Douglas, Lord Alfred
Teljes neve: Alfred Bruce Douglas
Született: 1870. október 22; Worcestershire, Ham Hill House, Anglia, Nagy-Britannia Meghalt: 1945. március 20; Lancing, Anglia, Nagy-Britannia Szülei: John Sholto Douglas (1844-1900) és Sybil Montgomery Felesége: Olive Eleanor Custance-szal (1874-1944) Gyermeke: Raymond Wilfred Sholto Douglas (1902-1964 Nemzetisége: angol Foglalkozása: költő, író, újságíró Művei: A lélek városa (1899); Szonettek (1909); Wilde Oszkár és én (1914 - magyarul 1919); In Excelsis (1924); Összegyűjtött szatírák (1927); The Autobiography of Lord Alfred Douglas (1929); Shakespeare szonettjeinek igaz története (1933); Oscar Wilde perének összefoglalása (1940); Ireland and the War Against Hitler (1940); A költészet alapelvei (1943); The Principles of Poetry (1943) Orientációja: biszexuális |
Lord Alfred Douglas valószínűleg egy kevésbé ismert, ám tehetséges angol költőként maradt volna meg a köztudatban, ha nem fonódott volna össze élete elválaszthatatlanul a viktoriánus kor irodalmi zsenijével, híres szeretőjével, Oscar Wilde-dal. William Freeman könyvének címe alapján azóta is emlegetik „A zsenialitás elkényeztetett gyereke”-ként. Alfred Bruce Douglas 1870. október 22-én született Worcestershire-ban, Ham Hill House-ban, a vidéki Angliában egy tehetős arisztokrata családban. Apja John Sholto Douglas (1844-1900), Queensbury 9. márkija, anyja Sybil Montgomery. Anyja kedvenc gyermeke volt, aki már gyerek korától "Bosie"-nak becézte, s később ezen a néven lett közismert. Meglehetősen kiterjedt családdal rendelkezett. Apjának testvére, Lady Florence Douglas például szintén íróként tevékenykedett, cikkeket írt a Morning Post-ba az első búr háborúról, s nagy feminista hírében állt, így szüfrazsettként is tevékenykedett.
Magánoktatás után tanulmányait 1884 és 1888 között a Winchester College-ben kezdte, s Douglas már itt is írt, a Pentagram című újságba, 1877-ben pedig győzött az iskolai akadályversenyen. 1889-től 1893-ig Oxfordban tanult, a Magdalen College-en (ugyanitt végzett Wilde is).
Douglas itt nem tartozott az éltanulók közé, saját leírása szerint is nem igazán foglalkozott a tanulmányaival, mert lusta volt. Elsősorban sporttehetségéről és szépségéről volt nevezetes. Inkább a szórakozásoknak élt, megfordult a társasági életben, s írni is kezdett az egyetem egyik újságjában, az Oxford Magazine-ban. Később külön folyóiratot szerkesztett, The Spirit Lamp címmel, melyben homoerotikus költeményeket is megjelentetett.
1891 nyarán Lionel Johnson költő bemutatta Oscar Wilde-nak az ekkor 21 éves Douglast, hogy bírálja el verseit. Elbűvölően szép, arisztokratikus, vidám és költői lélek volt, mely tulajdonsága nagyon vonzotta Oscart. Az első hat hónapban már bizalmas barátság alakult ki köztük, ám ennek még egyáltalán nem volt szexuális töltete, megmaradt tisztán intellektuális és érzelmi szinten. Később a közös utazások során mélyült el a kapcsolat. Wilde egyre több időt töltött a társaságában, s ez családjával is egyre több problémát szült. Kapcsolatuk magán viselte az állandó kettősség jellemzőit. A nyilvánosság előtt az irodalmi tevékenység és a társasági élet jelent meg, a privát élet a szeparékban, hotelekben zajlott, az alsóbb osztályokba tartozó utcafiúkkal, akiket 1892-ben már „Bosie” közvetített ki Oscar-nak. A társaságukban gyakran tartózkodott Oscar Wilde korábbi szeretője, Robert Ross (1869-1918) is, aki később többször dicsekvésképpen mondta Douglas-nek, hogy ő volt az első fiú Wilde életében (ami nem volt igaz), s ez folyamatos féltékenységi jeleneteket okozott Ross és Douglas között.
