Forster, E. M.
|
Teljes neve: Edward Morgan Forster
Eredeti neve: Henry Morgan Forster Született: 1879. január 1.; Marylebone, London, Anglia, Nagy-Britannia Meghalt: 1970. június 7.; Coventry, Anglia, Nagy-Britannia Szülei: Edward Morgan Llewellyn Forster and Alice Clara ("Lily") Whichelo Nemzetisége: angol Foglalozása: regényíró, novella író, esszéíró és forgatókönyvíró Művei: The Story of a Panic (1902, novella); Where Angels Fear to Tread (1905); The Longest Journey (1907); Szoba kilátással (1908); Szellem a házban (1910); The Celestial Omnibus (1911); Arctic Summer (1912-1913, kiadva halála után); Maurice (1913; kiadva: 1971); Alexandria: A History and Guide (1922, útikönyv); Pharos and Pharillon (A Novelist's Sketchbook of Alexandria Through the Ages) (1923, útikönyv); Út Indiába (1924); A regény aspektusai (1927, irodalmi kritika); The Eternal Moment (1928); A Diary for Timothy (1945, forgatókönyv); Collected Short Stories (1947); Billy Budd (1951, Herman Melville regénye alapján, Benjamin Britten operájához); The Hill of Devi (1953, útikönyv); The Other Boat (1958,novella); The Life to Come and other stories (1972, benne az Arthur Snatchfold című novella) Orientációja: meleg |
       |
A 20. század első felének egyik kevéssé ismert angol írója, aki azonban Maurice című regényével örökre beírta magát a meleg témájú irodalom történetébe, mely elismerten az egyik leggyönyörűbb melegregény. A Maurice egy angol fiatalember élete és két szerelme a száz esztendővel ezelőtti jó öreg Angliában: a kollégiumi összezártságban megjelenő csábító diáktárs, majd az igazi társ, az ablakba Julien Sorelként bemászó vadőr. A regényből 1987-ben egy valóságos meleg kultuszfilm készült, James Ivors rendezésében, Hugh Grant, James Wilby és Rupert Graves főszereplésével. Edward Morgan Forster , érdemrenddel kitüntetett angol regényíró, novella író, és esszéíró volt. Művei közül irónikus és jól felépített regényei a legismertebbek, melyek a 20. századi Egyesült Királyság és Írország társadalmának osztálykülönbségeiből fakadó képmutatást mutatták be. Forster legismertebb regényei az Út Indiába, a Szellema házbnan és a Szoba kilátással. Forster homoszexuális volt, ám életében ezt nem vállalta fel a közvélemény előtt. Forster 1879. január 1-jén született Londonban, Melcombe Place 6 szám alatt. Építészmérnök apja Forster egy éves korában meghalt, így anyja nevelte egyedül (a lent lévő képen közösen).
Gyermekként 8000 angol fontot örökölt atyai nagynénjétől, Marianne Thorntontól. Eredeti neve Henry Morgan Forster volt, s később megváltoztatták, hogy ne ugyanúgy hívják, mint az apai nagybátyját, Henry Thornton Forster-t. 1893 és 1897 között anyjával a Rooksnest nevű kastélyban élt, mely nagy hatást gyakorolt rá, bdfolyásolva későbbiu írói munkásságát, isa hiaszen például a Szellem a házban című regénye is hasonló környezetben játszódik.
Forster egy rövid ideig a kenti Tonbridge School-ban tanult, majd 1897 és 1901 között a cambridge-i King főiskola (King's College) diákja volt (itt tanult annak idején Oscar Wilde és nem sokkal Fordter előtt Wilde szeretője, Lord Alfred Douglas is), ahol bekerült az ún. Cambridge-i apostolok csoportjába, egy titkos vitacsoportba. Ebből a csoportból sokan bekerültek az I. világháború előtt megalakult Bloomsbury csoportba (Bloomsbury Group), melynek Forster is tagja lett.
Már első novellája, az 1902-ben megírt, ám csak halála után megjelent The Story of a Panic is a melegségről szól. Egy tizennégy éves angol fiú története, aki kapcsolatot kezd egy nála idősebb olasz fiúval.
Forster fiatal korában azonban az angol egyetemeken kihagyták a klasszikus szövegek fordításánál azon passzusokat, amelyek két férfi szerelmét említik. A hallgatók jó erkölcseit megőrzendő, a tanár ezt a cenzúrát azzal indokolta, hogy az átugrott sorok a görögök minősíthetetlen bűnére vonatkoznak. Minthogy azonban e cenzúra csak ön-cenzúra volt, s a könyvben ott állt a teljes idegen nyelvű szöveg, az érdeklődő hallgatónak csupán nyelvi jártasságán múlt, hogy megfejtse a titkot: nem az imént kétévi kényszermunkára ítélt Oscar Wilde a világ első homokosa.
Ezt tette a Cambridge-ben tanuló Edward Morgan Forster is, és meglepő, mondhatnánk: hellén harmóniát teremtett annak a káosznak árnyékában, ami akkoriban a homoszexualitást körülvette. A bűn, a tiltott, sötét kéjek, s a nyomukban járó számkivetettség, nyomor vagy börtön testi-lelki borzalmai kavarogtak mindenben, ami ide vonatkozott, Wilde Sátánnal cimboráló esztétái, Proust rafinált kéjencei, Genet buja csavargói jellemezték e világot, amelyre Freud doktor még az elmekór bélyegét is rányomta. És Forster 1913-ban ebben az alvilági kavargásban írta meg a tiszta és tiszteletreméltó férfiszerelem könyvét, a Maurice-t.
