White, Patrick
|
Eredeti neve: Victor Martindale
Született: 1912. május 28.; Knightsbridge, London, Nagy-Britannia Meghalt: 1990. szeptember 30.; Sydney, Új-Dél-Wales, Ausztrália Szülei: Victor White és Ruth Withycombe Nemzetisége: ausztrál-angol Foglalkozása: író, költő, esszéista Művei: 30 költemény (1930); Boldog völgy (1939); Visszatérés Abesszíniába (1947); A nagynéni története (1948); Az élet fája (1954; magyarul: 1972); Voss (1957); Az égi szekér utasai (1961); Színes üveggolyó (1966); A Vivisector (1968); A vihar szeme (1973); Nagy játékok (1978); Twyborn-ügy (1979) Orientációja: meleg |
 |
Patrick White (valódi neve Victor Martindale), az 1973-as irodalmi Nobel-díj birtokosa, aki 1935-től haláláig 12 regényt alkotott, továbbá két novelláskötete és nyolc színdarabja jelent meg. A 20. századi angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja.
Az író 1912-ben született Londonban, gazdag és konzervatív ausztrál család gyermeke volt. Apjának nagy juhnyájai voltak, anyjának ellenben merész társadalmi ambíciói, amiknek fáradhatatlan kergetése a fiát részben lenyűgözte, részben pedig taszította. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, ellentétük az anya haláláig tartott, miközben témát is szolgáltatott White sok írásához. Már gyerek korában meglehetősen beteges volt, többek között asztmában szenvedett, s ezért sokat tartózkodott anyai nagyanyjánál.
Tíz évesen kezdte általános ismolai tanulmányait még Ausztráliában, az Új-Dél-Wales heygei közt található Tudor House School-ban. 1924-től Angliában folyatatta tanulmányait, a Cheltenham College-ben. Így White fiatal éveit kis megszakításokkal Angliában töltötte. Brit iskoláját utálta, ausztrál eredete és már akkor jelentkező homoerotikus hajlama miatt nem találta sem Cheltenhamben, sem Cambridge-ben a helyét (Cambridge-ben 1932 és 1935 között tanult német és francia irodalmat). A szerelem azonban az egyetemen is megtalálta, Ronald Waterall iskolatársa személyében. Több szerencséje volt később a londoni művészvilágban, a színházak között, ahol újságírással próbálkozott, majd színdarabokat is írt. A második világháborúban a Közel-Keleten szolgált, ahol megismerkedett egy görög katonával, Manoliosz Laszkarisszal. Élettársak letek, s a szerelem egészen White haláláig, 1990-ig tartott. A negyvenegynéhány évet kis megszakításokkal White Sydney melletti farmján töltötték.
White viszonya szülőföldjéhez meglehetősen kétértelmű. A brit iskolákban lenézték, alacsonyabb rendűnek érezte magát háttere miatt. Ezért meg is gyűlölte a távoli, elmaradt földrészt. Eredetileg nem is ausztrál írónak indult, csak érettebb fővel látta be: nem bújhat ki a bőréből. És bár ausztrál tárgyú könyveire hazájában még ma is nagyon vegyes érzelmekkel tekintenek, a világsikert és a Nobel-díjat épp ausztrálsága hozta meg a számára. Az élet fája, ez a félreérthetetlenül ausztrál pionírtörténet 1954-ben meghódította az irodalmi közvéleményt szerte a művelt országokban (magyarul is megjelent 1972-ben), s ezután minden művét felkapták: 1957-ben a Voss címűt, amelyet a modern ausztrál regényirodalom legerőteljesebb alkotásaként tartanak számon, 1961-ben Az égi szekér utasait, egy rendkívüli pszichológiai éleslátásról tanúskodó, különcöket bemutató regényt, a mesterien szerkesztett, technikai bravúrokban, gondos ellenpontozásban, árnyalt jellemábrázolásban gazdag Színes üveggolyót (1966). A csak 1979-ben megjelent Twyborn-ügy az egyetlen műve, amelyben alternatív szexualitást ábrázol. Ám még ebben sem azonosul egyik hősével sem, és csak 1981-es memoárjában beszél egészen addig sikerrel elrejtett magánéletéről.
