| Sziasztok! Balázs vagyok, 23 éves meleg srác. Egy kis községben élek az ukrán határ közelében. Azért döntöttem úgy, hogy leírom előbújásom történetét, mert szeretnék erőt adni azon meleg sorstársaimnak, akik még a nagy esemény előtt állnak. |  |
Nos, akkor kezdjük az elején! Sokan kérdezik, hogy mikor jöttem rá, és honnan tudtam, hogy meleg vagyok. Azt szoktam mondani, hogy mindig is tudtam, már kisgyermekként is. Bár még szavaim nem voltak rá, nem tudtam miben, de éreztem, hogy más vagyok, mint a többi kisfiú. Amíg a többi kisfiú autót szeretett volna karácsonyra, én Barbie babát, más kisfiú szuperhős szeretett volna lenni, én hercegnő. Nem is szerettem fiúkkal játszani, a legjobb barátom első osztályos koromtól nagyon sokáig egy Tímea nevű kislány volt. Mikor pubertáskorba értem, furcsa, megmagyarázhatatlan érzések voltak bennem. Az eddig undoknak vélt, buta fiúk felkeltették az érdeklődésemet. Megláttam azt, amit előtte nem. Egyre inkább szerettem a fiúk társaságában lenni. Kb. 13 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy „Igen, erről van szó. Meleg vagyok!” Akkor elhatároztam, hogy titokban tartom, amíg csak élek, soha nem tudhatja meg senki. Ugyanis nagyon konzervatív környezetben nőttem fel, ahol elítélték, lenézték a melegeket, vagy ahogy a szüleim nevezték: köcsögöket. Féltem attól, hogy a szüleim és a barátaim megutálnak majd. Ezért mindent megtettem annak érdekében, hogy ezeket a viszonylag új érzéseket elnyomjam magamban. A vallás felé fordultam, elkezdtem tanulmányozni a Bibliát. De nem találtam megnyugtató válaszokat. Még inkább elkeseredtem, és értéktelennek éreztem magam. Szerettem volna olyan lenni, mint a többi srác, hiszen már bele tudtam gondolni, hogy mi lehet a következménye, ha kiderül az én kis titkom. Azt is tudtam, hogy nem olyan életvitelem lesz felnőttkoromban, mint a többi férfinak, és ez nagyon megrémisztett!
A titkolózás időszaka
Telt az idő, és felvettek Mátészalkára a gépészeti szakközépiskolába, nyelvi előkészítő-informatika szakra. A középiskola kész rémálom volt számomra. Bár nem vagyok hajtűdobáló, és nem tartom úgy a kezem, mint akinek csuklótörése van, de ha jobban szemügyre vesz valaki, észrevehető, hogy meleg vagyok. Ezt az osztálytársaim is észrevették, és folyton szekáltak miatta. Folyamatosan kaptam a gúnyolódó megjegyzéseket, de volt olyan is, hogy megvertek, megaláztak. Én pedig tagadtam,mindenáron azt adtam be, hogy én heteroszexuális vagyok. Még lányokkal is jártam ennek kedvéért. Csak hogy fenntartsam a látszatot. A lányok, akikkel jártam, csodaszépek voltak, de nem éreztem testi vonzalmat, és romantikus érzéseket sem tudtam kialakítani irántuk. De mivel az osztálytársaim még mindig bántottak, 18 évesen otthagytam az iskolát.
Nagyon depressziós voltam, úgy éreztem, hogy nem élhetek teljes életet, és jobb lenne, ha nem is élnék. Még az öngyilkossággal is megpróbálkoztam. Úgy éreztem, valakinek mindenképpen el kell mondanom, mi nyomja a lelkemet. Van egy 3 évvel fiatalabb unokatestvérem. Nagyon szeretem őt, és sokszor gondoltam rá, hogy elkellene mondanom neki az igazságot. Ő biztos megértene. Nagy nehezen megtettem! És nagyon jól fogadta. Csak úgy repestem a boldogságtól! De másrészt szomorú is voltam, mivel 18 évesen még nem volt fiú barátom, és nemi kapcsolatom sem volt senkivel. Körülbelül fél évvel később a legnépszerűbb közösségi oldalon megismertem egy srácot, és összejöttem vele.
Időközben meghalt szeretett Édesanyám, nagy veszteség volt ez a családomnak és személy szerint nekem is.
De a barátom ott volt mellettem, és nagyon szerettük egymást. Kb. 90 km távolság volt közöttünk. Nyíregyházán lakott, ezért mindig ott találkoztunk. Folyamatosan titkolnom kellett, hogy miért utazom Nyíregyházára, és minden alkalommal alibit kellett kitalálnom.
A coming out és a szabadság időszaka
Nővéremmel mindig is jó volt a kapcsolatom, ezért úgy döntöttem, neki is elmondom az igazságot. Nagyon meglepett a válasza: "Balázs, én már régóta tudom. A testvéred vagyok, és így szeretlek." El sem tudom mondani, mennyire boldog voltam! Megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek. Később a bátyámnak is elmondtam, ő is jól fogadta. Aztán megromlott a kapcsolatom a barátommal és szakítottunk.
