Egy teljesen átlagosnak mondott 22 éves fiú vagyok. Azért osztom meg veletek a feleszmélésemet, mert úgy hiszem, életem legjobb döntésén vagyok túl. A kezdetek nekem is elég furcsák és bizalomgerjesztőek voltak, de lassan feleszméltem, hogy mi van.
Már általános iskolás korom óta tudom, hogy engem a férfiak érdekelnek. Volt pár megnyilvánulásom, de azt nem igazán vette észre senki. Az első szerelembeesést követően tudtam, hogy meleg vagyok, és innen nincs visszaút. Sokat töprengtem, hogy miért én, és hogy miért ez, de aztán egy bő éves tanakodás után, amiben a legjobb barátok is segítettek, tizenhat évesen meghoztam a döntést: meleg vagyok és vállalom is!
A gimnáziumot megelőző nyáron voltam egy ifjúsági táborban, ahol velem egyidős és idősebb táborozók is voltak. Ott ismertem meg az első szerelmemet, ami igaz, hogy nem tartott sokáig, de jó kis tapasztalat volt. Aztán ahogy eljött a szeptember, jött az új iskola, jöttek az új barátok. Pár ismerős arc, az ismerős arcok között is ott volt ő, az első szerelmem. Kiderült, hogy ő is ugyanabba a tagozatba járt, de másik évfolyamra. A mai napig haverok vagyunk, és szoktunk találkozni is, de nem egyeznek meg a férfiakról alkotott nézeteink, így csak jó haverok vagyunk.
Két éve vagyok egyetemista Pesten, nagyon szeretek itt élni, már ide köt minden: a barátok, az iskola és a kapcsolatom is. Miklóssal több mint egy éve vagyunk egy pár, és el kell mondjam, nagyon jó a viszonyunk. Miklós szülei tudják, hogy meleg és el is fogadják, viszont az én szüleim csak karácsonykor tudták meg, hogy mi is velem az igazság. Azért is mondtam el nekik, mert Miklóssal már mindenhol felvállaljuk magunkat és egymást, és hamarosan együtt is fogunk élni. Nos, én voltam a legjobban meglepődve, amikor elmondtam a szüleimnek. Azt hittem, nagyon csalódottak vagy mérgesek lesznek rám. Sok sírás és kézfogás után anya mondta ki a végítéletet, miközben apa is fogta a kezem: elfogadunk! Ennek nagyon örültem, meg erre nem is számítottam. Anya azt mondta, hogy a lelke mélyén ő mindig is tudta, de nem merte elhinni, na meg elég férfias is vagyok...
Merjetek a szeretteitek elé állni, nincs mit veszteni vele!
Zsolt 22
A gimnáziumot megelőző nyáron voltam egy ifjúsági táborban, ahol velem egyidős és idősebb táborozók is voltak. Ott ismertem meg az első szerelmemet, ami igaz, hogy nem tartott sokáig, de jó kis tapasztalat volt. Aztán ahogy eljött a szeptember, jött az új iskola, jöttek az új barátok. Pár ismerős arc, az ismerős arcok között is ott volt ő, az első szerelmem. Kiderült, hogy ő is ugyanabba a tagozatba járt, de másik évfolyamra. A mai napig haverok vagyunk, és szoktunk találkozni is, de nem egyeznek meg a férfiakról alkotott nézeteink, így csak jó haverok vagyunk.
Két éve vagyok egyetemista Pesten, nagyon szeretek itt élni, már ide köt minden: a barátok, az iskola és a kapcsolatom is. Miklóssal több mint egy éve vagyunk egy pár, és el kell mondjam, nagyon jó a viszonyunk. Miklós szülei tudják, hogy meleg és el is fogadják, viszont az én szüleim csak karácsonykor tudták meg, hogy mi is velem az igazság. Azért is mondtam el nekik, mert Miklóssal már mindenhol felvállaljuk magunkat és egymást, és hamarosan együtt is fogunk élni. Nos, én voltam a legjobban meglepődve, amikor elmondtam a szüleimnek. Azt hittem, nagyon csalódottak vagy mérgesek lesznek rám. Sok sírás és kézfogás után anya mondta ki a végítéletet, miközben apa is fogta a kezem: elfogadunk! Ennek nagyon örültem, meg erre nem is számítottam. Anya azt mondta, hogy a lelke mélyén ő mindig is tudta, de nem merte elhinni, na meg elég férfias is vagyok...
Merjetek a szeretteitek elé állni, nincs mit veszteni vele!
Zsolt 22
RSS Feed