Nagy Sándor (Alekszandrosz III.)
|
Teljes neve: III. Alexandrosz (görögül: Αλέξανδρος ὁ Μέγας [ὁ Τρίτος ὁ Μακεδών], ejtsd: alexandrosz ho megasz [ho tritosz ho makedón], perzsául: Szikandar vagy Iszkander
Született: Kr. e. 356. július 20. és 30. között; Pella, Makedónia Meghalt: Kr. e. 323. június 10.; Babilon, Mezopotámia, Makedón Birodalom Szülei: II. (Makedón) Fülöp (Kr. e. 382-336) és Epirusi Olympias Felesége: Roxáné Foglakozása: uralkodó, hadvezér Nemzetisége: makedón Orientációja: biszexuális |
 |
A Nagy Sándor néven ismert III. Alexandrosz, az ókor egyik emblematikus figurája, Makedónia királya, kiváló hadvezér volt. Atyja nyomdokain haladva hatalmát a Peloponnészosztól az indiai szubkontinensig terjesztette ki, elfoglalva az akkor ismert világ nagy részét. Rövid, de eredményes uralkodása a klasszikus ókori történelem és kultúra egy új korszakának, a hellenizmusnak a kezdetét jelentette. Nagy Sándor tetteit talán rendkívül összetett személyisége magyarázza: makedón király, hellén világpolgár és keleti önkényúr volt egyszemélyben. Arisztotelész tanítványaként viselkedett, amikor Thébában megkímélte Pindarosz házát, makedón királyként, amikor megszerezte apja örökségét, hellén világpolgárként, amikor Perzsia meghódítására indult, és keleti despotaként, amikor kivégeztette Parmeniónt.
Kr. e. 336-ban az akkor húsz éves Sándor követte apját a trónon. Hogy ez említésre méltó ellenállás nélkül ment végbe, az elsősorban Antipatrosznak köszönhető, aki a sereget rábírta, hogy ismerjék el Alexandroszt királynak. Már az első napokban megindult a lehetséges trónkövetelők elleni irtóhadjárat. Philipposz feleségét, Kleopatrát és kislányát Olümpiasz elevenen elégettette. Sándor ellenségét, Attaloszt és szinte teljes rokonságát Parmenión ölte meg. Antipatrosz és Parmenión e tetteikkel kivívták Sándor kegyeit.
Még 336-ban Sándor Korinthoszba ment és felújíttatta a görög városállamok közötti szövetséget. Thrakia és Illíria népe azt hitte, hogy a makedón uralom véget ért, és törzseik fellázadtak. Sándor Kr. e. 335-ben 15 000 katonával északra vonult a mai Bulgária területére egészen a Dunáig, és legyőzte a trák törzseket, majd az illíreket.
Míg Sándor északon harcolt, délen a görögök elhatározták, hogy megszabadulnak a makedón elnyomástól. Vezetőjük a híres athéni szónok, Démoszthenész volt, aki úgy gondolta, hogy Sándor kénytelen lesz feladni a korábbi hatalmi pozíciókat. Démoszthenész és Hüpereidész javaslatára még az ellenséges Thébaival is szövetkeztek, Thébai polgárai kiűzték a makedón katonaságot a városból. Nagy Sándor azonnal reagált a hírekre, és hadseregével a lehető leggyorsabban Thébai alá érkezett. Perdikkasz elfoglalta a várost, és kegyetlen példát statuáltak a többi városállam számára. A templomok és Pindarosz, a nagy költő háza kivételével Sándor mindent leromboltatott. Athénnek azonban megkegyelmezett a makedón uralkodó, hiszen tisztában volt a jelentős hajóhaddal rendelkező város fontosságával. Mindössze arra kötelezte, hogy lojális maradjon a korinthoszi szövetséghez. Miután Sándor a többi városállamban is megszilárdította hatalmát, megkezdte Perzsia elleni hadjáratait.
A Perzsa Birodalom volt Sándor korában a Föld legnagyobb területű hatalma: magában egyesítette Egyiptomot, Szíria és Palesztina vidékét, Anatólia nagy részét, Mezopotámiát és a tágabban értelmezett iráni területeket egészen az indiai határig. Amikor Sándor a Perzsa Birodalom ellen vonult, ott az akhaimenida III. Dareiosz uralkodott. Már Philipposz is tervezte Perzsia elfoglalását és az első lépéseket meg is tette: Parmenión vezetésével egy hadsereg már az ázsiai Hellészpontoszon állomásozott, de a perzsák visszaverték őket. Alexandrosz Kr. e. 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon hadseregével, amely 35 000 makedón és görög harcosból állt.
Először a Granikosz folyónál találkoztak a perzsa haderőkkel, akiket a rhodoszi Memnón vezetett. Sándor győzelmével lehetségessé vált a kis-ázsiai ión városok felszabadítása, mely Sándor hadjáratának egyik oka volt. A győzelem után Nagy Sándor a terület élére helytartót nevezett ki, és világossá tette, hogy nem szabadítja fel a városokat, hanem makedón területekként elfoglalja.
Lüdiában Sándor harc nélkül vonult be Szardeiszba. Ott felavatta a helyi Zeusz-templomot, lefoglalta a város kincstárát és kifizette az embereit, azután továbbvonult Kis-Ázsia nyugati partjainak legnagyobb városa, Milétosz felé. Az itteni szatrapa nem adta fel a várost, bízott abban, hogy a 400 hajóból álló perzsa hajóhad megvédi őket. De Sándor már odarendelte Parmenión testvére, Nikanór vezetésével a 160 hajóból álló flottát, amely elállta az öböl bejáratát, s megakadályozta a perzsák kikötését. Így szinte satuba fogta a várost, amely végül megadta magát.
A perzsák, még mindig Memnón parancsnoksága alatt Kária fővárosában, Halikarnasszoszban gyülekeztek és készültek a város ostromára. A harc Alexandrosz számára nagy veszteségekkel járt. Közben még fegyverszünetről is alkudozott, hogy a makedón elesetteket biztonságba helyezze; s ezt soha azelőtt és soha azután nem tette meg. Amikor végül áttörte a városfalakat, Memnón katonái nagy részével hajón menekült el a megszállt városból. Miközben Sándor Halikarnasszoszt Adának, a káriai szatrapa lányának ígérte, egy Kária népével kötött szerződéssel biztosította magát. Néhány forrás úgy tudja, hogy Adát Sándor adoptálta. Itt tanúsította először azon taktikáját, hogy nagyvonalúságot gyakorol a legyőzött népekkel szemben, hogy azok ne lázadozzanak a makedónok ellen.
A perzsa hadjárat eredeti célját, Kis-Ázsia nyugati partjainak elfoglalását ezzel elérte. Sándor mégis úgy határozott, hogy az expedíciót folytatják. Lükia és Pamphülia partjai mentén a makedón-görög sereg semmiféle jelentős ellenállásba nem ütközött. Egyik város a másik után harc nélkül adta meg magát. Sándor barátját, Nearkhoszt nevezte ki Lükia és Pamphülia helytartójává. Kr. e. 334/333 telén Sándor elfoglalta Anatólia belső területeit. Ő maga délre vonult, hadvezére, Parmenión Szardeisz felé nyugatra. A két hadsereg Gordionnál, Phrügia fővárosánál találkozott. Itt vágta szét Nagy Sándor a legendás „gordiuszi csomót” egy kardvágással. A csomóról a jósok azt hirdették, hogy aki szétbogozza, az lesz Ázsia ura.
A makedónok egy ideig Gordionban maradtak, várva a katonák utánpótlását és a termés betakarítását. Ebben az időben, 333 augusztusában halt meg betegségben Memnón, a perzsák parancsnoka. Utóda Pharnabazosz lett, és a perzsák azonnal sereget gyűjtöttek, így Sándor újra elindult. Antigonoszt Gordionban hagyta Phrügia helytartójaként, akinek feladata Észak-Anatólia meghódítása és az utánpótlási vonalak biztosítása volt. Kappadókián át vonult Nagy Sándor serege Kilikiába. Ott egy rövid ütközet után elfoglalta Tarszoszt, és októberig ott maradt.