A kis "Bosie" azonban nagymértékben hozzájárult Oscar irodalmi sikereihez is, több művének múzsája volt. A Dorian Gray arcképe díszkiadásának egyik példányát is "Bosie"-nak dedikálta. Felkarolta Wilde, támogatta költői tervei megvalósításában. Tőle származik a homoszexualitás angol nyelvterületen elterjedt irodalmi megnevezése is: "Love that dare not speak its name" (Szerelem, mely magát megnevezni fél). Wilde szerette Douglas-t, ám a feleségét és gyermekeit is. A válás elképzelhetetlen, de az elszakadás is ettől a hirtelen haragú, hiú, szakadatlanul pénzt és törődést követelő baráttól. Sorba vette a drága ajándékokat Bosie-nak, és kéjesen várta az újabb és újabb partnereket.
1895 februárjában Az eszményi férj bemutatója zajlott, miközben Wilde és Douglas Algériába utazott, s a szállodában összefutottak André Gide-del, aki ugyancsak szép fiúkat kergetett. Amikor "Bosie" egy veszekedést követően egy fiú társaságában lelépett, a negyvenesztendős ír és a fiatal francia író néhány szép napot töltött együtt Algírban. Wilde ezután hazatért, kiélvezni a Bunbury színpadi sikerét ("Bosie" még egy ideig Afrikában maradt), ám egyre inkább érezte kilátástalan helyzetét, talán érezve közeledő végzetét.
Lord Alfred Douglas apjának, ugyanis nem tetszett a "Bosie" és az író közti "abnormális" viszony, követelte fiától, hogy szakítson meg minden kapcsolatot „azzal a Wilde-dal”. Az ismert perek ezzel kezdetét vették. Mindezek során a támadások kereszttüzében Wilde állt, „Bosie”-t kiskorúsága miatt áldozatnak tekintették, ki sem hallgatták. Wilde-ot végül elítélték háromévi kényszermunkára. "Bosie", a perek előtt rendszeresen látogatta Wilde-ot, de az ügyvéd tanácsára lemondott arról, hogy tanúskodjon mellette és a per során inkább Franciaországba utazott. Ez a távollét nagyon megviselte Oscart, és számos drámai hangvételű levelet írt a fiúnak.
Oscar Wilde szabadulása után a franciaországi Nalpes-ben egy rövid ideig ismét együtt voltak "Bosie"-val, később Rómába, majd Nápolyba is közösen utaztak el. Alfred engedve az anyja által felajánlott óriási pénzeszköznek végleg és mindörökre szakított Oscarral. Ekkoriban publikálták első verseit, 1899-ben jelent meg A lélek városa című kötete. Nem sokkal később közeli barátságot kötött a gazdag hozományú költőnővel, Olive Eleanor Custance-szal (1874-1944; képét lásd lejjebb), akivel 1902. március 4-én házasságot kötött. Azonban felesége is biszexuális volt, mivel korábban leszbikus kapcsolata volt az írónő Natalie Clifford Barney-val Párizsban.
Hamarosan megszületett fiúk: Raymond Wilfred Sholto Douglas (1902-1964), akinél később skizofréniát diagnosztizáltak, s 1927-től a St. Andrews korházban élt). Házasságuk azonban mindvégig meglehetősen viharos volt.
Az immár családapává vált Alfred 1907 és 1910 között Sir Edward Tennant, a későbbi Lord Glenconner felhívására a The Academy című folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett, Thomas William Hodgson Crosland társaságában. Douglas itt meglehetősen jó újságírói munkát végzett, s már ezen újság hasábjain megszellőztette Oscar Wilde-dal való kapcsolatának bizonyos részleteit. Felesége családja ezért támadni kezdte, vérbosszút esküdve ellene. 1909-ben megjelent Szonettek című kötete. Költészete, főleg a szonettek a századvég ízlését és Wilde hatását tükrözik, ennél elevenebbek szatirikus versei (Összegyűjtött szatírák, 1927).
