Leonardo Da Vinci
|
Eredeti neve: Leonardo di ser Piero Da Vinci
Született: 1452. április 15.; Anchiano (ma Vinci külvárosa), Toscana, Olaszorzág Meghalt: 1519. május 2.; Amboise (clouxi kastély), Franciaország Szülei: Ser Piero da Vinci és Caterina Foglalkozása: festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, szobrász, építész, zeneszerző, botanikus, költő, író Nemzetisége: itáliai Művei: Angyali üdvözlet (1472-1475 körül); Zenész képmása (1475 körül); Madonna virággal (1475-1478); Szegfűs Madonna (1478-1481); Sziklás Madonna (1483-1486); Hermelines nő (1485-1490); Madonna és a gyermek Jézus (1490-1491); Utolsó vacsora (1495-1497); Mona Lisa (1503-1506); Szent Anna harmadmagával (1508-1510); Keresztelő Szent János (1513-1516) Orientációja: meleg |
        |
Talán a leghíresebb itáliai reneszánsz polihisztor, azaz: festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író volt. Leonardót sokszor nevezik a reneszánsz-ember őstípusának, akinek láthatólagos végtelen kíváncsisága csak a felfedezéseinek erejével volt egyenlő. Széles körben az egyik legnagyobb festőnek tartják, és egyes vélemények szerint akár ő is lehetett minden idők legműveltebb embere. A Vinci melletti Anchianoban született Toszkánában, Itáliában egy nótárius, Ser Piero da Vinci, és egy parasztlány, Caterina törvénytelen gyermekeként. Mai értelemben véve nem volt vezetékneve, a Da Vinci, Vinciből valót jelent. Születésekor teljes neve Leonardo di ser Piero Da Vinci volt, ami azt jelenti, hogy Leonardo, ser Piero fia Vinciből. Édesapja, ser Piero a városka jegyzőjeként dolgozott, édesanyja, Caterina fiatal parasztlány volt a városka egyik előkelő családjának szolgálatában. Alapfokú iskoláit szülővárosában végezte. Leonardót ötéves koráig édesanyja, majd apja felesége nevelte. Az alkotónak 11 féltestvére volt, egyikük egyébként eljutott Magyarországra, Mátyás király udvarába.
1469-ben Firenzébe utazott, ahol belépett Andrea del Verrocchio festő műtermébe gyakornoknak. A festő műhelye afféle „művésziskolaként" is szolgált. A festő mellett elsajátította a vonalas rajz (tulajdonképpen a vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvető technikáit. Négy évvel azután, hogy 1472-ben mester lett, önálló festőként továbbra is Verrocchio házában lakott, ami arra vall, hogy ez a sokoldalú műhely megfelelő keretet nyújtott tehetségének. 1473-ban belép a Szent Lukács-egyesületbe. Erre az évre datálható első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza is, amely az Arno folyó völgyét ábrázolja. Az ifjú festő egyre sikeresebb, híre egyre növekszik, így 1482-ben meghívást kapott, hogy ő készítse el Milánóban a Francesco Sforza tiszteletére emelendő hatalmas lovasszobrot. A munkát sosem fejezte be, csak a hatalmas agyagmodell készült el. A szobor makettje a budapesti Szépművészeti múzeumban látható.
Évekig elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, az „Utolsó vacsora", amellyel 1498-ban készült el, és azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ főműveként tekintették. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a világítás és egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: "Ti közületek egy elárul engem". Vasari már akkor így írt a freskóról: "....mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében.". A művész egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta az idők során.
1499-ben Leonardo elhagyta Firenzét, és Mantovába, majd Velencébe ment, 1500-ban pedig visszatért Firenzébe. Két éven át azon iparkodott, hogy helyreállítsa tekintélyét. 1500 márciusában rövid időre Velencébe utazott, (de még abban az évben visszatért Firenzébe), ahol 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába áll, és követte őt annak romagnai hadjáratába. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet-vázlatai. 1503-ban Firenzében elkezdte megfesteni remekművét, a Mona Lisát (közismert olasz nevén la Gioconda). A munka egészen 1506-ig húzódott, a hagyomány szerint a három éves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása, Leonardo ugyanis ennyit tépelődött a mosoly kialakításán.
