Nem érzem úgy, hogy feltétlenül sablonosnak kellene lennie ennek a történetnek, mert az nem vallana rám. Szeretem a különc dolgokat, bár ezt nem nagyon lehet rajtam észrevenni a mindennapokban.
Sokan átlagos fiúként ismernek, aki a lehető legtöbbször vidám, és szeret poénkodni. De ez csak a kifelé mutatott arcom. A kezdetektől tudom magamról, hogy meleg vagyok. Mióta tudom, hogy mit jelent a szex és a komolyabb érzelem mások iránt, azóta teljesen megváltozott az életem. Már nem is tudom, hogy mennyi embernek tálaltam ki, de azt igen, hogy mindegyik nagyon nehéz volt és nyögvenyelős. Viszont mindig vezérelt valami. Mégpedig az, hogy visszaigazolást kapjak arról, hogy nincs velem semmi gond. Ugyanis szeretek úgy élni, s azt is teszem, hogy tudnom kell mások véleményét ahhoz, hogy helyesen tudjak dönteni dolgokban, hogy ne legyen elhamarkodott minden döntésem, és hogy ne viselkedjek melegként.
Én a mai napig tiltakozom az ellen, amit a sors adott nekem. Nem jó melegként élni, mert nem találtam meg azt az embert, aki mellettem áll, elérhető számomra, és nyújtani tudja nekem mindazt, amire egy embernek szüksége van ahhoz, hogy ne legyen magányos. Voltak kapcsolataim, de azok rendszerint kudarcba fulladtak. Hol a távolság volt a gond, hol pedig az, hogy nem független pasikkal ismerkedtem meg.
De egy másik része a melegségemnek a legközelebbi rokonnak való beismerésem volt. Édesapám, amikor megtudta rólam a dolgot, kellően kiakadt. Sok időbe tellett, hogy normálisan tudjunk róla beszélgetni, s 2008-ban már odáig is eljutottunk, hogy hozhatok haza pasit. Nem tettem meg. Egyszerűen nem tudtam volna apám szemébe nézni, s akármennyire elfogadó lett e téren, én továbbra is szégyent éreztem, és mai napig érzek ezzel kapcsolatban.
Rendkívül magányos vagyok, s még ha sok ezer ember vesz is körül, s abból kb. százzal beszélgetek, akkor is hiányérzetem van, mert lelkem mélyén arra vágynék én is, hogy szerelmes lehessek, hogy ne érezzek olyan sok kínos dolgot, ami miatt blokkolt vagyok. De ez nem adatik meg nekem. Már az internetes társkeresőkről is töröltem magam, mert nem láttam értelmét az ottlétemnek.
Arról pedig még nem tettem eddig említést, hogy rendszerint mindenkit ellökök magamtól, mert félek közel engedni bárkit is. Ha valamilyen módon boldog lehetnék, és tudnám, hogy mit kellene tennem hozzá, megtenném, mert ez nem jó állapot. Ennél még az is jobb, ha döcögős kapcsolatok sokaságának birtokosa lehetek, vagy ha tudja rólam mindenki, és halálra cikiznek. Csak egy kis idő kell mindenhez, hogy megtehessük, de a felejtés évekig tarthat. Jó tanácsként elmondhatom minden melegnek azt, hogy jól gondolja meg, mit szeretne, mert a mi életünk nem olyan, mint a hetero embereké! Döntéseink súlyosabb következményekkel járhatnak.
Befejezésül idéznék saját versemből:
„A magány! Óh Istenem, miért kellett ezt így?
Nem szeretnék, nem is vagyok senkire irigy.
Nem maradt más csak, hogy te játszol velem,
Játssz, óh játssz, de csak halkan, csendesen!
Én a mai napig tiltakozom az ellen, amit a sors adott nekem. Nem jó melegként élni, mert nem találtam meg azt az embert, aki mellettem áll, elérhető számomra, és nyújtani tudja nekem mindazt, amire egy embernek szüksége van ahhoz, hogy ne legyen magányos. Voltak kapcsolataim, de azok rendszerint kudarcba fulladtak. Hol a távolság volt a gond, hol pedig az, hogy nem független pasikkal ismerkedtem meg.
De egy másik része a melegségemnek a legközelebbi rokonnak való beismerésem volt. Édesapám, amikor megtudta rólam a dolgot, kellően kiakadt. Sok időbe tellett, hogy normálisan tudjunk róla beszélgetni, s 2008-ban már odáig is eljutottunk, hogy hozhatok haza pasit. Nem tettem meg. Egyszerűen nem tudtam volna apám szemébe nézni, s akármennyire elfogadó lett e téren, én továbbra is szégyent éreztem, és mai napig érzek ezzel kapcsolatban.
Rendkívül magányos vagyok, s még ha sok ezer ember vesz is körül, s abból kb. százzal beszélgetek, akkor is hiányérzetem van, mert lelkem mélyén arra vágynék én is, hogy szerelmes lehessek, hogy ne érezzek olyan sok kínos dolgot, ami miatt blokkolt vagyok. De ez nem adatik meg nekem. Már az internetes társkeresőkről is töröltem magam, mert nem láttam értelmét az ottlétemnek.
Arról pedig még nem tettem eddig említést, hogy rendszerint mindenkit ellökök magamtól, mert félek közel engedni bárkit is. Ha valamilyen módon boldog lehetnék, és tudnám, hogy mit kellene tennem hozzá, megtenném, mert ez nem jó állapot. Ennél még az is jobb, ha döcögős kapcsolatok sokaságának birtokosa lehetek, vagy ha tudja rólam mindenki, és halálra cikiznek. Csak egy kis idő kell mindenhez, hogy megtehessük, de a felejtés évekig tarthat. Jó tanácsként elmondhatom minden melegnek azt, hogy jól gondolja meg, mit szeretne, mert a mi életünk nem olyan, mint a hetero embereké! Döntéseink súlyosabb következményekkel járhatnak.
Befejezésül idéznék saját versemből:
„A magány! Óh Istenem, miért kellett ezt így?
Nem szeretnék, nem is vagyok senkire irigy.
Nem maradt más csak, hogy te játszol velem,
Játssz, óh játssz, de csak halkan, csendesen!
RSS Feed