Valentino, Rudolph
|
Eredeti neve: Rodolfo Alfonzo Raffaelo Pierre Filibert Guglielmi di Valentina d’Antonguolla
Született: Castellaneta, Olaszország, 1895. május 6. Meghalt: New York, USA, 1926. augusztus 23. Szülei: Giovanni Antonio Giuseppe Fidele Guglielmi (1853-1906) és Marie Berthe Gabrielle Barbin (1856-1919) Testvérei: nővére, Beatrice és húga, Maria. Feleségei: 1919-1923: Jean Acker (1893-1978); 1923-1926: Natasa Rambovával (eredeti nevén: Winifred Shaughnessy) Foglalkozása: táncos, filmszínész Nemzetisége: olasz Művei: Egy társasági szenzáció (1918); Senki háza (1918); Minden éjszaka (1918); A felséges kis ördög (1919); A nagy kisember (1919); Erkölcsös bűnözők (1919); Ifjú szemek (1919); A legnagyobb ügy életemben (1919); Ki a szerencséből (1919); Vörös napok (1919); A csodálatos esély (1920); Tartásdíj (1920); Egyszer minden asszonynak (1920); Szenvedélyek játszótere (1920); Az apokalipszis négy lovasa (1921); A kaméliás hölgy (1921); A nagy pillanat (1921); Feltérképezetlen tengerek (1921); A hódító hatalom – Eugénie Grandet (1921); Zátonyok felett (1922); Vérző aréna (1922); A sejk (1922); Az ifjú maharadzsa (1923); Beaucaire úr (1924); Kobra (1924); Az ördög fia (1924); A fekete sas (1925); A sejk fia (1926); Benvenuto Cellini (1926, befejezetlen). Orientációja: meleg |
  |
A hollywoodi némafilm egyik legnagyobb filmsztárja, a latin szerető első filmes figurája a dél-itáliai Castellaneta városában született, egy középosztálybeli családban. Apja előbb hivatásos katona volt, majd kisvárosi állatorvos, anyja, francia származású társalkodónő. Rodolfo először apja unszolására lovastiszti iskolába készült, de a családnak nem telt rá. A velencei hajógépészeti iskolába pedig nem vették fel, mert a mellbősége egy centiméterrel kevesebb volt a megszabottnál. A táncban azonban jeleskedett. Tizenhét évesen Párizsban és Monte Carlóban próbálkozott a mulatók környékén – sikertelenül. Anyai nagybátyja tanácsára úgy döntött, megpróbálkozik Amerikában: 1913 decemberében meg is érkezett New York-ba az S. S. Cleveland nevű hajó fedélzetén. Kezdetben nagyon nehezen boldogult, mivel nem tudott egy szót angolul: volt autómosó, kertész a Central Parkban, vagy utcaseprő.
Később dzsigolóként indult el a siker útján, a Maxim bár tánckarába szerződtették, majd kísérő nélküli nőket is "szórakoztatott". Minden napján jelentős időt fordított testedzésre, hogy vigyázzon alakjára. Egyik színész barátja, Norman Kerry (1894-1956) tanácsára a filmiparban is próbálkozott. Sorra járta a hollywoodi szállodákat és filmstúdiókat, ahol már Valentino néven mutatkozott be. Első filmje már 1914-ben elkészült, ám kezdetben nem tűnt fel senkinek. 1918-tól kezdődően már rendszeresen kapott statisztaszerepeket, majd néhány filmben elvetemült gazfickót játszattak vele, mert csak ezt tartották akkoriban megfelelőnek egy ilyen image-ű színész számára.
Rudolph Valentino tizenhetedik játékfilmjével lépett ki az ismeretlenségből: Julio-ként boleróban lejtett argentin tangójával táncolta be magát a filmtörténetbe a Metro-Goldwyn-Mayer által forgalmazott Az apokalipszis négy lovasa (1921) című filmben. A flim óriási siker volt, s néhány héten belül Valentino a férficsábítás, az elegancia jelképévé vált. A siker természetesen pénzügyileg is megérte Valentinónak: míg 1919-ben átlagosan 100 dollárt keresett egy hét alatt, addig 1922-ben már 7000 dollárt, 1923-ban pedig 50.000 dollárt (közben stúdiót váltott: az MGM-től a Paramount Pictures-höz szerződött).