Az arckép festésével párhuzamosan dolgozott a Palazzo Vecchio tanácstermében "Az anghiari csata" című freskón, amelynek megfestésére a firenzei köztársaság kérte fel. A mű befejezése után újult érdeklődéssel fordult a geológia és az anatómia felé, ezért ilyen tárgyú stúdiumokat vesz Milánóban. A firenzeiek XII. Lajos francia király unszolására kénytelenek voltak beleegyezni, hogy Leonardo 1506-ban ellátogasson Milánóba. Ezután egyetlen firenzei tartózkodása sem tartott egy teljes évig, és 1508 júliusában többé-kevésbé végleges otthonra talált Milánóban, a francia kormányzó szolgálatában. Odaérkezése után hamarosan hozzáfogott Trivulzio generális lovasszobrának megtervezéséhez, de a mű nem készült el.
Az építész Leonardónak számos vázlata maradt fenn, amelyet mások meg is valósítottak, de egyetlen fennmaradt épület sem tulajdonítható neki. Nem fejezte be tudományos írásainak összegyűjtését sem a perspektíváról, festészetről. A filozófiáról, az anatómiáról szóló munkáinak kiadása is csak terv maradt. Már életében nagy művész hírében állt. Ha a pápa büszkesége Michelangelo volt Rómában, Leonardo Milánó hercegéé, később pedig a francia királyé.
Leonardo nagyhírű tudósként is ismert. 1482 körül, egy milánói udvari állás lehetőségének reményében írott levelében az akkor harmincéves Leonardo úgy mutatta be magát az Il Morónak is nevezett Ludovico Sforza hercegnek, mint eszményi tanácsadót háborús években, a föld alatti alagutak építését, a csatornaépítés szakértőjét, valamint puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél végén mellékesen megemlítette, hogy békeidőben festészettel és szobrászattal is szokott foglalkozni, és főként jól tudja, hogyan kell önteni bronz lovas szobrot, amit a herceg apja, Francesco emlékére akar felállíttatni.
Az ajánlkozó levél sikeresnek bizonyult. Leonardo még ugyanabban az évben elnyerte az állást a milánói udvar művészeként és mérnökeként. A hivatallal járó kötelezettségek (színházi háttérdíszlet, jelmeztervezés, csatornázás stb.) csak ideje kis részét töltötték ki. Tudományos kísérletei alapján új eljárásokat fejlesztett ki. Számos írása is született, de egyik sem jutott el odáig, hogy alkalmas legyen a kiadásra. Ezen kéziratok tartalma évszázadokig rejtve maradt a világ elől. Leonardo felismeréseinek zömét újra fel kellett fedezni és más kutatók szereztek hírnevet a természet olyan törvényeinek kiderítésével, amelyeket ő már fölfedezett.
1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett tudása, úgy nőtt az általa vizsgált területek nagysága. 1500 körül a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjének számított. Leonardo sikerét jelentősen befolyásolta az is, hogy sikeresen növelte a munka hatékonyságát – a csatorna építéséhez például vízkiemelő szerkezetet tervezett – amivel jelentősen csökkentette a megrendelő költségeit.
Szülőfalujában a művészet kedvéért behatóan tanulmányozta a természeti környezetet. Milánóban a művészeti emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belső életnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést.
Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze. Továbbá az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.
Ma már széles körűen elfogadott, hogy Leonardo homoszexuális volt. Mindenesetre az tény, hogy anatómiai rajzaiban szinte kizárólag férfiak láthatóak, bár ez a kor erkölcsi értékrendje miatt is alakulhatott így (szokás volt a női alakok ábrázolásához is férfi modellt használni, a női modelleket ugyanis prostituáltként kezelték). Leonardo a nők és a férfiak személyiségét, küllemét és szépségét szinte egyformán festette meg. Sokszor még azt is nehéz eldönteni, hogy férfit vagy nőt látunk, olyan hasonlóak egymáshoz. Ezért is adták a leonardói szépségideálnak az "androgün" (férfi-nő) vagy hermafrodita jelzőt a művésztörténészek. Mona Lisa című festményét, amiről - mint mondta - teljesen hiányzik az erotika, s Keresztelő Szent Jánost ábrázoló képét, amelyről megfogalmazása szerint az sugárzik: jó lenne, ha a két nem együtt lenne, egyfajta hermafrodita.
