14 éves voltam, amikor először voltam fiúval. Akkor azt hittem, mind a két nem érdekel. 12 évembe telt, mire ki tudtam mondani azt, hogy meleg vagyok.
Átlagos tinikorom volt. Tudtam, ki vagyok és mit akarok, csak nem akartam tudni. A társadalomnak, szüleimnek és barátaimnak akartam megfelelni. 15 évesen volt az első komoly barátnőm, akivel már szexuális kapcsolatom is volt. Hamar vége lett, és utána sokáig nem volt senkim. Csaknem két és fél évig nem voltam lánnyal. Akkoriban a barátaim voltak a középpontban. Természetesen leginkább lánybarátaim voltak, mivel a fiúbarátságaim rendszerint hamar ellaposodtak, vagy - ami gyakran előfordult - több lett belőle.
Majdnem 18 évesen megismerkedtem egy lánnyal, akivel majdnem 3 évig voltam együtt. Az ok, amiért szétmentünk az volt, hogy nem kívántam, és ezért ő azt hitte, nem is szeretem. Be kell látnom ennyi év távlatából, hogy szerettem, de csak mint egy barátot. Rövid idő után lett egy újabb barátnőm, de vele már az elején mutatkoztak ezek a gondok. Ennek ellenére eljegyeztem. Vele két évig voltam, és mikor otthagyott, megkönnyebbültem. Persze akkor még nem tudtam, hogy most fog kezdődni a lelki kálváriám. Megint megpróbáltam egy lánnyal, de még a szexig sem jutottam el vele, mikor mondvacsinált okokkal elküldtem.
Mivel annyi érzés dúlt bennem, és nem akartam elmondani senkinek, elkezdtem írni egy blogot, ahol kiírhattam magamból mindent. Ezután másból sem állt az életem közel egy évig. Az internet lett az életem. Közben mély depresszióba estem. Nem tudtam, mi van velem, vagy inkább nem akartam. Elkezdtem ismerkedni különböző chat oldalakon. Sikerült megismerkednem egy fiúval. Persze a kapcsolat rövid volt. Ez nem segített, sőt még mélyebbre sodort. Nehezen tudtam elfogadni azt, hogy egy fiú iránt érezhetek szerelmet. "Nem. A testi vágy oké, de a szerelem az sok."
Mikor megismerkedtem ezzel a fiúval, úgy éreztem, meg kell osztanom egy hozzám közel álló személlyel. Ö a legjobb barátnőm. Egy étteremben ültünk, és mondtam neki, hogy megismerkedtem valakivel és ezt a valakit Zolinak hívják. Nem volt megdöbbenve. Nem is kérdezett semmit. Csak annyit mondott, hogy tudta, hogy mi van velem. Ez volt az első lépés. Itt még én azt hittem, bi vagyok, mert akkor nyilván félig normális is vagyok, és akkor megvan az esélyem a "normális" életre. Pár hónap elteltével egyre mélyebb lett a depresszióm. Közben megismerkedtem egy hetero fiúval, akibe észre sem vettem és beleszerettem. Csekély pár hónap alatt annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy tudott rólam mindent. Persze én próbálkoztam nála, de nagy sikereket nem értem el. Kihasznált. Persze akkor ezt nem vettem észre, mert nem volt olyan, amit ne akartam volna neki megadni. Mivel viszont valójában nem kaptam tőle semmit, tovább keresgéltem a neten. Meg is ismerkedtem egy sráccal, akivel találkoztunk és nagyon jó volt vele, de közben a hetero barátom talált magának barátnőt, és én emiatt annyira mély depresszióba estem, hogy a chates fiúval is megszakítottam a kapcsolatot. Sírógörcseim voltak, egy hét alatt több mint 10 kilót leadtam. Szóval szörnyű volt.
