Olvasgattam a történeteket, és úgy döntöttem, hogy én is megírom az én történetemet, hiszen ezzel is egy ritka alkalom nyílik arra, hogy beszéljek erről, és ha már ezzel könnyítek magamon, megérte.
Különben semmi rossz vagy negatív dolog nem ért soha, úgyhogy lekopogom, eddig abszolút pozitív dologként éltem meg azt, hogy meleg vagyok.
15 éves lettem pont, mikor gyerekkori barátommal felfedeztük egymást. Nem tudom, pontosan hogy történt, mert nekem egy pillanatnak tűnt, és már egymás karjaiban voltunk. Volt benne valami gyerekkori ártatlanság, és az, hogy mi elsősorban barátok vagyunk és nem egymás szerelmei. Eltelt egy csodálatos nyár, szinte mindennap valami újat csináltunk, igazi felfedező kaland volt, az élet minden szépségével.
Aztán jött a sulikezdés, és valami megváltozott, már nem "úgy" voltunk, de nem is éreztem úgy, hogy ez feltétlenül rossz, egyszerűen elfogadtam és továbbléptünk, különben mai napig a legjobb barátok vagyunk, neki barátnője van, nekem meg barátom. Így alakult…
De nem ilyen egyszerű azért, mert ezután következett 5 év hetero korszak - na nem azért, mert vonzódnék a lányokhoz, hanem inkább mert így alakult. Soha nem kezdeményeztem, de mivel jóképű, magas és izmos srác vagyok és voltam akkor is, így tapadtak a csajok és inkább csak sodródtam az árral, meg nem is igazán tudatosult, hogy én a fiúkat szeretem, talán elnyomhattam magamban. A középiskolába, ahová jártam, nagyon sok gyönyörű, szexi srác járt, gondolhatjátok, hogy tesióra után mit éltem át az öltözőben, mint körülbelül kisgyerek a cukorkaboltban, na mindegy, körülbelül itt azért már sejtettem, hogy mi van, és próbáltam úgy alakítani az életemet, hogy aszerint éljek, ahogy az nekem jó, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak.
Körülbelül 20 éves lehettem, amíg megtört a jég, addig csak úgy voltam vele, hogy ha jön valaki vagy úgy hozza az élet, akkor oké, de magamtól nem nagyon kezdeményeztem, talán csak egy picit, nézésekkel provokáltam egy-két srácot, akik tetszettek, megnéztem, mit reagálnak, de sajnos vagy heterók voltak, vagy nálam is félénkebbek.
Aztán jött Krisz, akivel a mai napig együtt vagyunk, immár 4 éve. Nagy boldogság, komoly kapcsolat, tényleg megtaláltam az életemben a biztos pontot, az otthont, a boldogságot. Mivel együtt élünk, a szülőknek is, barátoknak is feltűnt, hogy valami itt nincs rendben, miért is nem láthatják a nagy Ő-t. Egy ideig éreztem a nyomást, de aztán itt ebben is megtört a jég, a barátokkal megosztottam, akik nagyon jól fogadták, sőt, várakozásaimon felül, úgyhogy ha lehet ilyet, itt is köszönöm nektek, sokat jelent ez.
A szülők közül apukám a jobb fej, így neki mondtam el, vagy inkább csak rákérdezett, és én végül bevallottam, amit nagyon jól fogadott, bár azért kicsit nehéz ezután a szemébe néznem, de nem miatta, rajta azt érzem, hogy próbál úgy viselkedni, hogy ne érezzem magam kellemetlenül, majd csak elmúlik.
Ha tanulságot, segítséget írhatnék, amit szeretnék továbbadni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, akkor azt mondom, túl rövid az élet ahhoz, hogy úgy éljetek, ahogy másoknak tetszik.
A boldogságot és az életet úgy élhetitek meg felhőtlenül, ha megtanuljátok kizárni azt, hogy mások vajon mit gondolnak.
Balázs
15 éves lettem pont, mikor gyerekkori barátommal felfedeztük egymást. Nem tudom, pontosan hogy történt, mert nekem egy pillanatnak tűnt, és már egymás karjaiban voltunk. Volt benne valami gyerekkori ártatlanság, és az, hogy mi elsősorban barátok vagyunk és nem egymás szerelmei. Eltelt egy csodálatos nyár, szinte mindennap valami újat csináltunk, igazi felfedező kaland volt, az élet minden szépségével.
Aztán jött a sulikezdés, és valami megváltozott, már nem "úgy" voltunk, de nem is éreztem úgy, hogy ez feltétlenül rossz, egyszerűen elfogadtam és továbbléptünk, különben mai napig a legjobb barátok vagyunk, neki barátnője van, nekem meg barátom. Így alakult…
De nem ilyen egyszerű azért, mert ezután következett 5 év hetero korszak - na nem azért, mert vonzódnék a lányokhoz, hanem inkább mert így alakult. Soha nem kezdeményeztem, de mivel jóképű, magas és izmos srác vagyok és voltam akkor is, így tapadtak a csajok és inkább csak sodródtam az árral, meg nem is igazán tudatosult, hogy én a fiúkat szeretem, talán elnyomhattam magamban. A középiskolába, ahová jártam, nagyon sok gyönyörű, szexi srác járt, gondolhatjátok, hogy tesióra után mit éltem át az öltözőben, mint körülbelül kisgyerek a cukorkaboltban, na mindegy, körülbelül itt azért már sejtettem, hogy mi van, és próbáltam úgy alakítani az életemet, hogy aszerint éljek, ahogy az nekem jó, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak.
Körülbelül 20 éves lehettem, amíg megtört a jég, addig csak úgy voltam vele, hogy ha jön valaki vagy úgy hozza az élet, akkor oké, de magamtól nem nagyon kezdeményeztem, talán csak egy picit, nézésekkel provokáltam egy-két srácot, akik tetszettek, megnéztem, mit reagálnak, de sajnos vagy heterók voltak, vagy nálam is félénkebbek.
Aztán jött Krisz, akivel a mai napig együtt vagyunk, immár 4 éve. Nagy boldogság, komoly kapcsolat, tényleg megtaláltam az életemben a biztos pontot, az otthont, a boldogságot. Mivel együtt élünk, a szülőknek is, barátoknak is feltűnt, hogy valami itt nincs rendben, miért is nem láthatják a nagy Ő-t. Egy ideig éreztem a nyomást, de aztán itt ebben is megtört a jég, a barátokkal megosztottam, akik nagyon jól fogadták, sőt, várakozásaimon felül, úgyhogy ha lehet ilyet, itt is köszönöm nektek, sokat jelent ez.
A szülők közül apukám a jobb fej, így neki mondtam el, vagy inkább csak rákérdezett, és én végül bevallottam, amit nagyon jól fogadott, bár azért kicsit nehéz ezután a szemébe néznem, de nem miatta, rajta azt érzem, hogy próbál úgy viselkedni, hogy ne érezzem magam kellemetlenül, majd csak elmúlik.
Ha tanulságot, segítséget írhatnék, amit szeretnék továbbadni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, akkor azt mondom, túl rövid az élet ahhoz, hogy úgy éljetek, ahogy másoknak tetszik.
A boldogságot és az életet úgy élhetitek meg felhőtlenül, ha megtanuljátok kizárni azt, hogy mások vajon mit gondolnak.
Balázs
RSS Feed