Csajkovszkij, Pjotr Iljics
|
Teljes neve: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Született: 1840. május 7. (pravoszláv naptár szerint: április 25.; Votkinsz Meghalt: 1893. november 6. (pravoszláv naptár szerint: október 25.; Szentpétervár Szülei: Ilja Petrovics Csajkovszkij és Alexandra Andrejevna Testvérei: Mogyeszt Csajkovszkij (báty, még két fiú és Szása Csajkovszkij (húg) Felesége: Antonyina Miljukova (-1917) Foglalkozása: zeneszerző, összahangzattan-tanár, karmester Nemzetisége: orosz Művei: Cisz-moll szonáta (1865); I.szimfónia g-moll (1866); Scherzo a la russe és Impromtu (1867); Vojevoda (opera, 1867-68); Undina (oprea, 1869); Ötvenm orosz népdAL (1869); Rómeó és Júlia nyitány (1870); Opricsnyik (opera, 1870-72); II. szimfónia c-moll, (Kis orosz szimfónia) (1872); Vakula, a kovács (opera, 1874); III. szimfónia D-dúr (Lengyel szimfónia) (1875); b-moll zongoraverseny (1875); Hattyúk tava (balett, 1876); IV. szimfónia f-moll (1877–1878); Gyermek album (1878); Jevgenyij Anyegin (opera, 1879); 1812 (1880); Orleans-i szűz (opera, 1881); Moszkva koronázási kantáta (1883); Mazeppa (opera, 1884); Manfréd szimfónia, h-moll (1885); Himnusz Szent Kiril és Method tiszteletére (1885); Csarogyejka (opera, 1887); G-dúr zongoraverseny (1888); V. szimfónia e-moll (1888); Csipkerózsika (balett, 1890); Pikk dáma (opera, 1890); Jolanta (opera, 1892); A diótörő (balett, 1892); VI. szimfónia h-moll (Patetikus szimfónia) (1893) Orientációja: meleg |
      |
A 19. század második felének talán legjelentősebb orosz zeneszerzője, a saját korában sokat kritizált Csajkovszkij homoszexualitása már 75 éve ismert nyugaton, hazájában viszont csak nemrég lett széleskörűen köztudott. Melegségére bizonyítékul szolgálnak levelei és naplói. A levelek egy részét Mogyeszt nevű testvéréhez írta, aki szintén meleg volt. Csajkovszkij zenéje valahol átmenetet képez a hagyományos orosz és az európai zene között, ám emellett egy édes, a végletekig érzelmes dallamkinccsel varázsolja el hallgatóságát. Dallamai ugyanolyan fájdalmasak, szívbe markolóak, mint maga az élete. Miközben szinte önfeledett beszélgetéseket tudott folytatni ismerőseivel, naplójának bevallotta: „lelkem mélyén kétségbe voltam esve, és arra vágytam, bárcsak elmenekülhetnék a világ végére.”
1840. május 7-én született Votkinszban egy bányamérnök (Ilja Petrovics Csajkovszkij) második fiaként. Nagyon érzékeny gyermek volt: dajkája „porcelánbabának” nevezte. Nyolc éves volt, amikor Szentpétervárra költöztek, s gondos nevelésben részesült. Zongorázni is tanult, ám a kanyaró miatt abba kellett hagynia. Később jogi előkészítő iskolába járt, s mivel szülei elköltöztek, egyik barátjánál lakott, aki azonban skarlátban meghalt (s beteges meggyőződéssel azt gondolta, ő tehet barátja haláláról). 1852-ben visszaköltözött a család Pétervárra, s ismét boldog időszak következett, egészen 1854-ig, amikor kolerában elvesztette édesanyját. Ezután még elszántabban fordult a zene felé: a zongora mellett énekleckéket is vett Luigi Picciolitól, s elhatározta, hogy operaszerző lesz.