1923-ban egyik írása miatt Winston Churchill beperelte, mert valótlanságokat állított a jütlandi csatáról. A bíróság végül tíz hónap börtönbüntetésre ítélte. 1924-ben így börtönbe került, s itt megírta In escelsis című szatirikus költeménycsokrát, mely a De profundis ironikus válaszának is tekinthető.
Két művében is foglalkozott Oscar Wilde-dal. 1914-ben jelent meg az ismertebb Wilde Oszkár és én című könyv, mely persze nagyvonalúan hallgatott a kettejük közti kapcsolat valódi oldaláról. Inkább egy erőteljes támadás volt Wilde és főleg Ross ellen, melynek kiadásához Crossland nyújtott segítséget (a könyv magyarul is megjelent 1919-ben). A könyv megírásának előzménye azonban az volt, hogy Arthur Ransom megrágalmazta őt homoszexuális kapcsolattal az Oscar Wilde: Egy kritikus tanulmány című művében. Douglas 1940-ben, amikor már nem volt a megtámadott helyzetben, megírta Oscar Wilde perének összefoglalása című művét, melyben teljes mértékben felülvizsgálta korábbi álláspontját, valósággal megtagadva a korábbi kötetet. 1929-ben megírta Önéletrajzát, mely egy egészen érdekes önfeltárulkozás volt. Még egyszer foglalkozott meleg témával, amikor 1933-ban megjelentette Shakespeare szonettjeinek igaz története című művét.
Az 1930-as évektől ismét rendszeresebben járt társaságba, kapcsolatot tartott fent többek között Marie Stopes-szal és George Bernard Shaw-val. Utolsó hivatalos megjelenése 1943-ban volt a Királyi Irodalmi Társaság rendezvényén, ahol bemutatta A költészet alapelvei című művét. Utolsó éveiben meglehetősen elszegényedve egy Civil Lista nevű kisebb panzióban élt. 1945. március 20-án halt meg Lancing-ben szívelégtelenség miatt, 74 éves korában. Anyja mellé temették a crawley-i ferences monostorba.
Válogatott Irodalom:
Douglas, Alfred: A Poet's Life and His Finest Work, Caspar Wintermans, 2007
Fisher, Trevor: Oscar and Bosie. A Fatal Passion, 2002.
HP: A zsenialitás elkényesztett gyermeke. Lord Alfred Douglas (1870-1945). Világraszóló melegek, 8. rész. In=Mások, 2008. június
Hoare, Philipp: Oscar Wilde's Last Stand: Decadence, Conspiracy, and the Most Outrageous Trial of the Century., Arcade Publishing, 1999, 110. oldal
H. Montgomery Hyde: The Love That Dared not Speak its Name, 144. oldal
I Desire the Moon: The Diary of Lady Alfred Douglas (Olive Custance), 1905-1910, Caspar Wintermans, 2005.
Wintermans, Caspar: Lord Alfred Douglas. Ein Leben im Schatten von Oscar Wilde ("A Life in the Shadow of Oscar Wilde", Berlin,2001.
Wynn, Anthony: Bernard and Bosie. A Most Unlikely Friendship (Note: The play based on the correspondence of George Bernard Shaw and Douglas), 2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Lord_Alfred_Douglas
http://www.alfreddouglas.com/
http://www.lordalfreddouglas.com/
Magánoktatás után tanulmányait 1884 és 1888 között a Winchester College-ben kezdte, s Douglas már itt is írt, a Pentagram című újságba, 1877-ben pedig győzött az iskolai akadályversenyen. 1889-től 1893-ig Oxfordban tanult, a Magdalen College-en (ugyanitt végzett Wilde is).
Douglas itt nem tartozott az éltanulók közé, saját leírása szerint is nem igazán foglalkozott a tanulmányaival, mert lusta volt. Elsősorban sporttehetségéről és szépségéről volt nevezetes. Inkább a szórakozásoknak élt, megfordult a társasági életben, s írni is kezdett az egyetem egyik újságjában, az Oxford Magazine-ban. Később külön folyóiratot szerkesztett, The Spirit Lamp címmel, melyben homoerotikus költeményeket is megjelentetett.
