Egyáltalán nem gyanakodtunk

N: Szóval kedves Zsuzsa, hogy tudtad meg?
Zs: Egész véletlenül, és tulajdonképpen nem is én, hanem a férjem. Az interneten. Egész véletlenül a lányunk mappájába nyúlt bele, és egy hirdetést olvasott meleg és leszbikus embereknek. És akkor ő szólt.
N: Mármint a férjed.

Zs: Igen, a férjem szólt. Én nagyon meglepődtem. Nem hittük el. A lányom nem volt itthon, és amikor megjött külföldi útjáról, a repülőtérre kimentünk érte és a kocsiban megkérdeztük. És akkor mondta, hogy igen.

N: És hogy érintett, te mit éreztél, amikor ezt megtudtad?
Zs: hát nagyon meglepődtem.
N: Semmiféle sejtésed nem volt?
Zs: Semmi. Nekem semmiféle sejtésem nem volt. De ő mindig is nagyon zárkózott volt. Azért volt mondjuk nekem az egész furcsa, mert járt fiúkkal. Tehát abszolút furcsa volt az egész.
N: Na és amikor megtudtad, akkor mit éreztél? Emlékszel-e még?
Zs: Szomorú voltam és nagyon meglepődtem, de inkább a férjem volt az, akit jobban megviselt. Majdnem én vigasztaltam őt. Hát tudomásul kellett venni.
N: Miben nyilvánult meg, hogy a férjedet annyira megviselte?
Zs: Borzasztó kedélybeteg lett. Napokig problémázott rajta. Kétségbe volt esve, és valahogy nem tudta megtalálni azt a kontaktust sokáig a lányával, ami azelőtt volt.
N: Korábban nagyon jó volt a kapcsolatuk?
Zs: Igen, jó volt a kapcsolatuk. Ő egy kiváló családapa, aki imádja a lányait.
N: Ennek körülbelül hány éve?
Zs: Várjunk csak. Hat éve.
N: Mit gondolsz, hogy ő feldolgozta-e már?
Zs: Hát, részben. Teljesen azt hiszem, sose fogja. Sose fogja és aggódik. Aggódik a jövője miatt. Én meg úgy vagyok vele, hogy nincs mit csinálni, ez van. Örülni nem örülök neki, de hát ez van.
N: És a férjednél konkrétan miben áll ez az aggodalom?
Zs: Hát, leginkább a lánya boldogságát félti, hogy nem lesz boldog, magányos marad. Főleg ez. Mert végül is a munkahelyen ennek nem kell kiderülnie. Valahogy mi így gondolkozunk, konzervatívan, hogy a család. Mi családcentrikusak vagyunk, és a jövőt a családban látjuk. Mondjuk magunkból indulunk ki, mert hála Istennek jól megvagyunk, és így képzeltünk mind a két lányunknak egy boldog családi életet. Gondoltunk…
N: És te hogy dolgoztad fel?
Zs: Hát én azt hiszem, feldolgoztam már. Nem tudok mit csinálni. Nagyon szeretem őt. Azt szeretném, hogy boldog legyen. Ha így lesz boldog… de a férjem azt mondja, hogy nem lehet boldog. Hát ezen lehet vitatkozni. De az biztos, hogy nem így képzeltem el. Annak idején, amikor kisgyerek volt, voltak elképzeléseim, hogy na majd férjhez mennek, lesznek unokáink, és hát legalábbis egyik részről úgy néz ki, hogy nem lesz semmi.
N: Amikor megtudtad, volt-e már valamilyen ismereted a homoszexualitásról?
Zs: Valamennyire igen. Főleg férfiakkal kapcsolatban, de tulajdonképpen nőkkel kapcsolatban is, de csupa negatívum.
N: És mi volt az a negatívum, amelyről időközben megváltozott a véleményed, amiről most úgy látod, hogy mégsem olyan zord dolog, mint ahogy akkor elképzelted?
Zs: Több emberről kiderült, akiről nem tudtam és láttam, hogy teljesen normális emberek. Kolléganő például és nem tudtam róla.
N: És annak idején mi volt a negatívum, amit hittél?
Zs: Hát ez egy tanárnő volt. Az unokatestvérem barátnőjének volt az osztályfőnöke. És hát egy nagyon kellemetlen élménye volt a tanárnőjével kapcsolatban. Szóval az egész taszított. És egyáltalán, ahogy az ember ezt hallotta, az csak negatívum volt.
N: Magyarul: az unokatestvéred barátnőjével kikezdett a tanárnője?
Zs: Igen, szó szerint. És hát az egész dolog nekem természetellenes volt. Tulajdonképpen még most is egy kicsit az, de most azért már toleránsabb vagyok. Már csak azért is, mert a lányomról van szó. Elfogult vagyok vele, és egyszerűen toleránsabb vagyok. Ennyi. De régebben kevésbé.
N: És amikor megtudtad, akkor tudtál-e vele beszélgetni a leszbikusságról, vagy pedig elzárkóztatok a témától?
Zs: Eleinte egy kicsit nehezen ment. A férjem nem szeret erről beszélni. Nagyon nehezen beszélgetünk. Előfordul, hogy ha négyszemközt vagyunk a lányommal, akkor beszélgetünk, de a lányomat is zavarja ez, hogy csak ilyenkor beszélgetünk erről. Viszont a férjem meg nem szereti, ha erről beszélünk.
N: Tehát a lányoddal beszélgettél, de csak amikor négyszemközt voltatok.
Zs: Igen, egy idő után. Végül is ismertem a barátnőit, illetve az első barátnőjét nem ismertem, csak hallottam róla és telefonon beszéltem vele. A férjem nem ismerte őket.

A teljes történetet Szenteh Natália: "És ha a te gyereked lenne homoszexuális?" című könyvében olvashatjátok (Masculus Kiadó, 2005).
Kapható a kiadónál, a Pocok Klubban kéthetente szombaton, valamint rendelhető az ország összes Alexandria könyvesáruházában/könyvesboltjában, továbbá Budapesten pl. az Írók Boltjában és az Osiris Könyvesházban is.