A Nobel-díjat Az élet fája kapta, a hatalmas, bőlélegzetű telepesregény, amely Ausztrália elkésett helyzetéből kifolyólag szükségszerűen a 19. század irodalmi eszközeivel jeleníti meg az ország hőskorát. A cím egy viktoriánus költő, Housman jelképére utal, az erős fára, melyet újra meg újra megszaggatnak az orkánok, de amely tovább él, egyre terebélyesedik, s átvészeli a történelem minden viharát. White a mitikus általánosítás igényével vezeti végig az olvasót egy emberpár történetén. Bejárjuk vele a nagy É-vel értett Életet a bölcsőtől a koporsóig, a fiatalság tevékeny és nagyravágyó törekvéseitől az öregség kietlen, reménytelen tétlenségéig. Az író az egyszerű telepesregényt feldúsítja, a lét diadalát hirdető, ember és természet szerves összetartozását ünneplő derűlátó hitet a szereplők lelki életének finom és átható elemzésével ötvözi, a panteisztikus panorámából lassan kifejti a kialakuló társadalom körvonalait, s ettől elválaszthatatlanul az egyének és családok hanyatlását. A szerző homoerotikája csak azokból a részletekből villan elénk, amelyekben szeretetteljes gonddal ecseteli a fiatal férfi szereplők testi tulajdonságait. A farmra elszerződött görög béres alakjában kétségtelenül Laszkariszt rajzolja meg szerelmes tárgyilagossággal.
White egészen sajátságos módon vélekedett önnön szerelmi életéről. A homoszexualitás "állapotától" idegenkedett, önmagát nem annyira homoszexuálisnak tartotta, mint inkább "olyan elmének, aki az emberek lelkéhez a nemüktől függetlenül vonzódik". A Twyborn-ügy (=kettősen-született) tárgya nyilvánvalóan ebből a felfogásból született: figyelemre méltó benne a nemek közti átjárhatóság, amivel arra ösztökél, hogy megkérdőjelezzük az emberek gondolkozásában kialakult sémákat és hallgatólagosan elfogadott merev szerepeket. E szerepek gyors és általános kialakulására a legjobb példa a mai melegközösség elutasító magatartása a biszexuális és átoperált egyének irányában. "A nemek közötti különbség nem rosszabb, mint megdöbbentő hasonlóságuk" - írja. És ez a különbözőség és hasonlóság áll a könyv középpontjában, meg a Stonewall-lázadás utáni melegélet. A könyvnek talán nem az a célja, hogy az új melegtudatosságot bírálja, amiért a hasonlóság rovására inkább a különbözőséget domborítja ki, de kiindulópontot jelent időszerű viták számára, amelyekben a nemekről, a nemek szerepéről, a nemek feladatairól és az egynemű vonzódásról alkotott véleményünket cserélhetjük ki.
A nagy író 1990-ben hunyt el, asztma komplikációi következtében. Patrick White nevét egy róla elnevezett s általa alapított díj viseli. White az 1973-ban nyert elismerő díjával nyert összeget arra használta fel, hogy alapítson saját nemzetében egy irodalmi díjat. A 25 000 ausztrál dolláros pénzdíjat az az ausztrál író kaphatja, aki hosszú és rendkívüli irodalmi tevékenységével felhívja magára az ország irodalmi életének figyelmét. Az ilyen írók automatikusan elérhetővé válnak a díj számára, jelentkezni nem lehet.
Válogatott irodalom:
Colmer, John. Patrick White. London: Methuen, 1984.
Colmer, John. Patrick White's Riders in the Chariot. Melbourne: Edward Arnold, 1978.
During, Simon. Patrick White. Melbourne: Oxford University Press, 1996.
Hansson, Karin. The Warped Universe: A Study of Imagery and Structure in Seven Novels by Patrick White. Lund: CWK Gleerup, 1984.
Kiernan, Brian. Patrick White. London: Macmillan 1980.
Marr, David. Patrick White: A Life. London: Jonathan Cape, 1991.
Morley, Patricia A. The Mystery of Unity: Theme and technique in the novels of Patrick White. Montreal and London: McGill-Queen's University Press, 1972.
