15 éves meleg srácként pszichiáternek készülök, jelenleg is kitüntetett figyelmet szentelek a neurológiának és pszichiátriának (összefoglaló néven egyébként neuropszichiátriának), kedvenc területeim a szkizofrénia spektrum és a pszichofarmakológia (pszichiátriai gyógyszerek) elmélete. Azzal a célzattal írok (reményeim szerint több alkalommal), hogy azoknak az embereknek segítsek jobban elfogadni a melegségünket, akikben valami már megcsillant, nyilván ez fennáll már azoknál, akik ezt most olvassák. Akkor csapjunk a lovak közé!
Ki is volt Freud? Egyrészt az egyik személyes példaképem, másrészt zsidó-osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalízis megteremtője. A pszichoanalitikus iskola azt a szemléletet fejezi ki, amely a pszichiátriai zavarokat mélylélektani eszközökkel vizsgálja, tehát a „tudatalatti okok" feltárásával, és az így nyert információk segítségével gyógyít. Nézzük akkor meg, hogyan is épül fel Freud elmélete szerint az emberi éntudat, vizsgáljuk meg, mi is egyáltalán az éntudat - ezt még viszonylag egyszerű definiálni. Önmagunk átélését jelenti. Vagyis a fejlett, egészséges ember mindenki mástól különbözőnek, egyéninek éli meg magát. Freud szerint ez három szinten szerveződik: az ösztön-én, az Én (ego) és a felettes-én (szuperego) szintjein. Most felvázolom, hogy az egyes szintek, amelyek egyébként nem különülnek el élesen, nagyjából miket foglalnak magukba, mik a funkcióik.
Nézzük az első szintet, az ösztön-ént. Ez a szint jórészt az ösztönös és az örökletesen meghatározott késztetéseket tartalmazza. Kiemelt tekintettel magában foglalja a libidót. Jelen felvetéssorozatban ez nem csak a szexuális késztetést jelenti, hanem összefoglalóan azt, ami az emberi faj fennmaradáshoz és boldogulásához szükséges. Ez utóbbi (boldogulás) alapján beszélhetünk az örömelvről is. Az itt elhelyezkedő késztetések nem tudatosak, és ezek feltárása és felszínre hozatala képezi a pszichoanalízis feladatkörét.
A következő terület az Én, az ego. Szépen úgy fogalmazzuk meg, hogy ez a szint irányítja az egyén és a külvilág közti kapcsolat működését. Itt tudatos és un. tudatelőttes késztetések vannak jelen. A tudatelőttes azt jelenti, hogy a késztetés már nem tudatos, de még teljességgel a tudatba hívható. A freudi elmélet szerint ez a szint magában foglalja az egyén szubjektív és objektív vetületét is (ahogy az egyén magát átéli, és amilyennek mások látják). Ilyen módon egy Kelly nevű tudós már különválasztotta a szubjektív és objektív selfet; a szubjektív self jelentése azonos a freudi szubjektív vetülettel, az objektív self viszont az egyén valódi képét jelenti.
Ezt a modern pszichológia tovább bonyolította, ma már tudjuk, hogy az ego is három szinten szerveződik: a reális én (amilyen az egyén valójában), az önkép (ahogy látja magát) és az énideál (amilyenné válni szeretne) szintjén.
Mindezek után nagyon röviden továbbléphetünk a felettes-én, németül über-ich, latinosan szuperego szintjére. Itt találjuk az ember erkölcsi és szociális értékeit.
Most, hogy az alapfogalmakat tisztáztuk, nézzük is meg, mi is a homoszexualitás. Homoszexuálisnak nevezünk egy egyént, ha kizárólag vagy főként azonos nemű ember iránt képes szexuális és érzelmi vonzalmat mutatni.
Egészen a DSM (Diagnostic and Stastical Manual of Mental Disorders - Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve) megjelenéséig, amikor is pszichiátriai kórképnek nyilvánították, a homoszexualitást vallási, erkölcsi meggyőződésből törvényileg is szankcionálták. Hatalmas előrelépés volt a DSM-be való bekerülése, ugyanis ekkor az egyénen már segíteni akartak, nem büntetni őt. A köztudatban az a kép él, hogy a DSM-ből 1973-ban törölték a kórképet, ez azonban nem igaz. Közvetlenül 1974-ben az APA (Amarican Psychiatric Association - Amerikai Pszichiátriai Társaság) tagjainak szavazatai alapján a homoszexualitást önálló betegségként törölték A DSM II-ből (2013 májusa óta a DSM V hatályos), ugyanakkor egészen 1980-ig az ego-disztóniás homoszexualitás visszamaradt. Ez azt jelentette, hogy az egyén melegsége miatt belső szorongással küszködik, bűntudata van, depresszív stb. Csakhogy a mélyebb meggondolások és kutatások rávilágítottak arra, hogy az ego-disztóniás homoszexualitás tünetei nem a melegség tényéből adódnak, hanem annak társadalmi megítéléséből, ellenséges fogadtatásából. Így eljutottunk 1980-ban arra a pontra, hogy immáron a homoszexualitás semmilyen tekintetben nem számított betegségnek sem.
Tehát már tudjuk, egészséges emberek vagyunk, de tulajdonképpen hogyan is épül fel egyáltalán a szexuális vonzalom, mi oka van annak, hogy egy adott dolog iránt érezzük?