A nagy tett értékét csak az csökkenti, hogy a regény nwem jelenhetett meg Forster életében, mármint nem merte megjelentetni. Itt mutatkozik meg ismét a különbség az elszánt-álszent angol és a fesztelenebb francia föld között: míg a Csatorna déli oldalán Gide kilép és vállal, az északin Forster műve a fiók legfenekén marad mind az író haláláig. (Ne feledjük: Franciaországban 1791 óta nem voltunk a Btk. lapjain, Nagy-Britanniában pedig csaknem 200 ével később, 1967-ben kerültünk le onnét, és akkor sem könnyen. Ez nem jelenti, hogy lebecsüljük Gide bátorságát: láttuk, hogy honfitársa, Martin du Gard a kedvezőbb légkörben is ugyanazt tette, amit Forster a kedvezőtlenebben.) És ennek ellenére bámulnunk kell a Maurice szellemi függetlenségét és lelkiismeretességét. Az utolsó lapokig az ő regénye is lehetne egy, öngyilkossággal végződő "komoly" regények közül. Csakhogy ezeken az utolsó lapokon hirtelen minden megváltozik, egy pillanatra átlépünk a "komolytalan" álmodozásba, a végkifejletben az író mintha szabadjára engedné vágyait, és egy valószínűtlenül szép, meghökkentően eszményi megoldással, pontosabban megoldásnak az ígéretével zárja le a történetet. Eszerint a két szerelmes férfi egymásé lesz. Forster azonban művében nem utópista, hiszen a "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" azonban Forster változatában így hangzik: "A társadalom peremén kell majd élniük, rokonok nélkül, pénz nélkül, dolgozniuk kell, és halálukig egymásba kapaszkodniuk".
Forster a kézirathoz 1960-ban írt Zárójegyzetben megmagyarázza a pár jó barátnak, mit értett a "társadalom peremén": "A könyv abban az Angliában íródott, amelyben még el lehetett tűnni. (...) Nincs már erdő vagy lápvidék, ahová ma el lehetne menekülni, se barlang, hogy megbújhasson benne valaki, se elhagyatott völgy azoknak, akik se megváltoztatni, se veszélyeztetni nem akarják a társadalmat, mindössze elfutni tőle."
Forster, mint a tehetős angol polgárság tagja, nem ismerte a társadalom alacsonyabb rétegeit. Hellyel-közzel felléptet egy-egy olyan személyt könyveiben, akik "kénytelenek úgy tenni, mintha úriemberek volnának", de a "nagyon szegényekkel nem foglalkozunk". Itt játékosan ellentmond saját magának, mert mint költő mégiscsak foglalkozott ezekkel is, habár persze egy más, elvontabb szinten. Az antik görög kultúra szenvedélyes szeretete, korai görögországi tanulmányútja, a görög természeti istenek felléptetése korai műveiben jelzik, mennyire szíve szerint való volt az a kordivat, amely - részben Nietzsche befolyására - helyre akarta állítani az ösztönösség dionüszoszi uralmát. Márpedig ezek az istenek nem a nagyvárosokban, hanem a pásztori tájon vannak otthon. Következésképpen vidéki, "szegény" emberek között találja meg hőseit, akik választ adnak, akikre felnézhet, akiket eszményíthet. Tegyük hozzá: anélkül, hogy valóban ismerné őket.
Ilyen pasztorális hős már Arthur Snatchfold, a hasoncímű novella hőse , akit egy erdei ,meleg pásztoróra után elkap a rendőr, de bár azt ígérik neki, elengedik, ha segít lefülelni a főbűnöst, erre nem hajlandó, még a börtön árán is falaz alkalmi kedvesének. És ilyen a Maurice vadőre, Alec Scudder. (A kezdőbetűk azonossága messze nem véletlen, többféle magyarázata közül az első Apollón Smintheus, a Gyógyító). Mi ez a vadőr? Nem egészen ugyanaz, mint Lady Chatterley szeretője: D. H. Lawrence vadőre fácáncsibék nevelésével foglalkozik a vadaskert egy eldugott zugában, Forsteré inkább mindenes férfi cseléd, aki a kastélyudvarban lebzsel, zongorát toszogat, füvet nyír, krikettpályát tisztít, csomagot cipel, és csaknem mellesleg a nyúlvadászatot is megrendezi. Ami közös, az a romantikus, természetközeli levegő a férfi körül: nem hétköznapi, földtúró paraszt, még csak nem is Árkádiára emlékez-tető pásztor, hanem olyan macho man, akinek puska van a kezében. De így vagy úgy: a természetességet képviseli az urak mesterséges világával szemben, és a Természetet a Társadalommal szemben.
