Úgy érzem, több évnyi történetolvasgatás után itt az oldalon, elérkezett a megfelelő időpont, hogy én is leírjam a saját történetem. Rólam csak annyit kell tudni, hogy egy huszonegy éves átlagos egyetemista vagyok egy délnyugat-szlovákiai településről. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mikor volt az a pont, amikor rájöttem, hogy személyem a heteroszexuálistól eltérően orientálódott, nem tudnán elhelyezni pontosan az időben. Durván saccolva 15 és 17 éves korom közé tehető a felismerés hosszadalmas és bonyolult folyamata.
|
Kedves olvasók!
Íme az én előbújás-sztorim. Remélem, erőt ad azoknak, akik nem mernek előbújni, de nagyon szeretnének. :) Én egy 20 éves mozgássérült lány vagyok, és kerekesszékben élem a mindennapi, aktív életemet. 14 évesen jöttem rá, hogy meleg vagyok. Az akkori legjobb barátnőmmel összejöttem, ő sem tudta akkor még magáról a dolgot, meg én sem, mindkettőnknek új volt ez az egész helyzet, de együtt ismertük meg magunkban, hogy mi is a valóság. Talán 11-12 éves lehettem, mikor egyszer csak beleszerettem egy tőlem két évvel idősebb lányba. Nagyon jó barátok lettünk, sokat jártunk el együtt ide-oda. Amikor már úgy éreztem, elmondhatom neki, hogy meleg vagyok, kiderült, hogy hívő. Ezzel még nem is lett volna probléma, ha nem lett volna hihetetlenül homofób. Megkérdeztem tőle ugyanis, hogy mit tenne, ha egyik ismerőse meleg lenne, mire azt válaszolta: „Ha egy ismerősöm meleg lenne, soha többet nem beszélnék vele, és valószínűleg gyűlölném és undorodnék tőle!” Nos, gondolhatjátok, ez mennyire fájt, mikor én szerettem, és ő lett volna az első, akinek őszintén elmondtam volna ezt a dolgot. Aztán inkább hanyagoltam a témát, és igencsak eltávolodtunk egymástól.
Sokat olvastam a honlapot, különösen érdekesek az előbújás-történetek, úgyhogy arra gondoltam, hogy billentyűzetet ragadok, és leírom az enyémet. :)
Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik nyíltan vállalják a melegségüket és ezzel pozitív példát adnak arra, hogy merjünk előbújni. Az itt leírt történetek nagyon ösztönzőek számomra. Dávid vagyok, egy 20 éves fiú. A melegségemet már elfogadtam, de most kezdek el igazából önmagam lenni, vágyom arra, hogy vállaljam, ami nemcsak a tény közlését jelenti, hanem annál sokkal többet. Úgy érzem, hogy elsősorban önmagam miatt írom le a történetem, de tudom, hogy másoknak is segíteni fog.
Rupert vagyok és tavaly szilveszterkor fogadtam meg, idén nem bujkálok többé. Azóta az életem vett egy elég nagy fordulatot, és most próbálok belerázódni a régi és új énem közötti váltásba. Úgy gondoltam, én is megírom történetemet, hátha segíthetek egy sorstársamon.
Dani vagyok, 16 éves, és azért írom le a történetem, mert elégedett vagyok a mostani életemmel.
Az én történetem eléggé bonyolult. Bár ebben a témában valószínűleg senkinek sem egyszerű...
Egy 29 éves biszexuális férfi vagyok. Talán minden meleg ember számára, legyen fiú vagy lány, eljön az idő, amikor szeretné felvállalni magát. Azért, mert szeretne önmaga lenni, szeretné, ha hasonló "sorstársak" lennének a barátai (akár közülük találni is szeretne valakit, akivel több is lehet, mint barátság), vagy csak mert szimplán szerelmes lesz valaki vele azonos nemű lénybe.
Az én történetem talán nem tekinthető klasszikus előbújás-sztorinak, hiszen nem igazán hozott jelentős fordulatot az életemben, legalábbis nem olyan módon, ahogy szerettem volna.
Hány éve gondolkodom ezen? Mióta várom türelmetlenül, hogy én is megírhassam előbújásom történetét és pozitív fogadtatását? Miért hittem azt, hogy az egész csak álom, életem legmélyebb, de legvalóságosabb álma? – Régóta szeretnék ezekre választ adni.
Egy teljesen átlagosnak mondott 22 éves fiú vagyok. Azért osztom meg veletek a feleszmélésemet, mert úgy hiszem, életem legjobb döntésén vagyok túl. A kezdetek nekem is elég furcsák és bizalomgerjesztőek voltak, de lassan feleszméltem, hogy mi van.
Én egészen kiskoromban döbbentem rá, hogy más vagyok, mint a többiek. Hat éves koromban nem voltam tisztában a saját nememmel, nem tudtam, hogy nekem a lányokat vagy a fiúkat kell-e szeretnem.
25 éves budapesti meleg srác vagyok. Még csak részben bújtam elő. Sok jelentős ember tudja rólam, például a szüleim is, de sok jelentős ismerősöm még nem, például a plébánosom sem.
Igazából mindig is tudtam, hogy "más" vagyok, mint a többiek, csak talán nem tudatosult bennem.
Mindig is volt bennem egy olyan belső indíttatás, hogy megosszam az emberekkel a gondolataimat, élményeimet, érzéseimet és meglátásomat. Most úgy döntöttem, hogy életem idáig legromantikusabb eseményét vetem papírra, mert így utólag visszagondolva – bár már akkor és ott is tudtam – tényleg olybá tűnik, mint holmi kis csöpögős lányregény. Pedig tényleg megtörtént. Velem.
Az én előbújásom története talán az az eset, amelyet mindenki szeretne saját magának. No de persze ahhoz, hogy előbújhassak, először magamnak is fel kellett fedeznem ezt a dolgot, szóval a történetet kezdjük talán itt.
Jelenleg 25 éves vagyok, az én történetem 10-11 évre nyúlik vissza, amikor megismerkedtem egy sráccal, aki akkor 20 éves volt , helyes, intelligens és férfias. A férfias jelző volt az, ami megindított a lejtőn, már ha lehet lejtőnek nevezni ezt az utat.
Számomra a legjelentősebb problémám/konfliktusom az életemben az édesanyámmal történt, mikor előbújtam neki. Nagyon nehéz eset volt, s a mai napig rossz érzés fog el, ha visszagondolok arra az időre…
Néhány „gondolat” tüntetőktől/ellenzőktől:
1.) Én úgy tartom, hogy a család az alapja a társadalomnak, egy egészséges család, ami egy férfiból és egy nőből áll, és az általuk alkotott szeretetből fogant gyerekekből. Ez a család. Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=kvaI0LmDNyo&feature=related |
Igaz történetekKategóriák
All
Archívum
October 2020
|
RSS Feed