Húsvét előtt, amikor az iskolában emeltórán a rasszizmus, és a melegség jött elő, meg sem mertem szólalni, kissé árulkodóan figyeltem a tanár és a csoporttársak beszélgetését. A tanárnő, akit amúgy nagyon szeretek, a Bibliát félreértelmezve magyarázta a homoszexualitás bűnös mivoltát, természetesen bocsánatot kérve az esetleg ilyen hajlammal rendelkezőktől. Őszinte volt, én pedig megerősödtem.
Még aznap otthon ebédet készítettem anyával, mikor egy régóta nyugodni nem hagyó gondolat kezdte el emelni a pulzusomat. Nem tudtam, mit tegyek, mert féltem, de el akartam neki mondani, hogy én nem az a tipikus fiú vagyok, amilyenről minden szülő álmodozik. Tisztán emlékszem, ahogy tésztaszűrés közben kapkodtam a levegőt, és egyre közelebb és közelebb voltam ahhoz, hogy elmondjam neki.
Apa nem volt otthon, bátyám még az egyetemen volt, húgom pedig két barátnőjével játszott az emeleten. Csak ketten voltunk a földszinten, és a feszültség bennem, ami nem hagyott nyugodni. Valahogy végül sikerült kinyögnöm: „Anya azt hiszem, beszélnünk kell.” - Nagyon drámai lehettem, gondoltam, mert azonnal mondta, hogy menjünk a dolgozószobába, mert ott senki sem fog zavarni minket. Leültünk, s mivel túl akartam lenni rajta, azonnal kimondtam, hogy meleg vagyok. Egy percet sem várva, azonnal átölelt, én pedig mintha valami eszméletlen súlytól szabadultam volna meg, elkezdtem zokogni. Azelőtt nem tudtam sírni, minden érzelmet csak gyűjtögettem magamban, mindent elfojtottam, és csak ábrándoztam, hogy milyen lenne valakivel a bennem lévő szeretetet megosztani. Miután megnyugodtam, elkezdtünk beszélgetni, és mondta, hogy a testvéreim közül velem a legerősebb a kapcsolata, és ő ezt tisztán érezte. - Látni amúgy nem lehet rajtam semmit, mert teljesen átlagosan öltözködök, talán a sok lány barátom lehet árulkodó egyedül. – Mondta, hogy a kedvenc énekesei majdnem mind melegek voltak, és ez tökéletesen rendben van. Egy dolgot kért tőlem kedves iróniával, hogy ha lehet ne AIDS-ben haljak meg. A beszélgetést követően teljesen normálisan viselkedett, ugyanúgy kezelt, mint azelőtt, sőt, hiszem, hogy ez ezerszeresen erősítette meg a kettőnk kapcsolatát. Egy hatalmas próba volt ez számomra, ami nem megölt, hanem megerősített.
Nem bántam meg, hogy előbújtam, mert rájöttem, hogy milyen fantasztikus anyukám van. Megérte félni, olvasni erről, és mivel hívő vagyok, tudom, hogy azért lehetek együtt azzal a fiúval, akit ma a barátomnak mondhatok, mert túl tudtam tenni magamat a saját előítéleteimen. Szerencsésnek tartom magam, mert ép tudtam maradni az idő alatt, ami saját magam elfogadásához kellett, és le tudtam győzni a rajtam eluralkodó hatalmas félelmet. Újjászülettem. Nem hazudok már édesanyámnak arról, hogy ki vagyok, nem hordom itthon azt az idióta maszkot, amit a társadalmi normák kényszerítettek rám. Itthon, a szobámban akkor csókolom meg a barátomat, amikor akarom, mert szabad ember vagyok, és vannak érzéseim…meleg érzéseim.
Levente