Valentino image-e az egész országban divatba jött: rengetegen utánozni kezdték fényes, sima hajviseletét, s tangó divathullám söpört végig az országon. Főleg értelemszerűen a nők rajongtak érte, s ellepték a mozikat. Utolsó filmbeli partnernője, a magyar Bánky Vilma így jellemezte: "Szívét-lelkét beleadta a játékba, s valami különleges pillantással tudott ránézni egy nőre, mielőtt megcsókolta volna. Talán ez volt benne a legvonzóbb. Mint a latinoknál általában, jellemének mélyén rejtőzött valami keménység."
Valentino rövid karrierje alatt kétszer házasodott meg: első felesége 1919 és 1923 között a leszbikus Jean Acker (1893-1978) volt. Később az intelligens, nagyravágyó szépséggel: a szintén leszbikus Natasa Rambovával házasodott össze, aki egy illatszer-milliomos fogadott lánya volt, aki táncosnőként, festőként, valamint díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott. Natasa azonban szintén leszbikus volt, tagja a színésznő Alla Nazimova híres Szapphói Körének. Rudy innentől kezdve nagyvilági, magamutogató életet élt Falcon Lair nevű birtokán, s Natasa jelentős hatást gyakorolt karrierjére is.
Natasa tanácsára Rudolph két évre visszavonult a filmezéstől, és együtt európai táncturnét tettek, majd Az ördög fia című, latin-amerikai környezetben játszódó filmmel tért vissza (azonban már a simulékony modorú, romantikus hős szerepében). „Valentino újra szeret” – reklámozták a filmet, s a nők előtt fel csilland egy új remény, mert Natasával közös megegyezéssel elváltak: innentől kezdve zárkózott, magányos természetű volt. Népszerűsége töretlen maradt, s saját produkciós vállalata élén olyan nagysikerű filmekkel növelte rajongói számát, mint A fekete sas (1925), a Beaucaire úr (1924), vagy A sejk fia (1926; utolsó befejezett filmje), melyekből kiderült, nem csak szexuális vonzerejének köszönhette tündöklését, s színészi tehetségét is megcsillanthatta. Utolsó, félbe maradt filmjében a híres meleg szobrászt, Benvenuto Cellinit játszotta.
Karrierje kezdetétől kritikusai hevesen támadták simulékony modora miatt. Egyre-másra kaptak lábra a homoszexualitásáról szóló pletykák. Sokak számára gyanús volt mulatóbeli táncos múltja és feltűnő öltözködése. Első meleg élménye után állítólag Valentino ezt mondta barátainak: "Nem fájt annyira!", s elfogadta irányultságát. 1921-től gyakran járt Los Angeles egyik hírhedt meleg szórakozóhelyére, a Torch Club-ba, ahová a férfiak általában testi kapcsolat miatt jártak. Egy éjszaka például – visszaemlékezések alapján – egy hollywoodi médiamogul, aki a hely törzsvendége volt, a következő mondattal fordult Valentino felé: "Térdelj le, szépfiú!" A folytatásról azonban nem maradt fenn leírás… Feltételezések szerint Valentinónak viszonya volt a fiatal Gary Cooperrel, továbbá Ramon Novarróval (aki szintén népszerű latin szerető volt), s hogy ez utóbbi románc emlékét Novarro megőrizze, Rudy nemi szervéről tíz inch méretű ezüst-dildót készíttetett.
Ismertebb férfi szeretői voltak még André Daven (1900-1981) francia producer-színész (Valentino színésztársa a Beaucaire úrban), valamint Paul Ivano, akit Valentino "élete szerelmének" nevezett. Meg kell még említeni Jacques Hébertot (1886-1970) francia színészt, akivel kapcsolatban fenn maradt egy 1923. november 13-án kelt levél is: a New York-i Vanderbilt szállodából azt írta szerelmének, hogy amikor felesége több napra Kaliforniába utazik egy új ház megtekintésére, addig ők titokban találkozhatnak. A levél végén így búcsúzott el "kedves Jacques"-jától: "Mindörökre a tiéd: Rudy."