Nos, ez a vadőr marciális hátteréhez képest meglepő fogékonysággal gyógyítja meg Maurice-t, a művelt és csinos, de hajlama miatt halálig elkeseredett fiatalurat. Maurice-nak Cambridge-ben már volt egy diákszerelme, ez azonban véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna: Clive az életbe kilépve úgy dönt, engedelmeskedik a Társadalomnak, teljesíti kötelességét mint földesúr, mint örökös és mint családapa. Maurice erre nem képes, s már évek óta vívódik, amikor Clive és neje meghívásának eleget téve házuknál megismerkedik a vadőrrel. A kapcsolat nem úgy indul, ahogy az ember várná. Maurice nem sok ügyet vet a csinos fickóra, habár irigyli, ahogy a lányokkal hetyeg, bosszankodik modorán, zavarja sündörgése. Alec viszont kezdettől kiszemelte magának a vendég urat. Ez persze még lehet alantas éleslátás, a zsákmányra leső hímringyó vagy zsarolásra kész jómadár szimata: tekintete követi Maurice-t már a megérkezéskor, később, miközben a szalon csöpögő mennyezete alól eltolja a zongorát, Maurice-ra figyel, másnap a borravalója visszautasításával hívja fel magára Maurice figyelmét, kocsiját lopva követi, este a sötét kertben mellészegődik, bocsánatot kér, udvariaskodásával leereszkedő beszélgetésre kényszeríti. A belőle áradó erotikus vonzás Maurice-t tudat alatt izgatja, az úri estélyt, úri öltözetet nyűgnek érzi, Clive hidegsége, amellyel régi szerelmükre vállát vonogatja, vérig sebzi. Siralmas lelkiállapotban szunnyad el, majd egy lidércnyomásféle látomásból felriadva, félálomban szabadulást keresve rántja fel az ablakot, és hívja... maga sem tudja, kit, de a vadőr, aki a parkból leste ablakát, a tető javítására ott álló létrán, mint egy isteni megváltó, bemászik hozzá.
A Társadalmat azonban még a legcsodálatosabb nász sem kergetheti el a szerelmesek körül, s Maurice másnap rémülten menekül haza. Alec - minő merészség egy szolgától - ír neki, várja a csónakházban, de ő nem válaszol, nem megy el a találkára. Ekkor Alec zsarolni kezdi Maurice-t. Ám az egyezkedés légköre mégsem tesz tönkre múltat és jövőt: Alec - látva, hogy Maurice nem fortyan fel - beismeri, csak találkozni akart a kapcsolat elől menekülővel. Nem pénzért zsarolja, hanem szerelemért! Mielőtt kivándorol Argentínába a bátyjához, még egy éjszakát akart eltölteni az úrral.
E második szerelmes éjszaka csodájára Maurice a Társadalom ellen, és a Természet javára dönt. Most már ő marasztalja a vadőrt. Mondjon le az Újvilágról az ő kedvéért. De Alec hallani sem akar erről. Nagy reményei vannak, karrier vár rá, itthon meg mi lesz belőlük? Nem, szó sem lehet róla. Szinte búcsú nélkül hagyja ott Maurice-t, akit most újra a reménytelenség fog körül. Aztán mégis kimegy a kikötőbe, hogy legalább távolról, még egyszer lássa szerelmesét. És ekkor jön a harmadik és legszebb csoda: Alec lekési a hajót. Maurice azonnal tudja, mire vélje ezt. Rohan vissza a kastélyba, s ott, a csónakházban, ahol Alec múltkor hiába várt rá, megtalálja a most már nem hiába váró vadőrt.
Forster a Mauirce megírása és az egyetem elvégzése után Európában utazgatott édesanyjával. Ellátogatott Egyiptomba, Németországba és Indiába is. Az I. világháború alatt az alkohol és a kábítószer "tudatos elutasítójává" vált, amikor a Vöröskeresztnek dolgozott Egyiptomban az 1916-17-es télen. Alexandriában összeismerkedett egy 17 éves vasúti ellenőrrel, Mohammed el-Adl-lel, akibe szerelmes lett. Mohammed lett Forster egyik legerősebb inspirációja az íráshoz. Amikor ugyanis 1922-ben Mohammed meghalt tuberkulózisban, Forster az emlékezete segítségével kívánta őt megtartani, amelyhez jól jött a regényírás.
Forster az 1920-as évek elejét Indiában töltötte Dewas maharadzsa személyi titkáraként. Mialatt a 'nagy király' udvarában tartózkodott, Forster először alakított ki életében tartós nemi kapcsolatot, egy Kanaya nevű fiatal fiúval, aki egyébként a fodrásza is volt. Miután visszatért Angliába megírta élete első - kiadott - regényét, Út indiába címmel. Az Út Indiába E. M. Forster 1924-ben megjelent regénye. Indiában tartózkodó angol szereplői többször is megkérdezik egymástól, hogy mi is hát India, ez az ország, ahová a hivatali kötelesség rendelte, vagy a kíváncsiság és az érdeklődés hozta őket. Mystery-e, rejtelem, titok vagy rejtély, amelynek nyitja, azaz megoldása, magyarázata és értelme van, ha mégoly nehezen is találja meg a messziről jött angol a kulcsot Indiához, illetve az utat a földrész és a kultúra leglelkéhez. Forster egyébként egy Walt Whitman-verstől kölcsönözte regénycímét. Sőt, talán egyenest misztérium, a szó spirituális és vallási értelmében, amely a megvilágosodás és megváltás ígéretét, a lét végső rendjét rejti magában? Vagy ellenkezőleg muddle, azaz zűrzavaros összevisszaság, kusza rendetlenség, képlékeny és ragacsos katyvasz, amelynek keresni sem érdemes az értelmét, mert nincs neki, amelyen nincs mit megismerni, mert a tarkabarka felszín káprázata nem takar semmit, pontosabban a semmit takarja. Minden létezik, semminek sincs értelme, evvel a megvilágosodással ajándékozza meg India, a halálba vezető útravalóként, Mrs. Moore-t, a regényben szereplő idős és bölcs angol hölgyet.