1859-ben elvégezte a jogi iskolát és hivatalnok lett, de a zene jobban érdekelte. Elkezdett tanulni az Orosz Zenei Társaságban, ahol többek között Anton Rubinstein tanította zeneszerzésre. Nem sokkal később felmondott munkahelyén, s nappali tagozaton tanult, többek között zongorát, orgonát és fuvolát is. Első művét (Karakterisztikus táncok) 1865-ben vezényelte Strauss Pavlovszkban. Egy évvel később mestere testvére, a zongorista Nyikolaj Rubinstein felajánlott neki egy összhangzattan-tanári állást a moszkvai konzervatóriumban. Rubinstein saját lakásán lakhatott. Itt írta meg I. szimfóniáját, melynek kifejezetten rosszul fogadtak. Maga Rubinstein is ócsárolta, ám a híres Ötöknek (Balakirev, Rimszkij-Korszakov, Kui, Borogyin és Muszorgszkij) tetszett. Két operát is komponált gyorsan, majd megírta a Rómeó és Júlia című balettjét. Rendszeresen találkozott más zeneszerzőkkel, ennek ellenére rendkívül magányos volt. Közben Csajkovszkij az iskolában megismerkedett egyik legjobb barátjával, Alekszej Apuhtyin költővel, aki 1867 és 1870 között szeretője is volt. Viszonyuk közismert volt, a családjuk és a társaság elfogadta. 1868-ban szerelmes lett Désirée Artôt olasz opera-énekesnőbe, és feleségül akarta venni. Barátai ellenezték a dolgot melegsége miatt, s ez végül el is maradt. Azonban kárpótolta újabb férfi szeretője, a konzervatóriumban tanuló fiatal Vlagyimir Silovszkij, akivel 1872-ig tartott a kapcsolatuk.
Elköltözött Rubinsteintől és európai körútra indult. Hazatérve megírta III. szimfóniáját, a Vakula, a kovács című operát, majd a cár kívánságára írt Hattyúk tavát. Bár a bemutató nem volt sikeres, később mégis népszerűvé vált. 1876-ban levelezni kezdett egy dúsgazdag vasúti vállalkozó özvegyével, Nagyezsda von Meckel, aki megbízta egy darab megírásával. A mű annyira tetszett a hölgynek, hogy támogatni kezdte a művészt. Hosszan tartó levelezésbe kezdtek, és megegyeztek, hogy soha nem találkoznak. Ez mindkettőjüknek megfelelt. Csajkovszkijnak nem kellett kerülnie az intim kapcsolatot, ám csillapította magányát, az asszony pedig nem rombolta le magában az idealizált képet. Kapcsolatuk a pszichiáterek számára valóságos kincsestár. Levelezésükben úgy tárták fel érzelmeiket egymásnak, mint senki másnak. Azt is megírta neki, hogy „egy időben annyira eltöltött az emberiségtől való félelem, hogy majdnem beleőrültem”. Életükben egyszer találkoztak – véletlenül – ám elmenekültek egymás elől.
Melegségének elfogadása is nagy problémát jelentett számára, mint ahogy a balett-igazgató Gyagilev megfogalmazta: „Szegény Pjotr Iljics Csajkovszkij mindig az öngyilkosság határán volt, annyira félt, hogy kiderül róla, hogy pederaszta.” Ennek tetejébe élete során képtelen volt egy tartós, biztonságot nyújtó kapcsolat létesítésére egy másik férfival. Ez volt Csajkovszkij tragédiája. Intim viszony fűzte többek között szolgálójához, Alekszej Szofronovhoz, és annak unokaöccséhez, Vlagyimir Davidovhoz (1871-1906). Ő volt talán a legnagyobb férfiszerelme (a ’80-as-90’-es években), akit csak „Bob” néven emlegetett .Fent maradt hosszan tartó levelezésük is, mely kettejük intim viszonyának egyértelmű bizonyítéka. 1893. augusztus 3-án kelt levelében például így búcsúzott tőle: „Ölellek, mindenkori szerelmem. P. Csajkovszkij”.