A közvélemény Valentino melegségéről ténylegesen csak 1931-ben előkerült titkos naplójából értesült (igaz, a napló valódiságát nem sikerült kétséget kizáróan igazolni). 1924-ben így jegyzett fel például egy férfival megesett egyéjszakás kalandot: "…Együtt mentünk fel őhozzá…vad szenvedély uralkodott el rajtam…hajnalig szeretkeztünk, a tigris vadságával."
Életének utolsó, rendkívül fájdalmas epizódja, amikor 1926. július 18-án a Chicago Tribune ismét pletykálni kezdett homoszexuális hajlamairól. "A rózsaszín púderpamacs" (Pink Powder Puff) című cikkben a férfiasságát kérdőjelezték meg. Rudy kész volt bokszpárbajra kihívni a cikk ismeretlen szerzőjét, a betegség azonban közbeszólt: Ambassador szállóbeli lakosztályában Rudolph Valentino 1926. augusztus 15-én egyszer csak összeesett, majd a New York-i Polyclinic kórházban megoperálták gyomorfekéllyel.
Legyengült teste napokig küszködött a hashártyagyulladással. 1926. augusztus 23-án, vasárnap halt meg, 31 évesen. Halálhíre hisztériahullámot keltett az egész világon: Londonban egy fiatal lány öngyilkosságot is elkövetett, csakúgy, mint egy fiatal szállodai londiner fiú, akivel egyéjszakás kalandja volt. Temetésén 80.000 rajongó vett részt (valóságos tömeghisztéria alakult ki), valamint a hollywoodi hírességek színe-java. Búcsúztató beszédét nem más, mint Charlie Chaplin mondta.
Válogatott irodalom:
Hanzli Péter: Rózsaszín púderpamacs. Rudolph Valentino (1895-1926). (Világraszóló melegek, 2. rész) In = Mások, 2007/12, 18-20. oldal.
Leider, Emily: Dark Love. The Life and Death of Rodolfo Valentino. Faber & Faber, Los Angeles, 2003.
Rambova, Natacha: Rudy. An Intimate portrait of Rudolph Valentino. Hutchinson & Co Ltd., London, 1926.
Studlar, Gaylyn: Rudolph Valentino (1895-1926). In = Oxford Film Enciklopédia (Szerk.: Nowell-Smioth, Geoffrey). Gloria Kiadó, Budapest, 1998, 44-45. oldal.
Új filmlexikon. Második kötet, L-Z. (főszerk.: Ábel Péter). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 600-601. oldal.
Új Oxford Filmenciklopédia. A világ filmtörténetének kézikönyve (szerk.: Török Zsuzsa). Gloria Kiadó, Budapest, 2008, 44-45. oldal
http://en.wikipedia.org/wiki/Rudolph_Valentino
http://www.imdb.com/name/nm0884388/
http://www.rudolph-valentino.com/
http://www.cinematrix.hu/sitebackup/szinesz.php?muvesz_id=30156
http://www.biographybase.com/biography/Valentino_Rudolph.html
http://www.cemeteryguide.com/valentino.html
http://www.glbtq.com/arts/film_actors_gay.html
http://www.gay-news.com/article04.php?sid=98
http://www.queerfm.net/index.php?option=com_content&task=view&id=76
http://gayfortoday.blogspot.com/2007/05/rudolph-valentino.html
Később dzsigolóként indult el a siker útján, a Maxim bár tánckarába szerződtették, majd kísérő nélküli nőket is "szórakoztatott". Minden napján jelentős időt fordított testedzésre, hogy vigyázzon alakjára. Egyik színész barátja, Norman Kerry (1894-1956) tanácsára a filmiparban is próbálkozott. Sorra járta a hollywoodi szállodákat és filmstúdiókat, ahol már Valentino néven mutatkozott be. Első filmje már 1914-ben elkészült, ám kezdetben nem tűnt fel senkinek. 1918-tól kezdődően már rendszeresen kapott statisztaszerepeket, majd néhány filmben elvetemült gazfickót játszattak vele, mert csak ezt tartották akkoriban megfelelőnek egy ilyen image-ű színész számára.
