Az előítéletek miatt sokan nem beszélnek életüknek erről a részéről, pedig akár már kamaszkorukban észreveszik, tudják magukról, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Nehezen jutnak el arra a pontra, hogy előbújjanak, megosszák szüleikkel, rokonaikkal, barátaikkal szexuális hovatartozásukat. Az, hogy ki hogyan reagál leginkább habitustól, intelligenciától, elfogadó képességtől is függ.
Zsolt közgazdászként dolgozik, emellett kórusban énekel, és olyan tánciskolába jár, ahol egynemű párok ropják. Tizenhárom évesen egy tudományos lapban melegekről szóló cikket olvasott, ekkor jött nála a felismerés.
– Olyan érzés volt – mondja – mintha fölkapcsoltak volna egy villanyt. Édesanyámnak mutattam a cikket: attól félek, ilyen leszek. Kérdezte: miért? Érzem – válaszoltam. Erre ő legyintett: felejtsd el, butaság! Bő kilenc évig sikerült elfojtanom. Megnéztem a fiúkat, de mindig magyaráztam, csak a konkurencia miatt teszem. A lányok különösebben nem érdekeltek, bár próbálkoztam náluk. Húsz évesen volt egy barátnőm, aztán sem előtte, sem utána.
Géza és Zsolt közös munkahelyen dolgoztak, ott ismerkedtek meg. Zsoltról már mindenki tudta, hogy meleg, így gondolta, az új kollégával is megosztja, ne mástól tudja meg.
- A honvédségi sorkötelezettség kapcsán merült fel a téma - meséli Géza. Zsolt volt az első ember, akiről megtudtam, meleg. Nálam nem azonnali megvilágosodásként történt a felismerés, hanem folyamatként zajlott le. Apró jelekre emlékszem, például, sétálok az utcán, elmegy mellettem egy pár, és a fiúnak az arcára jobban emlékszem. Ennyiből persze nem von le következtetést az ember, de szép lassan összeállt a kép. Vidéken, viszonylag kis településen éltünk, ahol nincs meleg élet. Sokáig nem beszéltem az érzéseimről, nem volt se barátnőm, se barátom. Aztán főiskolára kerültem, Budapestre, ekkor tudatosult bennem. Zsolttal beszélgettünk, nem volt könnyű elsőre kimondani: meleg vagyok. Az ő barátai voltak az elsők, akiket melegként megismertem.
- A legtöbben szégyellik magukat – folytatja Zsolt – főleg amíg nincsenek kapcsolatban más hozzájuk hasonlóval. Van, aki szégyell megvenni egy meleg újságot, nem meri kimondani a címét, mert mit fog szólni az újságos. A titkolózás kiterjedhet álbarátnőkig, esetleg házasságig. Barátok, rokonok, ismerősök előtt megtanulunk kettős életet élni. Minden szavunkra oda kell figyelni, nehogy elszóljuk magunkat. Több mint tíz évig éltem így. A barátomat úgy emlegettem: a párom, a kedvesem. Ha együtt mentünk moziba, nyaralni, Isten ments, hogy egy haver is csatlakozzon. Vagy ha céges buli volt, a párom soha nem ért rá. Rengeteg hazugsággal vagy fél igazsággal jár, ha valaki titkolja. Fölvállalni szintén nehéz, mert az emberek összemossák a szexualitással. Ha azt mondom, meleg vagyok, borzadályként hat jó pár emberre. Heteroszexuálisan élni - így neveltek bennünket, egyéb irányba nem elfogadó a társadalom. Angliában azzal kísérleteznek, hogy a mesékbe meleg szereplőket is szőnek. Például a királyfi beleszeret a lovászfiúba vagy két fiúrépa összeházasodik.
- A rokonoknak, szülőknek hogyan mondtátok el?
