Sokat olvastam a honlapot, különösen érdekesek az előbújás-történetek, úgyhogy arra gondoltam, hogy billentyűzetet ragadok, és leírom az enyémet. :)
Nem is emlékszem rá, mióta tudom magamról, hogy más vagyok, mint a többiek, de a gimnáziumban jöttem rá, hogy meleg vagyok (hiszen ekkor indul be mindenkinél a nemi érés, megindul az érdeklődés is). Rólam röviden csak annyit, hogy egy 23 éves budapesti fiú vagyok, családommal élünk egy kertvárosban. Teljesen normális gyerekkorom volt, amilyet bárki kívánhatna magának. A gimnáziumban eléggé kilógtam az átlagból (ez nem is csoda, így visszatekintve), ami nagyon zavart, egész végig. Nem tagadom, hogy az öngyilkosság gondolatával is eljátszottam. Persze fogalmam sem volt róla, hogy lehetett volna akár telefonon is beszélni valakivel, aki megérti a problémámat, csak azt éreztem, hogy nem passzolok sehová sem igazán, gyakorlatilag hazudok mindenkinek, de el sem tudtam képzelni, hogy felfedjem magam, ebben az állapotban viszont nem volt az életemnek semmi értelme, inkább teher volt.
Gimnázium után az egyik budapesti egyetemre mentem, ahol a sokkal szabadabb légkör hatására felengedtem kicsit, de még mindig tagadtam magamban a másságomat. Igazából nem tudom, mire számítottam, talán, hogy majd elmúlik, vagy egyszer majd jön egy lány, aki annyira elcsavarja a fejem, hogy elfelejtem az egészet. Hát nem jött. Jött viszont egy srác – ekkor harmadéves voltam az egyetemen –, akivel az interneten ismerkedtem meg. Ezzel egy elég hosszú történet vette kezdetét, ami nem volt egyszerű, viszont rádöbbentett arra, hogy nincs semmi baj a melegségemmel, sőt, jobb lesz, ha belenyugszom, különben megbolondulok.
Maga a belenyugvás nekem szinte varázsütésre történt. Egy reggel felkeltem, és azt mondtam, hogy nekem ez így rendben van, ettől boldogabb leszek, és ettől kezdve megváltozott az életem. Újra értelmet kapott az egész, pedig továbbra sem tudta rólam senki az igazat, és nagyon féltem az előbújástól. Első embernek egy nagyon jó barátnőmet választottam ki, akiben teljes mértékig megbíztam, és akiről tudtam egyébként, hogy elég toleráns. Egy kávézóban találkoztunk egy délután, ahol egyszerűen kimondtam neki az igazat egy pohár habos kakaó fölött. :) Teljesen elképedt, azt mondta, hogy álmában sem gondolta volna rólam, de közben fülig ért a szája, és azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy el tudtam mondani, és megtisztelve érzi magát. (Tehát sokkal jobban féltem a helyzettől, mint kellett volna.)
Másodiknak az egyik legjobb barátomat választottam, akiről úgy gondoltam, tudnia KELL róla – kölcsönös bizalomból is, meg hogy tudja: a csajozós kérdésekkel békén hagyhat... Ő is nagyon jól fogadta, csak annyit mondott: "ok", és legközelebb megkérdezte, mi újság a fiúkkal. :) Legalább három barátom van, akiknek még ebben a hónapban el akarom mondani, és szerintem nem lesz problémájuk vele.
A családom hátravan még, tőlük azért kicsit tartok, de bízom benne, hogy jól fogják kezelni. Igazából magammal rendbe jöttem, és ez adott egy olyan életszemlélet-változást, amivel most sokkal derűsebbnek látok mindent. Én mindenkit biztatnék, aki nem bújt elő még senkinek, hogy keressetek egy olyan barátot/barátnőt, akinek először el tudjátok mondani, akiben eléggé megbíztok. Meg fogja érteni, és támogatni fog, hiszen a barátod, és utána neked is sokkal könnyebb lesz. :)
Márk
Gimnázium után az egyik budapesti egyetemre mentem, ahol a sokkal szabadabb légkör hatására felengedtem kicsit, de még mindig tagadtam magamban a másságomat. Igazából nem tudom, mire számítottam, talán, hogy majd elmúlik, vagy egyszer majd jön egy lány, aki annyira elcsavarja a fejem, hogy elfelejtem az egészet. Hát nem jött. Jött viszont egy srác – ekkor harmadéves voltam az egyetemen –, akivel az interneten ismerkedtem meg. Ezzel egy elég hosszú történet vette kezdetét, ami nem volt egyszerű, viszont rádöbbentett arra, hogy nincs semmi baj a melegségemmel, sőt, jobb lesz, ha belenyugszom, különben megbolondulok.
Maga a belenyugvás nekem szinte varázsütésre történt. Egy reggel felkeltem, és azt mondtam, hogy nekem ez így rendben van, ettől boldogabb leszek, és ettől kezdve megváltozott az életem. Újra értelmet kapott az egész, pedig továbbra sem tudta rólam senki az igazat, és nagyon féltem az előbújástól. Első embernek egy nagyon jó barátnőmet választottam ki, akiben teljes mértékig megbíztam, és akiről tudtam egyébként, hogy elég toleráns. Egy kávézóban találkoztunk egy délután, ahol egyszerűen kimondtam neki az igazat egy pohár habos kakaó fölött. :) Teljesen elképedt, azt mondta, hogy álmában sem gondolta volna rólam, de közben fülig ért a szája, és azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy el tudtam mondani, és megtisztelve érzi magát. (Tehát sokkal jobban féltem a helyzettől, mint kellett volna.)
Másodiknak az egyik legjobb barátomat választottam, akiről úgy gondoltam, tudnia KELL róla – kölcsönös bizalomból is, meg hogy tudja: a csajozós kérdésekkel békén hagyhat... Ő is nagyon jól fogadta, csak annyit mondott: "ok", és legközelebb megkérdezte, mi újság a fiúkkal. :) Legalább három barátom van, akiknek még ebben a hónapban el akarom mondani, és szerintem nem lesz problémájuk vele.
A családom hátravan még, tőlük azért kicsit tartok, de bízom benne, hogy jól fogják kezelni. Igazából magammal rendbe jöttem, és ez adott egy olyan életszemlélet-változást, amivel most sokkal derűsebbnek látok mindent. Én mindenkit biztatnék, aki nem bújt elő még senkinek, hogy keressetek egy olyan barátot/barátnőt, akinek először el tudjátok mondani, akiben eléggé megbíztok. Meg fogja érteni, és támogatni fog, hiszen a barátod, és utána neked is sokkal könnyebb lesz. :)
Márk
RSS Feed