Rudolph Valentino tizenhetedik játékfilmjével lépett ki az ismeretlenségből: Julio-ként boleróban lejtett argentin tangójával táncolta be magát a filmtörténetbe a Metro-Goldwyn-Mayer által forgalmazott Az apokalipszis négy lovasa (1921) című filmben. A flim óriási siker volt, s néhány héten belül Valentino a férficsábítás, az elegancia jelképévé vált. A siker természetesen pénzügyileg is megérte Valentinónak: míg 1919-ben átlagosan 100 dollárt keresett egy hét alatt, addig 1922-ben már 7000 dollárt, 1923-ban pedig 50.000 dollárt (közben stúdiót váltott: az MGM-től a Paramount Pictures-höz szerződött).
Valentino image-e az egész országban divatba jött: rengetegen utánozni kezdték fényes, sima hajviseletét, s tangó divathullám söpört végig az országon. Főleg értelemszerűen a nők rajongtak érte, s ellepték a mozikat. Utolsó filmbeli partnernője, a magyar Bánky Vilma így jellemezte: "Szívét-lelkét beleadta a játékba, s valami különleges pillantással tudott ránézni egy nőre, mielőtt megcsókolta volna. Talán ez volt benne a legvonzóbb. Mint a latinoknál általában, jellemének mélyén rejtőzött valami keménység."
Valentino rövid karrierje alatt kétszer házasodott meg: első felesége 1919 és 1923 között a leszbikus Jean Acker (1893-1978) volt. Később az intelligens, nagyravágyó szépséggel: a szintén leszbikus Natasa Rambovával házasodott össze, aki egy illatszer-milliomos fogadott lánya volt, aki táncosnőként, festőként, valamint díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott. Natasa azonban szintén leszbikus volt, tagja a színésznő Alla Nazimova híres Szapphói Körének. Rudy innentől kezdve nagyvilági, magamutogató életet élt Falcon Lair nevű birtokán, s Natasa jelentős hatást gyakorolt karrierjére is.
Natasa tanácsára Rudolph két évre visszavonult a filmezéstől, és együtt európai táncturnét tettek, majd Az ördög fia című, latin-amerikai környezetben játszódó filmmel tért vissza (azonban már a simulékony modorú, romantikus hős szerepében). „Valentino újra szeret” – reklámozták a filmet, s a nők előtt fel csilland egy új remény, mert Natasával közös megegyezéssel elváltak: innentől kezdve zárkózott, magányos természetű volt. Népszerűsége töretlen maradt, s saját produkciós vállalata élén olyan nagysikerű filmekkel növelte rajongói számát, mint A fekete sas (1925), a Beaucaire úr (1924), vagy A sejk fia (1926; utolsó befejezett filmje), melyekből kiderült, nem csak szexuális vonzerejének köszönhette tündöklését, s színészi tehetségét is megcsillanthatta. Utolsó, félbe maradt filmjében a híres meleg szobrászt, Benvenuto Cellinit játszotta.
Karrierje kezdetétől kritikusai hevesen támadták simulékony modora miatt. Egyre-másra kaptak lábra a homoszexualitásáról szóló pletykák. Sokak számára gyanús volt mulatóbeli táncos múltja és feltűnő öltözködése. Első meleg élménye után állítólag Valentino ezt mondta barátainak: "Nem fájt annyira!", s elfogadta irányultságát. 1921-től gyakran járt Los Angeles egyik hírhedt meleg szórakozóhelyére, a Torch Club-ba, ahová a férfiak általában testi kapcsolat miatt jártak. Egy éjszaka például – visszaemlékezések alapján – egy hollywoodi médiamogul, aki a hely törzsvendége volt, a következő mondattal fordult Valentino felé: "Térdelj le, szépfiú!" A folytatásról azonban nem maradt fenn leírás… Feltételezések szerint Valentinónak viszonya volt a fiatal Gary Cooperrel, továbbá Ramon Novarróval (aki szintén népszerű latin szerető volt), s hogy ez utóbbi románc emlékét Novarro megőrizze, Rudy nemi szervéről tíz inch méretű ezüst-dildót készíttetett.
