Egy meleg férfi anyukája vagyok; átlagos, heteró szülő, 60-70 év közti életkorú, egy gyermekem van. Mintegy húsz éve jutott a tudomásomra, hogy a fiam meleg.
Hosszú, szorongásos kamaszkor és szinte depresszióba hajló ifjúkor előzte meg a már korábban érlelődő sejtésből fakadó kérdésemet, hogy „mi a baj?” Ekkor - 21 évesen, már leszerelt sorkatonaként - akadozva szakadt fel a lelkéből a hosszú ideje őrzött, gyötrő titok, a „mi lesz, hogyan tovább?!” félelmétől szorítva. Néhány célirányos kérdésem után „kitálalt”, tehát sejtésem beigazolódott.
Nem mondhatom, hogy ugráltam volna örömömben, viszont jó néven vettem, hogy megnyílt, és beavatott ebbe a titkába is. Igen, „is” - mert mindig bizalommal volt irántam, és viszont. Sikerült bizalommal megbeszélnünk. Biztosítottam, hogy ő így is az én fiam, így is szeretem, így is embernek tartom.
Őszintén szólva szíven ütött a dolog. Nem magam miatt, hanem feltornyosult a kérdés: hogyan tudjuk elfogadtatni az erősen homofób munkásvárosi környezettel, főleg az édesapával, akinél bevett szitokszó a „buzi”?!
Úgy döntöttünk - lehet, helytelenül-, hogy hagyjuk fejlődni az ügyet, finom terelgetéssel irányítva a figyelmét a témára. A direkt közlés akár családi tragédiához is vezethetett volna a papa rabiátus természete miatt. Talán még ma sem tudja konkrétan, de lehet, hogy sejti, mert fiúnknak nőkapcsolat nincs a láthatáron. A fiammal a fővárosban együtt lakó barátját elfogadja, akihez a fiam közel harminc éves korában költözött csak el tőlünk.
A szűkebb rokoni környezet viszonylag pozitívan fogadta a fiam közeledését, ettől az én szorongásom is oldódott kissé. Úgy éreztem, az anya-gyermek kapcsolatunk szeretetteljes és szoros annak ellenére, hogy közel tíz éve már nem lakunk egy fedél alatt. Vele élő barátját (második többéves férfikapcsolata) a saját fiamként szeretem, becsülöm, értékes embernek tartom, s mivel közel tízéves a kapcsolatuk, néha azon kapom magam, hogy féltem őket a „válástól”!
Vannak más meleg ismerőseim is a fiam barátai közül. Érdekes, nekem szimpatikus, rendes srácnak tűntek már akkor, mielőtt megtudtam róluk melegségüket. A fiam melegsége az őrá vonatkozó általános megítélésemben nem játszik szerepet. Ahogy korosodik, egyre inkább az előnyére változik a jelleme.
Más melegekről és általában a melegekről kialakult különvéleményem nincs. Köztük is ugyanúgy megtalálható mindenféle jellem, akárcsak köztünk, heterók között. Zömében talán szelídebbek, nem erőszakosak annyira, mint a heteró férfiak. Úgy gondolom, hogy boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lennének, ha a regisztrált együttélésüket legalizálhatnák végre. Sőt, a házasságkötést is lehetővé tenném számukra, azzal kiegészítve, hogy ha szeretnének, nevelhessenek gyermeket. A legfőbb törvényhozó testületeinkben nem kellene struccpolitikát folytatni! Úgy érzem néha, hogy ebben a kérdésben még mindig középkori gondolkodás uralkodik...
Ha én a mindenható Jóisten volnék, kiosztanék minden homofóbnak egy-egy saját meleg gyereket, netán erősen sérültet, az talán kellően erős véleményformáló hatással bírna a személyiségükre. De tudom persze, hogy ez túlzó.
Igaz, én és vérségi rokonaim elfogadóak vagyunk a másságot illetően, de a férjem és famíliája kirekesztőbb - sajnos nemcsak homofóbia-értelemben. Közel negyven év együttélés alatt sem tudtam férjemet pozitív irányba változtatni, családi tragédia veszélye nélkül. Ezt érthetően nem vállalhattam fel, a fiam és a magam érdekében sem.