Patrick White: A Tribute. Ed. Clayton Joyce. North Ryde: Angus and Robertson, 1991.
Rózságh Endre: Patrick White (1912-1990). Melegek, akik formálták a világot. 34. rész. In=Mások, 2004. február
Tacey, David J. Patrick White: Fiction and the Unconscious. Melbourne: Oxford University Press, 1988.
http://en.wikipedia.org/wiki/Patrick_White
http://gayfortoday.blogspot.com/2007/05/patrick-white.html
Az író 1912-ben született Londonban, gazdag és konzervatív ausztrál család gyermeke volt. Apjának nagy juhnyájai voltak, anyjának ellenben merész társadalmi ambíciói, amiknek fáradhatatlan kergetése a fiát részben lenyűgözte, részben pedig taszította. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, ellentétük az anya haláláig tartott, miközben témát is szolgáltatott White sok írásához. Már gyerek korában meglehetősen beteges volt, többek között asztmában szenvedett, s ezért sokat tartózkodott anyai nagyanyjánál.
Tíz évesen kezdte általános ismolai tanulmányait még Ausztráliában, az Új-Dél-Wales heygei közt található Tudor House School-ban. 1924-től Angliában folyatatta tanulmányait, a Cheltenham College-ben. Így White fiatal éveit kis megszakításokkal Angliában töltötte. Brit iskoláját utálta, ausztrál eredete és már akkor jelentkező homoerotikus hajlama miatt nem találta sem Cheltenhamben, sem Cambridge-ben a helyét (Cambridge-ben 1932 és 1935 között tanult német és francia irodalmat). A szerelem azonban az egyetemen is megtalálta, Ronald Waterall iskolatársa személyében. Több szerencséje volt később a londoni művészvilágban, a színházak között, ahol újságírással próbálkozott, majd színdarabokat is írt. A második világháborúban a Közel-Keleten szolgált, ahol megismerkedett egy görög katonával, Manoliosz Laszkarisszal. Élettársak letek, s a szerelem egészen White haláláig, 1990-ig tartott. A negyvenegynéhány évet kis megszakításokkal White Sydney melletti farmján töltötték.
White viszonya szülőföldjéhez meglehetősen kétértelmű. A brit iskolákban lenézték, alacsonyabb rendűnek érezte magát háttere miatt. Ezért meg is gyűlölte a távoli, elmaradt földrészt. Eredetileg nem is ausztrál írónak indult, csak érettebb fővel látta be: nem bújhat ki a bőréből. És bár ausztrál tárgyú könyveire hazájában még ma is nagyon vegyes érzelmekkel tekintenek, a világsikert és a Nobel-díjat épp ausztrálsága hozta meg a számára. Az élet fája, ez a félreérthetetlenül ausztrál pionírtörténet 1954-ben meghódította az irodalmi közvéleményt szerte a művelt országokban (magyarul is megjelent 1972-ben), s ezután minden művét felkapták: 1957-ben a Voss címűt, amelyet a modern ausztrál regényirodalom legerőteljesebb alkotásaként tartanak számon, 1961-ben Az égi szekér utasait, egy rendkívüli pszichológiai éleslátásról tanúskodó, különcöket bemutató regényt, a mesterien szerkesztett, technikai bravúrokban, gondos ellenpontozásban, árnyalt jellemábrázolásban gazdag Színes üveggolyót (1966). A csak 1979-ben megjelent Twyborn-ügy az egyetlen műve, amelyben alternatív szexualitást ábrázol. Ám még ebben sem azonosul egyik hősével sem, és csak 1981-es memoárjában beszél egészen addig sikerrel elrejtett magánéletéről.
