Nos, az én előbújástörténetem viszonylag érdekes lesz, és egyelőre még elég hosszú idő áll előttem. Most 15 éves vagyok, leszbikus lányként - nem, nőként - élem az életemet.
11 éves voltam, ötödikes, amikor felsős lettem, és ez a fantasztikus dolog azzal járt együtt, hogy új tanárokat is kaptam. Persze törvényszerűen volt köztük egy 25 év körüli nő is, a történelemtanár, és persze törvényszerűen beleszerettem. Akkoriban a leszbikusság kérdése meg sem fordult a fejemben, egészen addig, amíg az anyám viccelődve ki nem jelentette, hogy "Csak nehogy félreértse... Úgy viselkedsz, mintha egyenesen szerelmes lennél belé!" - amikor arról meséltem neki, hogy milyen szép az a tanár, milyen vicces volt épp aznap, és ha-ha, nyolc és fél oldalt írtam a naplómba róla.
Kicsit megütköztem a feltételezésen, aztán meg hagytam annyiban a dolgot, de valahogy ott motoszkált a fejemben a kérdés: mi van, ha ez a jajdevicces mondat igaz?
Nagyon sokat gondolkoztam a dolgon. Ebben az időben elsősorban neten keresztül tartottam a kapcsolatot a barátaimmal (épp a lelkileg megtört, goth-os korszakomat éltem), és tőlük kértem segítséget, illetve tanácsot, hogy mi is van velem. Nem kaptam egyenes választ, illetve egy lánytól csak, aki 14 évesen már volt terhes, és amúgy biszex, de boldog így. Ő azt mondta nekem, hogy nyugi, minden oké, ez normális dolog. Leszbi talán nem, de biszex az vagyok.
Tizenkét éves voltam, amikorra nagyjából eldöntöttem, hogy de, igen, najó, valami tényleg nem stimmel, és valahogy ezzel valamit kéne kezdeni. Nagyjából egy évig tépelődtem a dolgon...
Tizenhárom éves koromban hatosztályos gimibe vettek fel, és boldogan, mindent-újrakezdek tudattal indultam útnak. Hogy ott majd vidám leszek, népszerűbb leszek, gondtalan leszek és jófej leszek.
Nagyjából egy hét után a fél évfolyamom utált.
Év vége felé összebarátkoztam egy pár lánnyal a "legmenőbbek" közül (na nem volt valami szerencsés társaság, majdnem mindegyik folyton csak hisztizett). Az egyik lány, akivel még harmadikban jártam egy osztályba, de onnan meg fél év után eljöttem, és nagyon megutáltam a lányt (hú, na ez is megérne egy történetet... már akkor félreérthetetlen bizonyítékok voltak arra, hogy leszbikus vagyok.. de nagyon), szóval erről a lányról elég sok mindent pletykáltak, többek között azt is, hogy leszbikus, meg hogy majdnem lefeküdt a nyitótáborban egy lánnyal stb., és valahogy ezzel a lánnyal lettem nagyon jóban.
A nyáron nem találkoztunk, de az új iskolaév októberében nálam aludt véletlen okokból. Szörnyű történetet mesélt el, ami titok, de a lényeg, hogy nagyon jóban lettünk. Egyre többet aludtam náluk.
Egyik éjszaka, amikor én aludtam náluk, mesélt az Ösztrosokkról, hogy mennek majd a barátnőjével, meg minden, és akkor zsupsz, csak a dobogó szívemet hallottam, és ahogy előbújnak a számból a szavak: "Egyszer én is szívesen mennék veletek. Mert... talán én is... mármint eléggé.... szóval... hát... leszbikus vagyok..." Ez volt az első alkalom, hogy kimondtam.
Később egyre több embernek elmondtam, a barátaimnak, a legjobb barátnőmnek, aki egy pár percig döbbenten, némán pislogott, aztán meg megvonta a vállát és azt mondta: "jó". Ő is elég lazán fogta fel a dolgot.
Több mint fél évvel később, amikor már túl voltam első lány-csókomon, meg több ösztrón, anyám viccelődött vele, szó szerint: "Ugye nem lettél te is homo?" Akkor már sokat, nagyon sokat gondoltam rá, hogy el kellene mondanom. Nagyon-nagyon jó kapcsolatom volt az anyámmal, ketten éltünk meg ilyesmi, szóval ezért gondoltam arra, hogy végre elmondom neki. Nem tudom, mire számítottam. Alig figyelt oda a kérdésre, csak később tűnt fel neki, hogy hallgatok. Nem válaszolok, csak leszegett fejjel rajzolgatom tovább a hülye nemtudommiket. "Na NE." Aznap persze, hogy nem aludtam otthon.
Ma már kezdi elfogadni. Nem neheztel, ha viccelődöm a leszbikusságommal, de még mindig a jaj-majd-kinövöd álomképben él... Mindenesetre azt hiszem, hogy ez elég szerencsésen alakult.
Tehát számomra ezek a coming-outok elég jó fogadtatásban részesültek, legalábbis ez a legtöbb, amire számíthattam. Idővel persze remélem, hogy annyira természetesnek veszik majd, mint én: még mindig az zavar a legjobban, hogy közösségi portálokon (mint az iWIW, Facebook, vagy MSN-személyes üzenet) mielőtt leírnék valami egyértelműen a leszbikusságomra utaló dolgot, eszembe jut az, hogy a-a, mi van, ha megnézi az adatlapomat XY az évfolyamomról? / Mi van ha épp feljön msn-re XY, és látja majd a személyes üzenetet? Már így se szeretnek túlzottan (csak mert kiállok egy majdnem mindenki által utált lány mellett). Szóval inkább ne.