Tarszoszban hallotta Sándor, hogy III. Dareiosz a veszélyt felismervén seregét Perzsia belsejéből nyugatra vezeti. Plutarkhosz szerint a perzsa sereg 600 000 katonából állt. Ez a szám első pillantásra is túlzásnak tűnik. Ha a forrásokat nagyon óvatosan kezeljük, akkor a perzsa hadsereg legfeljebb 100 000 emberből, a makedón sereg kb. 25-30 000 katonából állhatott.
Dareiosznak sikerült Alexandrosz seregét északról megkerülnie, az Isszoszi-öblöt elérnie, és az utánpótlási vonalakat elvágnia. Ugyanakkor lemészárolta az Isszoszban hátramaradt sebesülteket. Az isszoszi csatában a seregek egészen addig harcoltak, míg Darieosz a perzsa sereg nagy veszteségei miatt a csatamezőről elmenekült. A makedónok 450 halottat és 4000 sebesültet vesztettek. A perzsa veszteség ismeretlen, de valószínűleg sokkal magasabb. Összességében a perzsa vezetés a csatában több hibát is elkövetett, kezdve az elhelyezkedéssel – az átcsoportosításra Alexandrosz nem reagált. A csatának szimbolikus jelentősége is volt: Dareiosz nem nőtt fel az ellenfeléhez, és ez megbosszulta magát.
A csata után Parmenión követte a menekülő királyt Damaszkuszba. Ott kifosztotta a várost, s mivel Darieosz a csata előtt oda küldte a kincseit, a zsákmány hihetetlen mennyiségű volt. 7000 málhásállaton érkezett az arany és az ezüst Isszoszba, ahol Alexandrosz katonái között szétosztották. A makedónok foglyul ejtették Dareiosz családját, anyját, feleségét, tizenöt éves fiát és két lányát. Alexandrosz tisztelettel bánt velük. Dareiosz közben elérte Eufráteszt és kérte Alexandroszt, hogy kössenek baráti szerződést és engedje szabadon a családját. Alexandrosz azt válaszolta, hogy ha Dareiosz elébe áll, és őt mint Ázsia királyát ismeri el, akkor teljesíti a kérését; ellenkező esetben készülhet a harcra. A csata után Alexandrosz megalapította első városát Ázsiában, amelyet magáról nevezett el: Alexandretta, a mai nevén Iskenderun. Itt telepedett le a csata 4000 sebesültje.
Az isszoszi csata után Alexandrosz előtt két lehetőség állt: Dareiosz üldözése Perzsia belsejébe vagy a perzsa uralom alatt álló földközi-tengeri partvidék elfoglalása. Pharnabazosz parancsnoksága alá továbbra is egy 400 hajóból álló perzsa flotta tartozott, amely állandóan támadott, amikor Alexandrosz csapata az ország belsejében volt. Alexandrosz a föníciai és egyiptomi perzsa kikötők elfoglalásával vetett véget ennek.
Föníciában Alexandrosz ellenállás nélkül foglalta el Tripolisz, Büblosz, Berütosz (ma Bejrút) és Szidón (ma Saida) kikötőjét. Egyedül Türoszban ütközött Alexandrosz ellenállásba. Ugyan Türosz tárgyalásokat kezdett, de megtagadta Alexandrosztól azt a jogot, hogy a város isteneinek templomában áldozatot mutasson be, mert a városba törvény szerint csak a saját uralkodójuk teheti be a lábát. Ezt Alexandrosz sértésnek érezte, és jogához ragaszkodva, ostromolni kezdte a várost, amely egy part menti szigeten feküdt, és nem mellesleg a perzsa hajóhad fontos kikötője volt.
Türosz ostroma Kr. e. 332 januárjában kezdődött és hét hónapig tartott, míg a makedón és behódolt föníciai városok hajóiból álló flotta az ellenállást meg nem törte. A Türosz utcáin folyó harcokban több száz makedón katona vesztette életét. Bosszúból Alexandrosz minden férfit megöletett; az utolsó 2000 túlélőt a tengerparton feszítették keresztre. A türoszi asszonyokat és gyerekeket (30 000 főt) rabszolgának adták el.
Dareiosz egy második üzenetet küldött Alexandrosznak, amelyben az Eufrátesztől nyugatra eső területeket, 10000 talentum aranyat és egyik lánya kezét ajánlotta fel, valamint azt, hogy Alexandroszt ugyanolyan rangú Nagykirálynak ismeri el, cserébe a még mindig makedón fogságban élő családját kérte, s azt, hogy legyen ez elég és Alexandrosz fejezze be a hadjáratot. Miután az üzenetet meghallották a makedón hadvezérek, Parmenión így szólt: ”Ha én Alexandrosz volnék, elfogadnám.” Alexandrosz így válaszolt: ”Ha Parmenión volnék, én is.” Ez az eset már jelezte az Alexandrosz és az idősebb katonák közötti ellentéteket, valamint a fiatal uralkodó elhivatottságérzését. Alexandrosz megüzente Dareiosznak, hogy nem elégszik meg birodalma harmadával, mikor mindet megszerezheti, és nem elégszik meg kincsei egy részével, mikor mindet megkaphatja.
Türosz elestével minden perzsa hajók által használt kikötő makedón kézre került.A kikötővárosok visszahívták a hajóikat és megfosztották a perzsákat a flottájuktól. A tenger felől többé nem fenyegette veszély Alexandroszt. Dareiosznak írt válaszával világossá tette minden tisztje számára, hogy a Földközi-tenger keleti területeinek meghódítása Alexandrosz terveinek csak egy része volt: ő az Akhaimenidák örökségét akarta, az egész perzsa birodalmat, és nem csak egy részét.
Alexandrosz tehát továbbvonult déli irányba, és a következő elfoglalandó város Gáza volt, amely ellenállt a makedón hadaknak. Az ostrom három hónapig tartott és a teljes férfilakosság legyilkolásával ért véget. Pelusziumban (ma Port Said) várta őt Mazakész perzsa szatrapa és kinyilvánította Egyiptom kapitulációját. Ezzel megszűnt az ok a katonai beavatkozásra. A makedónok Héliopoliszba vonultak, ahol Alexandrosz fáraóvá és Amon-Ré fiává kiáltatta ki magát. Innen továbbment Memphiszbe. Az antik források megemlítik, hogy az út során a makedónokat mindenhol felszabadítóként fogadták.
Alexandrosz a Nílus mentén észak felé vonult és Kr. e. 331 januárjában a Földközi-tenger partján megalapította legjelentősebb városát, Alexandriát. A város később Egyiptom fővárosa lett, ma is a legszebb és a legnagyobb Nagy Sándor városai közül. Márciusban Alexandrosz 600 km-t tett meg a sivatagon keresztül, hogy elérje Amon isten Szíva-oázisban található jóshelyét. Az ókori források szerint a Zeusszal azonosított Amon isten isten kinyilvánította neki származásának titkát, azt hogy az uralkodó az ő fia. Viszont kétségtelen, hogy ezután Alexandrosz „Zeusz fiának” szólíttatta magát. Szívából visszatért Memphiszbe, ott időzött még néhány hétig, majd tovább indult Palesztinába.
331 májusában Alexandrosz visszatért Türoszba. Itt megparancsolta a város újjáépítését, s szövetséges föníciaiakat telepített le. 15000 katona érkezett tavasszal Makedóniából, és júliusban Türosznál csatlakoztak Alexandroszhoz. Így serege 40 000 gyalogosból és 7000 lovaskatonából állt. Alexandrosz kelet felé vonult Szírián át és elérte az Eufráteszt. A terve az volt, hogy innen dél felé Babilonba vonul, de a perzsa hadsereg Mazaeus szatrapa vezetésével elvágta az utat. Alexandrosz kikerülte a sereget, amely nagyobb volt, mint az övé, és tervét megváltoztatva észak felé vonult. Eközben Dareiosz összevonta csapatait Asszíriában, és ez a haderő volt az, amellyel Alexandrosz találkozni akart. 331 szeptemberében a csapata elérte a Tigris folyót.