1891 nyarán Lionel Johnson költő bemutatta Oscar Wilde-nak az ekkor 21 éves Douglast, hogy bírálja el verseit. Elbűvölően szép, arisztokratikus, vidám és költői lélek volt, mely tulajdonsága nagyon vonzotta Oscart. Az első hat hónapban már bizalmas barátság alakult ki köztük, ám ennek még egyáltalán nem volt szexuális töltete, megmaradt tisztán intellektuális és érzelmi szinten. Később a közös utazások során mélyült el a kapcsolat. Wilde egyre több időt töltött a társaságában, s ez családjával is egyre több problémát szült. Kapcsolatuk magán viselte az állandó kettősség jellemzőit. A nyilvánosság előtt az irodalmi tevékenység és a társasági élet jelent meg, a privát élet a szeparékban, hotelekben zajlott, az alsóbb osztályokba tartozó utcafiúkkal, akiket 1892-ben már „Bosie” közvetített ki Oscar-nak. A társaságukban gyakran tartózkodott Oscar Wilde korábbi szeretője, Robert Ross (1869-1918) is, aki később többször dicsekvésképpen mondta Douglas-nek, hogy ő volt az első fiú Wilde életében (ami nem volt igaz), s ez folyamatos féltékenységi jeleneteket okozott Ross és Douglas között.
A kis "Bosie" azonban nagymértékben hozzájárult Oscar irodalmi sikereihez is, több művének múzsája volt. A Dorian Gray arcképe díszkiadásának egyik példányát is "Bosie"-nak dedikálta. Felkarolta Wilde, támogatta költői tervei megvalósításában. Tőle származik a homoszexualitás angol nyelvterületen elterjedt irodalmi megnevezése is: "Love that dare not speak its name" (Szerelem, mely magát megnevezni fél). Wilde szerette Douglas-t, ám a feleségét és gyermekeit is. A válás elképzelhetetlen, de az elszakadás is ettől a hirtelen haragú, hiú, szakadatlanul pénzt és törődést követelő baráttól. Sorba vette a drága ajándékokat Bosie-nak, és kéjesen várta az újabb és újabb partnereket.
1895 februárjában Az eszményi férj bemutatója zajlott, miközben Wilde és Douglas Algériába utazott, s a szállodában összefutottak André Gide-del, aki ugyancsak szép fiúkat kergetett. Amikor "Bosie" egy veszekedést követően egy fiú társaságában lelépett, a negyvenesztendős ír és a fiatal francia író néhány szép napot töltött együtt Algírban. Wilde ezután hazatért, kiélvezni a Bunbury színpadi sikerét ("Bosie" még egy ideig Afrikában maradt), ám egyre inkább érezte kilátástalan helyzetét, talán érezve közeledő végzetét.
Lord Alfred Douglas apjának, ugyanis nem tetszett a "Bosie" és az író közti "abnormális" viszony, követelte fiától, hogy szakítson meg minden kapcsolatot „azzal a Wilde-dal”. Az ismert perek ezzel kezdetét vették. Mindezek során a támadások kereszttüzében Wilde állt, „Bosie”-t kiskorúsága miatt áldozatnak tekintették, ki sem hallgatták. Wilde-ot végül elítélték háromévi kényszermunkára. "Bosie", a perek előtt rendszeresen látogatta Wilde-ot, de az ügyvéd tanácsára lemondott arról, hogy tanúskodjon mellette és a per során inkább Franciaországba utazott. Ez a távollét nagyon megviselte Oscart, és számos drámai hangvételű levelet írt a fiúnak.
Oscar Wilde szabadulása után a franciaországi Nalpes-ben egy rövid ideig ismét együtt voltak "Bosie"-val, később Rómába, majd Nápolyba is közösen utaztak el. Alfred engedve az anyja által felajánlott óriási pénzeszköznek végleg és mindörökre szakított Oscarral. Ekkoriban publikálták első verseit, 1899-ben jelent meg A lélek városa című kötete. Nem sokkal később közeli barátságot kötött a gazdag hozományú költőnővel, Olive Eleanor Custance-szal (1874-1944; képét lásd lejjebb), akivel 1902. március 4-én házasságot kötött. Azonban felesége is biszexuális volt, mivel korábban leszbikus kapcsolata volt az írónő Natalie Clifford Barney-val Párizsban.
