Csodálatos dolog, ha az embernek gyermeke születik. Amikor világra jön a kisgyermek, a szülők, a család elhalmozzák, körülveszik a szeretetükkel. Óvják, nevelik, támogatják minden lépését. És nem utolsósorban álmokat szőnek gyermekük jövőbeni életéről.
Mi lesz ha nagy lesz, miben lesz tehetséges, milyen iskolába fog járni, mit fog sportolni, és igen, előbb utóbb milyen boldogság lesz ha unokáink születnek... Mert ugye ez az élet rendje. A gyermekünkkel kapcsolatosan természetesen csak pozítív fogalmakban gondolkodunk, ez egyrészt jó. De mi van, ha az élet olyan dolgokat tartogat, amikre nem vagyunk felkészülve?
Nem is lehetünk, de a hozzáállásunk az élet eseményeihez bizony megfontolandó. Nem gondolunk rá, hogy gyermekünket baleset érheti, netán súlyos beteg lesz, tán gyermekként távozik az élők sorából, vagy épp más lesz, a szó szexuális vonatkozásában.
Ez utóbbi eshetőség indított el e cikk megírására. Nagyon sokszor látom, tapasztalom, hogy főleg fiúgyermekeknél erőteljesen megy családi szinten a "kis trónörökös" című műsor. Elvárásaink vannak, hogy a fiú fiús dolgokkal foglalkozzon, sportoljon, focizzon, s udvaroljon lányoknak, ha eljön az idő. A lányokkal kapcsolatban pedig ennek az ellenkezője igaz: foglalkozzon lányos dolgokkal, de semmiképp se másszon fára és egyebek.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az élet nem fekete és fehér dolgokból áll, nem megírt szerepeket játszunk: a sors a mi rendezőnk!
Tegyük fel, hogy a gyermekünk meleg. Ami ugye lehetetlen - mondanánk: az én fiam/lányom nem olyan... Pedig mi van, ha mégis? Kárba veszett időként értékeljük az egész életünket, amit a gyermekünk felnevelésére fordítottunk? Csökkent értékűnek tituláljuk a gyermekünket egy olyan dologért, amiről nem tehet? Netán kitagadjuk otthonról, mert kényelmetlen lesz a jelenléte, vagy nem fér bele az általunk megálmodott morális keretbe? Vagy elfogadjuk őt annak, aki valójában: a gyermekünknek, akinek a boldogsága a legfontosabb nekünk.
Erőteljesen felerősödtek mai magyar társadalmunkban a szélsőséges nézetek. Egyre több apuka és anyuka tartozik radikálisabb csoportokhoz, akiknek markáns véleménye van mindennemű kisebbségről - és nem pozitív.
Milyen hatással vannak a családi életen belüli homofób kijelentéseknek, viccelődéseknek, poénkodásoknak a szexualitására ébredező gyermekünk lelkivilágára? Nagyon gyorsan több eshetőség jut eszébe kétségbeesésében a gyermeknek. Úgy mint: "Színészkednem kell, különben itt végem", "Amint lehet, el kell költöznöm itthonról, minél messzebb", "Én ezt nem fogom tudni végigcsinálni, inkább öngyilkos leszek".
Mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha helyiértéken kezelnénk a másság fogalmát - az élet minden területén.
Nehéz ügy ez, de a szülőknek még mindig könnyebb lenne nyitni a gyermek felé. Egy szexuális mássággal küzdő ember hihetetlen lelki hullámvölgyeken jut keresztül, míg eléri a felnőttkort. Egy heteroszexuális embernek minden ezerszer könnyebb, még akkor is, ha nehezebb életkörülmények közül kerül ki.
Ezzel az írással csak jelzést szeretnék küldeni minden olyan szülőnek, aki szembesül gyermeke másságával, vagy azt hiszi, hogy nála ez nem fordulhat elő, vagy épp nem akarja elfogadni a nyilvánvaló tényeket gyermekével kapcsolatban, és inkább a saját álmait szereti, amelyeket a gyermekéről álmodott, és nem a gyermekét magát!
Ha ez a cikk megjelenne egy napilap hasábjain, a következő sorsra jutna: az emberek nagy része meg se nyitja, el se olvassa, mert "jaj, már megint a melegek", vagy megnyitja azzal a szándékkal, hogy elkezdje a negatív kommenteket, vagy épp elolvassa, akit érint, és egyetért vele, vagy elolvassa, akit valószínüleg érint, és segítettem neki helyretenni az értékrendjét.