Egyik legismertebb regénye a Szoba kilátással. A történet szerint az 1900-as évek elején egy fiatal, jó családból származó angol ifjú hölgy, Lucy Honeychurch először látogat el a ködös Albionból a napfényes Toszkánába, Firenzébe. A Bertolini panzióban száll meg, ahol csak angolok szoktak szobát kivenni. A hely melegsége, a helyiek kedvessége nem csupán őt, de kuzinját és kísérőjét, Charlotte Bartlettet is elragadtatással tölti el. Lucy hamarosan megismerkedik egy különc ifjúval, George Emersonnal, aki egy számára teljesen szokatlan, érzelmekkel teli bohém világot nyit meg előtte. A konzervatív Charlotte tanácsára azonban szinte menekülve indulnak Rómába, ahol Lucy összetalálkozik az álszent és sznob Cecil Vyse-szal, akinek közeledését már kuzinja is jó szemmel nézi. Hazatérve Angliába azonban ismét Emersonék társaságába kerül, és ekkor Lucy már nem tudja kivonni magát a fiatal George hatása alól, leendő esküvőjével nem törődve, szinte aléltan merül el a szenvedély és szerelem csillogó óceánjában. A regényből 1985-ben nagy sikerű film is készült, a szintén meleg James Ivory rendezésében.
Másik elimert regénye, a Szellem a házban. A regény ereedeti angol címét is viselő Howards End egy vidéki birtok neve, s egyben az angol hagyomány Forster szerint legértékesebb részének jelképe, ahol az író érzelmek és konvenciók, szociális felelősség és emberi gonoszság égetően aktuális konfliktusára lel. A történet középpontjában két család áll. Egyrészt a dúsgazdag Wilcoxék: Henry, a hűvösen charme-os vállakozó, és beteges felesége, Ruth. Másrészről a művelt, érzékeny Schlegel kisasszonyok, akik intellektuális lelkivilágukat a londoni teaszalonokban élik. A két életforma között és alatt Leonard Bast, a Helen Schlegel védőszárnyai alá került fiatal hivatalnok tengődik, a kisember, aki a kultúra világába vágyakozik, de akit a wilcoxi könyörtelenség és a schlegeli könyörület egymással versengve tesz tönkre. Margaret Schlegel elszánt intelligenciájával megnyeri magának Ruth Wilcox barátságát. De ez csak a kezdet: a történet íve akkor kezd feszülni, amikor Ruth meghal, és Howards Endet Margaretre hagyja az örökség átvételét azonban Henry Wilcox és gyermekei megakadályozzák. Ezzel végzetes bonyodalmak támadnak. Margaret elfogadja a megözvegyült Henry házassági ajánlatát, akinek fia elkeseredetten küzd az osztályába bekerülni törekvő jövevények ellen. A befagyott előítéletekből és mély érzelmekből kavarodó katasztrófa az óramű pontosságával közeledik. A regényből szintén Ivory rendezett filmet 1992-ben, Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével.
Forster 45 éves korában abba hagyta a regényírást és a BBC Rádió tudósítójaként helyezkedett el. Forster-nek eleinte a már említett, villamoskalauzként dolgozó Mohammed el Adl-lal volt kapcsolata annak 1922-ben bekövetkezett haláláig. Később, az 1930-as évektől Forster boldog párkapcsolatban élt Bob Buckinghammel, a londoni Metropolitan rendőrség egy kapitányával. Ez a kapcsolat Bob 1932-ben megkötött házassága ellenére is tovább működött, egészen az író haláláig. Együtt éltek hármasban Bob feleségével, Mae-vel. Jó kapcsolatban állt továbbá J.R. Ackerley íróval és W.J.H. Sprott pszichológussal, s természetsen Benjamin Britten zeneszerzővel.
1951-ben még egy jelentős meleg témájú alkotása született. Benjamin Britten éppen készülő operájához, a Billy Budhoz vállalta Herman Melville regénye alapján szövegkönyv megírását. A mű végül nagyon nagy siker lett.
Anyja halála után, 1946-ban Forster elfogadott egy állást volt iskolájában, Cambridge-ben, és szinte minden idejét ott töltötte. 1953-ban II. Erzsébet királynő Becsületrenddel tüntette ki, majd 1969. január 1-én, 90. születésnapján ismét kitüntették. 91 éves korában Coventry-ben halt meg 1970-ben.
Válogatott irodalom:
Apbrams, M.H. - Stephen Greenblatt: "E.M. Forster." The Norton Anthology of English Literature, Vol. 2C, 7th Edition. New York: W.W. Norton, 2000: 2131-2140. oldalak
Ackerley, J. R.: E. M. Forster: A Portrait. Ian McKelvie, London, 1970.
Bakshi, Parminder Kaur, Distant Desire: Homoerotic Codes and the Subversion of the English Novel in E. M. Forster's Fiction. New York, 1996.
Cavaliero, Glen: A Reading of E.M. Forster. London, 1979.