Szeptember 20-án, közvetlenül a csata előtt, holdfogyatkozás volt, amit a perzsák rossz előjelként fogtak fel. A makedón sereg 11 km-re táborozott a perzsa hadseregtől egy Gaugamela nevű falu mellett, s ezért a következő csatát gaugamelai csataként ismerik. Október 1-jén a makedón és a perzsa sereg összecsapott; a makedónok ezúttal is győztek, bár Dareioszt nem ölték meg és nem fogták el. Alexandrosz uralma alá hajtotta a babiloni területeket és bevonult a világ leggazdagabb városába, Babilonba. Mazaeusz, aki a csata után Babilonba vonult vissza, átadta a várost Nagy Sándornak, aki az Istár-kapun át lépett be a városba, és kikiáltatta magát „Ázsia királyává”.
Ötheti időzés után Alexandrosz továbbvonult kelet felé, hogy megtámadja Perzsia nagy városait. Szuza harc nélkül adta meg magát. 330 januárjában foglalták el a makedónok a perzsa fővárost, Perszepoliszt. A város számos lakója a makedónok bevonulása előtt öngyilkos lett vagy megszökött. Alexandrosz katonái a várost kifosztották és a királyi palotát földig rombolták.
Bár Perzsia már Alexandrosz kezében volt, III. Dareiosz király még életben volt és elmenekült. Miután Alexandrosz megtudta, hogy Dareiosz Médiában van, júniusban követte nyomait északnyugatra, Ekbatana felé. Dareiosz híveinek már nem volt több reménye Perzsia visszaszerzésére. A tökéletes vereség két lehetőséget hagyott: a megadást vagy az élethosszig tartó menekülést Dareiosz kíséretében. A királyi család egyik tagja, Bithanész, elhatározta, hogy Ekbatanában marad, ahol fogadta Alexandroszt és feladta a várost. Alexandrosz újra tanújelét adta nagyvonalúságának, és egy perzsát nevezett ki Média helytartójának.
Dareiosz közben továbbmenekült. Remélte, hogy Baktriában búvóhelyre talál, hiszen ott rokona, Besszosz volt a szatrapa. De Besszosz elfogatta és küldöncöt küldött Alexandroszhoz. Felajánlotta, hogy Dareioszt átadja a makedónoknak, ha cserébe Baktria szabad marad. Alexandrosz nem tárgyalt, de folytatta az üldözést. Besszosz júliusban megszökött és túszát magával vitte, de útközben megölette. Dareiosz testét Nagy Sándor Perszepoliszba vitette, és ott illendően, királyhoz méltóan eltemettette. Az Akhaimenidák törvényes utódjává Alexandroszt választották.
330 augusztusában indította el Alexandrosz új hadjáratát, és legelőször Hürkaniát foglalta el, a Kaszpi-tenger déli partjain fekvő perzsa szatrápiát. Ellenfele Oxüartész volt, Dareiosz egyik testvére. Hürkania helyett az Arián keresztül vezető úton indult Baktria felé. Aria szatrapája ekkor Szatibarzanesz volt, aki részt vett Dareiosz elfogásában. Alexandrosz elfoglalta a fővárost, Artakoánát, lakosait eladta rabszolgának, és a várost átnevezte Alexandreiának; mai neve Herat.
Közben Philótasz, Alexandrosz hű vezérének, Parmeniónnak a fia összeesküvést szervezett Nagy Sándor ellen. Philótaszt a helyszínen kivégezték, pedig még a kínpadon is ártatlanságát hangoztatta. Alexandrosz egy küldöncöt küldött Parmenión helyetteséhez, hiszen öreg hadvezére, aki annak idején a trónra segítette, Ekbatanában maradt és valószínűleg az egészről nem tudott semmit. A helyettes követte Alexandrosz parancsát, és megölte Parmeniónt.
A Tarnak folyó mellett megtett fáradságos utazás után érte el Alexandrosz 329 áprilisában a mai Afganisztán középső területét, ahol megalapította újabb városát, amit szintén Alexandriának nevezett el: Alexandria a Hindukusnál (ma Chârikâr). Innen akart Alexandrosz átkelve a hegyeken Baktria területére behatolni. Egy legenda szerint megtalálta azt a hegyet, amelyen Prométheusz volt leláncolva.
Amint a hírek megérkeztek Baktriába, hogy Alexandrosz közeledik, és átkelt a Hindukuson, Baktra (ma Balch) lakosai rettegni kezdtek, hogy a várost megbüntetik, ezért elüldözték Besszoszt. A fáradságos átkelés a hegyeken arra kényszerítette a katonákat, hogy málhásállataik egy részét megegyék. Kimerülten érkeztek Baktriába, és az harc nélkül megadta magát. Alexandrosz nem sokáig időzött Baktrában, hanem követte Besszoszt, aki északra az Oxusz folyó (Amu-darja) felé menekült. A 75 km-es menetelés a száraz sivatagon keresztül sokak végzetét jelentette. Besszosz közben elpusztíttatott minden hajót, amellyel az Amu-darján át lehetett volna kelni, így a makedónoknak öt napba telt, míg elég tutajt készítettek az átkeléshez. Azután bevonultak Szogdianába, ami a mai Türkmenisztán területén volt.
Besszosz kísérete nem akart tovább menekülni. Fellázadtak ellene, elfogták és átadták Alexandrosznak, aki bebizonyította könyörtelenségét, és Besszosz orrát és fülét levágatta. A megcsonkított foglyot átadta Oxüartésznek, és ő Médiában arra a helyre vitte, ahol Dareiosz meghalt. Ott Besszoszt keresztre feszítették. Alexandrosz eközben továbbvonult észak felé és meghódította Szogdiana fővárosát, Marakandát (ma Szamarkand). Ezzel a Perzsa Birodalom minden része a kezébe került.
Szamarkand elfoglalása után Alexandrosz továbbvonult egészen a Szir-darjáig és ott 329 májusában egy újabb várost alapított, Alexandria Eszkhatét. Ez idő tájt Szogdiana népe fellázadt Alexandrosz ellen. A lázadás vezetője Szpitamenész volt, aki elárulta és Alexandrosznak átadta Besszoszt. A szogdok, akik Alexandroszt örömmel üdvözölték, most úgy látták, hogy az egyik idegen elnyomást a másik váltotta fel, s lemészárolták a város védelmére hátrahagyott makedón katonákat. Alexandrosz összevonta csapatait és az egyik lázadó várostól a másikig vonult, hetet közülük megostromolt és megölte a városban lakó összes férfit, amivel elrettentő példát statuált. Közben Szpitamenész visszafoglalta Marakandát, ám Alexandrosz újra elfoglalta. Szpitamenész elmenekült. Mivel a serege legyengült és erősen megfogyatkozott, Alexandrosznak abba kellett hagyni az üldözést. Bosszúból azoknak a parasztoknak falvait és szántóföldjét felperzselte, akik a szogd felkelésben résztvettek. Kr. e. 329/328 telén a déli méd területekre vonult vissza és várta új seregét, amely nyugatról sikeresen meg is érkezett.
Kr. e. 328 elején Alexandrosz visszatért Szogdianába. A források szerint az Amu-darjánál egy újabb Alexandriát alapított, ami talán a mai Ai Khanum településnek felel meg. A szogd felkelők elleni harc egy évig tartott. Az első hónapban bebizonyosodott, hogy Szpitamenész hívei nem adják fel egykönnyen a harcot. A lázadás vezetőjét végül nem a makedónok, hanem egy sivatagi törzs tagjai, a masszagéták fogták el, és a fejét elküldték Alexandrosznak.