Az érzékeny és rémült homoszexuális Csajkovszkij 1877-ben szerelmes leveleket kezdett kapni egy moszkvai zeneakadémistától, a nimfomániás, buta liba Antonyina Miljukovától. Hamarosan találkoztak, s barátai ismételt tanácsa ellenére július 18-án elvette feleségül, mivel a lány öngyilkossággal fenyegetőzött. Csajkovszkij már a nászúton rádöbbent, mekkora hibát követett el. Ő maga erről így ír: „Amikor elindult a vonat, majdnem felzokogtam. De estig szóval kellett tartanom a feleségemet, hogy megszerezzem a jogot, hogy a sötétben némán ülhessek a karosszékemben, és magam legyek. A második állomáson Mescserszkij berontott a kabinunkba. Amikor megláttam, úgy éreztem, azonnal el kell vinnie valahova. Így is tett. Mielőtt egyetlen szót váltottunk volna, kitört belőlem a sírás. Mescserszkij gyengéd rokonszenvvel viseltetett irántam, és sokat segített, hogy összeszedjem magam. Sokkal nyugodtabban tértem vissza a feleségemhez. Mescserszkij elintézte, hogy a hálókocsiban tölthessük az éjszakát, és én olyan mélyen aludtam, mint egy hulla…” Eleinte úgy tűnt, ez így működik is. „Ő jó szívvel fogadott mindent, és egyáltalán nem akart többet. Csak arra vágyott, hogy gondoskodhasson rólam és törődhessen velem. Teljesen szabad kezet kaptam: visszanyertem szabadságomat.”
Hamarosan azonban elkezdődtek a problémák. Csajkovszkij megundorodott a feleségétől, s a Kaukázusba menekült előle. Hazatérve Rubinstein és Mogyeszt hamar rávették a válásra. Antonyina ezt eleinte közönyösen fogadta, ám később szexuális kicsapongásában sorra szülte gyermekeit, mindet más-más apától. A válást végül 1881-ben házasságtörés miatt mondták ki (Antonyina később elmegyógyintézetbe került s ott halt meg 1917-ben). Csajkovszkij azonban rettegett attól, hogy volt felesége elhíreszteli homoszexualitását, idegösszeroppanást kapott, s öngyilkosságot kísérelt meg: belegázolt a jéghideg Moszkva folyóba, hogy tüdőgyulladást kapjon. Mogyeszt testvére mentette ki, majd Szentpétervárra vitte. Házasságának bukása ismét arra kényszerítette, hogy nézzen szembe a szexualitásával. Bátyjának, Anatolijnak címzett levelében ezt írja: „Semmi hiábavalóbb nincs, mint másnak lenni, mint ami természetből adódóan vagyok.” Enyhe vigasztalás volt számára, hogy Madame Meck évjáradékából európai üdülésre küldte, ahol ismét visszatért az életkedve, s megalkotta többek között az 1812 nyitányt, s befejezte Anyegin című operáját.
Újabb gazdag alkotói korszaka kezdődött. A rendszeres külföldi turnék mellett megírta a Csipkerózsika balettet (melyben leginkább kitűnik a meleg zeneszerző balerinák iránti rajingása) és az V. szimfóniát. 1890-ben készült el a Pikk dáma című operája, melynek librettóját Mogyeszt testvére írta. Azonban ebben az évben értesítette Madame Meck, hogy tönkre ment, így nem tudja tovább támogatni (a valóságban elmebaja hatalmasodott el rajta). Csajkovszkij barátságáról biztosította a hölgyet, ám több levél nem érkezett tőle. Mindez nagyon megviselte. Miközben írta a Diótörőt, óriási depresszióban szenvedett. 1891-ben tett még egy sikeres hangversenykörutat Párizsban majd, New Yorkban. Valósággal ünnepelték, elvarázsolta Amerika, ám honvágya volt, is itt érte Szása húga halálának híre is. Hazatérve még megírta talán legellentmondásosabb művét, a VI. szimfóniát, mely egyáltalán nem felel meg a hagyományos szabályoknak, s Szofronovnak ajánlotta (egyesek „homoszexuális tragédiának” nevezték a művet). Különösen az utolsó tétel rendhagyó, mely egy kiáltással kezdődik és egy nyögéssel végződik. A bemutató bukás volt, s testvére tanácsára átkeresztelte „Program”-ról „Patetikus” szimfóniára. Ezt később megbánta, de rajta maradt a név, s vált a mester egyik leghíresebb művévé. A bukás utolsó napjait rendkívül komorrá tette: kilenc nappal a premier után, 1893. november 6-án halt meg.
