A Vándormások több napos túráján vettem részt májusban, évekkel ezelőtt. Kellemes tavaszi időnk volt, nagyokat túráztunk a dombok között. A szálláson hatan voltunk egy szobában, de az egyik srác inkább a zsúfoltság elől kiment a szabad ég alá aludni. Hajnalban tért vissza, mert másztak rajta a csigák...
A következő napokban egyre többet beszélgettünk. Értelmes, szimpatikus, humoros figurának ismertem meg. Egyik este kimentünk kettesben egy takaróval a derült, csillagos eget bámulni. Nagy hatással volt ránk az óriási, zsúfolt égbolt. Ő felbátorodott, és megfogta a kezemet. Ekkor jöttem én zavarba: szimpatikus volt, de szerettem a barátomat, akivel távkapcsolatban éltünk (és nem akart túrázni jönni...). Lefagytam, megdermedtem, de pár perc alatt magamhoz tértem, és a páromra hivatkozva kibújtam a kézfogás alól.
Másnap, mintha mi sem történt volna, sokat beszélgettünk, majd a hétvége után ki-ki hazatért.
Egy hónap múlva véget ért a kapcsolatom, egyedül maradtam. Az egyetem utáni utolsó nyári szünetem volt, amit többnyire otthon töltöttem, állást is keresve. Egy utolsó nyaraláson is gondolkodtam, de kivel menjek? Ekkor jutott eszembe a szimpatikus srác a túráról. Megszereztem a telefonszámát, és felhívtam, hogy lenne-e kedve együtt elutazni valahová. Nem értem el, csak a rögzítőjét, de már másnap visszahívott lelkesen, negyednap pedig már utaztunk is Szlovákia felé. Eleinte csak útitársak voltunk, de aztán ő közeledett, és felmerült, hogy megpróbálhatnánk együtt. Az utazás végén abban maradtunk, hogy ne járjunk, viszont mindketten Budapesten akarunk dolgozni, megállapodtunk, hogy szeptembertől költözzünk együtt albérletbe, így könnyebb az ismeretlen nagyvárosban.
Szeptember végén költöztünk össze, de nem csak mint albérlőtársak, hanem mint partnerek. Sok közös programot szerveztünk: biciklizés, séta, közös túrák a Vándormásokkal, színház, mozi, meleg baráti kör kialakítása. Alig egy év alatt jól összemelegedtünk. Közös nyaralások, közös baráti kör, a hétköznapok örömei...
Ehhez jött hozzá, hogy édesanyámnak is bemutattam őt, aki megkedvelte, és karácsonykor is meghívott minket hozzájuk. Később már úgy beszélt ismerőseinek, hogy két fia van, mindkettőt egyformán szereti.
Két év után lakást vettünk, kifestettük, majd egy évvel később felújítottuk közös otthonunkat. A következő közös projekt volt, hogy önkénteskedni kezdtünk meleg rendezvényeken - mindketten fontosnak tartottuk, hogy tegyünk a közösségünkért.
4-5 évig titkoltuk kapcsolatunkat az ő vidéken élő szülei előtt. Édesanyjával váltottunk ugyan karácsonyi üdvözlőlapot, de ennyi. Azután először édesapjának, nagynénjének, unokatestvéreinek, majd édesanyjának is előbújt a párom. Egy meleg nyári napon összehoztuk a találkozót a szüleink között egy közös ebédre. Utána a szülők félrevonultak komolyan beszélgetni, külön az édesanya az édesanyával, apa az apával. Hiába, közös a teher...
Pár év után egy különleges karácsonykor ezüst jegygyűrűt kaptam, így már kifelé is mutattuk összetartozásunk. Bejegyzett élettársi kapcsolatot ugyan akkor még nem lehetett létesíteni, de a kapcsolatunk szorossága alapján hívhattuk volna annak is.
7 év után érzéseink szeretetté szelídültek, kapcsolatunk nyugalmassá, megszokottá vált. Végül úgy döntöttem, hogy fiatalok vagyunk még, kezdjünk új életet külön-külön, megőrizve egymást szép emlékeinkben...
Másnap, mintha mi sem történt volna, sokat beszélgettünk, majd a hétvége után ki-ki hazatért.
Egy hónap múlva véget ért a kapcsolatom, egyedül maradtam. Az egyetem utáni utolsó nyári szünetem volt, amit többnyire otthon töltöttem, állást is keresve. Egy utolsó nyaraláson is gondolkodtam, de kivel menjek? Ekkor jutott eszembe a szimpatikus srác a túráról. Megszereztem a telefonszámát, és felhívtam, hogy lenne-e kedve együtt elutazni valahová. Nem értem el, csak a rögzítőjét, de már másnap visszahívott lelkesen, negyednap pedig már utaztunk is Szlovákia felé. Eleinte csak útitársak voltunk, de aztán ő közeledett, és felmerült, hogy megpróbálhatnánk együtt. Az utazás végén abban maradtunk, hogy ne járjunk, viszont mindketten Budapesten akarunk dolgozni, megállapodtunk, hogy szeptembertől költözzünk együtt albérletbe, így könnyebb az ismeretlen nagyvárosban.
Szeptember végén költöztünk össze, de nem csak mint albérlőtársak, hanem mint partnerek. Sok közös programot szerveztünk: biciklizés, séta, közös túrák a Vándormásokkal, színház, mozi, meleg baráti kör kialakítása. Alig egy év alatt jól összemelegedtünk. Közös nyaralások, közös baráti kör, a hétköznapok örömei...
Ehhez jött hozzá, hogy édesanyámnak is bemutattam őt, aki megkedvelte, és karácsonykor is meghívott minket hozzájuk. Később már úgy beszélt ismerőseinek, hogy két fia van, mindkettőt egyformán szereti.
Két év után lakást vettünk, kifestettük, majd egy évvel később felújítottuk közös otthonunkat. A következő közös projekt volt, hogy önkénteskedni kezdtünk meleg rendezvényeken - mindketten fontosnak tartottuk, hogy tegyünk a közösségünkért.
4-5 évig titkoltuk kapcsolatunkat az ő vidéken élő szülei előtt. Édesanyjával váltottunk ugyan karácsonyi üdvözlőlapot, de ennyi. Azután először édesapjának, nagynénjének, unokatestvéreinek, majd édesanyjának is előbújt a párom. Egy meleg nyári napon összehoztuk a találkozót a szüleink között egy közös ebédre. Utána a szülők félrevonultak komolyan beszélgetni, külön az édesanya az édesanyával, apa az apával. Hiába, közös a teher...
Pár év után egy különleges karácsonykor ezüst jegygyűrűt kaptam, így már kifelé is mutattuk összetartozásunk. Bejegyzett élettársi kapcsolatot ugyan akkor még nem lehetett létesíteni, de a kapcsolatunk szorossága alapján hívhattuk volna annak is.
7 év után érzéseink szeretetté szelídültek, kapcsolatunk nyugalmassá, megszokottá vált. Végül úgy döntöttem, hogy fiatalok vagyunk még, kezdjünk új életet külön-külön, megőrizve egymást szép emlékeinkben...
RSS Feed