Miközben a győzelmet ünnepelték, viszály támadt Alexandrosz és hadvezére, Kleitosz között. Az idősödő Kleitosznak nemsokára Baktriába kellett mennie. Az ok az életkora volt, de Kleitosz ezt sértőnek érezte. Amikor mindketten ittassak voltak, Kleitosz elkezdte dicsérni Philipposzt, Alexandrosz apját. Ezzel annyira megsértette Alexandroszt, hogy kitört a veszekedés, aminek folyamán Alexandrosz hiába kereste fegyverét, amit óvatosságból az egyik testőr félretett. Alexandrosz tartott a lehetséges árulástól, ezért izgalmában kiragadott egy lándzsát egy őrt álló katona kezéből és megölte Kleitoszt, aki Granikosznál megmentette az életét. Amint észhez tért, azonnal teljes szívéből megbánta a tettét: azt mondták, hogy sírt, panaszkodott és megpróbálta megölni magát. Mindenesetre úgy tekintett erre a tettére, mit egy súlyos hibára, azonban Alexandrosz hajlama az alkohol túlzott élvezetére – bár kizárólag társaságban ivott – továbbra is olyan gyengeség maradt, amiben gyakran elveszítette az önkontrollját.
Baktriába visszatérve Alexandrosz egy sor olyan parancsot adott ki, amely nem nyerte el a katonák vezetőinek tetszését. Mivel a szogdianai hadjáratokban a baktriai lovasok kitűnő segítségnek bizonyultak, Alexandrosz megparancsolta a hadvezéreinek, hogy 30000 perzsa és baktriai ifjút képezzenek ki a makedón harcmodor szerint. A lovasságban is alkalmazta a helyieket. A katonák idegenkedve fogadták a parancsot, mert még mindig nem bíztak a perzsákban.
Alexandrosz Baktriában feleségül vette Roxanet, egy előkelő szogd, Oxüartész (nem azonos Dareiosz testvérével) lányát. A házasság okáról eltérő vélemények születtek. Plutarkhosz szerint szerelemből vette el, hiszen az első pillantásra beleszeretett Ázsia legszebb asszonyába. Ezenkívül megpróbálta bevezetni a perzsa udvari etikettet. Ennek egyik része volt az a szokás, hogy aki a király elé járul, az térdre veti magát. De katonái ellenállásán megbukott, hiszen a büszke makedónok és görögök csak isteneik előtt térdeltek le. Így Alexandrosz legtöbb hadvezére annyira megalázónak érezte ezt, hogy megtagadta. Csak a perzsa alattvalók számára maradt kötelező.
A Perzsa Birodalom egészének meghódítása után Alexandrosz határozatot hozott arról, hogy birodalmát keleti irányba terjeszti ki. India a görögök számára legendák ködébe vesző terület volt, amit senki nem ismert. Az a terület, amelyet akkor Indiaként ismertek, nem azonos a mai Indiával. Ott kezdődött, ahol a Perzsa Birodalom véget ért: Kelet-Afganisztánban. Felölelte Pakisztánt és természetesen a mai Indiát.
326 elején két görög-perzsa hadtest indult el a Kabul folyó völgyébe, amely akkoriban India része volt. Az előrenyomulás különösen kegyetlen volt. Májusban, az esős időszakban kelt át Alexandrosz a Hüdaszpészen és legyőzte a Pórosz fia által vezetett lovas sereget. A görögök és a perzsák tovább vonultak kelet felé. A Hüszpadész melletti csatában legyőzték az indiaiakat. Ebben a csatában veszett oda Alexandrosz kedvenc lova, Bukephalosz, de más források szerint már a csata előtt időskori gyengeségben pusztult el, 33 évesen. Az ő emlékére alapította Alexandrosz Bukephala városát, (ma Dzsalapur).
A további út olyan indiai államokon vezetett át, amelyeket Alexandrosz nem igázott le. A sereget újra és újra megtámadták, és a görögök és a perzsák elpusztították a falvakat és városokat, ami az útjukba esett. Alexandroszt az egyik csatában egy nyíl súlyosan megsebesítette. A vállán keresztül a tüdejét is érte, de Alexandrosz túlélte.
Amikor Alexandrosz megtámadta Sindh városát, serege előtt szabaddá vált az út dél felé. Mielőtt a monszun újra elkezdődött, a sereg 325-ben elérte az Indus torkolatát és az Indiai-óceánt. Alexandrosz itt egy újabb várost alapított, Xülinepoliszt (ma Bahmanabad) és megerősítette flottáját. 325 augusztusában a szárazföldi sereg Alexandrosz vezetésével útnak indult. A flotta Nearkhosz parancsnoksága alatt egy hónappal később sietve kelt útra, mivel az őslakosok között lázadás kezdődött.
A hadsereg létszáma ma is kérdéses; a 100 000 fölötti számok bizonyosan túlzottak, a 30 000 körüli becslések inkább reálisak. A hatvan napig tartó vesződséges átkelés alatt a hőguta, a kiszáradás és a fáradság tizedelte a hadsereg tagjait és a kísérőket: a férfiak fele és az összes asszony és gyerek odaveszett. Alexandrosz a katonáival együtt gyalogolt, és velük tűrte a hőséget és a szárazságot. Decemberben értek a katonák Purába (ma Bampur), Perzsia egyik déli határvárosába.
Miután visszatérésüket megünnepelték, Alexander 324 januárjában egy újabb Alexandriát alapított (ma Golashkerd). Útjuk végén Szúzába értek Nearkhosz és emberei is, akik számára a tengeri út tovább tartott. Egy újabb ünnepséget tartottak, amelyen 10 000 görög és makedón katona és 10 000 perzsa nő kötött házasságot. Alexandrosz célja a tömeges házasságkötéssel az volt, hogy a még mindig ellenséges görögöket és perzsákat kibékítse; a katonáknak jutalmul adósságuk elengedését ígérte. Ő is példával járt elől, hiszen feleségül vette Dareiosz lányát. A házasságkötés perzsa rituálé szerint ment végbe. Ezzel a házassággal csupán hatalmát szilárdította meg. A perzsa állam egy további jelképét átvéve Héphaisztiont, aki hosszú évek óta volt a barátja és ivócimborája, kinevezte vezírnek (halála után Perdikkasz vette át a tisztséget), és hadvezérét, Ptolemaioszt előkóstolónak. Nyugaton mindkét cím ismeretlen volt.
Az átalakítások csak növelték a szakadékot Alexandrosz és a makedón hadvezérek között. A perzsa katonák számaránya a hadseregben a görögök ellenében nőtt, és így attól tartottak, hogy egészen eljelentéktelenednek. A perzsák egyre magasabb rangot töltöttek be, ami a görögöket nagyon zavarta. Amint a hadsereg elérte a Tigris melletti Opisz városát, Alexandrosz sok makedónnak megengedte, hogy visszatérjen Görögországba. Amit ők várva vártak, az ellentétek forrása lett, hiszen a helyüket Alexandrosz perzsákkal töltötte be. Kiderült a számukra, hogy Alexandrosz egyáltalán nem számít rájuk, s ez lázadáshoz vezetett. Végül, miután látták, hogy Sándor nem enged, ők küldtek küldöttséget urukhoz, hogy bocsánatát kérjék. Alexandrosz megbocsátott és ünnepélyesen imát mondott a görög papok és perzsa mágusok társaságában, hogy a birodalmában barátság és összetartás legyen.
324 őszén Alexandrosz Ekbatanába ment, ahol barátja, Héphaisztion alkoholmérgezésben meghalt. Alexandrosz mély gyászba merült. Barátja orvosát kivégeztette, több napos böjtöt tartott, és hatalmas temetési szertartást rendezett. De a halálesetben nem látta a sors intését, és italozó, kicsapongó életmódján semmit nem változtatott.
Kr. e. 323 februárjában Alexandrosz visszatért Babilonba. Itt felvázolta egy új hadjárat terveit: az Arab-félszigetet akarta meghódítani. Ez csak az első lépés lett volna, hiszen a hadjárat tovább folytatódott volna. Távolabbi terveiben szerepelt a Földközi-tenger nyugati medencéjének elfoglalása Karthágóval és Rómával együtt. El akart jutni egészen a Gibraltárig. Hozzá is látott a hadjárat előkészítéséhez, ám júniusban megbetegedett, s bár a görög orvosok mindent megtettek, Nagy Sándor emberfeletti megerőltetéstől és alkoholtól megtört szervezete nem bírt ellenállni a kórnak, és Kr. e. 323. június 10-én, harminckét évesen meghalt.
