Jarman, Derek
|
Teljes neve: Michael Derek Elworthy Jarman
Született: 1942. január 31..; Northwoood, Middlesex, Anglia, Nagy-Britannia Meghalt: 1994. február 19.; London, Anglia, Nagy-Britannia Nemzetisége: brit Foglalkozása: filmrendező, forgatókönyvíró, író, díszlettervező, festő Művei: Utazás Avebury-be (1971); A tükrök művészete (1973); Lopott almák Karen Blixennek (1973); Ashden sétája a Holdon (1973); Szt. Sebestyén (1976); Jubileum (1977); Nighthawks (1978); Vihar (1979); A nap árnyékában (1981); Kalóz szalag (1982); Angyali párbeszéd (1985); Caravaggio (1986); Anglia hanyatlása (1988); Háborús requiem (1988); A kert (1990); II. Edward (1991); Modern Nature (1992, könyv); Wittgenstein (1993); Kék (1993) Orientációja: meleg |
        |
Derek Jarman az egyik legelismertebb, formabontó angol filmrendező, aki azonban nem csak filmrendezéssel foglalkozott, hanem díszlettervezéssel, írással és képzőművészettel is. Valóságos "reneszánsz ember" volt. S mindemelett megalkotta a meleg tematikájú filmművészet felejthetetlen alkotásait. Filmjeit az is jellemzi, hogy általában szinte mindig ugyanazzal a színészi gárdával dolgozott, akik közül kimagaslik Tilda Swinton alakja. Az 1980-as években azon kevés, nyíltan meleg közéleti személyiségek közé tartozott, aki felszólalt a Thatcher-kormányzat melegellenes politikája ellen és az AIDS terjedése kapcsán. Az Outrage! meleg aktivista csoport tagja volt. A rendhagyó, ám sok tekintetben hagyománytisztelő művészete miatt nevezték "radikális tradicionalistának". Michael Derek Elworthy Jarman néven született az angliai Northwoood-ban, Middlesex megyében, 1942. január 31-én. Középiskolai tanulmányait a Canford Schoolban végezte, Dorsetben, majd 1960-tól a híres Kings College-be járt egyetemre Londonba, s 1963-tól a londoni University College-n tanult. Mindkét felsőfokú oktatási intézményben képzőművészetet tanult. Az egyetemi évek alatt már aktívan foglalkozott képzőművészetekkel, a Butler’s Wharf-on tartott fenn stúdiót, s a ’70-es években Andrew Logan művészeti köréhez tartozott, ahol többek között olyan ismert meleg művészekkel tartotta a kapcsolatot, mint David Hockney és Patrick Procktor. Később operákhoz és balett-előadásokhoz tervezett díszleteket. Érdeklődése rövidesen a filmrendezés irányába fordult, de a képzőművészetnek sem mondott végleg búcsút, képeiből folyamatosan nyíltak kiállítások haláláig. Képzőművészeti előtanulmányainak köszönhetően filmjeiben is főként a képalkotás foglalkoztatja, kevesebb figyelmet szentel a narrációnak: mindez, saját megfogalmazása szerint, annyit tesz, hogy az általa készített filmek jóval közelebb állnak a költészethez, mint a prózához.
A filmkészítéshez úgy került közel, hogy Ken Russel megkérte, legyen az Ördögök (1971) című filmjének a díszlettervezője. Ezt még egy közös film, a Kegyetlen Messiás követte 1972-ban. Első önálló munkáit szuper 8-as nyersanyagra forgatta, a két Russel-film között. Russel-en kívül további két rendező hatása érződik korai munkásságán, akik mindketten melegek voltak: Jean Cocteau (1889-1963) és Kenneth Anger (1927-). Nagyjátékfilm-rendezések mellett videoklipeket is forgatott, így többek között dolgozott együtt a Sex Pistols-zal, (1976-ban), Marc Almond-dal (1984-ban), sőt három Pet Shop Boys klipet is leforgatott ("It’s a Sin", "Rent" és "Projections" című számok).
