Ahogy cseperedtem, úgy tudatosult bennem, hogy én máshogy működöm, mint a legtöbb ember. Sokáig tépelődtem, rejtőzködtem; nehezen teltek a kamasz évek, nem is szólva a középiskoláról. A barátaim akkor még nem tudtak rólam semmit, és a családom se, magamban őrlődve próbáltam feldolgozni a feldolgozhatatlant, hogy meleg vagyok.
Nagyon jó idő volt, lassan sétáltunk és beszélgettünk. Már több hónapja el szerettem volna neki mondani azt, hogy meleg vagyok, de sosem mertem, mert féltem, hogy mit fog hozzá szólni. Féltem, hogy elveszítem a barátságát azzal, hogy előbújok, és nem akartam kockáztatni. Összebújva sétálgattunk (ez nálunk sosem volt probléma, sőt…), és én vettem a bátorságot, és az alkoholtól vezérelve megkértem, hogy álljunk meg, mert beszélni szeretnék vele. Életemben nem féltem ennyire semmitől. Szabódtam, tördeltem a kezem, de csak kinyögtem neki, hogy meleg vagyok. Annyira meglepődtem a saját bátorságomon, hogy amint kimondtam, zokogva beleborultam a nyakába, megszólalni sem tudtam a sírástól.
Ő csak csitítgatott, mondta, hogy nincs semmi probléma, ő ezzel tisztában volt már régen. Hamar sikerült megnyugodnom, és hatalmas kő esett le a szívemről, mert sokkal jobban fogadta, mint gondoltam. Elmondta, hogy hónapok óta tudta, és várta, hogy elmondom-e neki vagy sem… Nagyon örült annak, hogy elmondtam, és biztosított róla, hogy nem fog köztünk változni semmi sem, sőt, mivel elmondtam neki, így már erről is tudunk őszintén beszélgetni.
Elmondhatatlan érzés volt, hogy ennyire jól fogadta, és hogy onnantól kezdve van egy olyan ember, akivel úgy tudok a melegségemről beszélni, hogy bármit megoszthatok vele, nem gúnyol, nem fújol, hanem elmondja a véleményét.
A vallomás után visszamentünk a vacsorára, senki nem vett észre semmit szerencsére. Már annyira ”jó volt a kedve” mindenkinek, hogy nem látták a kisírt szememet. Azóta is barátok vagyunk, elmondhatok neki mindent, fantasztikus dolog, hogy mellettem van.
Béla
Ui.: majdnem elfelejtettem mondani, hogy az esküvőn hajnaltájban kikezdtem a vőlegénnyel, amire én nem emlékszem, de alig tudtak elvonszolni tőle, hogy menjek már táncolni. A szerencse az egészben az, hogy ő viccnek vette az egészet, mert ha rájön, hogy komoly, akkor nagy bajba kerültünk volna… :)