Ismertebb férfi szeretői voltak még André Daven (1900-1981) francia producer-színész (Valentino színésztársa a Beaucaire úrban), valamint Paul Ivano, akit Valentino "élete szerelmének" nevezett. Meg kell még említeni Jacques Hébertot (1886-1970) francia színészt, akivel kapcsolatban fenn maradt egy 1923. november 13-án kelt levél is: a New York-i Vanderbilt szállodából azt írta szerelmének, hogy amikor felesége több napra Kaliforniába utazik egy új ház megtekintésére, addig ők titokban találkozhatnak. A levél végén így búcsúzott el "kedves Jacques"-jától: "Mindörökre a tiéd: Rudy."
A közvélemény Valentino melegségéről ténylegesen csak 1931-ben előkerült titkos naplójából értesült (igaz, a napló valódiságát nem sikerült kétséget kizáróan igazolni). 1924-ben így jegyzett fel például egy férfival megesett egyéjszakás kalandot: "…Együtt mentünk fel őhozzá…vad szenvedély uralkodott el rajtam…hajnalig szeretkeztünk, a tigris vadságával."
Életének utolsó, rendkívül fájdalmas epizódja, amikor 1926. július 18-án a Chicago Tribune ismét pletykálni kezdett homoszexuális hajlamairól. "A rózsaszín púderpamacs" (Pink Powder Puff) című cikkben a férfiasságát kérdőjelezték meg. Rudy kész volt bokszpárbajra kihívni a cikk ismeretlen szerzőjét, a betegség azonban közbeszólt: Ambassador szállóbeli lakosztályában Rudolph Valentino 1926. augusztus 15-én egyszer csak összeesett, majd a New York-i Polyclinic kórházban megoperálták gyomorfekéllyel.
Legyengült teste napokig küszködött a hashártyagyulladással. 1926. augusztus 23-án, vasárnap halt meg, 31 évesen. Halálhíre hisztériahullámot keltett az egész világon: Londonban egy fiatal lány öngyilkosságot is elkövetett, csakúgy, mint egy fiatal szállodai londiner fiú, akivel egyéjszakás kalandja volt. Temetésén 80.000 rajongó vett részt (valóságos tömeghisztéria alakult ki), valamint a hollywoodi hírességek színe-java. Búcsúztató beszédét nem más, mint Charlie Chaplin mondta.
Válogatott irodalom:
Hanzli Péter: Rózsaszín púderpamacs. Rudolph Valentino (1895-1926). (Világraszóló melegek, 2. rész) In = Mások, 2007/12, 18-20. oldal.
Leider, Emily: Dark Love. The Life and Death of Rodolfo Valentino. Faber & Faber, Los Angeles, 2003.
Rambova, Natacha: Rudy. An Intimate portrait of Rudolph Valentino. Hutchinson & Co Ltd., London, 1926.
Studlar, Gaylyn: Rudolph Valentino (1895-1926). In = Oxford Film Enciklopédia (Szerk.: Nowell-Smioth, Geoffrey). Gloria Kiadó, Budapest, 1998, 44-45. oldal.
Új filmlexikon. Második kötet, L-Z. (főszerk.: Ábel Péter). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 600-601. oldal.
Új Oxford Filmenciklopédia. A világ filmtörténetének kézikönyve (szerk.: Török Zsuzsa). Gloria Kiadó, Budapest, 2008, 44-45. oldal
http://en.wikipedia.org/wiki/Rudolph_Valentino
http://www.imdb.com/name/nm0884388/
http://www.rudolph-valentino.com/
http://www.cinematrix.hu/sitebackup/szinesz.php?muvesz_id=30156
http://www.biographybase.com/biography/Valentino_Rudolph.html
http://www.cemeteryguide.com/valentino.html
http://www.glbtq.com/arts/film_actors_gay.html
http://www.gay-news.com/article04.php?sid=98
http://www.queerfm.net/index.php?option=com_content&task=view&id=76
http://gayfortoday.blogspot.com/2007/05/rudolph-valentino.html