. Aztán elhatároztam, hogy nem bujkálok tovább magam elől, és nem fogok heteró lányok után ácsingózni. Megkértem a bátyámat, hogy vigyen le meleg ismerkedő helyekre - mert ő akkor már otthonos volt ott.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időközben elkezdtem vallásfilozófiával, ezoteriával és gnoszticizmussal foglalkozni. Életcélommá vált a szellemi Út bejárása. Ezen az Úton az első lépés az, hogy ismerd meg és ítélkezés nélkül fogadd el magad. Meggyőződésem, hogy azok - a magukat vallásosnak mondó emberek - akik bármiért ítélkeznek mások fölött. Nem értik vagy elferdítik a szent beszédeket.
Hamarosan elmondtam a barátaimnak, hogy a mi újság velem. Úgy éreztem, hogy felszabadultam. Éreztem, hogy amíg titkolunk valamit és bujkálunk, addig mélyen belül is bűnösnek érezzük magunkat, de ha tudunk róla nyíltan beszélni, már egyáltalán nem nyomasztó és szégyellni való semmi. Egyébként, akivel nem tudom megosztani belső titkaimat, nem olyannak szeret, amilyen vagyok, az nem is igazi barát. Valamiért anyukámnak nem mondtam el - nem voltunk olyan viszonyban - Ő egyébként a bátyámról már rég tudta. Egyszer azt mondta nekem: a fiad azt mondta az anya meg a Zsófi együtt alszik, a Zsófinak van fütyije? (Gondoltam, hogy egy három éves gyerek nem talál ki magától ilyen szöveget, valamelyik okos "felnőtt barátunk" vicceskedhetett vele.) Ezután elmondtam anyámnak, mi van velem. Ő egy két napig nem szólt, csak emésztette a dolgot. Utána úgy viselkedett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azelőtt is mindig azt mondta, hogy neki csak az a fontos, hogy én boldog legyek.
Később munkahelyemen is fölvállaltam másságomat, nem volt belőle semmi konfliktusom - pedig akkor masszőr voltam - maximum néha viccet csináltak belőle. Most már sok meleg barátom van - fiúk, lányok - és látom, hogy ők is nagyon sokfélék, épp úgy, mint azok, akik az ellenkező nemet részesítik előnyben.
Három éve együtt élek egy elvált nővel, akinek két gyereke van. Saját bevallása szerint mindig is érdekelték a nők, de az a szerep volt beleprogramozva, hogy férjhez kell menni és gyereket kell szülni. Mikor házassága romjai között a legmélyebb gödörben ült, akkor ismerkedtünk meg.
Mivel most vidéken élünk és három kis gyerek is a családunk része, úgy döntöttünk, nem vállaljuk nyíltan kapcsolatunk milyenségét. Csak a közeli barátoknak mondtuk el. Azt mondjuk így könnyebb anyagilag, meg mindig van ki vigyázzon a gyerekekre. Nap mint nap tapasztalom, milyen iszonyú nehéz így kommunikálni a kollegákkal, mikor ők mesélnek a férjükről, szerelmükről, én csak hallgatok - ha kérdeznek makogok valamit, kénytelen vagyok hazudozni.
Ma már a fiam tizenkét éves, természetes neki, hogy nem a férfiakat szeretem, természetes neki, hogy létezik ilyen szerelem is. Tisztában van vele, hogy ezt a nagy többség elítéli,de fogalma sincs, hogy miért.
Szabi
RSS Feed