E nagy csalódás után sokáig nem ismerkedtem senkivel. 2013 szeptemberében beiratkoztam egy képzésre: szociális gondozó és ápoló szakra. Megismertem egy fiatalembert, akivel egymásba szerettünk. Ekkor tudtam, hogy az a legjobb, ha felvállalom a másságomat, legalábbis az egész rokonság és a barátaim előtt. Bár Pistivel szakítottunk, nem bántam meg a döntésemet! Nem volt könnyű, de megérte.
További gondolatok
Azért döntöttem úgy, hogy mégis felvállalom a homoszexualitásomat, mert elegem lett a hazugságokból, mindig alibit kellett kitalálnom, hogyha randiztam egy fiúval, ráadásul szerettem volna önmagamat adni. Ma már a kitartásomnak és drága Nővéremnek köszönhetően sikerült megvalósítanom azt, amiről mindig is álmodtam. Nyíltan vállalom a másságomat! Ha randizom valakivel, elmondom, hogy ide és ide megyek egy sráccal. Nem kell hazudnom Apukámnak, tiszta lehet a lelkiismeretem, a családom is elfogadta a helyzetet. Egyik nagynénémmel még a hapsikat is kitárgyaljuk :-) Végre magamat adhatom, beszélhetek a szeretteimmel az élményeimről, a vágyaimról. Attól féltem, hogy nem fognak elfogadni, és megutálnak majd, de nem így történt. És rájöttem, miért: azért, mert aki igazán szeret, nem érdekli, hogy egy velem azonos nemű vagy ellenkező nemű ember tetszik, hanem elfogad olyannak, amilyen vagyok, és csak azt tartja szem előtt, hogy én boldog legyek.
Bár Édesapám még mindig reménykedik, hogy megváltozom, de én megértem őt. Időre van szüksége, mint annak idején nekem is, hogy megértsem azt, hogy a melegség nem feltétlenül rossz dolog, és melegként is élhetek tartalmas, boldog életet.
Hála Istennek a környezetem is elfogadott. A rokonok, barátok, osztálytársak és a falubeliek többsége. Az én irányelvem: minden embernek saját magát kell elfogadnia, elfogadtatnia magát a saját környezetével. Az én meglátásom szerint drága Hazánk társadalmának sokat kell még fejlődnie a tolerancia és az empátia terén.
Az előbújást (coming out) csak támogatni tudom. Bizonyos mértékig érnek atrocitások, de ezek eltörpülnek a sok pozitív visszajelzés mellett, amiket kapok. Homofób emberek mindig is voltak és mindig is lesznek. De a szexuális orientáció nem választás kérdése. Ez nem egy döntés, mint ahogy azt sem döntheti el senki, hogy milyen neműnek vagy milyen nemzetiségűnek szülessen. Ezen az ember ha akar sem tud változtatni. Részben megértem azokat a homofób embereket, akiknek nincs elég ismerete arról, hogy mi a homoszexualitás, és nekünk, akik azért küzdünk, hogy ugyanolyan egyenlő jogaink lehessenek, mint bármelyik embernek, az a feladatunk, hogy felnyissuk heteroszexuális embertársaink szemét, hogy melegnek lenni nemcsak a szexualitást jelenti, hanem magát az embert! De mindent összegezve nem rossz melegnek lenni, sőt megvannak a maga előnyei!
Mindenki maga dönti el, mikor mondja el és kinek a másságát, vagy hogy elmondja-e valakinek. Minden embernek mások a körülményei. De egy biztos: melegként is lehet teljes, boldog életet élni!
Köszönöm a figyelmet!
A titkolózás időszaka
Telt az idő, és felvettek Mátészalkára a gépészeti szakközépiskolába, nyelvi előkészítő-informatika szakra. A középiskola kész rémálom volt számomra. Bár nem vagyok hajtűdobáló, és nem tartom úgy a kezem, mint akinek csuklótörése van, de ha jobban szemügyre vesz valaki, észrevehető, hogy meleg vagyok. Ezt az osztálytársaim is észrevették, és folyton szekáltak miatta. Folyamatosan kaptam a gúnyolódó megjegyzéseket, de volt olyan is, hogy megvertek, megaláztak. Én pedig tagadtam,mindenáron azt adtam be, hogy én heteroszexuális vagyok. Még lányokkal is jártam ennek kedvéért. Csak hogy fenntartsam a látszatot. A lányok, akikkel jártam, csodaszépek voltak, de nem éreztem testi vonzalmat, és romantikus érzéseket sem tudtam kialakítani irántuk. De mivel az osztálytársaim még mindig bántottak, 18 évesen otthagytam az iskolát.