Colmer, John: E.M. Forster - The personal voice. London, 1975.
Crews, Frederick: E. M. Forster: The Perils of Humanism. Textbook Publishers, 2003.
Furbank, P.N.: E.M. Forster: A Life. London, 1977-78.
King, Francis: E.M. Forster and his World. London, 1978.
Martin, John Sayre: E.M. Forster. The endless journey. London, 1976.
Martin, Robert K. - Piggford, George: Queer Forster. Chicago, 1997.
Mishra, Pankaj (ed.): "E.M. Forster." India in Mind: An Anthology. New York: Vintage Books, 2005: 61-70. oldal.
Rózságh Endre: Minősíthetetlen bűnök. E. M. Forster (1879-1970). In=Mások, 2003. január
Scott, P.J.M.: E.M. Forster: Our Permanent Contemporary, Critical Studies Series. London, 1984.
Summers, Claude J.: E.M. Forster. New York, 1983.
Trilling, Lionel: E. M. Forster: A Study. Norfolk: New Directions, 1943.
Wilde, Alan és mások: A Study of E.M. Forster. New York, 1967.
http://hu.wikipedia.org/wiki/E._M._Forster
http://en.wikipedia.org/wiki/E._M._Forster
http://www.glbtq.com/literature/forster_em.html
http://www.musicandmeaning.com/forster/
http://www.online-literature.com/forster/
Gyermekként 8000 angol fontot örökölt atyai nagynénjétől, Marianne Thorntontól. Eredeti neve Henry Morgan Forster volt, s később megváltoztatták, hogy ne ugyanúgy hívják, mint az apai nagybátyját, Henry Thornton Forster-t. 1893 és 1897 között anyjával a Rooksnest nevű kastélyban élt, mely nagy hatást gyakorolt rá, bdfolyásolva későbbiu írói munkásságát, isa hiaszen például a Szellem a házban című regénye is hasonló környezetben játszódik.
Forster egy rövid ideig a kenti Tonbridge School-ban tanult, majd 1897 és 1901 között a cambridge-i King főiskola (King's College) diákja volt (itt tanult annak idején Oscar Wilde és nem sokkal Fordter előtt Wilde szeretője, Lord Alfred Douglas is), ahol bekerült az ún. Cambridge-i apostolok csoportjába, egy titkos vitacsoportba. Ebből a csoportból sokan bekerültek az I. világháború előtt megalakult Bloomsbury csoportba (Bloomsbury Group), melynek Forster is tagja lett.
Már első novellája, az 1902-ben megírt, ám csak halála után megjelent The Story of a Panic is a melegségről szól. Egy tizennégy éves angol fiú története, aki kapcsolatot kezd egy nála idősebb olasz fiúval.
Forster fiatal korában azonban az angol egyetemeken kihagyták a klasszikus szövegek fordításánál azon passzusokat, amelyek két férfi szerelmét említik. A hallgatók jó erkölcseit megőrzendő, a tanár ezt a cenzúrát azzal indokolta, hogy az átugrott sorok a görögök minősíthetetlen bűnére vonatkoznak. Minthogy azonban e cenzúra csak ön-cenzúra volt, s a könyvben ott állt a teljes idegen nyelvű szöveg, az érdeklődő hallgatónak csupán nyelvi jártasságán múlt, hogy megfejtse a titkot: nem az imént kétévi kényszermunkára ítélt Oscar Wilde a világ első homokosa.
Ezt tette a Cambridge-ben tanuló Edward Morgan Forster is, és meglepő, mondhatnánk: hellén harmóniát teremtett annak a káosznak árnyékában, ami akkoriban a homoszexualitást körülvette. A bűn, a tiltott, sötét kéjek, s a nyomukban járó számkivetettség, nyomor vagy börtön testi-lelki borzalmai kavarogtak mindenben, ami ide vonatkozott, Wilde Sátánnal cimboráló esztétái, Proust rafinált kéjencei, Genet buja csavargói jellemezték e világot, amelyre Freud doktor még az elmekór bélyegét is rányomta. És Forster 1913-ban ebben az alvilági kavargásban írta meg a tiszta és tiszteletreméltó férfiszerelem könyvét, a Maurice-t.
A nagy tett értékét csak az csökkenti, hogy a regény nwem jelenhetett meg Forster életében, mármint nem merte megjelentetni. Itt mutatkozik meg ismét a különbség az elszánt-álszent angol és a fesztelenebb francia föld között: míg a Csatorna déli oldalán Gide kilép és vállal, az északin Forster műve a fiók legfenekén marad mind az író haláláig. (Ne feledjük: Franciaországban 1791 óta nem voltunk a Btk. lapjain, Nagy-Britanniában pedig csaknem 200 ével később, 1967-ben kerültünk le onnét, és akkor sem könnyen. Ez nem jelenti, hogy lebecsüljük Gide bátorságát: láttuk, hogy honfitársa, Martin du Gard a kedvezőbb légkörben is ugyanazt tette, amit Forster a kedvezőtlenebben.) És ennek ellenére bámulnunk kell a Maurice szellemi függetlenségét és lelkiismeretességét. Az utolsó lapokig az ő regénye is lehetne egy, öngyilkossággal végződő "komoly" regények közül. Csakhogy ezeken az utolsó lapokon hirtelen minden megváltozik, egy pillanatra átlépünk a "komolytalan" álmodozásba, a végkifejletben az író mintha szabadjára engedné vágyait, és egy valószínűtlenül szép, meghökkentően eszményi megoldással, pontosabban megoldásnak az ígéretével zárja le a történetet. Eszerint a két szerelmes férfi egymásé lesz. Forster azonban művében nem utópista, hiszen a "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" azonban Forster változatában így hangzik: "A társadalom peremén kell majd élniük, rokonok nélkül, pénz nélkül, dolgozniuk kell, és halálukig egymásba kapaszkodniuk".
