Sose éreztem, hogy amiért lánynak születtem, valamiből ki kéne maradnom, valahogyan viselkednem vagy öltözködnöm kéne. Sok mindent kipróbáltam, de a sok külső szabászati próbálkozásnak mindig is erőteljesen ellenálltam: pl. hogy nőiesíteni kellene a kinézetemet, smink, hosszú körmök, magas sarok, szűk, kényelmetlen ruhák stb. Ezektől mindig is a falra tudtam volna mászni, de keresztény jó kislányként mégis elvoltam a hosszú ruhákban és szoknyákban, visszafogott királylányos stílusban.

​Már gyerekként tudtam, hogy a nőkhöz vonzódom, de mivel folyamatosan azt tapasztaltam, hogy a homoszexualitást nagyon perverz és félelmetes dolognak tartják, elfojtottam ezt magamban egészen a húszas éveim végéig. Kicsiként nagyon fiús voltam, a fiús játékokat szerettem, és fiúkkal lógtam mindig. Kamaszkoromban - hogy megfeleljek a normáknak - elkezdem nőiesen öltözködni, viselkedni és pasizni.

Én buddhista vagyok, 16 évesen választottam ezt a vallást (azelőtt vallástalannak neveltek, meg sem vagyok keresztelve). Akkor már tudtam, hogy leszbikus vagyok, ezért nagyon fontos szempont volt a vallásválasztásban, hogy a buddhizmus nem tartja bűnnek és nem tiltja a homoszexualitást, persze nem elsősorban ezért választottam, hanem a tanok tanulmányozása alapján.​

Sziasztok!

Szeretném megosztani az előbújásom történetét, ahogyan sokan már megtették. Bízom benne, hogy ezzel és is segíthetek a sorstársaimnak. :)

Egy hónapja még teljesen más volt minden. Egy hónapja még önmagamat letagadva mentegetőztem anyának, mert a félelem eluralkodott rajtam. Nem tudtam, hogy mi legyen, csak álmodoztam arról, hogy milyen is lehetne a helyzetem, hol is tarthatnék most, de érdemleges előrelépés nem történt.

Sziasztok! Gergő vagyok, 20 éves, és ez az én történetem:

Körülbelül 13 éves lehettem, mikor rájöttem, hogy más vagyok, mint a többi ember. Az iskolában az osztálytársaim mindig a nőkről beszéltek, de ez engem valahogy mindig hidegen hagyott, én mindig a fiúkat néztem.

Sziasztok!

Én Márk vagyok, 21 éves tanuló, jelenleg Délvidéken élő lakos. El szeretném mesélni nektek az én történetemet, hogy erőt merítsetek belőle, és merjetek előbújni abból, amiből annyira nehéz.

Nő vagyok, lassan negyed évszázados. Leszbikus.

A történetem nem túl izgalmas, bár valószínűleg mindenkinek mást jelent az izgalom. De az enyém, és az összes szépségével és fájdalmával együtt vállalom.

Sziasztok!

Dávid  vagyok,  művésznevemen  Ruszlán,  20  éves  kaposvári  srác  vagyok.  Szegeden  tanulok szlavisztika-orosz–magyar  szakon,  de  életem  nagy  részét  Szegeden  töltöm.  A  történetem  talán  17 éves  koromban  kezdődik, 1  héttel  a  18.  születésnapom  előtt,  amikor kis  naiv  emberként  leutaztam Szegedre,  annak  érdekében,  hogy  talán  megtalálom  az  igaz  szerelmet,  és  talán  szeretni  fognak.

Sziasztok! Ezúton én is szeretném elmesélni a történetem.

22 éves Heves megyei lány vagyok. Elég érdekesen indultak a dolgok nálam, mindig fiú barátaim voltak, mindig fociztunk meg velük lógtam. Általános iskola 7. osztályában lettem figyelmes egy lányra, aki eléggé megtetszett.

Az első emlék, hogy más lennék, mint a legtöbb ember, úgy alsós koromra tehető, amikor is egy képes újságból kivágtam fényképeket fiúkról, férfiakról, és beragasztottam a szekrényembe a polcok háta mögé. Nem is igazán értettem, hogy mi van velem, mert az óvodában még kislánnyal csókolóztam, úgy óvodás módon… :)

Ahogy cseperedtem, úgy tudatosult bennem, hogy én máshogy működöm, mint a legtöbb ember. Sokáig tépelődtem, rejtőzködtem; nehezen teltek a kamasz évek, nem is szólva a középiskoláról. A barátaim akkor még nem tudtak rólam semmit, és a családom se, magamban őrlődve próbáltam feldolgozni a feldolgozhatatlant, hogy meleg vagyok.