Sajnos az én történetemnek nincs megoldása, és nem is nagyon láttam még hasonló szituban embereket... Egy biszex srác gyötrődése...
Az egész ott kezdődött, hogy felfedeztem magamban, hogy az erotikus töltetű álmaimban nem csak a lányokkal fantáziálok, hanem a saját nememmel is. Eleinte állandóan bőgtem, utáltam magam, undorítónak tartottam magam. A szüzességemet is egy hasonlóan zavarodott fiúval vesztettem el - sajnos nagyon korán, mindössze 14 évesen. Egy táborban történt, és pontosan azért mertük megtenni, mert tudtuk, hogy soha az életben nem látjuk egymást, mert ő az ország másik felén lakik. Nagyon undorítónak éreztem magam emiatt, de élveztem a helyzetet.
Aztán hatalmas hibát követtem el, amikor elkezdtem nagyon férfias srácnak "tettetni" magam, nem mondtam el a "titkom" senkinek. (A nagy publikum még most is így lát sajnos.)
Apukám alkoholista volt, amióta az eszemet tudom, és egyetlen fiaként mindig nagyon keményen bánt velem. Sokszor bántott ittas állapotában csip-csup gyerekcsínyek miatt, persze mindig csak akkor, amikor ketten voltunk otthon. Anyukámnak szólni se mertem ezekről a dolgokról, mert majdnem minden este ők is veszekedtek, de az anyagiak nem engedték a nővérem, anyukám, és az én szabadságom...
Egyszer amikor kb. 16 évesen épp egy melegeknek szóló oldalt böngésztem, és kiugrottam valamiért a konyhába, apukám észrevette az úgy maradt monitort, és szabályos vérszomjjal a szemében kérdezte, hogy mi ez. Én leblokkoltam, és elmondtam a "másságom" neki, nem volt mit tenni... Erre ő felállt, orrba vágott, és azt mondta, hogy egy rohadt (elnézést a kifejezésért) f.szsz.pó vagyok. Fogtam az orrom, ami nagyon vérzett, és sírva mondtam neki, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden srácra "rámászok"; hogy ez olyan, mint amikor ő egy nő kasszásnál fizet, de ő csak kiabált, csak a sajátját ordította.
Itt kezdődött el a pokol, lefejelés, megalázás, és késelési próbálkozás... ellökött magától...
Szólni még mindig nem mertem senkinek, mert nagyon szégyelltem... (Itt nagyot hibáztam.) Alkoholos állapotában egyre durvábbak lettek a családi viták, nagyon féltem...
Közben szép lassan megszerettem egy nagyon helyes lányt, akit igen hamar, 3 hónap után odaköltöztettem hozzánk. A mai napig együtt is vagyunk, már 2 éve. Gondoltam, majd elnyomom a srácok iránti vonzalmamat, és ennek így kell lennie! Sajnos nem jött össze...
Amikor apu rákérdezett, nem mertem hazudni neki, és elmondtam, hogy még mindig mind a két nem esélyes... A mai napig bánom, mert 2007. jan. 2-án azt mondta, hogy nem bírja a házassága kudarcát és a félig meleg fiát elfogadni, felakasztja magát. Én persze nem vettem komolyan. Ahogy ilyenkor szoktam, bevonultam a szobámba, és reménykedtem, hogy nem jön be veszekedni...
Másnap, az első téli szünet utáni napon, január 3-án arra jöttem haza, hogy édesapám nem él... Felakasztotta magát... Anyukám talált rá, és magát hibáztatta, én pedig tudtam, hogy szerves részem volt a halálában. Piszkosul fájt, de - lehet hogy sokak szerint buta vagyok - megkönnyebbülést éreztem a lelkem mélyén, hogy nincs többé az az ember, aki mindig bántott...
Ekkor voltam pont 18 éves... Ekkor költözött oda hozzánk a párom... és megvigasztalt...
A problémák ott kezdődtek, hogy most érettségi után szakmai éven megismertem egy srácot, aki nem is titkolja, hogy meleg és kiegyensúlyozott életet él! "Megnyitott" és nagyon bejött nekem, kicsit mintha belezúgtam volna... Pont ilyen párt képzeltem el magam mellé mindig is.
A nővérem volt az első, akinek elmeséltem a "titkom". Azt mondta, hogy semmi baj! Próbált jobb kedvre deríteni, hogy "nagy luxus ám úgy pasizni, hogy közben nem menstruálok". Meg tudott nevettetni... Megnyugtatott, hogy ez apukánk gyengesége volt, nem anyu vagy az én hibám. Mivel a kapcsolatomat a biszexualitásom miatt nem éreztem teljesnek, és igazságtalannak éreztem párom sorsát, elmondtam neki is mindent rólam és a srácról is! 4 napig nem evett, és egyfolytában sírtunk. Annyira jó a kapcsolatunk, hogy még abba is belement, legyek férfival is (amit én járhatatlannak tartok), csak rettegett tőle, hogy beleszeretek... És nem tudtam megnyutatni, mert tudtam, hogy ez tényleg lehetséges...