Mindenesetre kikívánkozott belőlem.
Szeretettel ajánlom e sorokat Szenteh Natáliának, egy haladó gondolkodású írónak, családanyának, aki írásaival nagy hatással volt életem alakulására.
Nem is lehetünk, de a hozzáállásunk az élet eseményeihez bizony megfontolandó. Nem gondolunk rá, hogy gyermekünket baleset érheti, netán súlyos beteg lesz, tán gyermekként távozik az élők sorából, vagy épp más lesz, a szó szexuális vonatkozásában.
Ez utóbbi eshetőség indított el e cikk megírására. Nagyon sokszor látom, tapasztalom, hogy főleg fiúgyermekeknél erőteljesen megy családi szinten a "kis trónörökös" című műsor. Elvárásaink vannak, hogy a fiú fiús dolgokkal foglalkozzon, sportoljon, focizzon, s udvaroljon lányoknak, ha eljön az idő. A lányokkal kapcsolatban pedig ennek az ellenkezője igaz: foglalkozzon lányos dolgokkal, de semmiképp se másszon fára és egyebek.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az élet nem fekete és fehér dolgokból áll, nem megírt szerepeket játszunk: a sors a mi rendezőnk!
Tegyük fel, hogy a gyermekünk meleg. Ami ugye lehetetlen - mondanánk: az én fiam/lányom nem olyan... Pedig mi van, ha mégis? Kárba veszett időként értékeljük az egész életünket, amit a gyermekünk felnevelésére fordítottunk? Csökkent értékűnek tituláljuk a gyermekünket egy olyan dologért, amiről nem tehet? Netán kitagadjuk otthonról, mert kényelmetlen lesz a jelenléte, vagy nem fér bele az általunk megálmodott morális keretbe? Vagy elfogadjuk őt annak, aki valójában: a gyermekünknek, akinek a boldogsága a legfontosabb nekünk.
Erőteljesen felerősödtek mai magyar társadalmunkban a szélsőséges nézetek. Egyre több apuka és anyuka tartozik radikálisabb csoportokhoz, akiknek markáns véleménye van mindennemű kisebbségről - és nem pozitív.
Milyen hatással vannak a családi életen belüli homofób kijelentéseknek, viccelődéseknek, poénkodásoknak a szexualitására ébredező gyermekünk lelkivilágára? Nagyon gyorsan több eshetőség jut eszébe kétségbeesésében a gyermeknek. Úgy mint: "Színészkednem kell, különben itt végem", "Amint lehet, el kell költöznöm itthonról, minél messzebb", "Én ezt nem fogom tudni végigcsinálni, inkább öngyilkos leszek".
Mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha helyiértéken kezelnénk a másság fogalmát - az élet minden területén.
Nehéz ügy ez, de a szülőknek még mindig könnyebb lenne nyitni a gyermek felé. Egy szexuális mássággal küzdő ember hihetetlen lelki hullámvölgyeken jut keresztül, míg eléri a felnőttkort. Egy heteroszexuális embernek minden ezerszer könnyebb, még akkor is, ha nehezebb életkörülmények közül kerül ki.
Ezzel az írással csak jelzést szeretnék küldeni minden olyan szülőnek, aki szembesül gyermeke másságával, vagy azt hiszi, hogy nála ez nem fordulhat elő, vagy épp nem akarja elfogadni a nyilvánvaló tényeket gyermekével kapcsolatban, és inkább a saját álmait szereti, amelyeket a gyermekéről álmodott, és nem a gyermekét magát!
Ha ez a cikk megjelenne egy napilap hasábjain, a következő sorsra jutna: az emberek nagy része meg se nyitja, el se olvassa, mert "jaj, már megint a melegek", vagy megnyitja azzal a szándékkal, hogy elkezdje a negatív kommenteket, vagy épp elolvassa, akit érint, és egyetért vele, vagy elolvassa, akit valószínüleg érint, és segítettem neki helyretenni az értékrendjét.
Mindenesetre kikívánkozott belőlem.
Szeretettel ajánlom e sorokat Szenteh Natáliának, egy haladó gondolkodású írónak, családanyának, aki írásaival nagy hatással volt életem alakulására.
RSS Feed