Forster a kézirathoz 1960-ban írt Zárójegyzetben megmagyarázza a pár jó barátnak, mit értett a "társadalom peremén": "A könyv abban az Angliában íródott, amelyben még el lehetett tűnni. (...) Nincs már erdő vagy lápvidék, ahová ma el lehetne menekülni, se barlang, hogy megbújhasson benne valaki, se elhagyatott völgy azoknak, akik se megváltoztatni, se veszélyeztetni nem akarják a társadalmat, mindössze elfutni tőle."
Forster, mint a tehetős angol polgárság tagja, nem ismerte a társadalom alacsonyabb rétegeit. Hellyel-közzel felléptet egy-egy olyan személyt könyveiben, akik "kénytelenek úgy tenni, mintha úriemberek volnának", de a "nagyon szegényekkel nem foglalkozunk". Itt játékosan ellentmond saját magának, mert mint költő mégiscsak foglalkozott ezekkel is, habár persze egy más, elvontabb szinten. Az antik görög kultúra szenvedélyes szeretete, korai görögországi tanulmányútja, a görög természeti istenek felléptetése korai műveiben jelzik, mennyire szíve szerint való volt az a kordivat, amely - részben Nietzsche befolyására - helyre akarta állítani az ösztönösség dionüszoszi uralmát. Márpedig ezek az istenek nem a nagyvárosokban, hanem a pásztori tájon vannak otthon. Következésképpen vidéki, "szegény" emberek között találja meg hőseit, akik választ adnak, akikre felnézhet, akiket eszményíthet. Tegyük hozzá: anélkül, hogy valóban ismerné őket.
Ilyen pasztorális hős már Arthur Snatchfold, a hasoncímű novella hőse , akit egy erdei ,meleg pásztoróra után elkap a rendőr, de bár azt ígérik neki, elengedik, ha segít lefülelni a főbűnöst, erre nem hajlandó, még a börtön árán is falaz alkalmi kedvesének. És ilyen a Maurice vadőre, Alec Scudder. (A kezdőbetűk azonossága messze nem véletlen, többféle magyarázata közül az első Apollón Smintheus, a Gyógyító). Mi ez a vadőr? Nem egészen ugyanaz, mint Lady Chatterley szeretője: D. H. Lawrence vadőre fácáncsibék nevelésével foglalkozik a vadaskert egy eldugott zugában, Forsteré inkább mindenes férfi cseléd, aki a kastélyudvarban lebzsel, zongorát toszogat, füvet nyír, krikettpályát tisztít, csomagot cipel, és csaknem mellesleg a nyúlvadászatot is megrendezi. Ami közös, az a romantikus, természetközeli levegő a férfi körül: nem hétköznapi, földtúró paraszt, még csak nem is Árkádiára emlékez-tető pásztor, hanem olyan macho man, akinek puska van a kezében. De így vagy úgy: a természetességet képviseli az urak mesterséges világával szemben, és a Természetet a Társadalommal szemben.
Nos, ez a vadőr marciális hátteréhez képest meglepő fogékonysággal gyógyítja meg Maurice-t, a művelt és csinos, de hajlama miatt halálig elkeseredett fiatalurat. Maurice-nak Cambridge-ben már volt egy diákszerelme, ez azonban véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna: Clive az életbe kilépve úgy dönt, engedelmeskedik a Társadalomnak, teljesíti kötelességét mint földesúr, mint örökös és mint családapa. Maurice erre nem képes, s már évek óta vívódik, amikor Clive és neje meghívásának eleget téve házuknál megismerkedik a vadőrrel. A kapcsolat nem úgy indul, ahogy az ember várná. Maurice nem sok ügyet vet a csinos fickóra, habár irigyli, ahogy a lányokkal hetyeg, bosszankodik modorán, zavarja sündörgése. Alec viszont kezdettől kiszemelte magának a vendég urat. Ez persze még lehet alantas éleslátás, a zsákmányra leső hímringyó vagy zsarolásra kész jómadár szimata: tekintete követi Maurice-t már a megérkezéskor, később, miközben a szalon csöpögő mennyezete alól eltolja a zongorát, Maurice-ra figyel, másnap a borravalója visszautasításával hívja fel magára Maurice figyelmét, kocsiját lopva követi, este a sötét kertben mellészegődik, bocsánatot kér, udvariaskodásával leereszkedő beszélgetésre kényszeríti. A belőle áradó erotikus vonzás Maurice-t tudat alatt izgatja, az úri estélyt, úri öltözetet nyűgnek érzi, Clive hidegsége, amellyel régi szerelmükre vállát vonogatja, vérig sebzi. Siralmas lelkiállapotban szunnyad el, majd egy lidércnyomásféle látomásból felriadva, félálomban szabadulást keresve rántja fel az ablakot, és hívja... maga sem tudja, kit, de a vadőr, aki a parkból leste ablakát, a tető javítására ott álló létrán, mint egy isteni megváltó, bemászik hozzá.
