Hellerelés

A most következő írás teljesen szubjektív, abszolúte nem tükrözi a Szimpozion Egyesület hivatalos álláspontját. Ami mondjuk nincs is. (Pedig milyen jól hangzik.)

 

Ormos Mária és Tamás Gáspár Miklós után újabb neves filozófus tette az idei évben tiszteletét klubunkban: a világhírű gondolkodó Torino, Sao Paolo, New York és Budapest egyetemeinek katedrái után mondhatni leereszkedett akkor, amikor megjelent szerény kis hajlékunkban. Glória azért nem volt a feje körül, mikor bejött az ajtón, és megkérdezte, hogy jó helyen jár-e (majd meglepődött, hogy 67-70 főre számítunk, mikor ő azt hitte, csak egy tíz fős társaság ez a pocokklub).

 

Egyszer már volt szerencsém részt venni a Tanárnő előadásán: akkor témával sem készült, improvizált mondhatni. Fölvetetett velünk témákat, és ő – mintha holmi nyomógombra reagált volna – azonnal „lökni kezdte a vakert”: most is hasonló ügyek merültek föl, és sajnos így a nyomógombok kiváltotta szövegek szóról-szóra eléggé megegyeztek a korábbiakkal. Én mondjuk mint filozófiahallgató élveztem, sőt, meghallgatnám akár még egyszer a demokrácia három pillérét (görögök, rómaiak és a harmadikra már nem emlékszem), a különböző bibijeit a képviseleti rendszernek, mesélne a vitakultúráról, és nem unnám azt se, ha Mrs Agnes Heller (saját élettapasztalatából) kiindulva elmagyarázná újra az amerikai és az európai elektori rendszer közti különbségeket – mert tanulságos, és mert kiváló humorral képes azokat előadni. Az egyedüli része a szózatának, ami az én korlátolt gondolkodásmódomnak túl sok volt, amikor kifejtette a Jobbik parlamenten belüli mellőzéséről kialakított haditervét: szerinte az lenne a célszerű, ha fognák magukat a „demokratikus” pártok, és a Jobbik szavazatait a törvényalkotásoknál nem számolnák bele az eredmény összegzésébe. (Magyarul: ne vegyünk tudomást a szavazók 15%-ról. Ezt az Észak-Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban hívják demokráciának, nem Európa szerencsésebbik felén, ahová – hiszem –, mi is tartozunk.) Hamarabb elhiszem azt, hogy én vagyok a gyenge elméjű, sem mint, hogy Heller Ágnes lenne az, úgyhogy nem fogok emiatt a javaslata miatt anyázni, de nagyokat néztem.

Megnyugvásomra nem én voltam az egyedüli: az aznapi Pocok Klubban jelen volt egy SZDSZ-es képviselő is (már ha van még ilyen párt, tudja fene követni, hova száll ez a sok kis madár…) mint hithű liberális rögtön elkezdett kötözködni, és én még örültem is, hogy legalább van valaki, aki ellent mer mondani Ágicának. Mert lehet Ormos, TGM, Heller és a többi óriási koponya, ők is csak halandó emberek: erre egyébként kiváló fórum a Pocok Klub, mert itt ahelyett, hogy ledarálnának az előadók egy tudományos előadást tele terminus technikusokkal szakkifejezésekkel, együtt gondolkodnak a közönséggel, sőt, magánéletükbe is belátást engednek olykor.

Szóval: örültem a közbeszólásnak, de ez a közbeszólás sajnos szélsőségességbe torkollott. A képviselő asszony egyre jobban belelkesült, és már a moderátorra se figyelt, felszólítás nélkül mondta a magáét, és amilyen rokonszenves volt az elején protestálása, olyan ellenszenves lett magatartása az idő teltével, ahogy a minden SZDSZ-es társaságban kötelező Kossuth tériek = csőcselék, Fidesz = főgonosz, Jobbik = sátán jelentésközpontokkal kezdett élni, egyre díszesebb szóvirágokkal élve. Elismerem, a buzik jelentős része a „magyar liberális párt” rajongója (volt), de azért nem mindenki adja/adta nekik a bizalmát; aki szadeszos rendezvényre akar menni, az oda megy, és nem a Pocok Klubba.

Ezen nemes gondolatok fényében én szépen leléptem.

 

Mindezekből következőleg sajnos ezúttal nem tudok oldalakat zengeni… Pedig biztos a továbbiakban is jó volt az est.

Amúgy másnap megtudtam, nem én voltam az egyedüli antidemokratikus fidesznáci, aki indulatosságában otthagyta a tett helyszínét. Konklúzió: nemcsak én vagyok gyárilag hibás.

 

A Fidesz kétharmados győzelmét látva pedig nyugtatónak ajánlok meleg szeretettel egy kis Fettes Brotot:

 

 

A zene jó.

Szomáliában a rádiók nem sugározhatnak zenét.

Allah akbar.