Nagyon depressziós voltam, úgy éreztem, hogy nem élhetek teljes életet, és jobb lenne, ha nem is élnék. Még az öngyilkossággal is megpróbálkoztam. Úgy éreztem, valakinek mindenképpen el kell mondanom, mi nyomja a lelkemet. Van egy 3 évvel fiatalabb unokatestvérem. Nagyon szeretem őt, és sokszor gondoltam rá, hogy elkellene mondanom neki az igazságot. Ő biztos megértene. Nagy nehezen megtettem! És nagyon jól fogadta. Csak úgy repestem a boldogságtól! De másrészt szomorú is voltam, mivel 18 évesen még nem volt fiú barátom, és nemi kapcsolatom sem volt senkivel. Körülbelül fél évvel később a legnépszerűbb közösségi oldalon megismertem egy srácot, és összejöttem vele.
Időközben meghalt szeretett Édesanyám, nagy veszteség volt ez a családomnak és személy szerint nekem is.
De a barátom ott volt mellettem, és nagyon szerettük egymást. Kb. 90 km távolság volt közöttünk. Nyíregyházán lakott, ezért mindig ott találkoztunk. Folyamatosan titkolnom kellett, hogy miért utazom Nyíregyházára, és minden alkalommal alibit kellett kitalálnom.
A coming out és a szabadság időszaka
Nővéremmel mindig is jó volt a kapcsolatom, ezért úgy döntöttem, neki is elmondom az igazságot. Nagyon meglepett a válasza: "Balázs, én már régóta tudom. A testvéred vagyok, és így szeretlek." El sem tudom mondani, mennyire boldog voltam! Megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek. Később a bátyámnak is elmondtam, ő is jól fogadta. Aztán megromlott a kapcsolatom a barátommal és szakítottunk.
E nagy csalódás után sokáig nem ismerkedtem senkivel. 2013 szeptemberében beiratkoztam egy képzésre: szociális gondozó és ápoló szakra. Megismertem egy fiatalembert, akivel egymásba szerettünk. Ekkor tudtam, hogy az a legjobb, ha felvállalom a másságomat, legalábbis az egész rokonság és a barátaim előtt. Bár Pistivel szakítottunk, nem bántam meg a döntésemet! Nem volt könnyű, de megérte.
További gondolatok
Azért döntöttem úgy, hogy mégis felvállalom a homoszexualitásomat, mert elegem lett a hazugságokból, mindig alibit kellett kitalálnom, hogyha randiztam egy fiúval, ráadásul szerettem volna önmagamat adni. Ma már a kitartásomnak és drága Nővéremnek köszönhetően sikerült megvalósítanom azt, amiről mindig is álmodtam. Nyíltan vállalom a másságomat! Ha randizom valakivel, elmondom, hogy ide és ide megyek egy sráccal. Nem kell hazudnom Apukámnak, tiszta lehet a lelkiismeretem, a családom is elfogadta a helyzetet. Egyik nagynénémmel még a hapsikat is kitárgyaljuk :-) Végre magamat adhatom, beszélhetek a szeretteimmel az élményeimről, a vágyaimról. Attól féltem, hogy nem fognak elfogadni, és megutálnak majd, de nem így történt. És rájöttem, miért: azért, mert aki igazán szeret, nem érdekli, hogy egy velem azonos nemű vagy ellenkező nemű ember tetszik, hanem elfogad olyannak, amilyen vagyok, és csak azt tartja szem előtt, hogy én boldog legyek.
Bár Édesapám még mindig reménykedik, hogy megváltozom, de én megértem őt. Időre van szüksége, mint annak idején nekem is, hogy megértsem azt, hogy a melegség nem feltétlenül rossz dolog, és melegként is élhetek tartalmas, boldog életet.
Hála Istennek a környezetem is elfogadott. A rokonok, barátok, osztálytársak és a falubeliek többsége. Az én irányelvem: minden embernek saját magát kell elfogadnia, elfogadtatnia magát a saját környezetével. Az én meglátásom szerint drága Hazánk társadalmának sokat kell még fejlődnie a tolerancia és az empátia terén.
Az előbújást (coming out) csak támogatni tudom. Bizonyos mértékig érnek atrocitások, de ezek eltörpülnek a sok pozitív visszajelzés mellett, amiket kapok. Homofób emberek mindig is voltak és mindig is lesznek. De a szexuális orientáció nem választás kérdése. Ez nem egy döntés, mint ahogy azt sem döntheti el senki, hogy milyen neműnek vagy milyen nemzetiségűnek szülessen. Ezen az ember ha akar sem tud változtatni. Részben megértem azokat a homofób embereket, akiknek nincs elég ismerete arról, hogy mi a homoszexualitás, és nekünk, akik azért küzdünk, hogy ugyanolyan egyenlő jogaink lehessenek, mint bármelyik embernek, az a feladatunk, hogy felnyissuk heteroszexuális embertársaink szemét, hogy melegnek lenni nemcsak a szexualitást jelenti, hanem magát az embert! De mindent összegezve nem rossz melegnek lenni, sőt megvannak a maga előnyei!
Mindenki maga dönti el, mikor mondja el és kinek a másságát, vagy hogy elmondja-e valakinek. Minden embernek mások a körülményei. De egy biztos: melegként is lehet teljes, boldog életet élni!
Köszönöm a figyelmet!
RSS Feed