A Társadalmat azonban még a legcsodálatosabb nász sem kergetheti el a szerelmesek körül, s Maurice másnap rémülten menekül haza. Alec - minő merészség egy szolgától - ír neki, várja a csónakházban, de ő nem válaszol, nem megy el a találkára. Ekkor Alec zsarolni kezdi Maurice-t. Ám az egyezkedés légköre mégsem tesz tönkre múltat és jövőt: Alec - látva, hogy Maurice nem fortyan fel - beismeri, csak találkozni akart a kapcsolat elől menekülővel. Nem pénzért zsarolja, hanem szerelemért! Mielőtt kivándorol Argentínába a bátyjához, még egy éjszakát akart eltölteni az úrral.
E második szerelmes éjszaka csodájára Maurice a Társadalom ellen, és a Természet javára dönt. Most már ő marasztalja a vadőrt. Mondjon le az Újvilágról az ő kedvéért. De Alec hallani sem akar erről. Nagy reményei vannak, karrier vár rá, itthon meg mi lesz belőlük? Nem, szó sem lehet róla. Szinte búcsú nélkül hagyja ott Maurice-t, akit most újra a reménytelenség fog körül. Aztán mégis kimegy a kikötőbe, hogy legalább távolról, még egyszer lássa szerelmesét. És ekkor jön a harmadik és legszebb csoda: Alec lekési a hajót. Maurice azonnal tudja, mire vélje ezt. Rohan vissza a kastélyba, s ott, a csónakházban, ahol Alec múltkor hiába várt rá, megtalálja a most már nem hiába váró vadőrt.
Forster a Mauirce megírása és az egyetem elvégzése után Európában utazgatott édesanyjával. Ellátogatott Egyiptomba, Németországba és Indiába is. Az I. világháború alatt az alkohol és a kábítószer "tudatos elutasítójává" vált, amikor a Vöröskeresztnek dolgozott Egyiptomban az 1916-17-es télen. Alexandriában összeismerkedett egy 17 éves vasúti ellenőrrel, Mohammed el-Adl-lel, akibe szerelmes lett. Mohammed lett Forster egyik legerősebb inspirációja az íráshoz. Amikor ugyanis 1922-ben Mohammed meghalt tuberkulózisban, Forster az emlékezete segítségével kívánta őt megtartani, amelyhez jól jött a regényírás.
Forster az 1920-as évek elejét Indiában töltötte Dewas maharadzsa személyi titkáraként. Mialatt a 'nagy király' udvarában tartózkodott, Forster először alakított ki életében tartós nemi kapcsolatot, egy Kanaya nevű fiatal fiúval, aki egyébként a fodrásza is volt. Miután visszatért Angliába megírta élete első - kiadott - regényét, Út indiába címmel. Az Út Indiába E. M. Forster 1924-ben megjelent regénye. Indiában tartózkodó angol szereplői többször is megkérdezik egymástól, hogy mi is hát India, ez az ország, ahová a hivatali kötelesség rendelte, vagy a kíváncsiság és az érdeklődés hozta őket. Mystery-e, rejtelem, titok vagy rejtély, amelynek nyitja, azaz megoldása, magyarázata és értelme van, ha mégoly nehezen is találja meg a messziről jött angol a kulcsot Indiához, illetve az utat a földrész és a kultúra leglelkéhez. Forster egyébként egy Walt Whitman-verstől kölcsönözte regénycímét. Sőt, talán egyenest misztérium, a szó spirituális és vallási értelmében, amely a megvilágosodás és megváltás ígéretét, a lét végső rendjét rejti magában? Vagy ellenkezőleg muddle, azaz zűrzavaros összevisszaság, kusza rendetlenség, képlékeny és ragacsos katyvasz, amelynek keresni sem érdemes az értelmét, mert nincs neki, amelyen nincs mit megismerni, mert a tarkabarka felszín káprázata nem takar semmit, pontosabban a semmit takarja. Minden létezik, semminek sincs értelme, evvel a megvilágosodással ajándékozza meg India, a halálba vezető útravalóként, Mrs. Moore-t, a regényben szereplő idős és bölcs angol hölgyet.
Egyik legismertebb regénye a Szoba kilátással. A történet szerint az 1900-as évek elején egy fiatal, jó családból származó angol ifjú hölgy, Lucy Honeychurch először látogat el a ködös Albionból a napfényes Toszkánába, Firenzébe. A Bertolini panzióban száll meg, ahol csak angolok szoktak szobát kivenni. A hely melegsége, a helyiek kedvessége nem csupán őt, de kuzinját és kísérőjét, Charlotte Bartlettet is elragadtatással tölti el. Lucy hamarosan megismerkedik egy különc ifjúval, George Emersonnal, aki egy számára teljesen szokatlan, érzelmekkel teli bohém világot nyit meg előtte. A konzervatív Charlotte tanácsára azonban szinte menekülve indulnak Rómába, ahol Lucy összetalálkozik az álszent és sznob Cecil Vyse-szal, akinek közeledését már kuzinja is jó szemmel nézi. Hazatérve Angliába azonban ismét Emersonék társaságába kerül, és ekkor Lucy már nem tudja kivonni magát a fiatal George hatása alól, leendő esküvőjével nem törődve, szinte aléltan merül el a szenvedély és szerelem csillogó óceánjában. A regényből 1985-ben nagy sikerű film is készült, a szintén meleg James Ivory rendezésében.