Közben a srác, akinek már 5 hónapja kapcsolata van egy másik fiúval, elmondta, hogy gondjaik vannak: megcsalta a barátja! Nem tudja, mitévő legyen...
Volt egy gyerekkori ismerősöm (lány, nevezzük Andinak), aki történetesen a legjobb barátja lett a srácnak. Utólag tudtam meg, hogy érdeklődött felőlem a srác Anditól, ő pedig leállította mondván: "már két éve nője van"! Később elmondtam a srácnak, hogy mi a helyzet velem, és kéjes mosolyt figyeltem meg rajta... Egyfolytában keresem a társaságát a suliban, suli után pedig sokat chat-elünk, és nagyon vonzónak találjuk egymást. Mondta, hogy bánja, hogy nem jött át előbb a sulinkba, mert úgy engem ismer meg, nem a mostani barátját, aki megcsalta, de ennek ellenére bele van esve... most szünetelnek. A srác, akit megismertem, pedig várja a barátja válaszát a folytatásról...
Közben a barátnőmet sajnálva hazaköltöztettem, hogy ne szenvedjen. Este alig aludtunk, és telefonon át sírtunk! Egy nap múlva visszahoztam hozzánk, hogy ne fájjon neki... Amúgy is nagyon hiányzik, rideg a szoba...üresek a polcok és tudván, hogy szenved... Lehet, hogy őrültséget csináltam, de nem bírtam volna ki, ha ő is miattam csinál valamit magával, mint apu... azt már nem élném túl... a baj pedig hamar megvan!
Most szenvedek, nincs kiút... de ezt láttam a legnormálisabb útnak. Talán boldog sose lehetek egészen a barátnőm oldalán, mert akármelyik nemmel is vagyok, egy idő után a másikat kívánnám, és mások is szenvednének miattam... így csak nekem rossz...
Most itt tartunk....(2008.09.10.)
Tudom, hogy történetem igen egyedi és tragikus. Nem segítséget várok, hisz erre nincs megoldás. Célom csak az, hogy akinek hasonló problémái vannak most, mint nekem régen apukámmal, akkor ne féljen szólni... elmondani valakinek az igazságot, aki megérti... Isten ments, hogy ezért emberek haljanak meg, és utána mások bűnhődjenek a bűntudattól...
Kérlek, tanuljatok a hibámból!
Egy 19 éves srác
Aztán hatalmas hibát követtem el, amikor elkezdtem nagyon férfias srácnak "tettetni" magam, nem mondtam el a "titkom" senkinek. (A nagy publikum még most is így lát sajnos.)
Apukám alkoholista volt, amióta az eszemet tudom, és egyetlen fiaként mindig nagyon keményen bánt velem. Sokszor bántott ittas állapotában csip-csup gyerekcsínyek miatt, persze mindig csak akkor, amikor ketten voltunk otthon. Anyukámnak szólni se mertem ezekről a dolgokról, mert majdnem minden este ők is veszekedtek, de az anyagiak nem engedték a nővérem, anyukám, és az én szabadságom...
Egyszer amikor kb. 16 évesen épp egy melegeknek szóló oldalt böngésztem, és kiugrottam valamiért a konyhába, apukám észrevette az úgy maradt monitort, és szabályos vérszomjjal a szemében kérdezte, hogy mi ez. Én leblokkoltam, és elmondtam a "másságom" neki, nem volt mit tenni... Erre ő felállt, orrba vágott, és azt mondta, hogy egy rohadt (elnézést a kifejezésért) f.szsz.pó vagyok. Fogtam az orrom, ami nagyon vérzett, és sírva mondtam neki, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden srácra "rámászok"; hogy ez olyan, mint amikor ő egy nő kasszásnál fizet, de ő csak kiabált, csak a sajátját ordította.
Itt kezdődött el a pokol, lefejelés, megalázás, és késelési próbálkozás... ellökött magától...
Szólni még mindig nem mertem senkinek, mert nagyon szégyelltem... (Itt nagyot hibáztam.) Alkoholos állapotában egyre durvábbak lettek a családi viták, nagyon féltem...
Közben szép lassan megszerettem egy nagyon helyes lányt, akit igen hamar, 3 hónap után odaköltöztettem hozzánk. A mai napig együtt is vagyunk, már 2 éve. Gondoltam, majd elnyomom a srácok iránti vonzalmamat, és ennek így kell lennie! Sajnos nem jött össze...