Hamarosan megszületett fiúk: Raymond Wilfred Sholto Douglas (1902-1964), akinél később skizofréniát diagnosztizáltak, s 1927-től a St. Andrews korházban élt). Házasságuk azonban mindvégig meglehetősen viharos volt.
Az immár családapává vált Alfred 1907 és 1910 között Sir Edward Tennant, a későbbi Lord Glenconner felhívására a The Academy című folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett, Thomas William Hodgson Crosland társaságában. Douglas itt meglehetősen jó újságírói munkát végzett, s már ezen újság hasábjain megszellőztette Oscar Wilde-dal való kapcsolatának bizonyos részleteit. Felesége családja ezért támadni kezdte, vérbosszút esküdve ellene. 1909-ben megjelent Szonettek című kötete. Költészete, főleg a szonettek a századvég ízlését és Wilde hatását tükrözik, ennél elevenebbek szatirikus versei (Összegyűjtött szatírák, 1927).
1923-ban egyik írása miatt Winston Churchill beperelte, mert valótlanságokat állított a jütlandi csatáról. A bíróság végül tíz hónap börtönbüntetésre ítélte. 1924-ben így börtönbe került, s itt megírta In escelsis című szatirikus költeménycsokrát, mely a De profundis ironikus válaszának is tekinthető.
Két művében is foglalkozott Oscar Wilde-dal. 1914-ben jelent meg az ismertebb Wilde Oszkár és én című könyv, mely persze nagyvonalúan hallgatott a kettejük közti kapcsolat valódi oldaláról. Inkább egy erőteljes támadás volt Wilde és főleg Ross ellen, melynek kiadásához Crossland nyújtott segítséget (a könyv magyarul is megjelent 1919-ben). A könyv megírásának előzménye azonban az volt, hogy Arthur Ransom megrágalmazta őt homoszexuális kapcsolattal az Oscar Wilde: Egy kritikus tanulmány című művében. Douglas 1940-ben, amikor már nem volt a megtámadott helyzetben, megírta Oscar Wilde perének összefoglalása című művét, melyben teljes mértékben felülvizsgálta korábbi álláspontját, valósággal megtagadva a korábbi kötetet. 1929-ben megírta Önéletrajzát, mely egy egészen érdekes önfeltárulkozás volt. Még egyszer foglalkozott meleg témával, amikor 1933-ban megjelentette Shakespeare szonettjeinek igaz története című művét.
Az 1930-as évektől ismét rendszeresebben járt társaságba, kapcsolatot tartott fent többek között Marie Stopes-szal és George Bernard Shaw-val. Utolsó hivatalos megjelenése 1943-ban volt a Királyi Irodalmi Társaság rendezvényén, ahol bemutatta A költészet alapelvei című művét. Utolsó éveiben meglehetősen elszegényedve egy Civil Lista nevű kisebb panzióban élt. 1945. március 20-án halt meg Lancing-ben szívelégtelenség miatt, 74 éves korában. Anyja mellé temették a crawley-i ferences monostorba.
Válogatott Irodalom:
Douglas, Alfred: A Poet's Life and His Finest Work, Caspar Wintermans, 2007
Fisher, Trevor: Oscar and Bosie. A Fatal Passion, 2002.
HP: A zsenialitás elkényesztett gyermeke. Lord Alfred Douglas (1870-1945). Világraszóló melegek, 8. rész. In=Mások, 2008. június
Hoare, Philipp: Oscar Wilde's Last Stand: Decadence, Conspiracy, and the Most Outrageous Trial of the Century., Arcade Publishing, 1999, 110. oldal
H. Montgomery Hyde: The Love That Dared not Speak its Name, 144. oldal
I Desire the Moon: The Diary of Lady Alfred Douglas (Olive Custance), 1905-1910, Caspar Wintermans, 2005.
Wintermans, Caspar: Lord Alfred Douglas. Ein Leben im Schatten von Oscar Wilde ("A Life in the Shadow of Oscar Wilde", Berlin,2001.
Wynn, Anthony: Bernard and Bosie. A Most Unlikely Friendship (Note: The play based on the correspondence of George Bernard Shaw and Douglas), 2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Lord_Alfred_Douglas
http://www.alfreddouglas.com/
http://www.lordalfreddouglas.com/