Rupert vagyok és tavaly szilveszterkor fogadtam meg, idén nem bujkálok többé. Azóta az életem vett egy elég nagy fordulatot, és most próbálok belerázódni a régi és új énem közötti váltásba. Úgy gondoltam, én is megírom történetemet, hátha segíthetek egy sorstársamon.
Már egészen kicsi koromban tudtam, hogy valami nem stimmel velem, persze akkor még fogalmam sem volt, mit jelent az, hogy „melegség”. Csupán azt tudtam, hogy míg mások katonákkal játszanak, én inkább felnézek rájuk, áhítattal nézem őket. Persze ma már tudom, hogy ez olyasmi vonzódás lehetett, mint a normális fiúknál az Ödipusz-komplexus. Elég az hozzá, hogy mikor általánosban jött a serdülés időszaka, már tudtam, hogy engem a férfitest látványa izgat fel. Úgy voltam vele, múló hóbort, majd ha vége a serdülésnek, már más leszek. De nem így lett. Gimi alatt rövid időn belül jött a felismerés: meleg vagyok. Sajnos még ekkor sem foglalkoztam a dologgal, tovább áltattam magam, hogy majd ez megváltozik, találok egy lányt, aki majd annyira elcsavarja a fejem, hogy nem lesz visszaút. 18 éves koromig vártam, amikor elcsattant az első csók. Egy hétig szinte alig ettem, mert tépelődtem. Érzek én egyáltalán valamit, vagy most már tényleg rendbe kéne magam tennem. Szakképzésre mentem érettségi után, ahol megismerkedtem egy Bea nevű lánnyal. Azt az infót kaptam, hogy bejövök neki (előtte elég kövér voltam, gimi végére dobtam le a kilókat és szedtem fel egy kis önbizalmat), ezért hát egy közös szilveszterezés keretében közelebb kerültünk egymáshoz. Három hónapig tartott a dolog és egyszer sem kívántam meg. Ekkor már nem volt kétség, nem hazudhattam magamnak tovább. Így nézve én nem is arra jöttem rá, hogy a férfiakat szeretem, hanem arra, hogy a nőket nem.
Viszont az volt a probléma, hogy a családban már volt egy meleg, aki történetesen az unokatestvérem volt. Az illető léha, nemtörődöm és tohonya, és ezt mindenki párosította a családban azzal, hogy meleg. Féltem, ha előjövök, folyton vele fognak összehasonlítani. Így hát továbbra is vártam. 21 éves koromban elköltöztem otthonról és dolgozni kezdtem az otthonomtól több száz kilométerre. Saját albérlet, saját kereset és akkor végre tudtam: saját élet. Regisztráltam hát egy társkeresőre, elkezdtem ismerkedni, majd idén tavasszal előbújtam. Először anyámnak, akiről mindig is tudtam, hogy nem ítéli el a melegeket. Ismét előkerült a barátnő téma, így hát közöltem vele, hogy nincs és nem is lesz. Először nem értette, majd kimondtam, amit hallania kellett. Körülbelül öt percig csak némán meredt rám, majd sírva fakadt, de igazából nem tartott sokáig. Azt mondta, az a problémája, hogy ő már az esküvőmre és az unokáira gondolt, és most erről le kellett mondania. Ezután következett az öcsém, aki mindig is sejtette, így nem érte nagy meglepetés. Majd következtek a legjobb barátok és meglepetésemre mindenki könnyen és azonnal el tudta fogadni, bár sokaktól megkaptam, hogy soha nem gondolták volna.
Azóta egy hét hónapos kapcsolatban vagyok benne, anyumnak tetszik a választottam, akivel furcsa módon egyezik a vezeték- és keresztnevünk is (így találtam rá). Most költöztünk össze és remélem, eztán is miden rendben lesz majd.
Azért szerettem volna ezt elmondani, mert ha talán korábban felvállalom a dolgot, sokkal többet élhettem volna, talán máshogy alakul az életem, és nem pocsékolok el sok időt az életemből. Én nem bánom, mert így megtaláltam a boldogságom, de aki elfogad egy tanácsot, annak mondhatom, ne várjon, legyen bátor, mert az élet folyamatosan fogy, ki kell használni minden percét.
Rupert
Viszont az volt a probléma, hogy a családban már volt egy meleg, aki történetesen az unokatestvérem volt. Az illető léha, nemtörődöm és tohonya, és ezt mindenki párosította a családban azzal, hogy meleg. Féltem, ha előjövök, folyton vele fognak összehasonlítani. Így hát továbbra is vártam. 21 éves koromban elköltöztem otthonról és dolgozni kezdtem az otthonomtól több száz kilométerre. Saját albérlet, saját kereset és akkor végre tudtam: saját élet. Regisztráltam hát egy társkeresőre, elkezdtem ismerkedni, majd idén tavasszal előbújtam. Először anyámnak, akiről mindig is tudtam, hogy nem ítéli el a melegeket. Ismét előkerült a barátnő téma, így hát közöltem vele, hogy nincs és nem is lesz. Először nem értette, majd kimondtam, amit hallania kellett. Körülbelül öt percig csak némán meredt rám, majd sírva fakadt, de igazából nem tartott sokáig. Azt mondta, az a problémája, hogy ő már az esküvőmre és az unokáira gondolt, és most erről le kellett mondania. Ezután következett az öcsém, aki mindig is sejtette, így nem érte nagy meglepetés. Majd következtek a legjobb barátok és meglepetésemre mindenki könnyen és azonnal el tudta fogadni, bár sokaktól megkaptam, hogy soha nem gondolták volna.
Azóta egy hét hónapos kapcsolatban vagyok benne, anyumnak tetszik a választottam, akivel furcsa módon egyezik a vezeték- és keresztnevünk is (így találtam rá). Most költöztünk össze és remélem, eztán is miden rendben lesz majd.
Azért szerettem volna ezt elmondani, mert ha talán korábban felvállalom a dolgot, sokkal többet élhettem volna, talán máshogy alakul az életem, és nem pocsékolok el sok időt az életemből. Én nem bánom, mert így megtaláltam a boldogságom, de aki elfogad egy tanácsot, annak mondhatom, ne várjon, legyen bátor, mert az élet folyamatosan fogy, ki kell használni minden percét.
Rupert
RSS Feed