Nagy hatással volt még Jarman-ra két további meleg személyiség: Pasolini és Caravaggio. Mind a két művészt jellemzi a homoerotizmushoz kapcsolódó, agresszív szexuális kisugárzással fűszerezett költői realizmus. Jarman számára nem csupán Pasolini és Caravaggio munkássága vonzó, hanem a két művész rendhagyó élete is. Mindkettőjüknél megjelenik az erőszak, amely nyomot hagy életükön és művészetükön. Caravaggio botrányokkal és kalandokkal teli élete Ranuccio Thomasino meggyilkolásával és egy laziói strandon bekövetkezett saját korai halálával teljesül be. Pasolini egy fiatal fiú kezétől halt meg egy szexuális együttlét alkalmával Róma egyik kihalt külvárosi telkén. Jarman "Dancing Ledge" című könyvében kijelentette, hogy "Caravaggio lett a festők között a leghomoszexuálisabb ugyanúgy, ahogy Pasolini a leghomoszexuálisabb a filmrendezők között".
Első nagyjátékfilmje 1976-ban készült el, s rögtön berobbant vele mind a meleg köztudatba, mint a filmművészetbe. Ez volt a Szent Sebestyén (Sebastiane). Természetesen nem véletlenül választotta első filmjéhez a meleg ikon, Szent Sebestyén alakját. A portré rendkívül lírai és homoerotikus.
A film azon kívül, hogy talán elsőként próbálkozott a melegség pozitív színben való bemutatásával, rendhagyó módon latin nyelven készült. A homoszexualitás vállalása és filmen való megjelenítése tehát a kezdetektől végig kísérte pályáját, s nem ismert megalkuvást e kérdésben.
Filmjeiben is a művészet, a vallás, a történelem nagy alakjain keresztül próbálta minél jobban elfogadtatni a másságot. Nem törekedett a homoszexualitás okainak fejtegetésére, célja a melegség bemutatása.
A Nighthawks (1978) című filmje szintén meleg témájú. Egy kettős életet élő férfiról szól. Civil életben földrajz tanárként dolgozik egy iskolában, éjszaka azonban a londoni melegbárokat járja végig., Hosszú távú kapcsolatra vágyik, de ez valahogy soha sem jön össze, csak egyéjszakás kalandok.
Az 1978-as Jubileum című időutazós filmje, mely I. Erzsébet korába repíti a nézőt, a punk-mozgalom kultfilmjévé vált. 1982-ban pedig Shakespeare utolsó művét, a Vihart dolgozta fel, meglehetősen szabadosan, elkalandozva az eredetitől.
Első igazi világsikerét talán legközérthetőbb filmjével, a Caravaggió-val (1986) aratta, melyen nagyon sokat dogozott: csak az előkészületek, a kutatómunkák hét évig tartottak. A film ma is alapmű, mely rendkívül személyes hangvétellel mutatja be a nagy festő hitét, magányosságát és homoszexuális vonzalmait. S egészen rendhagyó módon: a saját festményein keresztül megalkotott beállítások formájában.
Nem csak ez a módszer talált követőkre a többi, formabontó rendező munkáiban, hanem az anakronizmusok alkalmazása is: amikor egy oda nem illő tárgy, például egy írógép vagy Oldtimer autó jelent meg a barokkos környezetben. Az egyik bevezető jelenetben például Caravaggio egy kocsmában van, csak férfiakkal, s az egsz olyan hangulatú, mintha egy melegbárban lennénk. Miközben a Caravaggionak tetsző Ranuccio, a későbbi modellje egy papírcsákót visel a fején, mely a L'Unitá nevű újságból készült. Azon kívül, hogy a L'Unitá kommunista lap, s a kommunisták ugyanúgy üldözöttek, mint a melegek, a szó egyesülést jelent. Az egyik legfontosabb kép, a Győzelmes Mámor pedig androgün alakként jelenik meg a filmben.