A hivatalos magyarázat szerint kolera okozta a halálát, mivel felforralatlan vizet ivott. A kolera-verziót azonban már akkor is sokan nem fogadták el. A kolerás betegeket mindig karanténba zárták, nehogy fertőzést okozzanak. A kételyeket Rimszkij-Korszakov is megfogalmazta: „Milyen különös, hogy noha kolera okozta halálát, a gyászmise teljesen nyilvános volt! Ma is előttem van, hogyan csókolgatta a halott arcát és fejét a teljesen részeg Vjerzbilovics.”
A másik magyarázat szóbeszéd útján terjedt, s jóval hihetőbbnek tűnik a másiknál, ám nem teljes mértékben bizonyítható. E szerint 1893 nyarán Stenbok-Fermor herceg tudomására jutott, hogy ifjú unokaöccsének viszonya van Csajkovszkijjal. Írt egy panaszlevelet a cárnak, s megkérte Jacobit, Csajkovszkij régi joghallgató társát, hogy juttassa el azt III. Sándorhoz. Ez azonban nem csak Csajkovszkijt juttatta volna Szibériába, hanem a Jogtudományi Egyetemre is szégyent hozott volna, így a nyilvánosság elkerülése miatt Jacobi Szentpétervárra hívta régi egyetemi barátait, és „Becsületbíróság”-ot alakított belőlük (lásd.: Fernandez azonos című regényét), melynek ő is tagja volt. Már vagy öt órája tanácsoztak, amikor Csajkovszkij falfehér arccal kirohant. Később Jacobi közölte feleségével, hogy meghozták a döntést: azt kívánták, hogy ölje meg magát, melynek Csajkovszkij engedelmeskedni fog. Egy-két nap múlva elterjedt a hír a zeneszerző nagy betegségéről. A feltételezések szerint arzénnal mérgezte meg magát. A döntést az is motiválhatta, hogy Csajkovszkij nem akart homoszexuálisként élni az utókor emlékezetében, bűnnek tartva saját homoszexualitását is. Szentpétervárott az Alekszander Nyevszkij kolostorban helyezték örök nyugalomra.
Válogatott irodalom:
Aszafjev, Borisz Vlagyimirovics: Az orosz zene mesterei. Muszorgszkij - Csajkovszkij - Rimszkij-Korszakov. Zeneműkiadó, Budapest, 1962.
Falk géza: Csajkovszkij különös éleet. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 1940.
Gál György Sándor: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1962.
HP: Egy zeneszerző tragédiája. Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893). Világraszóló melegek, 4. rész. In=Mások, 2008. február 34-35. oldal
Nádor Tamás: Pjotr Iljics Csajkovszkij életének krónikája. Zeneműkaidó Vállalat, Budapest, 1980.
Petzoldt, Richard: Pjotr Csajkovszkij élete képekben. 1840-1893. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1955.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pjotr_Iljics_Csajkovszkij
http://en.wikipedia.org/wiki/Tchaikovsky
http://www.balletmet.org/Notes/Tchaikovsky.html
http://gaynewsingreek.blogspot.com/2007/05/blog-post_9769.html
1840. május 7-én született Votkinszban egy bányamérnök (Ilja Petrovics Csajkovszkij) második fiaként. Nagyon érzékeny gyermek volt: dajkája „porcelánbabának” nevezte. Nyolc éves volt, amikor Szentpétervárra költöztek, s gondos nevelésben részesült. Zongorázni is tanult, ám a kanyaró miatt abba kellett hagynia. Később jogi előkészítő iskolába járt, s mivel szülei elköltöztek, egyik barátjánál lakott, aki azonban skarlátban meghalt (s beteges meggyőződéssel azt gondolta, ő tehet barátja haláláról). 1852-ben visszaköltözött a család Pétervárra, s ismét boldog időszak következett, egészen 1854-ig, amikor kolerában elvesztette édesanyját. Ezután még elszántabban fordult a zene felé: a zongora mellett énekleckéket is vett Luigi Picciolitól, s elhatározta, hogy operaszerző lesz.