Másik elimert regénye, a Szellem a házban. A regény ereedeti angol címét is viselő Howards End egy vidéki birtok neve, s egyben az angol hagyomány Forster szerint legértékesebb részének jelképe, ahol az író érzelmek és konvenciók, szociális felelősség és emberi gonoszság égetően aktuális konfliktusára lel. A történet középpontjában két család áll. Egyrészt a dúsgazdag Wilcoxék: Henry, a hűvösen charme-os vállakozó, és beteges felesége, Ruth. Másrészről a művelt, érzékeny Schlegel kisasszonyok, akik intellektuális lelkivilágukat a londoni teaszalonokban élik. A két életforma között és alatt Leonard Bast, a Helen Schlegel védőszárnyai alá került fiatal hivatalnok tengődik, a kisember, aki a kultúra világába vágyakozik, de akit a wilcoxi könyörtelenség és a schlegeli könyörület egymással versengve tesz tönkre. Margaret Schlegel elszánt intelligenciájával megnyeri magának Ruth Wilcox barátságát. De ez csak a kezdet: a történet íve akkor kezd feszülni, amikor Ruth meghal, és Howards Endet Margaretre hagyja az örökség átvételét azonban Henry Wilcox és gyermekei megakadályozzák. Ezzel végzetes bonyodalmak támadnak. Margaret elfogadja a megözvegyült Henry házassági ajánlatát, akinek fia elkeseredetten küzd az osztályába bekerülni törekvő jövevények ellen. A befagyott előítéletekből és mély érzelmekből kavarodó katasztrófa az óramű pontosságával közeledik. A regényből szintén Ivory rendezett filmet 1992-ben, Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével.
Forster 45 éves korában abba hagyta a regényírást és a BBC Rádió tudósítójaként helyezkedett el. Forster-nek eleinte a már említett, villamoskalauzként dolgozó Mohammed el Adl-lal volt kapcsolata annak 1922-ben bekövetkezett haláláig. Később, az 1930-as évektől Forster boldog párkapcsolatban élt Bob Buckinghammel, a londoni Metropolitan rendőrség egy kapitányával. Ez a kapcsolat Bob 1932-ben megkötött házassága ellenére is tovább működött, egészen az író haláláig. Együtt éltek hármasban Bob feleségével, Mae-vel. Jó kapcsolatban állt továbbá J.R. Ackerley íróval és W.J.H. Sprott pszichológussal, s természetsen Benjamin Britten zeneszerzővel.
1951-ben még egy jelentős meleg témájú alkotása született. Benjamin Britten éppen készülő operájához, a Billy Budhoz vállalta Herman Melville regénye alapján szövegkönyv megírását. A mű végül nagyon nagy siker lett.
Anyja halála után, 1946-ban Forster elfogadott egy állást volt iskolájában, Cambridge-ben, és szinte minden idejét ott töltötte. 1953-ban II. Erzsébet királynő Becsületrenddel tüntette ki, majd 1969. január 1-én, 90. születésnapján ismét kitüntették. 91 éves korában Coventry-ben halt meg 1970-ben.
Válogatott irodalom:
Apbrams, M.H. - Stephen Greenblatt: "E.M. Forster." The Norton Anthology of English Literature, Vol. 2C, 7th Edition. New York: W.W. Norton, 2000: 2131-2140. oldalak
Ackerley, J. R.: E. M. Forster: A Portrait. Ian McKelvie, London, 1970.
Bakshi, Parminder Kaur, Distant Desire: Homoerotic Codes and the Subversion of the English Novel in E. M. Forster's Fiction. New York, 1996.
Cavaliero, Glen: A Reading of E.M. Forster. London, 1979.
Colmer, John: E.M. Forster - The personal voice. London, 1975.
Crews, Frederick: E. M. Forster: The Perils of Humanism. Textbook Publishers, 2003.
Furbank, P.N.: E.M. Forster: A Life. London, 1977-78.
King, Francis: E.M. Forster and his World. London, 1978.
Martin, John Sayre: E.M. Forster. The endless journey. London, 1976.
Martin, Robert K. - Piggford, George: Queer Forster. Chicago, 1997.
Mishra, Pankaj (ed.): "E.M. Forster." India in Mind: An Anthology. New York: Vintage Books, 2005: 61-70. oldal.
Rózságh Endre: Minősíthetetlen bűnök. E. M. Forster (1879-1970). In=Mások, 2003. január
Scott, P.J.M.: E.M. Forster: Our Permanent Contemporary, Critical Studies Series. London, 1984.
Summers, Claude J.: E.M. Forster. New York, 1983.
Trilling, Lionel: E. M. Forster: A Study. Norfolk: New Directions, 1943.
Wilde, Alan és mások: A Study of E.M. Forster. New York, 1967.
http://hu.wikipedia.org/wiki/E._M._Forster
http://en.wikipedia.org/wiki/E._M._Forster
http://www.glbtq.com/literature/forster_em.html
http://www.musicandmeaning.com/forster/
http://www.online-literature.com/forster/