1988-ban Wilfred Owen versei és a szintén nyíltan meleg Benjamin Britten muzsikája alapján készült Háborús rekviem című alkotása az értelmetlen pusztulásról szól, ám az AIDS rémét is megidézi. A film egyik központi szereplője a biszexuális Laurence Olivier volt.
1986. december 22-én diagnosztizálták nála a HIV vírus jelenlétét, s betegségéről nyilvánosság előtt többször is beszélt. A film készültekor tehát már tudott saját fertőzöttségéről, s a betegség mibenlétéről, s a kór különböző fázisai sorra jelentek meg ebben a filmben.
1990-re már fokozatosan elvesztette a látását, s ez érződik A kert című munkájában is, mely alig tartalmaz látványelemeket, s a dialógusokra épít.
1992-ben mutatták be a híres, s többek között melegsége miatt kivégzett II. Edward angol királyról készített portréját, mely fókuszában a szeretőjével, Piers Gavestonnal folytatott kapcsolat áll. A film meglehetősen sötét, homályos, zárt helyiségekben játszódik. Az ismert történet mély érzelmeket megmozgató feldolgozása. Megmutatja, hogy a hatalom és a homoszexualitás nehezen illeszthető össze, hogyan tehet ez tönkre egy kapcsolatot: Gavestone-t elüldözik, s a tengerparton üvöltözi ki magát, míg Edward a kastély medencéjénél teszi ugyanezt (lent a rendező a film forgatásán látható).
A Wittgensteinben (1993) a híres, szintén meleg filozófus személyiségét idézte meg, ahol a színészei egy fekete drapéria előtt, jelzésszerű díszletben és színészi gesztusokkal játszottak Ebben a felejthetetlen alkotásban próbálta megidézni annak a nagy hatású gondolkodónak az életét, aki a saját homoszexualitásával nem tudott megbirkózni. A halál előtti legmegrendítőbb műve a Kék (1993), mely a megvakult művész monológja, feloldódása a tiszta kékségben. Ebben az évben kapta meg a neves Fassbinder-díjat, melyet azonban betegsége miatt már nem tudott személyesen átvenni.
Amikor HIV-fertőzöttségét megállapították, Jarman egy tengerparti telket vásárolt Dél-Angliában. A Prospect Cottage-on, ahol aztán, kertészkedésbe kezdett. Több év munkájával a világ egyik legkülönösebb kertjét alakította ki, melyről 1995-ben egy fotóalbum is megjelent.
Számos más hírességgel elentétben fontosnak érezte, hogy beszéljen az embereknek a betegségről: "Mit lehet tenni! Vagy úgy tesz az ember, mint az író, Bruce Chatwin, és senkinek nem mondja el, vagy elmndja mindenkinek és mindent, amit tesz, kapcsoslatba hoz vele". Halála előtt is folyamatosan írt, s írásaiból folyamatosan értelsühettünk állapotáról. Nem sokkal halála előtt például ezt írta: "A jobb szemem szélén elvesztettem a látóképességemet. Már nem fog helyreállni. Szellemem világos, mint egy lámpa, a testem viszont felbomlik - egy meztelen izzólámpa egy sötét és lepusztult helyiségben. Halál lengi be a levegőt, de nem beszélünk róla." Folxtatta festészetét is (lent lévő képét az AIDS ihlette).
Naplójában rendkívülőszintén íarta ée érzéseit. "Tíz év után, együttélve a betegséggel, már nem lep meg a halál, megpróbálok kiegyezni vele. Azt is tudom, hogyan érez egy 80 éves, aki már minden barátját elvesztette." Az ellentmondásos mester végül 1994. február 19-én AIDS-hez köthető betegségben halt meg, 52 éves korában, a londoni St. Bartholomew kórházban. A Kent megyei Old Romney-ban temették el, a Szent Klementin-templom kertjében.
