Azt szeretném még elöljáróban elmondani, hogy ez az iromány már kevéssé fog szakszöveget tartalmazni, ezzel sokkal inkább az embert, főként az önmagát elfogadni nem tudó meleg embert célzom meg, illetve ha máshogy nézem, mindenkit, aki nem érzi jól magát a bőrében. A melegséget pszichiátria szempontból csak egy pontban fogjuk érinteni.
Nézzük, miket érezhet az ember ilyenkor. A magam példájából kiindulva azt, hogy ezzel a problémával még SOHA nem találkoztam, ezért nem tudok vele mit kezdeni. Ezért elkezdem elfojtani az érzelmeimet. Látok egy szép pasit, és rosszul érzem magam. Rosszul érzem magam, mert ott belül mocorog valami a lelkemben. A legtöbb esetben ez évekig megy. Évekig nyeled, nyeled, nyeled a feszkót, úgy érzed, a bőr mállik a pofádról, mikor egy jó pasit látsz, és egyszer csak besokallsz. Aztán jön a felismerés, amit egyszer kimondasz: Én meleg vagyok. Fasza hír. Azzal, hogy ezt tudatosan kimondtad, odalett a jövőképed, még talán magadat is hibáztatod. Nem lesz családod, azt hiszed, nem lehetsz soha boldog, szégyellned kell magad, nem élhetsz teljes életet.
Nézzük meg tüzetesebben ezt a problémakört.
Úgy fejezhető ki ez az állapot úgy általában, hogy szenvedsz. De valami piszkosul.
Nézzük meg kicsit tüzetesebben, mit értünk a „szenvedés” szón. A pszichiátriában ezt a szót szűkítő értelemben használjuk: amikor a szenvedés oka az egyénből származik, a diszharmonikus énstruktúrából ered. Két csoportra oszthatjuk, externalizált és internalizált szenvedésre, minket most ez utóbbi érdekel, mert ez jellemző ránk, mikor nem tudjuk elfogadni magunkat.
Internalizált szenvedésen olyan szenvedést értünk, ami az egyént kínozza, de ezt a környezetén nem vezeti le, a környezete nem veszi észre. Persze a szűkebb családi környezet például észlelheti, hogy valami nem jó.
A leggyakoribb eset az, hogy a meleg srác marcangolja magát, mert nem hiszi el, hogy ő is lehet “olyan”, gyűlöli magát azért, aki és amilyen.
Hozzátenném, elég sok meleget ismerek, és közöttük volt egyetlenegy olyan, akit valóban nem viselt meg a dolog. Tehát az egész sztori rengeteg szorongással jár. Ez pedig sok problémát jelenthet.
Miért érzi magát rosszul a melegségére ráeszmélt fiú? Én azt gondolom, hogy általában az oka abban ered, hogy a neveltetésénél fogva meg akar felelni az egész világnak. Ezért nem tudja összeegyeztetni azt önmagával, ami nem felel meg a szülői elvárásoknak, a család elvárásainak, általában a társadalmi konvencióknak. Másik lényeges gond lehet, hogy ez a téma tabu, így nem tudja, mi történik vele; nem tudja, mihez kezdjen, mi lesz most vele. Tekinthető ez egyfajta következményének is annak, hogy a szülők sok esetben a saját félelmeiket nevelik a gyerekeikbe. Ne féljetek ezt kimondani! Ha tisztelitek őket, akkor tiszteljétek azt, hogy nem végezhet senki tökéletes munkát.
Nos, részemről az okokról talán ennyit. Áttérnék arra, szerintem mit tudsz kezdeni. Felhívnám a figyelmedet a „kell” szó hiányára. Mikor én adok egy tanácsot, akkor az egy ajánlat feléd, és Te döntöd el, hogy maradsz a régi úton vagy változtatsz. :)
Elsősorban én elkezdeném felvállalni az arcomat önmagam előtt. Mert ha áltatom magam, becsapom magam, azzal nem csak én szenvedek kárt. A szeretteim is, akiknek hazudtam. Előfordulhat, hogy a rettegés saját magadtól túlmutat a korlátaidon. Ne félj segítséget kérni (pszichológusra gondoltam elsősorban). Azzal, hogy megmutatod magadnak, hogy Te vagy a Nagy Ricsi (random név xD), egy tartást nyersz el. Feltennék egy kérdést: Mit érzel, mikor a tükörbe nézel? Gyűlölöd, igaz? Összetörnéd a tükröt, aztán utána még egy jót sírnál is, ugye? Azt tudom erre mondani: mivel fiatal/felnőtt ember vagy, ezért ez csak a TE SAJÁT felelősséged és gyávaságod. Én is rohadt gyáva voltam. Az én saram volt. Én csináltam, én juttattam magamat a saját poklomba.
Amikor magadat sajnáltatod, hogy “Jaj, szegény, szegény ÉN, mi lesz most VELEM, hogy meleg lettem, mekkora sorscsapás!”, és érzed, hogy ez az érzés rossz, akkor mit tettél meg, hogy elfogadd magad? Elfojtottad? Gratulálok, üdvözöllek az idióták klubjában. Magamat is üdvözöltem. Én sem voltam, és nem is vagyok különb nálad. Ugyanúgy sajnáltattam magam, ugyanúgy elfojtottam, ugyanakkora idióta voltam akkor, mint most Te.
Elmondok egy nyílt titkot: ha így folytatod, rövid úton elpatkolsz. Választhatsz: sajnáltatod magad, és nem teszel az égvilágon semmit, hogy jobban érezd magad, és megdöglesz, vagy bele mersz nézni a saját pofádba, és harcolsz, aztán talpra állsz.
Tudom, hogy fáj, és lélekben fogom a kezed. Átérzem azt, ami benned zajlik, és hidd el, ha itt lennél velem, akkor a valóságban is fognám a kezed, hogy érezd: nem vagy egyedül.
Ha a harc mellett döntesz, akkor tudd, hogy úgy fog fájni, mint még soha az életedben semmi. Mintha minden áldott mondat egy darabot szakítana ki a szívedből. Nem is mondtam, hogy könnyű út. Nagyon nehéz. De a végkifejlet, amikor majd egy rút kiskacsából egy gyönyörű hattyúvá változol, és szárnyalsz, az gyönyörű. Neked is, és mindenkinek, aki ismersz. Vállald azt, ami benned van, mert szép vagy! Szép a lelked, szép a tested, úgy vagy gyönyörű, ahogyan megszülettél. Ha éppen rosszul érzed magad, ne kapálózz, csak hagyd, hogy sodorjon magával az ár, mert magával visz akkor is, ha kapálódzol. Nem a rossz érzést érdemes megszüntetni, hanem az okát kezelni. Az ár a rossz érzés okához visz majd el, és az energiáidat hagyd az ottani harcra.
Minden jót, és szorítok! :)
Akinek esetleg kedve támadna beszélni, annak itt egy e-mailcím:
feherfekete15@gmail.com