Nem csak balkezes volt, nem csak vegetáriánus volt, még férfi-nő kapcsolataira is a másság volt a jellemző. Soha nem házasodott meg, nem lett gyereke, a kortársak szerint nővel soha nem volt kapcsolata, mintegy 7000 oldalas feljegyzéseiben női név szinte fel sem bukkan, a szexet általában visszataszítónak tartotta. Íme saját szavai: "A nemi aktus csúnya, megfosztja az embert minden méltóságától." A nemi aktus anatómiáját bemutató rajzán a férfi arcán a nemi öröm helyett az undor érzékelhető. Leonardo azt írta az Értekezésben: "Ha egyedül vagy, csak magadé vagy. Társaságban pedig, egyetlen barátoddal is, csak félig lehetsz magadé." Ebből adódott ars poeticája: "Ne felejtsd el, művész, a Te erősséged a magány." Ezzel a véleményével különben nincs egyedül, több géniusz is a művészek és a tudósok számára a szerzetesi életet tartja alkalmasnak. Leonardót sokan piperkőcnek tartották, mert nagyon választékosan és drágán öltözködött. Valószínűleg fontosnak tartotta saját szépségén kívül a tanítványai szépségét is. Kiválasztásukban ugyanis ez fontos szempont volt.
Az egyik kedvence, Giacomo Salai, egy milánói fiú volt, aki 1490-ben, 10 évesen került hozzá. A srác egyrészt falánk, dacos, hazug tolvaj volt, másrészt viszont gyönyörű, gyűrűs hajú, kecses és bűbájos szépség.
1476-ban, 24 éves korában, Leonardo ellen – három más ifjúval együtt – egy ismert homoszexuális férfival, az akkor 17 éves Jacopo Saltarelli modellel, és férfi prostituálttal történő „fajtalankodás” miatt két ízben bírósági eljárást indítottak. Sigmund Freud tanulmányt írt Leonardo homoszexualitásáról. Íme Leonardo egyik mondata: „Legkorábbi emlékem, hogy bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy keselyű csapott volna le rám, kinyitottam a számat, és ajkaim közt fel-le mozgatta farktollait; nyilván ez a sorsom.” A pszichoanalízis apja, Freud e mondatban az orális szex, vagyis a felláció igazolását vélte.
Leonardo 1506-ban ismerkedett meg Francesco Melzivel (1491-1570), aki akkor 15 éves volt. Arisztokrata fiatalember volt, aki Leonardo tanítványa lett és természetesen a kor közkedvelt kifejezése szerint "pederaszta" kapcsolat is volt köztük. Melzi később festőként is ismert lett. 1513-tól Rómában élt Leonardóval, majd követte őt Franciaországba.
Leonardo 1513-ban Rómába utazott, ahol X. Leó pápa megbízásából matematikai-természettudományi tanulmányokat folytatott, eközben 1514-ben alapos tanulmányokat készített a Róma-környéki mocsarak kiszárítására, ezekből azonban semmi sem valósult meg. Rómában három évet töltött. 1517-ben a Milánót meghódító francia király meghívja udvarába. Leonardo elfogadta a meghívást, és az Amboise melletti Clos Lucé-ba költözött. Franciaországban valóságos látnokként tisztelték. Két évet töltött itt, 1519-ben megbetegedett és meghalt. Örökségét tanítványára és barátjára, életársára, a festő Melzire hagyta.
Válogatott irodalom:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Leonardo_da_Vinci
http://mos.org/leonardo/bio.html
http://www.fszek.hu/leonardo_da_vinci_kiallitas_-__exhibition_-_esposizi...
http://en.wikipedia.org/wiki/Leonardo_da_Vinci
http://www.gayheroes.com/leon.htm
http://www.lairweb.org.nz/leonardo/life.html
http://www.sn.schule.de/~gymengel/content/schule/faecher/projekte/davinc...
1469-ben Firenzébe utazott, ahol belépett Andrea del Verrocchio festő műtermébe gyakornoknak. A festő műhelye afféle „művésziskolaként" is szolgált. A festő mellett elsajátította a vonalas rajz (tulajdonképpen a vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvető technikáit. Négy évvel azután, hogy 1472-ben mester lett, önálló festőként továbbra is Verrocchio házában lakott, ami arra vall, hogy ez a sokoldalú műhely megfelelő keretet nyújtott tehetségének. 1473-ban belép a Szent Lukács-egyesületbe. Erre az évre datálható első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza is, amely az Arno folyó völgyét ábrázolja. Az ifjú festő egyre sikeresebb, híre egyre növekszik, így 1482-ben meghívást kapott, hogy ő készítse el Milánóban a Francesco Sforza tiszteletére emelendő hatalmas lovasszobrot. A munkát sosem fejezte be, csak a hatalmas agyagmodell készült el. A szobor makettje a budapesti Szépművészeti múzeumban látható.