1859-ben elvégezte a jogi iskolát és hivatalnok lett, de a zene jobban érdekelte. Elkezdett tanulni az Orosz Zenei Társaságban, ahol többek között Anton Rubinstein tanította zeneszerzésre. Nem sokkal később felmondott munkahelyén, s nappali tagozaton tanult, többek között zongorát, orgonát és fuvolát is. Első művét (Karakterisztikus táncok) 1865-ben vezényelte Strauss Pavlovszkban. Egy évvel később mestere testvére, a zongorista Nyikolaj Rubinstein felajánlott neki egy összhangzattan-tanári állást a moszkvai konzervatóriumban. Rubinstein saját lakásán lakhatott. Itt írta meg I. szimfóniáját, melynek kifejezetten rosszul fogadtak. Maga Rubinstein is ócsárolta, ám a híres Ötöknek (Balakirev, Rimszkij-Korszakov, Kui, Borogyin és Muszorgszkij) tetszett. Két operát is komponált gyorsan, majd megírta a Rómeó és Júlia című balettjét. Rendszeresen találkozott más zeneszerzőkkel, ennek ellenére rendkívül magányos volt. Közben Csajkovszkij az iskolában megismerkedett egyik legjobb barátjával, Alekszej Apuhtyin költővel, aki 1867 és 1870 között szeretője is volt. Viszonyuk közismert volt, a családjuk és a társaság elfogadta. 1868-ban szerelmes lett Désirée Artôt olasz opera-énekesnőbe, és feleségül akarta venni. Barátai ellenezték a dolgot melegsége miatt, s ez végül el is maradt. Azonban kárpótolta újabb férfi szeretője, a konzervatóriumban tanuló fiatal Vlagyimir Silovszkij, akivel 1872-ig tartott a kapcsolatuk.
Elköltözött Rubinsteintől és európai körútra indult. Hazatérve megírta III. szimfóniáját, a Vakula, a kovács című operát, majd a cár kívánságára írt Hattyúk tavát. Bár a bemutató nem volt sikeres, később mégis népszerűvé vált. 1876-ban levelezni kezdett egy dúsgazdag vasúti vállalkozó özvegyével, Nagyezsda von Meckel, aki megbízta egy darab megírásával. A mű annyira tetszett a hölgynek, hogy támogatni kezdte a művészt. Hosszan tartó levelezésbe kezdtek, és megegyeztek, hogy soha nem találkoznak. Ez mindkettőjüknek megfelelt. Csajkovszkijnak nem kellett kerülnie az intim kapcsolatot, ám csillapította magányát, az asszony pedig nem rombolta le magában az idealizált képet. Kapcsolatuk a pszichiáterek számára valóságos kincsestár. Levelezésükben úgy tárták fel érzelmeiket egymásnak, mint senki másnak. Azt is megírta neki, hogy „egy időben annyira eltöltött az emberiségtől való félelem, hogy majdnem beleőrültem”. Életükben egyszer találkoztak – véletlenül – ám elmenekültek egymás elől.
Melegségének elfogadása is nagy problémát jelentett számára, mint ahogy a balett-igazgató Gyagilev megfogalmazta: „Szegény Pjotr Iljics Csajkovszkij mindig az öngyilkosság határán volt, annyira félt, hogy kiderül róla, hogy pederaszta.” Ennek tetejébe élete során képtelen volt egy tartós, biztonságot nyújtó kapcsolat létesítésére egy másik férfival. Ez volt Csajkovszkij tragédiája. Intim viszony fűzte többek között szolgálójához, Alekszej Szofronovhoz, és annak unokaöccséhez, Vlagyimir Davidovhoz (1871-1906). Ő volt talán a legnagyobb férfiszerelme (a ’80-as-90’-es években), akit csak „Bob” néven emlegetett .Fent maradt hosszan tartó levelezésük is, mely kettejük intim viszonyának egyértelmű bizonyítéka. 1893. augusztus 3-án kelt levelében például így búcsúzott tőle: „Ölellek, mindenkori szerelmem. P. Csajkovszkij”.