Persze ez csak gyávaság. Várom, hogy végre idősebb legyek, és tényleg lazán tehessem azt, amit csak akarok. Túlzott elővigyázatosság, túlzott óvatosság és félelem nélkül. Elő akarok bújni az egész világ elé!
Emma
Kicsit megütköztem a feltételezésen, aztán meg hagytam annyiban a dolgot, de valahogy ott motoszkált a fejemben a kérdés: mi van, ha ez a jajdevicces mondat igaz?
Nagyon sokat gondolkoztam a dolgon. Ebben az időben elsősorban neten keresztül tartottam a kapcsolatot a barátaimmal (épp a lelkileg megtört, goth-os korszakomat éltem), és tőlük kértem segítséget, illetve tanácsot, hogy mi is van velem. Nem kaptam egyenes választ, illetve egy lánytól csak, aki 14 évesen már volt terhes, és amúgy biszex, de boldog így. Ő azt mondta nekem, hogy nyugi, minden oké, ez normális dolog. Leszbi talán nem, de biszex az vagyok.
Tizenkét éves voltam, amikorra nagyjából eldöntöttem, hogy de, igen, najó, valami tényleg nem stimmel, és valahogy ezzel valamit kéne kezdeni. Nagyjából egy évig tépelődtem a dolgon...
Tizenhárom éves koromban hatosztályos gimibe vettek fel, és boldogan, mindent-újrakezdek tudattal indultam útnak. Hogy ott majd vidám leszek, népszerűbb leszek, gondtalan leszek és jófej leszek.
Nagyjából egy hét után a fél évfolyamom utált.
Év vége felé összebarátkoztam egy pár lánnyal a "legmenőbbek" közül (na nem volt valami szerencsés társaság, majdnem mindegyik folyton csak hisztizett). Az egyik lány, akivel még harmadikban jártam egy osztályba, de onnan meg fél év után eljöttem, és nagyon megutáltam a lányt (hú, na ez is megérne egy történetet... már akkor félreérthetetlen bizonyítékok voltak arra, hogy leszbikus vagyok.. de nagyon), szóval erről a lányról elég sok mindent pletykáltak, többek között azt is, hogy leszbikus, meg hogy majdnem lefeküdt a nyitótáborban egy lánnyal stb., és valahogy ezzel a lánnyal lettem nagyon jóban.
A nyáron nem találkoztunk, de az új iskolaév októberében nálam aludt véletlen okokból. Szörnyű történetet mesélt el, ami titok, de a lényeg, hogy nagyon jóban lettünk. Egyre többet aludtam náluk.
Egyik éjszaka, amikor én aludtam náluk, mesélt az Ösztrosokkról, hogy mennek majd a barátnőjével, meg minden, és akkor zsupsz, csak a dobogó szívemet hallottam, és ahogy előbújnak a számból a szavak: "Egyszer én is szívesen mennék veletek. Mert... talán én is... mármint eléggé.... szóval... hát... leszbikus vagyok..." Ez volt az első alkalom, hogy kimondtam.
Később egyre több embernek elmondtam, a barátaimnak, a legjobb barátnőmnek, aki egy pár percig döbbenten, némán pislogott, aztán meg megvonta a vállát és azt mondta: "jó". Ő is elég lazán fogta fel a dolgot.
Több mint fél évvel később, amikor már túl voltam első lány-csókomon, meg több ösztrón, anyám viccelődött vele, szó szerint: "Ugye nem lettél te is homo?" Akkor már sokat, nagyon sokat gondoltam rá, hogy el kellene mondanom. Nagyon-nagyon jó kapcsolatom volt az anyámmal, ketten éltünk meg ilyesmi, szóval ezért gondoltam arra, hogy végre elmondom neki. Nem tudom, mire számítottam. Alig figyelt oda a kérdésre, csak később tűnt fel neki, hogy hallgatok. Nem válaszolok, csak leszegett fejjel rajzolgatom tovább a hülye nemtudommiket. "Na NE." Aznap persze, hogy nem aludtam otthon.
Ma már kezdi elfogadni. Nem neheztel, ha viccelődöm a leszbikusságommal, de még mindig a jaj-majd-kinövöd álomképben él... Mindenesetre azt hiszem, hogy ez elég szerencsésen alakult.
Tehát számomra ezek a coming-outok elég jó fogadtatásban részesültek, legalábbis ez a legtöbb, amire számíthattam. Idővel persze remélem, hogy annyira természetesnek veszik majd, mint én: még mindig az zavar a legjobban, hogy közösségi portálokon (mint az iWIW, Facebook, vagy MSN-személyes üzenet) mielőtt leírnék valami egyértelműen a leszbikusságomra utaló dolgot, eszembe jut az, hogy a-a, mi van, ha megnézi az adatlapomat XY az évfolyamomról? / Mi van ha épp feljön msn-re XY, és látja majd a személyes üzenetet? Már így se szeretnek túlzottan (csak mert kiállok egy majdnem mindenki által utált lány mellett). Szóval inkább ne.
Persze ez csak gyávaság. Várom, hogy végre idősebb legyek, és tényleg lazán tehessem azt, amit csak akarok. Túlzott elővigyázatosság, túlzott óvatosság és félelem nélkül. Elő akarok bújni az egész világ elé!
Emma
RSS Feed