Már kezdtem helyre jönni, mikor megismerkedtem a mostani párommal, és az életem megváltozott. Már az első találkozás fantasztikus volt. Sajnos messze él tőlem, de róla mindenki tudja, hogy meleg és ez számomra először nagyon furcsa volt, majd ennek hatására én is megnyíltam. Felhívtam a barátaimat és elmondtam nekik. Egy volt, akinek nagyon nem tetszett a dolog, vele azóta nem is nagyon beszélek. Majd jött az első igazán nehéz beszélgetés: a nővérem. Persze a reakciója az volt, hogy mindig is tudta és imád így is, úgy is. Vele a kapcsolatom nagyon jó volt,de azóta még jobb. Sokkal több dolgot oszt meg velem.
Utána jött az Édesanyukám. Őrülten féltem. Itt el kell mesélnem előtte, hogy mi vitt rá, hogy elmondjam. Amikor nagyon depis voltam, volt egy meleg ismerősöm, akivel csak chaten vagy msn-en beszélgettem. Mindig biztatott és támogatott és segített saját magamat megtalálni. Ö volt a nagy szószólója annak, hogy mondjam el a körülöttem élőknek is, mi a helyzet velem. Ő sajnos hosszú betegség után meghalt. Mikor eljutott hozzám a híre, úgy éreztem, hogy el kell mondanom Édesanyámnak. Behívtam a szobámba és leültünk az ágyon. Elmondtam neki minden kertelés nélkül. Először megdöbbent, majd megkérdezte, kértem-e segítséget orvosoktól vagy valakitől. Mikor elmondtam neki mindent, amit a témában olvastam a melegségről, láttam rajta, hogy mérges. Nagyon megijedtem és sírva kérdeztem, hogy most már nem szeret? Meglágyultak a vonásai. Átölelt és azt mondta, hogy akkor is a fia vagyok. Nagyon jól esett. Hatalmas szikla esett le a szívemről. Ennek 3 hónapja. Azóta már mondta, hogy meg akarja ismerni a páromat. Én még szeretnék várni vele. Apám még nem tudja, de Édesanyám azt mondta, ne mondjam el neki, ha nem muszáj.
Szóval így állok most. Visszakaptam a barátaimat és közelebb kerültem a családtagjaimhoz, ami annak köszönhető, hogy sikerült bátornak lennem és elmesélnem az életem titkos részét nekik. Lassan egy éve együtt vagyok a párommal, akit őrülten szeretek. Boldog vagyok.
Promise
http://maiesemeny.blog.hu
Majdnem 18 évesen megismerkedtem egy lánnyal, akivel majdnem 3 évig voltam együtt. Az ok, amiért szétmentünk az volt, hogy nem kívántam, és ezért ő azt hitte, nem is szeretem. Be kell látnom ennyi év távlatából, hogy szerettem, de csak mint egy barátot. Rövid idő után lett egy újabb barátnőm, de vele már az elején mutatkoztak ezek a gondok. Ennek ellenére eljegyeztem. Vele két évig voltam, és mikor otthagyott, megkönnyebbültem. Persze akkor még nem tudtam, hogy most fog kezdődni a lelki kálváriám. Megint megpróbáltam egy lánnyal, de még a szexig sem jutottam el vele, mikor mondvacsinált okokkal elküldtem.
Mivel annyi érzés dúlt bennem, és nem akartam elmondani senkinek, elkezdtem írni egy blogot, ahol kiírhattam magamból mindent. Ezután másból sem állt az életem közel egy évig. Az internet lett az életem. Közben mély depresszióba estem. Nem tudtam, mi van velem, vagy inkább nem akartam. Elkezdtem ismerkedni különböző chat oldalakon. Sikerült megismerkednem egy fiúval. Persze a kapcsolat rövid volt. Ez nem segített, sőt még mélyebbre sodort. Nehezen tudtam elfogadni azt, hogy egy fiú iránt érezhetek szerelmet. "Nem. A testi vágy oké, de a szerelem az sok."