Válogatott irodalom:
Bourne, Stephen: Brief Encounters: Lesbians and Gays in British Cinema 1930-1971. Cassell, London-New York, 1996.
Braun, Eric: Frightening the horses : gay icons of the cinema. Reynolds & Hearn, London, 2007.
British queer cinema (szerk.:Robin Griffiths). London ; Routledge, New York, 2006.
Lippard, Chris (szerk.): By Angels Driven. The Films of Derek Jarman. Flicks Books, Trowbridge, 1996)
Máthé Adrienn: A homoszexualitás szemiotikai ábrázolása Derek Jarman filmjeiben és Gus Van Sant Otthonom, Idahojában. In=A filmről jutott eszünkbe. Tanulmányok (szerk.: Kopasz Fabióla), Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kiadó, Szeged, 1996, 57-63. oldal
O'Pray, Michael: Derek Jarman. Dreams of England. London: BFI, London, 1996.
Peake, Tony: Derek Jarman. A Biography. Overlook Press, Woodstock, 2000.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Derek_Jarman
http://en.wikipedia.org/wiki/Derek_Jarman
http://www.slowmotionangel.com/index.htm
http://gayfortoday.blogspot.com/2007/01/derek-jarman.html
http://www.nytimes.com/2008/05/25/movies/25lim.html?_r=1
http://www.glbtq.com/literature/jarman_d.html
http://www.screenonline.org.uk/people/id/460999/
http://www.queerculturalcenter.org/Pages/Jarman/JarmanBio.html
http://www.sensesofcinema.com/contents/directors/07/jarman.html
http://www.c3.hu/~tillmann/irasok/muveszet/jarmankert.html
A filmkészítéshez úgy került közel, hogy Ken Russel megkérte, legyen az Ördögök (1971) című filmjének a díszlettervezője. Ezt még egy közös film, a Kegyetlen Messiás követte 1972-ban. Első önálló munkáit szuper 8-as nyersanyagra forgatta, a két Russel-film között. Russel-en kívül további két rendező hatása érződik korai munkásságán, akik mindketten melegek voltak: Jean Cocteau (1889-1963) és Kenneth Anger (1927-). Nagyjátékfilm-rendezések mellett videoklipeket is forgatott, így többek között dolgozott együtt a Sex Pistols-zal, (1976-ban), Marc Almond-dal (1984-ban), sőt három Pet Shop Boys klipet is leforgatott ("It’s a Sin", "Rent" és "Projections" című számok).
Nagy hatással volt még Jarman-ra két további meleg személyiség: Pasolini és Caravaggio. Mind a két művészt jellemzi a homoerotizmushoz kapcsolódó, agresszív szexuális kisugárzással fűszerezett költői realizmus. Jarman számára nem csupán Pasolini és Caravaggio munkássága vonzó, hanem a két művész rendhagyó élete is. Mindkettőjüknél megjelenik az erőszak, amely nyomot hagy életükön és művészetükön. Caravaggio botrányokkal és kalandokkal teli élete Ranuccio Thomasino meggyilkolásával és egy laziói strandon bekövetkezett saját korai halálával teljesül be. Pasolini egy fiatal fiú kezétől halt meg egy szexuális együttlét alkalmával Róma egyik kihalt külvárosi telkén. Jarman "Dancing Ledge" című könyvében kijelentette, hogy "Caravaggio lett a festők között a leghomoszexuálisabb ugyanúgy, ahogy Pasolini a leghomoszexuálisabb a filmrendezők között".
Első nagyjátékfilmje 1976-ban készült el, s rögtön berobbant vele mind a meleg köztudatba, mint a filmművészetbe. Ez volt a Szent Sebestyén (Sebastiane). Természetesen nem véletlenül választotta első filmjéhez a meleg ikon, Szent Sebestyén alakját. A portré rendkívül lírai és homoerotikus.
