Sziasztok! Ádámnak hívnak :), 21 éves vagyok, maholnap 22.
Ma, 2013.11.04-én bújtam elő anyukámnak. Azt tudni kell, hogy régóta tudom, hogy meleg vagyok. Magamnak is elég későn vallottam be, amit kicsit bánok így utólag. Még mindig anyukámmal, a négy testvéremmel és a mamámmal lakom. A szüleim elváltak kb. 10 éve – nagyon rosszul viseltem. Van fiúm, akit nagyon szeretek, és ő segít, hogy túléljek minden napot. Mielőtt megismertem, nagyon letört és szomorú voltam, de most leírhatatlanul boldog vagyok. Csak miatta mondtam el.
Ma, 2013.11.04-én bújtam elő anyukámnak. Azt tudni kell, hogy régóta tudom, hogy meleg vagyok. Magamnak is elég későn vallottam be, amit kicsit bánok így utólag. Még mindig anyukámmal, a négy testvéremmel és a mamámmal lakom. A szüleim elváltak kb. 10 éve – nagyon rosszul viseltem. Van fiúm, akit nagyon szeretek, és ő segít, hogy túléljek minden napot. Mielőtt megismertem, nagyon letört és szomorú voltam, de most leírhatatlanul boldog vagyok. Csak miatta mondtam el.
Na de vissza az igazi szálhoz. Kb. két hónapja készülök rá, de nem volt hozzá erőm. Majd megismertem Rolit, akiért bármit megtennék. Nem kérte, sőt nem is utalt rá, hogy elmondjam, de éreztem, itt az ideje, elegem volt a sok hazugságból. Mindig azt kellett hazudnom, hogy egy lányhoz megyek. Nem akartam becsapni anyum. Szombaton elhatároztam, hogy megteszem. Elkezdtem történeteket olvasni itt és sok ehhez hasonló oldalon, majd vasárnap közöltem anyuval, hogy hétfőn beszélnünk kell. Hétfőn dolgoztam, nagyon rossz kedvem volt, mert nem tudtam a Rolival se beszélni, meg arra gondoltam, hogy mi lesz…
Elérkezett az idő, felültem a buszra és írtam egy sms-t:
– Anyu, beszélnünk kell, négyszemközt. Szeretlek.
– Baj van?
– Igen. Kijössz elém a buszra?
– Igen.
– Nagyon szeretlek, légyszi, ne haragudj rám.
Majd eljött a pillanat. Leszálltam a buszról, a nyakába borultam, de a sírástól meg sem tudtam szólalni. Eltelt öt perc, mire szóhoz jutottam:
– Anyu, meleg vagyok.
– Nem baj, fiam, én így is szeretlek.
Még tíz percig csak öleltem és sírtam. Ő simogatta a hátam:
– Nyugodj meg, fiam, nem lesz semmi baj.
– De anyu, már baj van…
– Dehogyis, ez nem tragédia.
Majd lassan elindultunk haza. Közben beszélgettünk, nyugtatgatott, kérdezte, hogy miért nem mondtam eddig. (Nem mertem, azért xD.)
Tudom, hogy szeret, de az ember fél. Sajnos én is féltem, de most, hogy elmondtam, olyan felszabadult vagyok. :)
Ez az én történetem. Remélem, lesz olyan embertársam, akinek ez fog segíteni, hogy felvállalja. Sok sikert mindannyiótoknak, mind az életben, mind a szerelemben! :)
Elérkezett az idő, felültem a buszra és írtam egy sms-t:
– Anyu, beszélnünk kell, négyszemközt. Szeretlek.
– Baj van?
– Igen. Kijössz elém a buszra?
– Igen.
– Nagyon szeretlek, légyszi, ne haragudj rám.
Majd eljött a pillanat. Leszálltam a buszról, a nyakába borultam, de a sírástól meg sem tudtam szólalni. Eltelt öt perc, mire szóhoz jutottam:
– Anyu, meleg vagyok.
– Nem baj, fiam, én így is szeretlek.
Még tíz percig csak öleltem és sírtam. Ő simogatta a hátam:
– Nyugodj meg, fiam, nem lesz semmi baj.
– De anyu, már baj van…
– Dehogyis, ez nem tragédia.
Majd lassan elindultunk haza. Közben beszélgettünk, nyugtatgatott, kérdezte, hogy miért nem mondtam eddig. (Nem mertem, azért xD.)
Tudom, hogy szeret, de az ember fél. Sajnos én is féltem, de most, hogy elmondtam, olyan felszabadult vagyok. :)
Ez az én történetem. Remélem, lesz olyan embertársam, akinek ez fog segíteni, hogy felvállalja. Sok sikert mindannyiótoknak, mind az életben, mind a szerelemben! :)
RSS Feed