Halálának oka az ókori híradások alapján valószínűsíthető. Az antik leírások arra engednek következtetni, hogy Nagy Sándor tüdőgyulladással súlyosbított maláriában halt meg. Annyi bizonyos, hogy az állandó fizikai igénybevétel, a kicsapongó életmód és a mértéktelen alkoholfogyasztás hatalmas kárt tettek a szervezetében, s ezért a májzsugorodás sem kizárt, mint halálának egyik oka. Halála után szülte meg Roxane Nagy Sándor egyetlen fiát, IV. Alexandroszt.
Nagy Sándor legendája hamar megszületett, számos feldolgozást élt meg élettörténete regények formájában, és újabban flimek is bemutatták életét, nem takargatva szexuális irányultságát sem. Legutóbb Oliver Stone rendezett a nagy hős életéről filmet. Sőt, videójátékokban is át lehet akár újra élni Nagy Sándor hadjáratait.
Kr. e. 336-ban az akkor húsz éves Sándor követte apját a trónon. Hogy ez említésre méltó ellenállás nélkül ment végbe, az elsősorban Antipatrosznak köszönhető, aki a sereget rábírta, hogy ismerjék el Alexandroszt királynak. Már az első napokban megindult a lehetséges trónkövetelők elleni irtóhadjárat. Philipposz feleségét, Kleopatrát és kislányát Olümpiasz elevenen elégettette. Sándor ellenségét, Attaloszt és szinte teljes rokonságát Parmenión ölte meg. Antipatrosz és Parmenión e tetteikkel kivívták Sándor kegyeit.
Még 336-ban Sándor Korinthoszba ment és felújíttatta a görög városállamok közötti szövetséget. Thrakia és Illíria népe azt hitte, hogy a makedón uralom véget ért, és törzseik fellázadtak. Sándor Kr. e. 335-ben 15 000 katonával északra vonult a mai Bulgária területére egészen a Dunáig, és legyőzte a trák törzseket, majd az illíreket.
Míg Sándor északon harcolt, délen a görögök elhatározták, hogy megszabadulnak a makedón elnyomástól. Vezetőjük a híres athéni szónok, Démoszthenész volt, aki úgy gondolta, hogy Sándor kénytelen lesz feladni a korábbi hatalmi pozíciókat. Démoszthenész és Hüpereidész javaslatára még az ellenséges Thébaival is szövetkeztek, Thébai polgárai kiűzték a makedón katonaságot a városból. Nagy Sándor azonnal reagált a hírekre, és hadseregével a lehető leggyorsabban Thébai alá érkezett. Perdikkasz elfoglalta a várost, és kegyetlen példát statuáltak a többi városállam számára. A templomok és Pindarosz, a nagy költő háza kivételével Sándor mindent leromboltatott. Athénnek azonban megkegyelmezett a makedón uralkodó, hiszen tisztában volt a jelentős hajóhaddal rendelkező város fontosságával. Mindössze arra kötelezte, hogy lojális maradjon a korinthoszi szövetséghez. Miután Sándor a többi városállamban is megszilárdította hatalmát, megkezdte Perzsia elleni hadjáratait.
A Perzsa Birodalom volt Sándor korában a Föld legnagyobb területű hatalma: magában egyesítette Egyiptomot, Szíria és Palesztina vidékét, Anatólia nagy részét, Mezopotámiát és a tágabban értelmezett iráni területeket egészen az indiai határig. Amikor Sándor a Perzsa Birodalom ellen vonult, ott az akhaimenida III. Dareiosz uralkodott. Már Philipposz is tervezte Perzsia elfoglalását és az első lépéseket meg is tette: Parmenión vezetésével egy hadsereg már az ázsiai Hellészpontoszon állomásozott, de a perzsák visszaverték őket. Alexandrosz Kr. e. 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon hadseregével, amely 35 000 makedón és görög harcosból állt.
Először a Granikosz folyónál találkoztak a perzsa haderőkkel, akiket a rhodoszi Memnón vezetett. Sándor győzelmével lehetségessé vált a kis-ázsiai ión városok felszabadítása, mely Sándor hadjáratának egyik oka volt. A győzelem után Nagy Sándor a terület élére helytartót nevezett ki, és világossá tette, hogy nem szabadítja fel a városokat, hanem makedón területekként elfoglalja.
Lüdiában Sándor harc nélkül vonult be Szardeiszba. Ott felavatta a helyi Zeusz-templomot, lefoglalta a város kincstárát és kifizette az embereit, azután továbbvonult Kis-Ázsia nyugati partjainak legnagyobb városa, Milétosz felé. Az itteni szatrapa nem adta fel a várost, bízott abban, hogy a 400 hajóból álló perzsa hajóhad megvédi őket. De Sándor már odarendelte Parmenión testvére, Nikanór vezetésével a 160 hajóból álló flottát, amely elállta az öböl bejáratát, s megakadályozta a perzsák kikötését. Így szinte satuba fogta a várost, amely végül megadta magát.
A perzsák, még mindig Memnón parancsnoksága alatt Kária fővárosában, Halikarnasszoszban gyülekeztek és készültek a város ostromára. A harc Alexandrosz számára nagy veszteségekkel járt. Közben még fegyverszünetről is alkudozott, hogy a makedón elesetteket biztonságba helyezze; s ezt soha azelőtt és soha azután nem tette meg. Amikor végül áttörte a városfalakat, Memnón katonái nagy részével hajón menekült el a megszállt városból. Miközben Sándor Halikarnasszoszt Adának, a káriai szatrapa lányának ígérte, egy Kária népével kötött szerződéssel biztosította magát. Néhány forrás úgy tudja, hogy Adát Sándor adoptálta. Itt tanúsította először azon taktikáját, hogy nagyvonalúságot gyakorol a legyőzött népekkel szemben, hogy azok ne lázadozzanak a makedónok ellen.
A perzsa hadjárat eredeti célját, Kis-Ázsia nyugati partjainak elfoglalását ezzel elérte. Sándor mégis úgy határozott, hogy az expedíciót folytatják. Lükia és Pamphülia partjai mentén a makedón-görög sereg semmiféle jelentős ellenállásba nem ütközött. Egyik város a másik után harc nélkül adta meg magát. Sándor barátját, Nearkhoszt nevezte ki Lükia és Pamphülia helytartójává. Kr. e. 334/333 telén Sándor elfoglalta Anatólia belső területeit. Ő maga délre vonult, hadvezére, Parmenión Szardeisz felé nyugatra. A két hadsereg Gordionnál, Phrügia fővárosánál találkozott. Itt vágta szét Nagy Sándor a legendás „gordiuszi csomót” egy kardvágással. A csomóról a jósok azt hirdették, hogy aki szétbogozza, az lesz Ázsia ura.
A makedónok egy ideig Gordionban maradtak, várva a katonák utánpótlását és a termés betakarítását. Ebben az időben, 333 augusztusában halt meg betegségben Memnón, a perzsák parancsnoka. Utóda Pharnabazosz lett, és a perzsák azonnal sereget gyűjtöttek, így Sándor újra elindult. Antigonoszt Gordionban hagyta Phrügia helytartójaként, akinek feladata Észak-Anatólia meghódítása és az utánpótlási vonalak biztosítása volt. Kappadókián át vonult Nagy Sándor serege Kilikiába. Ott egy rövid ütközet után elfoglalta Tarszoszt, és októberig ott maradt.
Tarszoszban hallotta Sándor, hogy III. Dareiosz a veszélyt felismervén seregét Perzsia belsejéből nyugatra vezeti. Plutarkhosz szerint a perzsa sereg 600 000 katonából állt. Ez a szám első pillantásra is túlzásnak tűnik. Ha a forrásokat nagyon óvatosan kezeljük, akkor a perzsa hadsereg legfeljebb 100 000 emberből, a makedón sereg kb. 25-30 000 katonából állhatott.