- Akkor már több éve ismertem melegeket, több meleg párkapcsolatom volt – kezdi Géza. Egyre jobban zavart, hogy otthon erről nem beszélhetek. Elhatároztam, megosztom velük az érzéseimet. Mindig olyan alkalmat kerestem, ne csak tudassam az illetővel, és magára hagyjam, hanem legyen idő még beszélgetni. Először anyukámat avattam be. Rajta látom, a mai napig vívódik. Orvos, tehát tanult erről, pontosan tudja, hogy a homoszexualitást nem magamnak választottam, nem tehetek róla, viszont a hívő, vallásos énje tiltakozik ellene. Kb. fél évre rá elmondtam apukámnak is. Anyut, és mindenkit, akivel tudattam, megkértem, ne mondják el a többi családtagnak, ezt én szeretném irányítani. Apukám sokkal zárkózottabban reagált, beszéltünk néhány mondatot, azóta ez nem téma. Az első reakciója az volt, helytelen, hagyjam abba. Próbáltam megmagyarázni, ez nem úgy működik, hogy leteszem a kerékpárt, és holnaptól nem kerékpározom. Tavaly a nővéremnek mondtam el, ő messze a legelfogadóbb, próbált nyugtatni, ne aggódjak, ne csináljak ebből problémát. A legkeményebb, legnehezebb eset talán az volt, amikor a nagypapámnak, anyukám kérésére elmondtam. Ő hívő ember, és egyértelműen az az álláspontja, ez igenis bűn. Váltottunk néhány levelet, beszélgettünk többször is, de ebben a kérdésben nem kerülünk közelebb egymáshoz. Mégis, mindannyian biztosítottak arról, továbbra is szeretnek - és én is szeretem őket. Nem romlott meg a kapcsolatom egyikükkel sem.
- Sok családban szennyesként tekintenek a tényre – folytatja Zsolt - szőnyeg alá söprik. Ez minden, csak nem őszinte, szeretetteljes légkör. A szüleim elváltak, anyukám pedig 25 éves korom körül kérdezett rá. 20 évesen, amikor összejöttem a barátnőmmel, drukkolt, hogy majd jó útra térek. Két-három hónap után éreztem, a lány szerelmes, de én nem. Szakítottam vele.
- Elmondtad neki, hogy meleg vagy?
- Á, még magamnak sem mertem bevallani. Próbálkoztam lányoknál, viszont az ember az álmait nem tudja befolyásolni, és én fiúkkal álmodtam. A férfiak vonzottak, őket nézem meg. Elkaphattam a szemem, lehetett bűntudatom, de biológiailag így működtem. Élhetnék házasságban, lehetnének gyerekeim, de akkor is meleg lennék. Amikor 22 évesen az első fiú hozzám ért, akkor éreztem mi a különbség. Tudatosan ért hozzám, nagyon félve, lelkiismeret-furdalással. És még ezután is, háromnegyed évnek kellett eltelnie, hogy kimondjam: meleg vagyok, soha nem lesz feleségem, gyerekem, és ez így jó.
A rokonságnak nem mondtam el, mint Géza, anyukám nem akarta, hogy bárki megtudja. 2006-ban részt vettem az El Camino spanyol zarándokúton, és végiggondoltam az életem. Azután itthon létrehoztunk egy honlapot, melynek a sajtótájékoztatóján kiálltam, Virág Zsolt vagyok, közgazdász és meleg. Anyukámmal, azóta nagyon sokat beszélgettünk, elfogad, a barátomat a fiaként szerette, de kérte, ne álljak ki, és ne kiabáljam a szexualitásomat. Pedig ez nem szexualitás, és kell róla beszélni, hiszen hiába magánügy, ha még sincsenek meg bizonyos jogaink. Nem mehetünk kézen fogva, nem ölelhetjük meg egymást, mert ha megtesszük, ferde szemmel néznek ránk. Az unokatestvéreim elfogadnak, a nagybátyámék pedig kijelentették, nagyon gusztustalan dolog, hagyjam abba. Nem a szemembe mondták, telefonon keresztül anyuval kiabáltak. A többi rokonommal erről nem beszélünk, fogalmam sincs, tudják-e vagy sem.
- Ma már nem azon a munkahelyen dolgozom, ahol Zsolt – folytatja Géza – az új helyen nem akarom, hogy tudják. Ezért nem vonulok föl a Pride-on sem, nem akarom, hogy a következő héten az újságok címlapján legyek.
- Értek benneteket komolyabb támadások?
- Tavaly, a felvonulás után volt egy buli, a fesztivál részeként. Mondták, ne menjünk ki az utcára, mert megverhetnek, a közeli parkban már gyülekeznek. Soha nem tapasztaltam addig, hogy az emberek így tudnak gyűlölni. 11 támadás történt, egy német pár véletlenül besétált a darázsfészekbe, őket alaposan helybenhagyták. Az MTI munkatársa lefotózta őket, a képpel a sajtófotó pályázaton „korunk kérdései” kategóriában a második díjat nyert el.