Mikor megismerkedtem ezzel a fiúval, úgy éreztem, meg kell osztanom egy hozzám közel álló személlyel. Ö a legjobb barátnőm. Egy étteremben ültünk, és mondtam neki, hogy megismerkedtem valakivel és ezt a valakit Zolinak hívják. Nem volt megdöbbenve. Nem is kérdezett semmit. Csak annyit mondott, hogy tudta, hogy mi van velem. Ez volt az első lépés. Itt még én azt hittem, bi vagyok, mert akkor nyilván félig normális is vagyok, és akkor megvan az esélyem a "normális" életre. Pár hónap elteltével egyre mélyebb lett a depresszióm. Közben megismerkedtem egy hetero fiúval, akibe észre sem vettem és beleszerettem. Csekély pár hónap alatt annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy tudott rólam mindent. Persze én próbálkoztam nála, de nagy sikereket nem értem el. Kihasznált. Persze akkor ezt nem vettem észre, mert nem volt olyan, amit ne akartam volna neki megadni. Mivel viszont valójában nem kaptam tőle semmit, tovább keresgéltem a neten. Meg is ismerkedtem egy sráccal, akivel találkoztunk és nagyon jó volt vele, de közben a hetero barátom talált magának barátnőt, és én emiatt annyira mély depresszióba estem, hogy a chates fiúval is megszakítottam a kapcsolatot. Sírógörcseim voltak, egy hét alatt több mint 10 kilót leadtam. Szóval szörnyű volt.
Már kezdtem helyre jönni, mikor megismerkedtem a mostani párommal, és az életem megváltozott. Már az első találkozás fantasztikus volt. Sajnos messze él tőlem, de róla mindenki tudja, hogy meleg és ez számomra először nagyon furcsa volt, majd ennek hatására én is megnyíltam. Felhívtam a barátaimat és elmondtam nekik. Egy volt, akinek nagyon nem tetszett a dolog, vele azóta nem is nagyon beszélek. Majd jött az első igazán nehéz beszélgetés: a nővérem. Persze a reakciója az volt, hogy mindig is tudta és imád így is, úgy is. Vele a kapcsolatom nagyon jó volt,de azóta még jobb. Sokkal több dolgot oszt meg velem.
Utána jött az Édesanyukám. Őrülten féltem. Itt el kell mesélnem előtte, hogy mi vitt rá, hogy elmondjam. Amikor nagyon depis voltam, volt egy meleg ismerősöm, akivel csak chaten vagy msn-en beszélgettem. Mindig biztatott és támogatott és segített saját magamat megtalálni. Ö volt a nagy szószólója annak, hogy mondjam el a körülöttem élőknek is, mi a helyzet velem. Ő sajnos hosszú betegség után meghalt. Mikor eljutott hozzám a híre, úgy éreztem, hogy el kell mondanom Édesanyámnak. Behívtam a szobámba és leültünk az ágyon. Elmondtam neki minden kertelés nélkül. Először megdöbbent, majd megkérdezte, kértem-e segítséget orvosoktól vagy valakitől. Mikor elmondtam neki mindent, amit a témában olvastam a melegségről, láttam rajta, hogy mérges. Nagyon megijedtem és sírva kérdeztem, hogy most már nem szeret? Meglágyultak a vonásai. Átölelt és azt mondta, hogy akkor is a fia vagyok. Nagyon jól esett. Hatalmas szikla esett le a szívemről. Ennek 3 hónapja. Azóta már mondta, hogy meg akarja ismerni a páromat. Én még szeretnék várni vele. Apám még nem tudja, de Édesanyám azt mondta, ne mondjam el neki, ha nem muszáj.
Szóval így állok most. Visszakaptam a barátaimat és közelebb kerültem a családtagjaimhoz, ami annak köszönhető, hogy sikerült bátornak lennem és elmesélnem az életem titkos részét nekik. Lassan egy éve együtt vagyok a párommal, akit őrülten szeretek. Boldog vagyok.
Promise
http://maiesemeny.blog.hu
RSS Feed