Dareiosznak sikerült Alexandrosz seregét északról megkerülnie, az Isszoszi-öblöt elérnie, és az utánpótlási vonalakat elvágnia. Ugyanakkor lemészárolta az Isszoszban hátramaradt sebesülteket. Az isszoszi csatában a seregek egészen addig harcoltak, míg Darieosz a perzsa sereg nagy veszteségei miatt a csatamezőről elmenekült. A makedónok 450 halottat és 4000 sebesültet vesztettek. A perzsa veszteség ismeretlen, de valószínűleg sokkal magasabb. Összességében a perzsa vezetés a csatában több hibát is elkövetett, kezdve az elhelyezkedéssel – az átcsoportosításra Alexandrosz nem reagált. A csatának szimbolikus jelentősége is volt: Dareiosz nem nőtt fel az ellenfeléhez, és ez megbosszulta magát.
A csata után Parmenión követte a menekülő királyt Damaszkuszba. Ott kifosztotta a várost, s mivel Darieosz a csata előtt oda küldte a kincseit, a zsákmány hihetetlen mennyiségű volt. 7000 málhásállaton érkezett az arany és az ezüst Isszoszba, ahol Alexandrosz katonái között szétosztották. A makedónok foglyul ejtették Dareiosz családját, anyját, feleségét, tizenöt éves fiát és két lányát. Alexandrosz tisztelettel bánt velük. Dareiosz közben elérte Eufráteszt és kérte Alexandroszt, hogy kössenek baráti szerződést és engedje szabadon a családját. Alexandrosz azt válaszolta, hogy ha Dareiosz elébe áll, és őt mint Ázsia királyát ismeri el, akkor teljesíti a kérését; ellenkező esetben készülhet a harcra. A csata után Alexandrosz megalapította első városát Ázsiában, amelyet magáról nevezett el: Alexandretta, a mai nevén Iskenderun. Itt telepedett le a csata 4000 sebesültje.
Az isszoszi csata után Alexandrosz előtt két lehetőség állt: Dareiosz üldözése Perzsia belsejébe vagy a perzsa uralom alatt álló földközi-tengeri partvidék elfoglalása. Pharnabazosz parancsnoksága alá továbbra is egy 400 hajóból álló perzsa flotta tartozott, amely állandóan támadott, amikor Alexandrosz csapata az ország belsejében volt. Alexandrosz a föníciai és egyiptomi perzsa kikötők elfoglalásával vetett véget ennek.
Föníciában Alexandrosz ellenállás nélkül foglalta el Tripolisz, Büblosz, Berütosz (ma Bejrút) és Szidón (ma Saida) kikötőjét. Egyedül Türoszban ütközött Alexandrosz ellenállásba. Ugyan Türosz tárgyalásokat kezdett, de megtagadta Alexandrosztól azt a jogot, hogy a város isteneinek templomában áldozatot mutasson be, mert a városba törvény szerint csak a saját uralkodójuk teheti be a lábát. Ezt Alexandrosz sértésnek érezte, és jogához ragaszkodva, ostromolni kezdte a várost, amely egy part menti szigeten feküdt, és nem mellesleg a perzsa hajóhad fontos kikötője volt.
Türosz ostroma Kr. e. 332 januárjában kezdődött és hét hónapig tartott, míg a makedón és behódolt föníciai városok hajóiból álló flotta az ellenállást meg nem törte. A Türosz utcáin folyó harcokban több száz makedón katona vesztette életét. Bosszúból Alexandrosz minden férfit megöletett; az utolsó 2000 túlélőt a tengerparton feszítették keresztre. A türoszi asszonyokat és gyerekeket (30 000 főt) rabszolgának adták el.
Dareiosz egy második üzenetet küldött Alexandrosznak, amelyben az Eufrátesztől nyugatra eső területeket, 10000 talentum aranyat és egyik lánya kezét ajánlotta fel, valamint azt, hogy Alexandroszt ugyanolyan rangú Nagykirálynak ismeri el, cserébe a még mindig makedón fogságban élő családját kérte, s azt, hogy legyen ez elég és Alexandrosz fejezze be a hadjáratot. Miután az üzenetet meghallották a makedón hadvezérek, Parmenión így szólt: ”Ha én Alexandrosz volnék, elfogadnám.” Alexandrosz így válaszolt: ”Ha Parmenión volnék, én is.” Ez az eset már jelezte az Alexandrosz és az idősebb katonák közötti ellentéteket, valamint a fiatal uralkodó elhivatottságérzését. Alexandrosz megüzente Dareiosznak, hogy nem elégszik meg birodalma harmadával, mikor mindet megszerezheti, és nem elégszik meg kincsei egy részével, mikor mindet megkaphatja.
Türosz elestével minden perzsa hajók által használt kikötő makedón kézre került.A kikötővárosok visszahívták a hajóikat és megfosztották a perzsákat a flottájuktól. A tenger felől többé nem fenyegette veszély Alexandroszt. Dareiosznak írt válaszával világossá tette minden tisztje számára, hogy a Földközi-tenger keleti területeinek meghódítása Alexandrosz terveinek csak egy része volt: ő az Akhaimenidák örökségét akarta, az egész perzsa birodalmat, és nem csak egy részét.
Alexandrosz tehát továbbvonult déli irányba, és a következő elfoglalandó város Gáza volt, amely ellenállt a makedón hadaknak. Az ostrom három hónapig tartott és a teljes férfilakosság legyilkolásával ért véget. Pelusziumban (ma Port Said) várta őt Mazakész perzsa szatrapa és kinyilvánította Egyiptom kapitulációját. Ezzel megszűnt az ok a katonai beavatkozásra. A makedónok Héliopoliszba vonultak, ahol Alexandrosz fáraóvá és Amon-Ré fiává kiáltatta ki magát. Innen továbbment Memphiszbe. Az antik források megemlítik, hogy az út során a makedónokat mindenhol felszabadítóként fogadták.
Alexandrosz a Nílus mentén észak felé vonult és Kr. e. 331 januárjában a Földközi-tenger partján megalapította legjelentősebb városát, Alexandriát. A város később Egyiptom fővárosa lett, ma is a legszebb és a legnagyobb Nagy Sándor városai közül. Márciusban Alexandrosz 600 km-t tett meg a sivatagon keresztül, hogy elérje Amon isten Szíva-oázisban található jóshelyét. Az ókori források szerint a Zeusszal azonosított Amon isten isten kinyilvánította neki származásának titkát, azt hogy az uralkodó az ő fia. Viszont kétségtelen, hogy ezután Alexandrosz „Zeusz fiának” szólíttatta magát. Szívából visszatért Memphiszbe, ott időzött még néhány hétig, majd tovább indult Palesztinába.
331 májusában Alexandrosz visszatért Türoszba. Itt megparancsolta a város újjáépítését, s szövetséges föníciaiakat telepített le. 15000 katona érkezett tavasszal Makedóniából, és júliusban Türosznál csatlakoztak Alexandroszhoz. Így serege 40 000 gyalogosból és 7000 lovaskatonából állt. Alexandrosz kelet felé vonult Szírián át és elérte az Eufráteszt. A terve az volt, hogy innen dél felé Babilonba vonul, de a perzsa hadsereg Mazaeus szatrapa vezetésével elvágta az utat. Alexandrosz kikerülte a sereget, amely nagyobb volt, mint az övé, és tervét megváltoztatva észak felé vonult. Eközben Dareiosz összevonta csapatait Asszíriában, és ez a haderő volt az, amellyel Alexandrosz találkozni akart. 331 szeptemberében a csapata elérte a Tigris folyót.
Szeptember 20-án, közvetlenül a csata előtt, holdfogyatkozás volt, amit a perzsák rossz előjelként fogtak fel. A makedón sereg 11 km-re táborozott a perzsa hadseregtől egy Gaugamela nevű falu mellett, s ezért a következő csatát gaugamelai csataként ismerik. Október 1-jén a makedón és a perzsa sereg összecsapott; a makedónok ezúttal is győztek, bár Dareioszt nem ölték meg és nem fogták el. Alexandrosz uralma alá hajtotta a babiloni területeket és bevonult a világ leggazdagabb városába, Babilonba. Mazaeusz, aki a csata után Babilonba vonult vissza, átadta a várost Nagy Sándornak, aki az Istár-kapun át lépett be a városba, és kikiáltatta magát „Ázsia királyává”.