A Nobel-díjat Az élet fája kapta, a hatalmas, bőlélegzetű telepesregény, amely Ausztrália elkésett helyzetéből kifolyólag szükségszerűen a 19. század irodalmi eszközeivel jeleníti meg az ország hőskorát. A cím egy viktoriánus költő, Housman jelképére utal, az erős fára, melyet újra meg újra megszaggatnak az orkánok, de amely tovább él, egyre terebélyesedik, s átvészeli a történelem minden viharát. White a mitikus általánosítás igényével vezeti végig az olvasót egy emberpár történetén. Bejárjuk vele a nagy É-vel értett Életet a bölcsőtől a koporsóig, a fiatalság tevékeny és nagyravágyó törekvéseitől az öregség kietlen, reménytelen tétlenségéig. Az író az egyszerű telepesregényt feldúsítja, a lét diadalát hirdető, ember és természet szerves összetartozását ünneplő derűlátó hitet a szereplők lelki életének finom és átható elemzésével ötvözi, a panteisztikus panorámából lassan kifejti a kialakuló társadalom körvonalait, s ettől elválaszthatatlanul az egyének és családok hanyatlását. A szerző homoerotikája csak azokból a részletekből villan elénk, amelyekben szeretetteljes gonddal ecseteli a fiatal férfi szereplők testi tulajdonságait. A farmra elszerződött görög béres alakjában kétségtelenül Laszkariszt rajzolja meg szerelmes tárgyilagossággal.
White egészen sajátságos módon vélekedett önnön szerelmi életéről. A homoszexualitás "állapotától" idegenkedett, önmagát nem annyira homoszexuálisnak tartotta, mint inkább "olyan elmének, aki az emberek lelkéhez a nemüktől függetlenül vonzódik". A Twyborn-ügy (=kettősen-született) tárgya nyilvánvalóan ebből a felfogásból született: figyelemre méltó benne a nemek közti átjárhatóság, amivel arra ösztökél, hogy megkérdőjelezzük az emberek gondolkozásában kialakult sémákat és hallgatólagosan elfogadott merev szerepeket. E szerepek gyors és általános kialakulására a legjobb példa a mai melegközösség elutasító magatartása a biszexuális és átoperált egyének irányában. "A nemek közötti különbség nem rosszabb, mint megdöbbentő hasonlóságuk" - írja. És ez a különbözőség és hasonlóság áll a könyv középpontjában, meg a Stonewall-lázadás utáni melegélet. A könyvnek talán nem az a célja, hogy az új melegtudatosságot bírálja, amiért a hasonlóság rovására inkább a különbözőséget domborítja ki, de kiindulópontot jelent időszerű viták számára, amelyekben a nemekről, a nemek szerepéről, a nemek feladatairól és az egynemű vonzódásról alkotott véleményünket cserélhetjük ki.
A nagy író 1990-ben hunyt el, asztma komplikációi következtében. Patrick White nevét egy róla elnevezett s általa alapított díj viseli. White az 1973-ban nyert elismerő díjával nyert összeget arra használta fel, hogy alapítson saját nemzetében egy irodalmi díjat. A 25 000 ausztrál dolláros pénzdíjat az az ausztrál író kaphatja, aki hosszú és rendkívüli irodalmi tevékenységével felhívja magára az ország irodalmi életének figyelmét. Az ilyen írók automatikusan elérhetővé válnak a díj számára, jelentkezni nem lehet.
Válogatott irodalom:
Colmer, John. Patrick White. London: Methuen, 1984.
Colmer, John. Patrick White's Riders in the Chariot. Melbourne: Edward Arnold, 1978.
During, Simon. Patrick White. Melbourne: Oxford University Press, 1996.
Hansson, Karin. The Warped Universe: A Study of Imagery and Structure in Seven Novels by Patrick White. Lund: CWK Gleerup, 1984.
Kiernan, Brian. Patrick White. London: Macmillan 1980.
Marr, David. Patrick White: A Life. London: Jonathan Cape, 1991.
Morley, Patricia A. The Mystery of Unity: Theme and technique in the novels of Patrick White. Montreal and London: McGill-Queen's University Press, 1972.
Patrick White: A Tribute. Ed. Clayton Joyce. North Ryde: Angus and Robertson, 1991.
Rózságh Endre: Patrick White (1912-1990). Melegek, akik formálták a világot. 34. rész. In=Mások, 2004. február
Tacey, David J. Patrick White: Fiction and the Unconscious. Melbourne: Oxford University Press, 1988.
http://en.wikipedia.org/wiki/Patrick_White
http://gayfortoday.blogspot.com/2007/05/patrick-white.html