A film azon kívül, hogy talán elsőként próbálkozott a melegség pozitív színben való bemutatásával, rendhagyó módon latin nyelven készült. A homoszexualitás vállalása és filmen való megjelenítése tehát a kezdetektől végig kísérte pályáját, s nem ismert megalkuvást e kérdésben.
Filmjeiben is a művészet, a vallás, a történelem nagy alakjain keresztül próbálta minél jobban elfogadtatni a másságot. Nem törekedett a homoszexualitás okainak fejtegetésére, célja a melegség bemutatása.
A Nighthawks (1978) című filmje szintén meleg témájú. Egy kettős életet élő férfiról szól. Civil életben földrajz tanárként dolgozik egy iskolában, éjszaka azonban a londoni melegbárokat járja végig., Hosszú távú kapcsolatra vágyik, de ez valahogy soha sem jön össze, csak egyéjszakás kalandok.
Az 1978-as Jubileum című időutazós filmje, mely I. Erzsébet korába repíti a nézőt, a punk-mozgalom kultfilmjévé vált. 1982-ban pedig Shakespeare utolsó művét, a Vihart dolgozta fel, meglehetősen szabadosan, elkalandozva az eredetitől.
Első igazi világsikerét talán legközérthetőbb filmjével, a Caravaggió-val (1986) aratta, melyen nagyon sokat dogozott: csak az előkészületek, a kutatómunkák hét évig tartottak. A film ma is alapmű, mely rendkívül személyes hangvétellel mutatja be a nagy festő hitét, magányosságát és homoszexuális vonzalmait. S egészen rendhagyó módon: a saját festményein keresztül megalkotott beállítások formájában.
Nem csak ez a módszer talált követőkre a többi, formabontó rendező munkáiban, hanem az anakronizmusok alkalmazása is: amikor egy oda nem illő tárgy, például egy írógép vagy Oldtimer autó jelent meg a barokkos környezetben. Az egyik bevezető jelenetben például Caravaggio egy kocsmában van, csak férfiakkal, s az egsz olyan hangulatú, mintha egy melegbárban lennénk. Miközben a Caravaggionak tetsző Ranuccio, a későbbi modellje egy papírcsákót visel a fején, mely a L'Unitá nevű újságból készült. Azon kívül, hogy a L'Unitá kommunista lap, s a kommunisták ugyanúgy üldözöttek, mint a melegek, a szó egyesülést jelent. Az egyik legfontosabb kép, a Győzelmes Mámor pedig androgün alakként jelenik meg a filmben.
1988-ban Wilfred Owen versei és a szintén nyíltan meleg Benjamin Britten muzsikája alapján készült Háborús rekviem című alkotása az értelmetlen pusztulásról szól, ám az AIDS rémét is megidézi. A film egyik központi szereplője a biszexuális Laurence Olivier volt.
1986. december 22-én diagnosztizálták nála a HIV vírus jelenlétét, s betegségéről nyilvánosság előtt többször is beszélt. A film készültekor tehát már tudott saját fertőzöttségéről, s a betegség mibenlétéről, s a kór különböző fázisai sorra jelentek meg ebben a filmben.
1990-re már fokozatosan elvesztette a látását, s ez érződik A kert című munkájában is, mely alig tartalmaz látványelemeket, s a dialógusokra épít.
1992-ben mutatták be a híres, s többek között melegsége miatt kivégzett II. Edward angol királyról készített portréját, mely fókuszában a szeretőjével, Piers Gavestonnal folytatott kapcsolat áll. A film meglehetősen sötét, homályos, zárt helyiségekben játszódik. Az ismert történet mély érzelmeket megmozgató feldolgozása. Megmutatja, hogy a hatalom és a homoszexualitás nehezen illeszthető össze, hogyan tehet ez tönkre egy kapcsolatot: Gavestone-t elüldözik, s a tengerparton üvöltözi ki magát, míg Edward a kastély medencéjénél teszi ugyanezt (lent a rendező a film forgatásán látható).
