Jelenleg 25 éves vagyok, az én történetem 10-11 évre nyúlik vissza, amikor megismerkedtem egy sráccal, aki akkor 20 éves volt , helyes, intelligens és férfias. A férfias jelző volt az, ami megindított a lejtőn, már ha lehet lejtőnek nevezni ezt az utat.
Második vagy harmadik találkozásunkkor kicsit összebújva, csókolózgatva, szóval a „szerelem” hevében arcszőrzete miatt kissé kipirosodtam (kimart). Ami akkor egyébként egyáltalán nem tűnt fel. Este hazaérve édesanyám megkérdezte, hogy hol voltam, és hogy mitől „olyan piros" az arcom. Kicsit hülyén jött ki, ugyanis azt kérdezte: tán csak nem egy kislánnyal voltál? Erre persze mindjárt jött a frappáns válasz.: hááát majdnem. Nem lány hanem fiú...
Először nem hitte el. Azt mondta, hogy ne viccelődjek. Mire én teljesen komoly arccal megerősítettem, hogy nem vicceltem. Nagyon nehezen, mégis szeretettel és megértéssel kérdezte meg, hogy meleg vagyok? Aztán sírni kezdett. Egymással szemben ültünk az asztalnál, és néztük egymást, és folyt a könnyünk. Még ezt most leírva és visszagondolva is szívszorító érzés.
Megbeszéltük ezt a dolgot, és szerencsémre teljesen elfogadta. Szépen lassan az egész család be lett avatva - ki közvetlenül, ki közvetve. A legnehezebben a bátyám fogadta a hírt (mint utólag kiderült, azért, mert azt gondolta, hogy róla is azt fogják hinni, hogy meleg). Természetesen ahogy írtam, ez már 10 éve volt. Akkor még szinte tabu téma volt, elfogadták, de nem beszéltünk róla.
Manapság nincs olyan családi buli (unokatesókkal), amikor ne lenne téma. Tesóm is elfogadta, neki és a párjának azóta született kisbabájuk, szóval nagybácsi lettem és keresztapuka. Az évek során mivel volt egy biztos családi háttér, aki elfogad, felvállaltam magam, ami egy kicsit nehéz volt, hiszen rengeteg „hülye” kérdést kaptam, amikor a kollégák és barátok is megtudták. Összességében nem nagyon van negatív tapasztalatom, illetve ami van, annak nem nagyon tulajdonítok jelentőséget. Jelenleg egy elég nagy cégnél dolgozom, napi 200-300 emberrel találkozom, és szinte mindenki tudja, hogy ki vagyok és nagyon sokan olyannak szeretnek, amilyen vagyok!
Sz. Gergely[GERY]
Először nem hitte el. Azt mondta, hogy ne viccelődjek. Mire én teljesen komoly arccal megerősítettem, hogy nem vicceltem. Nagyon nehezen, mégis szeretettel és megértéssel kérdezte meg, hogy meleg vagyok? Aztán sírni kezdett. Egymással szemben ültünk az asztalnál, és néztük egymást, és folyt a könnyünk. Még ezt most leírva és visszagondolva is szívszorító érzés.
Megbeszéltük ezt a dolgot, és szerencsémre teljesen elfogadta. Szépen lassan az egész család be lett avatva - ki közvetlenül, ki közvetve. A legnehezebben a bátyám fogadta a hírt (mint utólag kiderült, azért, mert azt gondolta, hogy róla is azt fogják hinni, hogy meleg). Természetesen ahogy írtam, ez már 10 éve volt. Akkor még szinte tabu téma volt, elfogadták, de nem beszéltünk róla.
Manapság nincs olyan családi buli (unokatesókkal), amikor ne lenne téma. Tesóm is elfogadta, neki és a párjának azóta született kisbabájuk, szóval nagybácsi lettem és keresztapuka. Az évek során mivel volt egy biztos családi háttér, aki elfogad, felvállaltam magam, ami egy kicsit nehéz volt, hiszen rengeteg „hülye” kérdést kaptam, amikor a kollégák és barátok is megtudták. Összességében nem nagyon van negatív tapasztalatom, illetve ami van, annak nem nagyon tulajdonítok jelentőséget. Jelenleg egy elég nagy cégnél dolgozom, napi 200-300 emberrel találkozom, és szinte mindenki tudja, hogy ki vagyok és nagyon sokan olyannak szeretnek, amilyen vagyok!
Sz. Gergely[GERY]
RSS Feed