Talán kicsit hosszúra sikerült ez az írás, de tudom, hogy mindenki (nemcsak a melegek és leszbikusok szülei) meglelheti benne a neki szóló gondolatot.
Nem mondhatom, hogy ugráltam volna örömömben, viszont jó néven vettem, hogy megnyílt, és beavatott ebbe a titkába is. Igen, „is” - mert mindig bizalommal volt irántam, és viszont. Sikerült bizalommal megbeszélnünk. Biztosítottam, hogy ő így is az én fiam, így is szeretem, így is embernek tartom.
Őszintén szólva szíven ütött a dolog. Nem magam miatt, hanem feltornyosult a kérdés: hogyan tudjuk elfogadtatni az erősen homofób munkásvárosi környezettel, főleg az édesapával, akinél bevett szitokszó a „buzi”?!
Úgy döntöttünk - lehet, helytelenül-, hogy hagyjuk fejlődni az ügyet, finom terelgetéssel irányítva a figyelmét a témára. A direkt közlés akár családi tragédiához is vezethetett volna a papa rabiátus természete miatt. Talán még ma sem tudja konkrétan, de lehet, hogy sejti, mert fiúnknak nőkapcsolat nincs a láthatáron. A fiammal a fővárosban együtt lakó barátját elfogadja, akihez a fiam közel harminc éves korában költözött csak el tőlünk.
A szűkebb rokoni környezet viszonylag pozitívan fogadta a fiam közeledését, ettől az én szorongásom is oldódott kissé. Úgy éreztem, az anya-gyermek kapcsolatunk szeretetteljes és szoros annak ellenére, hogy közel tíz éve már nem lakunk egy fedél alatt. Vele élő barátját (második többéves férfikapcsolata) a saját fiamként szeretem, becsülöm, értékes embernek tartom, s mivel közel tízéves a kapcsolatuk, néha azon kapom magam, hogy féltem őket a „válástól”!
Vannak más meleg ismerőseim is a fiam barátai közül. Érdekes, nekem szimpatikus, rendes srácnak tűntek már akkor, mielőtt megtudtam róluk melegségüket. A fiam melegsége az őrá vonatkozó általános megítélésemben nem játszik szerepet. Ahogy korosodik, egyre inkább az előnyére változik a jelleme.
Más melegekről és általában a melegekről kialakult különvéleményem nincs. Köztük is ugyanúgy megtalálható mindenféle jellem, akárcsak köztünk, heterók között. Zömében talán szelídebbek, nem erőszakosak annyira, mint a heteró férfiak. Úgy gondolom, hogy boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lennének, ha a regisztrált együttélésüket legalizálhatnák végre. Sőt, a házasságkötést is lehetővé tenném számukra, azzal kiegészítve, hogy ha szeretnének, nevelhessenek gyermeket. A legfőbb törvényhozó testületeinkben nem kellene struccpolitikát folytatni! Úgy érzem néha, hogy ebben a kérdésben még mindig középkori gondolkodás uralkodik...
Ha én a mindenható Jóisten volnék, kiosztanék minden homofóbnak egy-egy saját meleg gyereket, netán erősen sérültet, az talán kellően erős véleményformáló hatással bírna a személyiségükre. De tudom persze, hogy ez túlzó.
Igaz, én és vérségi rokonaim elfogadóak vagyunk a másságot illetően, de a férjem és famíliája kirekesztőbb - sajnos nemcsak homofóbia-értelemben. Közel negyven év együttélés alatt sem tudtam férjemet pozitív irányba változtatni, családi tragédia veszélye nélkül. Ezt érthetően nem vállalhattam fel, a fiam és a magam érdekében sem.
Talán kicsit hosszúra sikerült ez az írás, de tudom, hogy mindenki (nemcsak a melegek és leszbikusok szülei) meglelheti benne a neki szóló gondolatot.
RSS Feed