Az érzékeny és rémült homoszexuális Csajkovszkij 1877-ben szerelmes leveleket kezdett kapni egy moszkvai zeneakadémistától, a nimfomániás, buta liba Antonyina Miljukovától. Hamarosan találkoztak, s barátai ismételt tanácsa ellenére július 18-án elvette feleségül, mivel a lány öngyilkossággal fenyegetőzött. Csajkovszkij már a nászúton rádöbbent, mekkora hibát követett el. Ő maga erről így ír: „Amikor elindult a vonat, majdnem felzokogtam. De estig szóval kellett tartanom a feleségemet, hogy megszerezzem a jogot, hogy a sötétben némán ülhessek a karosszékemben, és magam legyek. A második állomáson Mescserszkij berontott a kabinunkba. Amikor megláttam, úgy éreztem, azonnal el kell vinnie valahova. Így is tett. Mielőtt egyetlen szót váltottunk volna, kitört belőlem a sírás. Mescserszkij gyengéd rokonszenvvel viseltetett irántam, és sokat segített, hogy összeszedjem magam. Sokkal nyugodtabban tértem vissza a feleségemhez. Mescserszkij elintézte, hogy a hálókocsiban tölthessük az éjszakát, és én olyan mélyen aludtam, mint egy hulla…” Eleinte úgy tűnt, ez így működik is. „Ő jó szívvel fogadott mindent, és egyáltalán nem akart többet. Csak arra vágyott, hogy gondoskodhasson rólam és törődhessen velem. Teljesen szabad kezet kaptam: visszanyertem szabadságomat.”
Hamarosan azonban elkezdődtek a problémák. Csajkovszkij megundorodott a feleségétől, s a Kaukázusba menekült előle. Hazatérve Rubinstein és Mogyeszt hamar rávették a válásra. Antonyina ezt eleinte közönyösen fogadta, ám később szexuális kicsapongásában sorra szülte gyermekeit, mindet más-más apától. A válást végül 1881-ben házasságtörés miatt mondták ki (Antonyina később elmegyógyintézetbe került s ott halt meg 1917-ben). Csajkovszkij azonban rettegett attól, hogy volt felesége elhíreszteli homoszexualitását, idegösszeroppanást kapott, s öngyilkosságot kísérelt meg: belegázolt a jéghideg Moszkva folyóba, hogy tüdőgyulladást kapjon. Mogyeszt testvére mentette ki, majd Szentpétervárra vitte. Házasságának bukása ismét arra kényszerítette, hogy nézzen szembe a szexualitásával. Bátyjának, Anatolijnak címzett levelében ezt írja: „Semmi hiábavalóbb nincs, mint másnak lenni, mint ami természetből adódóan vagyok.” Enyhe vigasztalás volt számára, hogy Madame Meck évjáradékából európai üdülésre küldte, ahol ismét visszatért az életkedve, s megalkotta többek között az 1812 nyitányt, s befejezte Anyegin című operáját.
