A találkozón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Szabóné Müller Tímea, a párt civil igazgatója fogadta a Magyar LMBT Szövetség, a Háttér Társaság, a Szivárvány Misszió Alapítvány – Budapest Pride, a TransVanilla Transznemű Egyesület, valamint a Szimpozion Egyesület vezetőit.
Mesterházy Attila a megbeszélések során fontosnak nevezte, hogy kivétel nélkül valamennyi magyar polgár jogai érvényesüljenek, és hogy a politikában kellő hangsúlyt kapjon az emberi jogok és a kisebbségek érdekeinek védelme, valamint hogy egyetlen polgárt se veszélyeztessenek szélsőséges, kirekesztő eszmék és emberek. Szerinte ezért is elengedhetetlen, hogy a mindenkori kormány és minden, demokratikus elveket valló politikus érdemi párbeszédet folytasson a civil érdekképviseletekkel, szervezetekkel. "A civil szervezetek a demokrácia és a szabadságjogok fontos, erős védelmezői. Ezért az ő hangjukat minden felelős, a demokráciát és a szabadságot fontosnak tartó politikusnak meg kell hallgatnia és hallania. Ez a mostani találkozó az általunk folytatott átfogó, a táradalom minden csoportjára kiterjedő párbeszédsorozat része” – mondta a baloldali miniszterelnök-jelölt, hozzátéve, hogy a megbeszélések folytatódnak a jövőben.
Szabóné Müller Tímea, a párt civil igazgatója a találkozót követően hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány az elmúlt négy évben bebizonyította, hogy a demokratikus értékeket éppúgy semmibe veszi, mint az érdekképviseleti és civil mozgalmak létjogosultságát, vagy az általuk képviselt emberek érdekeit, sok esetben jogait. Idézte Mesterházy Attilát, aki kiemelte: „…az Összefogás pártjai ezzel szemben demokratikus, elfogadó, európai álláspontot képviselnek, ilyen politikát folytatnak most, és ilyet szándékoznak megvalósítani április 6. után kormányon is”.