- Senkinek sincs joga megverni valakit azért, mert meleg, színes bőrű vagy zsidó – fűzi hozzá Zsolt. A felvonuláson tojással, sörös üveggel dobáltak, és füstbombát is kaptunk.
- Az utcán a párjaitokkal meddig mentek el, a csók még belefér?
- Konzervatív vagyok – mondja Géza - erdőben esetleg megfognám a kezét, de az Oktogonnál nem.
- Nem csókolóznék nyilvános helyen, hiszen én is kellemetlenül érzem magam, ha a mozgólépcsőn, előttem csókolózik egy pár – folytatja Zsolt. Legyünk tekintettel a másikra. De ha rég láttuk egymást, miért probléma a nyakba borulás, ölelés?
- Voltatok már olyan helyzetben, hogy nem tudták, melegek vagytok, és ez volt a téma?
- A munkahelyemen két kolléga rendszeresen eljátssza, és önfeledten szórakozik, hogy ők melegek. Közben magamban mosolygok: ha tudnátok… Persze ők heterók. Kínosan egyszer éreztem magam, amikor ebédszünetben körbejárt egy férfimagazin, ahol az egyik levetkőzött híres hölgyről kellett volna véleményt mondanom…
Ők is köztünk élnek
Nem a neveltetés vagy a körülmények határozzák meg, hogy valaki meleg lesz-e vagy sem. Ez belülről fakad. Egy amerikai pszichiáter, Kinsey, forradalmat csinált, behozta a szexualitást a közbeszédbe. Az ő ábrája szerint a homoszexualitás és a heteroszexualitás egy sáv két végén helyezkedik el, a kettő között pedig rengeteg variáció létezik. Van, aki főiskolás korában kipróbálta milyen azonos neművel, aztán rájött, hogy mégis heteroszexuális. Akad, aki biszexuális, azaz fiúval is, lánnyal is jó neki. Van egy kórustársam, aki nagyon sokáig se fiúval, se lánnyal nem volt, már pusmogtak a háta mögött, aztán egy lány elkapta a grabancát, már két éve együtt járnak, gyűrűt is cseréltek. Egy másik 28 éves barátom még nem volt soha se fiúval, se lánnyal. Ő aszexuális. Van egy barátnőm, aki biszexuális, de most fiús korszakát éli. Fiúbarátot akar, talán meg is házasodik... Sokan összemossák a transzszexuálisokat a melegekkel, azt hiszik, a melegek szeretnek női ruhákba öltözni, de ez nem így van. (-Zsolt)
Forrás: Kiskegyed: Ignéczi Hajnalka, Nagy Gergely
– Olyan érzés volt – mondja – mintha fölkapcsoltak volna egy villanyt. Édesanyámnak mutattam a cikket: attól félek, ilyen leszek. Kérdezte: miért? Érzem – válaszoltam. Erre ő legyintett: felejtsd el, butaság! Bő kilenc évig sikerült elfojtanom. Megnéztem a fiúkat, de mindig magyaráztam, csak a konkurencia miatt teszem. A lányok különösebben nem érdekeltek, bár próbálkoztam náluk. Húsz évesen volt egy barátnőm, aztán sem előtte, sem utána.
Géza és Zsolt közös munkahelyen dolgoztak, ott ismerkedtek meg. Zsoltról már mindenki tudta, hogy meleg, így gondolta, az új kollégával is megosztja, ne mástól tudja meg.
- A honvédségi sorkötelezettség kapcsán merült fel a téma - meséli Géza. Zsolt volt az első ember, akiről megtudtam, meleg. Nálam nem azonnali megvilágosodásként történt a felismerés, hanem folyamatként zajlott le. Apró jelekre emlékszem, például, sétálok az utcán, elmegy mellettem egy pár, és a fiúnak az arcára jobban emlékszem. Ennyiből persze nem von le következtetést az ember, de szép lassan összeállt a kép. Vidéken, viszonylag kis településen éltünk, ahol nincs meleg élet. Sokáig nem beszéltem az érzéseimről, nem volt se barátnőm, se barátom. Aztán főiskolára kerültem, Budapestre, ekkor tudatosult bennem. Zsolttal beszélgettünk, nem volt könnyű elsőre kimondani: meleg vagyok. Az ő barátai voltak az elsők, akiket melegként megismertem.