Újabb gazdag alkotói korszaka kezdődött. A rendszeres külföldi turnék mellett megírta a Csipkerózsika balettet (melyben leginkább kitűnik a meleg zeneszerző balerinák iránti rajingása) és az V. szimfóniát. 1890-ben készült el a Pikk dáma című operája, melynek librettóját Mogyeszt testvére írta. Azonban ebben az évben értesítette Madame Meck, hogy tönkre ment, így nem tudja tovább támogatni (a valóságban elmebaja hatalmasodott el rajta). Csajkovszkij barátságáról biztosította a hölgyet, ám több levél nem érkezett tőle. Mindez nagyon megviselte. Miközben írta a Diótörőt, óriási depresszióban szenvedett. 1891-ben tett még egy sikeres hangversenykörutat Párizsban majd, New Yorkban. Valósággal ünnepelték, elvarázsolta Amerika, ám honvágya volt, is itt érte Szása húga halálának híre is. Hazatérve még megírta talán legellentmondásosabb művét, a VI. szimfóniát, mely egyáltalán nem felel meg a hagyományos szabályoknak, s Szofronovnak ajánlotta (egyesek „homoszexuális tragédiának” nevezték a művet). Különösen az utolsó tétel rendhagyó, mely egy kiáltással kezdődik és egy nyögéssel végződik. A bemutató bukás volt, s testvére tanácsára átkeresztelte „Program”-ról „Patetikus” szimfóniára. Ezt később megbánta, de rajta maradt a név, s vált a mester egyik leghíresebb művévé. A bukás utolsó napjait rendkívül komorrá tette: kilenc nappal a premier után, 1893. november 6-án halt meg.
A hivatalos magyarázat szerint kolera okozta a halálát, mivel felforralatlan vizet ivott. A kolera-verziót azonban már akkor is sokan nem fogadták el. A kolerás betegeket mindig karanténba zárták, nehogy fertőzést okozzanak. A kételyeket Rimszkij-Korszakov is megfogalmazta: „Milyen különös, hogy noha kolera okozta halálát, a gyászmise teljesen nyilvános volt! Ma is előttem van, hogyan csókolgatta a halott arcát és fejét a teljesen részeg Vjerzbilovics.”
A másik magyarázat szóbeszéd útján terjedt, s jóval hihetőbbnek tűnik a másiknál, ám nem teljes mértékben bizonyítható. E szerint 1893 nyarán Stenbok-Fermor herceg tudomására jutott, hogy ifjú unokaöccsének viszonya van Csajkovszkijjal. Írt egy panaszlevelet a cárnak, s megkérte Jacobit, Csajkovszkij régi joghallgató társát, hogy juttassa el azt III. Sándorhoz. Ez azonban nem csak Csajkovszkijt juttatta volna Szibériába, hanem a Jogtudományi Egyetemre is szégyent hozott volna, így a nyilvánosság elkerülése miatt Jacobi Szentpétervárra hívta régi egyetemi barátait, és „Becsületbíróság”-ot alakított belőlük (lásd.: Fernandez azonos című regényét), melynek ő is tagja volt. Már vagy öt órája tanácsoztak, amikor Csajkovszkij falfehér arccal kirohant. Később Jacobi közölte feleségével, hogy meghozták a döntést: azt kívánták, hogy ölje meg magát, melynek Csajkovszkij engedelmeskedni fog. Egy-két nap múlva elterjedt a hír a zeneszerző nagy betegségéről. A feltételezések szerint arzénnal mérgezte meg magát. A döntést az is motiválhatta, hogy Csajkovszkij nem akart homoszexuálisként élni az utókor emlékezetében, bűnnek tartva saját homoszexualitását is. Szentpétervárott az Alekszander Nyevszkij kolostorban helyezték örök nyugalomra.
Válogatott irodalom:
Aszafjev, Borisz Vlagyimirovics: Az orosz zene mesterei. Muszorgszkij - Csajkovszkij - Rimszkij-Korszakov. Zeneműkiadó, Budapest, 1962.
Falk géza: Csajkovszkij különös éleet. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 1940.
Gál György Sándor: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1962.
HP: Egy zeneszerző tragédiája. Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893). Világraszóló melegek, 4. rész. In=Mások, 2008. február 34-35. oldal
Nádor Tamás: Pjotr Iljics Csajkovszkij életének krónikája. Zeneműkaidó Vállalat, Budapest, 1980.
Petzoldt, Richard: Pjotr Csajkovszkij élete képekben. 1840-1893. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1955.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pjotr_Iljics_Csajkovszkij
http://en.wikipedia.org/wiki/Tchaikovsky
http://www.balletmet.org/Notes/Tchaikovsky.html
http://gaynewsingreek.blogspot.com/2007/05/blog-post_9769.html