A Wittgensteinben (1993) a híres, szintén meleg filozófus személyiségét idézte meg, ahol a színészei egy fekete drapéria előtt, jelzésszerű díszletben és színészi gesztusokkal játszottak Ebben a felejthetetlen alkotásban próbálta megidézni annak a nagy hatású gondolkodónak az életét, aki a saját homoszexualitásával nem tudott megbirkózni. A halál előtti legmegrendítőbb műve a Kék (1993), mely a megvakult művész monológja, feloldódása a tiszta kékségben. Ebben az évben kapta meg a neves Fassbinder-díjat, melyet azonban betegsége miatt már nem tudott személyesen átvenni.
Amikor HIV-fertőzöttségét megállapították, Jarman egy tengerparti telket vásárolt Dél-Angliában. A Prospect Cottage-on, ahol aztán, kertészkedésbe kezdett. Több év munkájával a világ egyik legkülönösebb kertjét alakította ki, melyről 1995-ben egy fotóalbum is megjelent.
Számos más hírességgel elentétben fontosnak érezte, hogy beszéljen az embereknek a betegségről: "Mit lehet tenni! Vagy úgy tesz az ember, mint az író, Bruce Chatwin, és senkinek nem mondja el, vagy elmndja mindenkinek és mindent, amit tesz, kapcsoslatba hoz vele". Halála előtt is folyamatosan írt, s írásaiból folyamatosan értelsühettünk állapotáról. Nem sokkal halála előtt például ezt írta: "A jobb szemem szélén elvesztettem a látóképességemet. Már nem fog helyreállni. Szellemem világos, mint egy lámpa, a testem viszont felbomlik - egy meztelen izzólámpa egy sötét és lepusztult helyiségben. Halál lengi be a levegőt, de nem beszélünk róla." Folxtatta festészetét is (lent lévő képét az AIDS ihlette).
Naplójában rendkívülőszintén íarta ée érzéseit. "Tíz év után, együttélve a betegséggel, már nem lep meg a halál, megpróbálok kiegyezni vele. Azt is tudom, hogyan érez egy 80 éves, aki már minden barátját elvesztette." Az ellentmondásos mester végül 1994. február 19-én AIDS-hez köthető betegségben halt meg, 52 éves korában, a londoni St. Bartholomew kórházban. A Kent megyei Old Romney-ban temették el, a Szent Klementin-templom kertjében.
Válogatott irodalom:
Bourne, Stephen: Brief Encounters: Lesbians and Gays in British Cinema 1930-1971. Cassell, London-New York, 1996.
Braun, Eric: Frightening the horses : gay icons of the cinema. Reynolds & Hearn, London, 2007.
British queer cinema (szerk.:Robin Griffiths). London ; Routledge, New York, 2006.
Lippard, Chris (szerk.): By Angels Driven. The Films of Derek Jarman. Flicks Books, Trowbridge, 1996)
Máthé Adrienn: A homoszexualitás szemiotikai ábrázolása Derek Jarman filmjeiben és Gus Van Sant Otthonom, Idahojában. In=A filmről jutott eszünkbe. Tanulmányok (szerk.: Kopasz Fabióla), Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kiadó, Szeged, 1996, 57-63. oldal
O'Pray, Michael: Derek Jarman. Dreams of England. London: BFI, London, 1996.
Peake, Tony: Derek Jarman. A Biography. Overlook Press, Woodstock, 2000.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Derek_Jarman
http://en.wikipedia.org/wiki/Derek_Jarman
http://www.slowmotionangel.com/index.htm
http://gayfortoday.blogspot.com/2007/01/derek-jarman.html
http://www.nytimes.com/2008/05/25/movies/25lim.html?_r=1
http://www.glbtq.com/literature/jarman_d.html
http://www.screenonline.org.uk/people/id/460999/
http://www.queerculturalcenter.org/Pages/Jarman/JarmanBio.html
http://www.sensesofcinema.com/contents/directors/07/jarman.html
http://www.c3.hu/~tillmann/irasok/muveszet/jarmankert.html