- A legtöbben szégyellik magukat – folytatja Zsolt – főleg amíg nincsenek kapcsolatban más hozzájuk hasonlóval. Van, aki szégyell megvenni egy meleg újságot, nem meri kimondani a címét, mert mit fog szólni az újságos. A titkolózás kiterjedhet álbarátnőkig, esetleg házasságig. Barátok, rokonok, ismerősök előtt megtanulunk kettős életet élni. Minden szavunkra oda kell figyelni, nehogy elszóljuk magunkat. Több mint tíz évig éltem így. A barátomat úgy emlegettem: a párom, a kedvesem. Ha együtt mentünk moziba, nyaralni, Isten ments, hogy egy haver is csatlakozzon. Vagy ha céges buli volt, a párom soha nem ért rá. Rengeteg hazugsággal vagy fél igazsággal jár, ha valaki titkolja. Fölvállalni szintén nehéz, mert az emberek összemossák a szexualitással. Ha azt mondom, meleg vagyok, borzadályként hat jó pár emberre. Heteroszexuálisan élni - így neveltek bennünket, egyéb irányba nem elfogadó a társadalom. Angliában azzal kísérleteznek, hogy a mesékbe meleg szereplőket is szőnek. Például a királyfi beleszeret a lovászfiúba vagy két fiúrépa összeházasodik.
- A rokonoknak, szülőknek hogyan mondtátok el?
- Akkor már több éve ismertem melegeket, több meleg párkapcsolatom volt – kezdi Géza. Egyre jobban zavart, hogy otthon erről nem beszélhetek. Elhatároztam, megosztom velük az érzéseimet. Mindig olyan alkalmat kerestem, ne csak tudassam az illetővel, és magára hagyjam, hanem legyen idő még beszélgetni. Először anyukámat avattam be. Rajta látom, a mai napig vívódik. Orvos, tehát tanult erről, pontosan tudja, hogy a homoszexualitást nem magamnak választottam, nem tehetek róla, viszont a hívő, vallásos énje tiltakozik ellene. Kb. fél évre rá elmondtam apukámnak is. Anyut, és mindenkit, akivel tudattam, megkértem, ne mondják el a többi családtagnak, ezt én szeretném irányítani. Apukám sokkal zárkózottabban reagált, beszéltünk néhány mondatot, azóta ez nem téma. Az első reakciója az volt, helytelen, hagyjam abba. Próbáltam megmagyarázni, ez nem úgy működik, hogy leteszem a kerékpárt, és holnaptól nem kerékpározom. Tavaly a nővéremnek mondtam el, ő messze a legelfogadóbb, próbált nyugtatni, ne aggódjak, ne csináljak ebből problémát. A legkeményebb, legnehezebb eset talán az volt, amikor a nagypapámnak, anyukám kérésére elmondtam. Ő hívő ember, és egyértelműen az az álláspontja, ez igenis bűn. Váltottunk néhány levelet, beszélgettünk többször is, de ebben a kérdésben nem kerülünk közelebb egymáshoz. Mégis, mindannyian biztosítottak arról, továbbra is szeretnek - és én is szeretem őket. Nem romlott meg a kapcsolatom egyikükkel sem.
- Sok családban szennyesként tekintenek a tényre – folytatja Zsolt - szőnyeg alá söprik. Ez minden, csak nem őszinte, szeretetteljes légkör. A szüleim elváltak, anyukám pedig 25 éves korom körül kérdezett rá. 20 évesen, amikor összejöttem a barátnőmmel, drukkolt, hogy majd jó útra térek. Két-három hónap után éreztem, a lány szerelmes, de én nem. Szakítottam vele.
- Elmondtad neki, hogy meleg vagy?
- Á, még magamnak sem mertem bevallani. Próbálkoztam lányoknál, viszont az ember az álmait nem tudja befolyásolni, és én fiúkkal álmodtam. A férfiak vonzottak, őket nézem meg. Elkaphattam a szemem, lehetett bűntudatom, de biológiailag így működtem. Élhetnék házasságban, lehetnének gyerekeim, de akkor is meleg lennék. Amikor 22 évesen az első fiú hozzám ért, akkor éreztem mi a különbség. Tudatosan ért hozzám, nagyon félve, lelkiismeret-furdalással. És még ezután is, háromnegyed évnek kellett eltelnie, hogy kimondjam: meleg vagyok, soha nem lesz feleségem, gyerekem, és ez így jó.