Ötheti időzés után Alexandrosz továbbvonult kelet felé, hogy megtámadja Perzsia nagy városait. Szuza harc nélkül adta meg magát. 330 januárjában foglalták el a makedónok a perzsa fővárost, Perszepoliszt. A város számos lakója a makedónok bevonulása előtt öngyilkos lett vagy megszökött. Alexandrosz katonái a várost kifosztották és a királyi palotát földig rombolták.
Bár Perzsia már Alexandrosz kezében volt, III. Dareiosz király még életben volt és elmenekült. Miután Alexandrosz megtudta, hogy Dareiosz Médiában van, júniusban követte nyomait északnyugatra, Ekbatana felé. Dareiosz híveinek már nem volt több reménye Perzsia visszaszerzésére. A tökéletes vereség két lehetőséget hagyott: a megadást vagy az élethosszig tartó menekülést Dareiosz kíséretében. A királyi család egyik tagja, Bithanész, elhatározta, hogy Ekbatanában marad, ahol fogadta Alexandroszt és feladta a várost. Alexandrosz újra tanújelét adta nagyvonalúságának, és egy perzsát nevezett ki Média helytartójának.
Dareiosz közben továbbmenekült. Remélte, hogy Baktriában búvóhelyre talál, hiszen ott rokona, Besszosz volt a szatrapa. De Besszosz elfogatta és küldöncöt küldött Alexandroszhoz. Felajánlotta, hogy Dareioszt átadja a makedónoknak, ha cserébe Baktria szabad marad. Alexandrosz nem tárgyalt, de folytatta az üldözést. Besszosz júliusban megszökött és túszát magával vitte, de útközben megölette. Dareiosz testét Nagy Sándor Perszepoliszba vitette, és ott illendően, királyhoz méltóan eltemettette. Az Akhaimenidák törvényes utódjává Alexandroszt választották.
330 augusztusában indította el Alexandrosz új hadjáratát, és legelőször Hürkaniát foglalta el, a Kaszpi-tenger déli partjain fekvő perzsa szatrápiát. Ellenfele Oxüartész volt, Dareiosz egyik testvére. Hürkania helyett az Arián keresztül vezető úton indult Baktria felé. Aria szatrapája ekkor Szatibarzanesz volt, aki részt vett Dareiosz elfogásában. Alexandrosz elfoglalta a fővárost, Artakoánát, lakosait eladta rabszolgának, és a várost átnevezte Alexandreiának; mai neve Herat.
Közben Philótasz, Alexandrosz hű vezérének, Parmeniónnak a fia összeesküvést szervezett Nagy Sándor ellen. Philótaszt a helyszínen kivégezték, pedig még a kínpadon is ártatlanságát hangoztatta. Alexandrosz egy küldöncöt küldött Parmenión helyetteséhez, hiszen öreg hadvezére, aki annak idején a trónra segítette, Ekbatanában maradt és valószínűleg az egészről nem tudott semmit. A helyettes követte Alexandrosz parancsát, és megölte Parmeniónt.
A Tarnak folyó mellett megtett fáradságos utazás után érte el Alexandrosz 329 áprilisában a mai Afganisztán középső területét, ahol megalapította újabb városát, amit szintén Alexandriának nevezett el: Alexandria a Hindukusnál (ma Chârikâr). Innen akart Alexandrosz átkelve a hegyeken Baktria területére behatolni. Egy legenda szerint megtalálta azt a hegyet, amelyen Prométheusz volt leláncolva.
Amint a hírek megérkeztek Baktriába, hogy Alexandrosz közeledik, és átkelt a Hindukuson, Baktra (ma Balch) lakosai rettegni kezdtek, hogy a várost megbüntetik, ezért elüldözték Besszoszt. A fáradságos átkelés a hegyeken arra kényszerítette a katonákat, hogy málhásállataik egy részét megegyék. Kimerülten érkeztek Baktriába, és az harc nélkül megadta magát. Alexandrosz nem sokáig időzött Baktrában, hanem követte Besszoszt, aki északra az Oxusz folyó (Amu-darja) felé menekült. A 75 km-es menetelés a száraz sivatagon keresztül sokak végzetét jelentette. Besszosz közben elpusztíttatott minden hajót, amellyel az Amu-darján át lehetett volna kelni, így a makedónoknak öt napba telt, míg elég tutajt készítettek az átkeléshez. Azután bevonultak Szogdianába, ami a mai Türkmenisztán területén volt.
Besszosz kísérete nem akart tovább menekülni. Fellázadtak ellene, elfogták és átadták Alexandrosznak, aki bebizonyította könyörtelenségét, és Besszosz orrát és fülét levágatta. A megcsonkított foglyot átadta Oxüartésznek, és ő Médiában arra a helyre vitte, ahol Dareiosz meghalt. Ott Besszoszt keresztre feszítették. Alexandrosz eközben továbbvonult észak felé és meghódította Szogdiana fővárosát, Marakandát (ma Szamarkand). Ezzel a Perzsa Birodalom minden része a kezébe került.
Szamarkand elfoglalása után Alexandrosz továbbvonult egészen a Szir-darjáig és ott 329 májusában egy újabb várost alapított, Alexandria Eszkhatét. Ez idő tájt Szogdiana népe fellázadt Alexandrosz ellen. A lázadás vezetője Szpitamenész volt, aki elárulta és Alexandrosznak átadta Besszoszt. A szogdok, akik Alexandroszt örömmel üdvözölték, most úgy látták, hogy az egyik idegen elnyomást a másik váltotta fel, s lemészárolták a város védelmére hátrahagyott makedón katonákat. Alexandrosz összevonta csapatait és az egyik lázadó várostól a másikig vonult, hetet közülük megostromolt és megölte a városban lakó összes férfit, amivel elrettentő példát statuált. Közben Szpitamenész visszafoglalta Marakandát, ám Alexandrosz újra elfoglalta. Szpitamenész elmenekült. Mivel a serege legyengült és erősen megfogyatkozott, Alexandrosznak abba kellett hagyni az üldözést. Bosszúból azoknak a parasztoknak falvait és szántóföldjét felperzselte, akik a szogd felkelésben résztvettek. Kr. e. 329/328 telén a déli méd területekre vonult vissza és várta új seregét, amely nyugatról sikeresen meg is érkezett.
Kr. e. 328 elején Alexandrosz visszatért Szogdianába. A források szerint az Amu-darjánál egy újabb Alexandriát alapított, ami talán a mai Ai Khanum településnek felel meg. A szogd felkelők elleni harc egy évig tartott. Az első hónapban bebizonyosodott, hogy Szpitamenész hívei nem adják fel egykönnyen a harcot. A lázadás vezetőjét végül nem a makedónok, hanem egy sivatagi törzs tagjai, a masszagéták fogták el, és a fejét elküldték Alexandrosznak.
Miközben a győzelmet ünnepelték, viszály támadt Alexandrosz és hadvezére, Kleitosz között. Az idősödő Kleitosznak nemsokára Baktriába kellett mennie. Az ok az életkora volt, de Kleitosz ezt sértőnek érezte. Amikor mindketten ittassak voltak, Kleitosz elkezdte dicsérni Philipposzt, Alexandrosz apját. Ezzel annyira megsértette Alexandroszt, hogy kitört a veszekedés, aminek folyamán Alexandrosz hiába kereste fegyverét, amit óvatosságból az egyik testőr félretett. Alexandrosz tartott a lehetséges árulástól, ezért izgalmában kiragadott egy lándzsát egy őrt álló katona kezéből és megölte Kleitoszt, aki Granikosznál megmentette az életét. Amint észhez tért, azonnal teljes szívéből megbánta a tettét: azt mondták, hogy sírt, panaszkodott és megpróbálta megölni magát. Mindenesetre úgy tekintett erre a tettére, mit egy súlyos hibára, azonban Alexandrosz hajlama az alkohol túlzott élvezetére – bár kizárólag társaságban ivott – továbbra is olyan gyengeség maradt, amiben gyakran elveszítette az önkontrollját.