Évekig elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, az „Utolsó vacsora", amellyel 1498-ban készült el, és azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ főműveként tekintették. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a világítás és egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: "Ti közületek egy elárul engem". Vasari már akkor így írt a freskóról: "....mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében.". A művész egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta az idők során.
1499-ben Leonardo elhagyta Firenzét, és Mantovába, majd Velencébe ment, 1500-ban pedig visszatért Firenzébe. Két éven át azon iparkodott, hogy helyreállítsa tekintélyét. 1500 márciusában rövid időre Velencébe utazott, (de még abban az évben visszatért Firenzébe), ahol 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába áll, és követte őt annak romagnai hadjáratába. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet-vázlatai. 1503-ban Firenzében elkezdte megfesteni remekművét, a Mona Lisát (közismert olasz nevén la Gioconda). A munka egészen 1506-ig húzódott, a hagyomány szerint a három éves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása, Leonardo ugyanis ennyit tépelődött a mosoly kialakításán.
Az arckép festésével párhuzamosan dolgozott a Palazzo Vecchio tanácstermében "Az anghiari csata" című freskón, amelynek megfestésére a firenzei köztársaság kérte fel. A mű befejezése után újult érdeklődéssel fordult a geológia és az anatómia felé, ezért ilyen tárgyú stúdiumokat vesz Milánóban. A firenzeiek XII. Lajos francia király unszolására kénytelenek voltak beleegyezni, hogy Leonardo 1506-ban ellátogasson Milánóba. Ezután egyetlen firenzei tartózkodása sem tartott egy teljes évig, és 1508 júliusában többé-kevésbé végleges otthonra talált Milánóban, a francia kormányzó szolgálatában. Odaérkezése után hamarosan hozzáfogott Trivulzio generális lovasszobrának megtervezéséhez, de a mű nem készült el.
Az építész Leonardónak számos vázlata maradt fenn, amelyet mások meg is valósítottak, de egyetlen fennmaradt épület sem tulajdonítható neki. Nem fejezte be tudományos írásainak összegyűjtését sem a perspektíváról, festészetről. A filozófiáról, az anatómiáról szóló munkáinak kiadása is csak terv maradt. Már életében nagy művész hírében állt. Ha a pápa büszkesége Michelangelo volt Rómában, Leonardo Milánó hercegéé, később pedig a francia királyé.
Leonardo nagyhírű tudósként is ismert. 1482 körül, egy milánói udvari állás lehetőségének reményében írott levelében az akkor harmincéves Leonardo úgy mutatta be magát az Il Morónak is nevezett Ludovico Sforza hercegnek, mint eszményi tanácsadót háborús években, a föld alatti alagutak építését, a csatornaépítés szakértőjét, valamint puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél végén mellékesen megemlítette, hogy békeidőben festészettel és szobrászattal is szokott foglalkozni, és főként jól tudja, hogyan kell önteni bronz lovas szobrot, amit a herceg apja, Francesco emlékére akar felállíttatni.
Az ajánlkozó levél sikeresnek bizonyult. Leonardo még ugyanabban az évben elnyerte az állást a milánói udvar művészeként és mérnökeként. A hivatallal járó kötelezettségek (színházi háttérdíszlet, jelmeztervezés, csatornázás stb.) csak ideje kis részét töltötték ki. Tudományos kísérletei alapján új eljárásokat fejlesztett ki. Számos írása is született, de egyik sem jutott el odáig, hogy alkalmas legyen a kiadásra. Ezen kéziratok tartalma évszázadokig rejtve maradt a világ elől. Leonardo felismeréseinek zömét újra fel kellett fedezni és más kutatók szereztek hírnevet a természet olyan törvényeinek kiderítésével, amelyeket ő már fölfedezett.
1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett tudása, úgy nőtt az általa vizsgált területek nagysága. 1500 körül a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjének számított. Leonardo sikerét jelentősen befolyásolta az is, hogy sikeresen növelte a munka hatékonyságát – a csatorna építéséhez például vízkiemelő szerkezetet tervezett – amivel jelentősen csökkentette a megrendelő költségeit.
Szülőfalujában a művészet kedvéért behatóan tanulmányozta a természeti környezetet. Milánóban a művészeti emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belső életnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést.
Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze. Továbbá az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.