Amikor apu rákérdezett, nem mertem hazudni neki, és elmondtam, hogy még mindig mind a két nem esélyes... A mai napig bánom, mert 2007. jan. 2-án azt mondta, hogy nem bírja a házassága kudarcát és a félig meleg fiát elfogadni, felakasztja magát. Én persze nem vettem komolyan. Ahogy ilyenkor szoktam, bevonultam a szobámba, és reménykedtem, hogy nem jön be veszekedni...
Másnap, az első téli szünet utáni napon, január 3-án arra jöttem haza, hogy édesapám nem él... Felakasztotta magát... Anyukám talált rá, és magát hibáztatta, én pedig tudtam, hogy szerves részem volt a halálában. Piszkosul fájt, de - lehet hogy sokak szerint buta vagyok - megkönnyebbülést éreztem a lelkem mélyén, hogy nincs többé az az ember, aki mindig bántott...
Ekkor voltam pont 18 éves... Ekkor költözött oda hozzánk a párom... és megvigasztalt...
A problémák ott kezdődtek, hogy most érettségi után szakmai éven megismertem egy srácot, aki nem is titkolja, hogy meleg és kiegyensúlyozott életet él! "Megnyitott" és nagyon bejött nekem, kicsit mintha belezúgtam volna... Pont ilyen párt képzeltem el magam mellé mindig is.
A nővérem volt az első, akinek elmeséltem a "titkom". Azt mondta, hogy semmi baj! Próbált jobb kedvre deríteni, hogy "nagy luxus ám úgy pasizni, hogy közben nem menstruálok". Meg tudott nevettetni... Megnyugtatott, hogy ez apukánk gyengesége volt, nem anyu vagy az én hibám. Mivel a kapcsolatomat a biszexualitásom miatt nem éreztem teljesnek, és igazságtalannak éreztem párom sorsát, elmondtam neki is mindent rólam és a srácról is! 4 napig nem evett, és egyfolytában sírtunk. Annyira jó a kapcsolatunk, hogy még abba is belement, legyek férfival is (amit én járhatatlannak tartok), csak rettegett tőle, hogy beleszeretek... És nem tudtam megnyutatni, mert tudtam, hogy ez tényleg lehetséges...
Közben a srác, akinek már 5 hónapja kapcsolata van egy másik fiúval, elmondta, hogy gondjaik vannak: megcsalta a barátja! Nem tudja, mitévő legyen...
Volt egy gyerekkori ismerősöm (lány, nevezzük Andinak), aki történetesen a legjobb barátja lett a srácnak. Utólag tudtam meg, hogy érdeklődött felőlem a srác Anditól, ő pedig leállította mondván: "már két éve nője van"! Később elmondtam a srácnak, hogy mi a helyzet velem, és kéjes mosolyt figyeltem meg rajta... Egyfolytában keresem a társaságát a suliban, suli után pedig sokat chat-elünk, és nagyon vonzónak találjuk egymást. Mondta, hogy bánja, hogy nem jött át előbb a sulinkba, mert úgy engem ismer meg, nem a mostani barátját, aki megcsalta, de ennek ellenére bele van esve... most szünetelnek. A srác, akit megismertem, pedig várja a barátja válaszát a folytatásról...
Közben a barátnőmet sajnálva hazaköltöztettem, hogy ne szenvedjen. Este alig aludtunk, és telefonon át sírtunk! Egy nap múlva visszahoztam hozzánk, hogy ne fájjon neki... Amúgy is nagyon hiányzik, rideg a szoba...üresek a polcok és tudván, hogy szenved... Lehet, hogy őrültséget csináltam, de nem bírtam volna ki, ha ő is miattam csinál valamit magával, mint apu... azt már nem élném túl... a baj pedig hamar megvan!
Most szenvedek, nincs kiút... de ezt láttam a legnormálisabb útnak. Talán boldog sose lehetek egészen a barátnőm oldalán, mert akármelyik nemmel is vagyok, egy idő után a másikat kívánnám, és mások is szenvednének miattam... így csak nekem rossz...
Most itt tartunk....(2008.09.10.)
Tudom, hogy történetem igen egyedi és tragikus. Nem segítséget várok, hisz erre nincs megoldás. Célom csak az, hogy akinek hasonló problémái vannak most, mint nekem régen apukámmal, akkor ne féljen szólni... elmondani valakinek az igazságot, aki megérti... Isten ments, hogy ezért emberek haljanak meg, és utána mások bűnhődjenek a bűntudattól...
Kérlek, tanuljatok a hibámból!
Egy 19 éves srác
RSS Feed