Baktriába visszatérve Alexandrosz egy sor olyan parancsot adott ki, amely nem nyerte el a katonák vezetőinek tetszését. Mivel a szogdianai hadjáratokban a baktriai lovasok kitűnő segítségnek bizonyultak, Alexandrosz megparancsolta a hadvezéreinek, hogy 30000 perzsa és baktriai ifjút képezzenek ki a makedón harcmodor szerint. A lovasságban is alkalmazta a helyieket. A katonák idegenkedve fogadták a parancsot, mert még mindig nem bíztak a perzsákban.
Alexandrosz Baktriában feleségül vette Roxanet, egy előkelő szogd, Oxüartész (nem azonos Dareiosz testvérével) lányát. A házasság okáról eltérő vélemények születtek. Plutarkhosz szerint szerelemből vette el, hiszen az első pillantásra beleszeretett Ázsia legszebb asszonyába. Ezenkívül megpróbálta bevezetni a perzsa udvari etikettet. Ennek egyik része volt az a szokás, hogy aki a király elé járul, az térdre veti magát. De katonái ellenállásán megbukott, hiszen a büszke makedónok és görögök csak isteneik előtt térdeltek le. Így Alexandrosz legtöbb hadvezére annyira megalázónak érezte ezt, hogy megtagadta. Csak a perzsa alattvalók számára maradt kötelező.
A Perzsa Birodalom egészének meghódítása után Alexandrosz határozatot hozott arról, hogy birodalmát keleti irányba terjeszti ki. India a görögök számára legendák ködébe vesző terület volt, amit senki nem ismert. Az a terület, amelyet akkor Indiaként ismertek, nem azonos a mai Indiával. Ott kezdődött, ahol a Perzsa Birodalom véget ért: Kelet-Afganisztánban. Felölelte Pakisztánt és természetesen a mai Indiát.
326 elején két görög-perzsa hadtest indult el a Kabul folyó völgyébe, amely akkoriban India része volt. Az előrenyomulás különösen kegyetlen volt. Májusban, az esős időszakban kelt át Alexandrosz a Hüdaszpészen és legyőzte a Pórosz fia által vezetett lovas sereget. A görögök és a perzsák tovább vonultak kelet felé. A Hüszpadész melletti csatában legyőzték az indiaiakat. Ebben a csatában veszett oda Alexandrosz kedvenc lova, Bukephalosz, de más források szerint már a csata előtt időskori gyengeségben pusztult el, 33 évesen. Az ő emlékére alapította Alexandrosz Bukephala városát, (ma Dzsalapur).
A további út olyan indiai államokon vezetett át, amelyeket Alexandrosz nem igázott le. A sereget újra és újra megtámadták, és a görögök és a perzsák elpusztították a falvakat és városokat, ami az útjukba esett. Alexandroszt az egyik csatában egy nyíl súlyosan megsebesítette. A vállán keresztül a tüdejét is érte, de Alexandrosz túlélte.
Amikor Alexandrosz megtámadta Sindh városát, serege előtt szabaddá vált az út dél felé. Mielőtt a monszun újra elkezdődött, a sereg 325-ben elérte az Indus torkolatát és az Indiai-óceánt. Alexandrosz itt egy újabb várost alapított, Xülinepoliszt (ma Bahmanabad) és megerősítette flottáját. 325 augusztusában a szárazföldi sereg Alexandrosz vezetésével útnak indult. A flotta Nearkhosz parancsnoksága alatt egy hónappal később sietve kelt útra, mivel az őslakosok között lázadás kezdődött.
A hadsereg létszáma ma is kérdéses; a 100 000 fölötti számok bizonyosan túlzottak, a 30 000 körüli becslések inkább reálisak. A hatvan napig tartó vesződséges átkelés alatt a hőguta, a kiszáradás és a fáradság tizedelte a hadsereg tagjait és a kísérőket: a férfiak fele és az összes asszony és gyerek odaveszett. Alexandrosz a katonáival együtt gyalogolt, és velük tűrte a hőséget és a szárazságot. Decemberben értek a katonák Purába (ma Bampur), Perzsia egyik déli határvárosába.
Miután visszatérésüket megünnepelték, Alexander 324 januárjában egy újabb Alexandriát alapított (ma Golashkerd). Útjuk végén Szúzába értek Nearkhosz és emberei is, akik számára a tengeri út tovább tartott. Egy újabb ünnepséget tartottak, amelyen 10 000 görög és makedón katona és 10 000 perzsa nő kötött házasságot. Alexandrosz célja a tömeges házasságkötéssel az volt, hogy a még mindig ellenséges görögöket és perzsákat kibékítse; a katonáknak jutalmul adósságuk elengedését ígérte. Ő is példával járt elől, hiszen feleségül vette Dareiosz lányát. A házasságkötés perzsa rituálé szerint ment végbe. Ezzel a házassággal csupán hatalmát szilárdította meg. A perzsa állam egy további jelképét átvéve Héphaisztiont, aki hosszú évek óta volt a barátja és ivócimborája, kinevezte vezírnek (halála után Perdikkasz vette át a tisztséget), és hadvezérét, Ptolemaioszt előkóstolónak. Nyugaton mindkét cím ismeretlen volt.
Az átalakítások csak növelték a szakadékot Alexandrosz és a makedón hadvezérek között. A perzsa katonák számaránya a hadseregben a görögök ellenében nőtt, és így attól tartottak, hogy egészen eljelentéktelenednek. A perzsák egyre magasabb rangot töltöttek be, ami a görögöket nagyon zavarta. Amint a hadsereg elérte a Tigris melletti Opisz városát, Alexandrosz sok makedónnak megengedte, hogy visszatérjen Görögországba. Amit ők várva vártak, az ellentétek forrása lett, hiszen a helyüket Alexandrosz perzsákkal töltötte be. Kiderült a számukra, hogy Alexandrosz egyáltalán nem számít rájuk, s ez lázadáshoz vezetett. Végül, miután látták, hogy Sándor nem enged, ők küldtek küldöttséget urukhoz, hogy bocsánatát kérjék. Alexandrosz megbocsátott és ünnepélyesen imát mondott a görög papok és perzsa mágusok társaságában, hogy a birodalmában barátság és összetartás legyen.
324 őszén Alexandrosz Ekbatanába ment, ahol barátja, Héphaisztion alkoholmérgezésben meghalt. Alexandrosz mély gyászba merült. Barátja orvosát kivégeztette, több napos böjtöt tartott, és hatalmas temetési szertartást rendezett. De a halálesetben nem látta a sors intését, és italozó, kicsapongó életmódján semmit nem változtatott.
Kr. e. 323 februárjában Alexandrosz visszatért Babilonba. Itt felvázolta egy új hadjárat terveit: az Arab-félszigetet akarta meghódítani. Ez csak az első lépés lett volna, hiszen a hadjárat tovább folytatódott volna. Távolabbi terveiben szerepelt a Földközi-tenger nyugati medencéjének elfoglalása Karthágóval és Rómával együtt. El akart jutni egészen a Gibraltárig. Hozzá is látott a hadjárat előkészítéséhez, ám júniusban megbetegedett, s bár a görög orvosok mindent megtettek, Nagy Sándor emberfeletti megerőltetéstől és alkoholtól megtört szervezete nem bírt ellenállni a kórnak, és Kr. e. 323. június 10-én, harminckét évesen meghalt.
Halálának oka az ókori híradások alapján valószínűsíthető. Az antik leírások arra engednek következtetni, hogy Nagy Sándor tüdőgyulladással súlyosbított maláriában halt meg. Annyi bizonyos, hogy az állandó fizikai igénybevétel, a kicsapongó életmód és a mértéktelen alkoholfogyasztás hatalmas kárt tettek a szervezetében, s ezért a májzsugorodás sem kizárt, mint halálának egyik oka. Halála után szülte meg Roxane Nagy Sándor egyetlen fiát, IV. Alexandroszt.
Nagy Sándor legendája hamar megszületett, számos feldolgozást élt meg élettörténete regények formájában, és újabban flimek is bemutatták életét, nem takargatva szexuális irányultságát sem. Legutóbb Oliver Stone rendezett a nagy hős életéről filmet. Sőt, videójátékokban is át lehet akár újra élni Nagy Sándor hadjáratait.