A rokonságnak nem mondtam el, mint Géza, anyukám nem akarta, hogy bárki megtudja. 2006-ban részt vettem az El Camino spanyol zarándokúton, és végiggondoltam az életem. Azután itthon létrehoztunk egy honlapot, melynek a sajtótájékoztatóján kiálltam, Virág Zsolt vagyok, közgazdász és meleg. Anyukámmal, azóta nagyon sokat beszélgettünk, elfogad, a barátomat a fiaként szerette, de kérte, ne álljak ki, és ne kiabáljam a szexualitásomat. Pedig ez nem szexualitás, és kell róla beszélni, hiszen hiába magánügy, ha még sincsenek meg bizonyos jogaink. Nem mehetünk kézen fogva, nem ölelhetjük meg egymást, mert ha megtesszük, ferde szemmel néznek ránk. Az unokatestvéreim elfogadnak, a nagybátyámék pedig kijelentették, nagyon gusztustalan dolog, hagyjam abba. Nem a szemembe mondták, telefonon keresztül anyuval kiabáltak. A többi rokonommal erről nem beszélünk, fogalmam sincs, tudják-e vagy sem.
- Ma már nem azon a munkahelyen dolgozom, ahol Zsolt – folytatja Géza – az új helyen nem akarom, hogy tudják. Ezért nem vonulok föl a Pride-on sem, nem akarom, hogy a következő héten az újságok címlapján legyek.
- Értek benneteket komolyabb támadások?
- Tavaly, a felvonulás után volt egy buli, a fesztivál részeként. Mondták, ne menjünk ki az utcára, mert megverhetnek, a közeli parkban már gyülekeznek. Soha nem tapasztaltam addig, hogy az emberek így tudnak gyűlölni. 11 támadás történt, egy német pár véletlenül besétált a darázsfészekbe, őket alaposan helybenhagyták. Az MTI munkatársa lefotózta őket, a képpel a sajtófotó pályázaton „korunk kérdései” kategóriában a második díjat nyert el.
- Senkinek sincs joga megverni valakit azért, mert meleg, színes bőrű vagy zsidó – fűzi hozzá Zsolt. A felvonuláson tojással, sörös üveggel dobáltak, és füstbombát is kaptunk.
- Az utcán a párjaitokkal meddig mentek el, a csók még belefér?
- Konzervatív vagyok – mondja Géza - erdőben esetleg megfognám a kezét, de az Oktogonnál nem.
- Nem csókolóznék nyilvános helyen, hiszen én is kellemetlenül érzem magam, ha a mozgólépcsőn, előttem csókolózik egy pár – folytatja Zsolt. Legyünk tekintettel a másikra. De ha rég láttuk egymást, miért probléma a nyakba borulás, ölelés?
- Voltatok már olyan helyzetben, hogy nem tudták, melegek vagytok, és ez volt a téma?
- A munkahelyemen két kolléga rendszeresen eljátssza, és önfeledten szórakozik, hogy ők melegek. Közben magamban mosolygok: ha tudnátok… Persze ők heterók. Kínosan egyszer éreztem magam, amikor ebédszünetben körbejárt egy férfimagazin, ahol az egyik levetkőzött híres hölgyről kellett volna véleményt mondanom…
Ők is köztünk élnek
Nem a neveltetés vagy a körülmények határozzák meg, hogy valaki meleg lesz-e vagy sem. Ez belülről fakad. Egy amerikai pszichiáter, Kinsey, forradalmat csinált, behozta a szexualitást a közbeszédbe. Az ő ábrája szerint a homoszexualitás és a heteroszexualitás egy sáv két végén helyezkedik el, a kettő között pedig rengeteg variáció létezik. Van, aki főiskolás korában kipróbálta milyen azonos neművel, aztán rájött, hogy mégis heteroszexuális. Akad, aki biszexuális, azaz fiúval is, lánnyal is jó neki. Van egy kórustársam, aki nagyon sokáig se fiúval, se lánnyal nem volt, már pusmogtak a háta mögött, aztán egy lány elkapta a grabancát, már két éve együtt járnak, gyűrűt is cseréltek. Egy másik 28 éves barátom még nem volt soha se fiúval, se lánnyal. Ő aszexuális. Van egy barátnőm, aki biszexuális, de most fiús korszakát éli. Fiúbarátot akar, talán meg is házasodik... Sokan összemossák a transzszexuálisokat a melegekkel, azt hiszik, a melegek szeretnek női ruhákba öltözni, de ez nem így van. (-Zsolt)
Forrás: Kiskegyed: Ignéczi Hajnalka, Nagy Gergely
RSS Feed