Megpróbáltam megbeszélni egy barátnőmmel. Ő azt mondta, hogy a következő majd jobb lesz, ezt is tanulni kell. De hogy én még egyszer ezt átéljem, az ki van zárva. Így majdnem 5 év a semmivel telt. Azt még hozzátenném, hogy mindig érdekeltek a lányok, de hogy tegyek is valamit az ügy érdekében, ahhoz gyáva voltam. Elnyomtam magamban. De most szilveszterkor eldöntöttem valamiféle újévi fogadalomként, hogy elébe megyek a dolgoknak. Az Internetnek köszönhetően találtam egy társkeresőnek nevezett oldalt, ahol barátkozni, beszélgetni, tanácsot kérni is lehet. Szerencsémre megtaláltak olyan lányok, akik értelmes és jó tanácsokkal láttak el, mindenféle rosszindulat nélkül, segítő szándékkal. Végre mertem nyíltan kérdezni, beszélgetni.
Hosszas levelezgetés után az egyik lány, aki a közelben lakik, meghívott kávézni. Találkoztunk, beszélgettünk. Szimpatikus és vonzó volt első látásra. Hihetetlen érzés volt; még soha nem éreztem ilyet. Aztán minden nap SMS, e-mail, telefon. Nagyon megszerettem. Még soha nem voltam szerelmes, de most szerintem az vagyok. Rengeteg barátom van, akit közelebb érzek magamhoz, azoknak elmondtam őt. Mindenki nagyon örült, hogy megtaláltam a másik felem. Semmi rossz érzésük nem volt. A szüleimnek és a családomnak még nem mertem elmondani, de el fog jönni az ideje.
Még nekem is sokat kell tanulni erről a helyzetről, az érzelmeimről. Még nem tudom, hogy milyen hatása lesz a bejelentésemnek, de azt tudom, hogy mindenképp be fog következni. Vagy világvége lesz, vagy elfogadják. Most még nekem is szokni és tanulni kell. Kicsit bonyolult a lelki világom, amit az elnyomásnak tudok be. De előbb-utóbb fölengednek a gátlásaim, a szégyenlősségem és a gyávaságom. Rengeteget dolgozom rajta. De felszabadultabb és boldogabb vagyok. Még biztos sok nehézség vár rám, de várom, és elébe megyek, ha kell. Aki hasonlókkal küzd, annak sok bátorságot és erős lelket kívánok!
Szilvi