Ma már széles körűen elfogadott, hogy Leonardo homoszexuális volt. Mindenesetre az tény, hogy anatómiai rajzaiban szinte kizárólag férfiak láthatóak, bár ez a kor erkölcsi értékrendje miatt is alakulhatott így (szokás volt a női alakok ábrázolásához is férfi modellt használni, a női modelleket ugyanis prostituáltként kezelték). Leonardo a nők és a férfiak személyiségét, küllemét és szépségét szinte egyformán festette meg. Sokszor még azt is nehéz eldönteni, hogy férfit vagy nőt látunk, olyan hasonlóak egymáshoz. Ezért is adták a leonardói szépségideálnak az "androgün" (férfi-nő) vagy hermafrodita jelzőt a művésztörténészek. Mona Lisa című festményét, amiről - mint mondta - teljesen hiányzik az erotika, s Keresztelő Szent Jánost ábrázoló képét, amelyről megfogalmazása szerint az sugárzik: jó lenne, ha a két nem együtt lenne, egyfajta hermafrodita.
Nem csak balkezes volt, nem csak vegetáriánus volt, még férfi-nő kapcsolataira is a másság volt a jellemző. Soha nem házasodott meg, nem lett gyereke, a kortársak szerint nővel soha nem volt kapcsolata, mintegy 7000 oldalas feljegyzéseiben női név szinte fel sem bukkan, a szexet általában visszataszítónak tartotta. Íme saját szavai: "A nemi aktus csúnya, megfosztja az embert minden méltóságától." A nemi aktus anatómiáját bemutató rajzán a férfi arcán a nemi öröm helyett az undor érzékelhető. Leonardo azt írta az Értekezésben: "Ha egyedül vagy, csak magadé vagy. Társaságban pedig, egyetlen barátoddal is, csak félig lehetsz magadé." Ebből adódott ars poeticája: "Ne felejtsd el, művész, a Te erősséged a magány." Ezzel a véleményével különben nincs egyedül, több géniusz is a művészek és a tudósok számára a szerzetesi életet tartja alkalmasnak. Leonardót sokan piperkőcnek tartották, mert nagyon választékosan és drágán öltözködött. Valószínűleg fontosnak tartotta saját szépségén kívül a tanítványai szépségét is. Kiválasztásukban ugyanis ez fontos szempont volt.
Az egyik kedvence, Giacomo Salai, egy milánói fiú volt, aki 1490-ben, 10 évesen került hozzá. A srác egyrészt falánk, dacos, hazug tolvaj volt, másrészt viszont gyönyörű, gyűrűs hajú, kecses és bűbájos szépség.
1476-ban, 24 éves korában, Leonardo ellen – három más ifjúval együtt – egy ismert homoszexuális férfival, az akkor 17 éves Jacopo Saltarelli modellel, és férfi prostituálttal történő „fajtalankodás” miatt két ízben bírósági eljárást indítottak. Sigmund Freud tanulmányt írt Leonardo homoszexualitásáról. Íme Leonardo egyik mondata: „Legkorábbi emlékem, hogy bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy keselyű csapott volna le rám, kinyitottam a számat, és ajkaim közt fel-le mozgatta farktollait; nyilván ez a sorsom.” A pszichoanalízis apja, Freud e mondatban az orális szex, vagyis a felláció igazolását vélte.
Leonardo 1506-ban ismerkedett meg Francesco Melzivel (1491-1570), aki akkor 15 éves volt. Arisztokrata fiatalember volt, aki Leonardo tanítványa lett és természetesen a kor közkedvelt kifejezése szerint "pederaszta" kapcsolat is volt köztük. Melzi később festőként is ismert lett. 1513-tól Rómában élt Leonardóval, majd követte őt Franciaországba.
Leonardo 1513-ban Rómába utazott, ahol X. Leó pápa megbízásából matematikai-természettudományi tanulmányokat folytatott, eközben 1514-ben alapos tanulmányokat készített a Róma-környéki mocsarak kiszárítására, ezekből azonban semmi sem valósult meg. Rómában három évet töltött. 1517-ben a Milánót meghódító francia király meghívja udvarába. Leonardo elfogadta a meghívást, és az Amboise melletti Clos Lucé-ba költözött. Franciaországban valóságos látnokként tisztelték. Két évet töltött itt, 1519-ben megbetegedett és meghalt. Örökségét tanítványára és barátjára, életársára, a festő Melzire hagyta.
Válogatott irodalom:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Leonardo_da_Vinci
http://mos.org/leonardo/bio.html
http://www.fszek.hu/leonardo_da_vinci_kiallitas_-__exhibition_-_esposizi...
http://en.wikipedia.org/wiki/Leonardo_da_Vinci
http://www.gayheroes.com/leon.htm
http://www.lairweb.org.nz/leonardo/life.html
http://www.sn.schule.de/~gymengel/content/schule/faecher/projekte/davinc...