Budapesten egy LMBT-rendezvényre érkeztem meg, ahol szinte mindenkit ismertem. Így egyből feltűnt Ő, aki új volt a társaságban. Ragyogó angyalarca és kíváncsi tekintete hamar magához vonzott. Csak ült a sarokban, amikor odamentem bemutatkozni.
Egy idő után zavarni kezdte őt, hogy a többieket hanyagolom és csak vele foglalkozom. Körbejártam a társaságot, de mindig vissza-vissza tértem hozzá. A program vége felé megkérdeztem, lenne-e kedve sétálni egyet a Dunaparton. Volt! :)
Már kettesben voltunk, ömlött belőle a szó. Olyan érzés volt, mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna, pedig sosem láttam korábban. Mesélt a vidéki diákéveiről, hogy most költözött Budapestre az egyetem miatt. Egy idő után már a várban folytattuk a sétánkat, majd a hűvös éjszakai levegőtől átfázva feltettem a kérdést: feljönne-e hozzám egy teára? Ismét igen volt a válasz! :)
Már nálam folytattuk a diskurzust, vagy hajnali 7-ig. Nagyon élveztük egymás figyelmét, nem fogytunk ki a témákból. Aztán felajánlottam, hogy nálam alhat - „jó, de szex nem lehet, azt még nem akarja!” Oly szép és kipirult volt az arca és olyan fiatal, el sem mertem képzelni, hogy köztünk lehet több barátságnál. - Miért, lehetne? Ő is szeretné?
Lezuhanyoztunk, majd pizsamában összebújtunk a franciaágyon. Tiszteletben tartottam kérését, és nem kezdeményeztem. Csak öleltük és simogattuk egymást és csókolóztunk…
Aludni nem sikerült, mert 3 óra múlva indulnia kellett az egyetemre. Másnap SMS-ben megköszönte a telefonszámomat, majd újabb találkozót kért. Előtte mindketten kialudtuk magunkat, vagy 12 óra kellett hozzá.
Harmadnap jött, együtt töltöttük az estét, és negyed nap, és ötöd nap… Mikor először korábban indult reggel iskolába, mint felkeltem volna, kulcsot adtam neki, hogy ki tudjon menni a lakásból. Aztán este visszakértem.
Emlékezve az akkori csalódott tekintetére, legközelebb már nem is kértem vissza a kulcsot. Mire végig gondolhattam volna, már együtt is éltünk. Sokat sétáltunk a városban kézenfogva, nagyon élveztük. Egyrészt, hogy bátrak vagyunk és ki merjük fejezni összetartozásunkat, másrészt hogy hozzászoktatjuk az embereket, hogy vannak látható meleg párok, és hogy semmi rendkívüli nincs abban, hogy kézenfogva sétálnak.
Ez volt életemben az első alkalom, mikor kölcsönösen, lángolóan szerelmesek voltunk valakivel egymásba. Nem kóstolgattuk egymást, nem kellett várnunk, hogy mikor keres a másik, hogy hiányzom-e neki, mert éreztük, hogy összetartozunk. Mintha már előző életünkben is egy pár lettünk volna, oly erős és szenvedélyes vonzalmat éreztünk egymás iránt. Sokat sétáltunk - mindketten imádjuk a várost -, beszélgettünk a világ megváltásáról, és felfedtük egymás előtt eddigi életünk titkait.
Féléves fordulónkon meghívtam étterembe vacsorázni. Eleinte megemlékeztünk a hófordulókról is, aztán jött az egyéves is…
Az első féltékenykedés, az első veszekedés, majd a kibékülés, a megbocsátás, a szeretet, a stabilitás mindennél fontosabb, amit adhatunk egymásnak.
Együtt jártunk színházba, társaságba, bemutattam őt a barátaimnak, megünnepeltük az első közös karácsonyunkat, sütöttünk gesztenyét vagy süteményt… A sok közös szokás, táplálkozás, búcsúölelések, ha elindulok otthonról, vagy szalad elém, ha megérkezem; fáradtan összebújunk a nap végén, vagy ébredés után, megosztjuk egymással mindennapjaink élményeit, sikereit. Olyan jó hallgatni férfias hangját, amikor mesél, vagy csak hálásan dorombol, ha a haját simogatom. Amikor néz, figyel rám, mit fogok mondani, vagy, csak mosolyog jóllakottan…
Mikor fáradtan hozzámbújik, és ölembe hajtja a fejét.
Hosszú téli estéken összebújni a tévé előtt a közös takaró alatt.
A boldogító mindennapok…