Ahogy azt fentebb leírtam, az éntudatunk legalsó szintjében találjuk a libidót. A szexuális vonzalomnak tárgya van, ez azt jelenti, hogy valamire/valakire irányul, és ennek oka szintén ugyanerről a szintről kell, hogy származzon, mert lentebbről nem származhat, lévén elméletileg ez a legalsó szint, valamint az ok fentebbről gyökerezése logikátlan lenne.
Ennek az oknak a feltárása képezi a modern orvostudomány egyik kérdését.
Felhasznált irodalom:
Sigmund Freud: Pszichoanalízis
Dr. Tringer László: A pszichiátria tankönyve (2010-es negyedik, átdolgozott kiadás, 10. o. és 85–86. o.)
Nézzük az első szintet, az ösztön-ént. Ez a szint jórészt az ösztönös és az örökletesen meghatározott késztetéseket tartalmazza. Kiemelt tekintettel magában foglalja a libidót. Jelen felvetéssorozatban ez nem csak a szexuális késztetést jelenti, hanem összefoglalóan azt, ami az emberi faj fennmaradáshoz és boldogulásához szükséges. Ez utóbbi (boldogulás) alapján beszélhetünk az örömelvről is. Az itt elhelyezkedő késztetések nem tudatosak, és ezek feltárása és felszínre hozatala képezi a pszichoanalízis feladatkörét.
A következő terület az Én, az ego. Szépen úgy fogalmazzuk meg, hogy ez a szint irányítja az egyén és a külvilág közti kapcsolat működését. Itt tudatos és un. tudatelőttes késztetések vannak jelen. A tudatelőttes azt jelenti, hogy a késztetés már nem tudatos, de még teljességgel a tudatba hívható. A freudi elmélet szerint ez a szint magában foglalja az egyén szubjektív és objektív vetületét is (ahogy az egyén magát átéli, és amilyennek mások látják). Ilyen módon egy Kelly nevű tudós már különválasztotta a szubjektív és objektív selfet; a szubjektív self jelentése azonos a freudi szubjektív vetülettel, az objektív self viszont az egyén valódi képét jelenti.
Ezt a modern pszichológia tovább bonyolította, ma már tudjuk, hogy az ego is három szinten szerveződik: a reális én (amilyen az egyén valójában), az önkép (ahogy látja magát) és az énideál (amilyenné válni szeretne) szintjén.
Mindezek után nagyon röviden továbbléphetünk a felettes-én, németül über-ich, latinosan szuperego szintjére. Itt találjuk az ember erkölcsi és szociális értékeit.
Most, hogy az alapfogalmakat tisztáztuk, nézzük is meg, mi is a homoszexualitás. Homoszexuálisnak nevezünk egy egyént, ha kizárólag vagy főként azonos nemű ember iránt képes szexuális és érzelmi vonzalmat mutatni.
Egészen a DSM (Diagnostic and Stastical Manual of Mental Disorders - Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve) megjelenéséig, amikor is pszichiátriai kórképnek nyilvánították, a homoszexualitást vallási, erkölcsi meggyőződésből törvényileg is szankcionálták. Hatalmas előrelépés volt a DSM-be való bekerülése, ugyanis ekkor az egyénen már segíteni akartak, nem büntetni őt. A köztudatban az a kép él, hogy a DSM-ből 1973-ban törölték a kórképet, ez azonban nem igaz. Közvetlenül 1974-ben az APA (Amarican Psychiatric Association - Amerikai Pszichiátriai Társaság) tagjainak szavazatai alapján a homoszexualitást önálló betegségként törölték A DSM II-ből (2013 májusa óta a DSM V hatályos), ugyanakkor egészen 1980-ig az ego-disztóniás homoszexualitás visszamaradt. Ez azt jelentette, hogy az egyén melegsége miatt belső szorongással küszködik, bűntudata van, depresszív stb. Csakhogy a mélyebb meggondolások és kutatások rávilágítottak arra, hogy az ego-disztóniás homoszexualitás tünetei nem a melegség tényéből adódnak, hanem annak társadalmi megítéléséből, ellenséges fogadtatásából. Így eljutottunk 1980-ban arra a pontra, hogy immáron a homoszexualitás semmilyen tekintetben nem számított betegségnek sem.
Tehát már tudjuk, egészséges emberek vagyunk, de tulajdonképpen hogyan is épül fel egyáltalán a szexuális vonzalom, mi oka van annak, hogy egy adott dolog iránt érezzük?
Ahogy azt fentebb leírtam, az éntudatunk legalsó szintjében találjuk a libidót. A szexuális vonzalomnak tárgya van, ez azt jelenti, hogy valamire/valakire irányul, és ennek oka szintén ugyanerről a szintről kell, hogy származzon, mert lentebbről nem származhat, lévén elméletileg ez a legalsó szint, valamint az ok fentebbről gyökerezése logikátlan lenne.
Ennek az oknak a feltárása képezi a modern orvostudomány egyik kérdését.
Felhasznált irodalom:
Sigmund Freud: Pszichoanalízis
Dr. Tringer László: A pszichiátria tankönyve (2010-es negyedik, átdolgozott kiadás, 10. o. és 85–86. o.)
RSS Feed